BALOGH GÁBOR (független)

Teljes szövegű keresés

BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független) Tisztelt Elnök Úr! Két kérdést intéznék Németh Zsolt bizottsági elnökhöz, tekintettel arra, hogy most már rendelkezésemre állnak azok az adatok, amelyekre csak burkoltan utaltam az általános vitának tekintendő felszólalásomban.
Az előterjesztés azt tartalmazza, hogy "Nem részesedhetnek támogatásban azok a szervezetek, melyeket a bíróság nem jegyzett be, nincs bankszámlaszerződésük, alapszabályuk, szervezeti és működési szabályzatuk, programtervezetük, és nem igazolták, hogy rendelkeznek-e demokratikusan választott vezetőséggel, és írásban nem vállalt a vezetőségük jogi felelősséget a benyújtott dokumentumaikban szereplő adatok valódiságáért, valamint ha pályázatuk a kiírási feltételeknek egyéb okból nem felelt meg."
Nem akarom megnevezni az Állami Számvevőszék által vizsgált szerveződéseket, de nem 1-2 millió forintot kapnak most ebben az előterjesztésben.
Vizsgálta-e a bizottság, hogy megszüntették-e a hiányosságokat? Most mire gondolok?
Konkrétan – nevezzük csak úgy, hogy szervezet –: "A szervezet a naplófőkönyv vezetése során nem tartotta be a könyvvitelről szóló előírásokat az alábbiakban részletezettek miatt:
A hitelesített naplófőkönyv mellett egy nem hitelesített naplófőkönyvet is vezettek. Az előírt negyedévenkénti könyvelési zárlat kimunkálását elmulasztották. A kronologikus könyvvezetést sem tartották be. Naplófőkönyvet egyik évről a másikra folytatólagosan vezettek, azaz éves zárást nem eszközöltek. Kifogásolható, hogy a gazdasági műveletek rögzítése kizárólag a banki, továbbá a pénztári bevételek és kiadások tételeire szorítkozott. Nem könyvelték a bevételek és kiadások naplófőkönyvbe előírt részletezését. Kifogásolható továbbá, hogy a naplófőkönyvben több esetben grafitceruzával történtek adatrögzítések…" stb. stb.
Az első kérdés tehát: Vizsgálták-e, hogy megszüntették-e a szervezetek ezeket a visszásságokat.
A másik, ami nem egyértelmű a számomra, tekintettel arra, hogy én nem abban a bizottságban voltam: több szerveződés úgy szerepel, mint önkormányzat. Abban az esetben, ha önkormányzatnak tekintendő, nem pedig szerveződésnek, akkor véleményem szerint nem lenne jogosult támogatásra, hanem az önkormányzatokról szóló törvény alapján kell az önkormányzatoknak a vagyonmegosztást, illetve a pénzgazdálkodást biztosítani. Erre a két kérdésre kérem a választ. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem