ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Igen. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 206 szavazattal 3 tartózkodás mellett a módosítványt elfogadta.
(16.20)
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem képviselőtársaimat, van-e tudomásuk olyan módosító javaslatról, amelyről nem szavaztunk, noha kellett volna. – Senki sem jelentkezett.
Megkérdezem az érdekelt bizottságok elnökeit, illetőleg Mádl művelődési és közoktatási miniszter urat, sor kerülhet-e a végszavazásra. (Dr. Mádl Ferenc: Igen.) Igen.
Végezetül tehát kérdezem az Országgyűlést, hogy a már elfogadott módosító javaslatokkal, illetőleg az el nem fogadott javaslatok eredeti szövegével együtt elfogadja-e a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvényjavaslatot mellékleteivel együtt. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 214 szavazattal 1 ellenében, 4 tartózkodás mellett a Magyar Tudományos Akadémiával foglalkozó törvényjavaslatot elfogadta. (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! A gazdasági bizottság az ülést megelőzően módosító javaslatokat alkotott a gázszolgáltatásról szóló törvényjavaslathoz. Ennek benyújtása, illetőleg sokszorosítása folyamatban van. Az alkotmányügyi bizottság ezeket ma este kívánja elbírálni. Erre figyelemmel az a határozathozatal holnap esete kerül sorra. Jelezni kívánom, hogy ennek következtében a holnapi ülés közel másfél órával hosszabb lesz a meghirdetettnél.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem