G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKgP)

Teljes szövegű keresés

G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKgP)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az újkori magyar Parlament történetében példátlan eset történt, ezért kértem szót röviden.
Mindenki tudja, hogy 86 abaúji település országgyűlési képviselője vagyok. De sokan vannak itt olyanok, akik 20–40–50 település képviseletét látják el. Éppen ezért, ha egy ilyen képviselő valamelyik településen választópolgárainak érdekében tevékenykedik, a többi nyolcvan-egynéhány település lakói kizárólag csak a helyi sajtó útján szerezhetnek tudomást arról, hogy az adott pillanatban hol tartózkodik és milyen munkát végez választott megbízottjuk. S a választóknak állampolgári joguk minderről pontosan tájékozódni.
Legutóbb 1994. január 21-én több abaúji pap kérésére összehívtam választókörzetem vezetőit, ugyanis a magyar nyelvű vizsolyi biblia szent földjén több templom és egyházi műemlék katasztrofális állapotba jutott. Elhatároztuk, hogy együtt keressük az anyagi segítség lehetőségeit. Ezért egy rövid, alig tízmondatos nyílt levélben hívtam össze Abaúj papjait a felsővadászi Rákóczi-kastélyba.
E néhány mondatos meghívóhír közlését – ami választói munkámmal egyértelműen kapcsolatos – a megyei sajtó főszerkesztő-helyettese megtagadta. Képzeljék el, 40000 forint fizetett hirdetésként közölte, hogy egy országgyűlési képviselő közérdekből összehívja Abaúj papjait! 40000 forintért tudhatták meg az igen közelről érintett abaúji hívek, választópolgárok, hogy hogyan, milyen módon és miért hívta képviselőjük Felsővadászra az egyházi vezetőket!
Én időben felhívtam a figyelmét a főszerkesztő-helyettes úrnak arra, hogy ez az eset példátlan, hogy képviselői munkámmal és kizárólag azzal kapcsolatos az esemény, s hogy a 40000 forintos számlát küldjék el Szabad György házelnök úrnak, döbbenjen meg ő is e példán. Természetesen ezt nem merték megtenni. A számlát nekem címezték. Ám amikor a papoknak elmondtam, mennyibe került ez a meghívás, a főszerkesztő-helyettes úr a megyei újságban tízszer akkora terjedelmű nyílt levélben mosakodott.
(15.50)
Természetesen ő bizonyára nem szabta ki magára a tízszer 40000 forintot.
Ez az eset az abaúji választók mélységes megalázása, mert tudtommal más választópolgárok képviselőjével szemben ilyen tettre még nem merészkedett senki.
És van ebben a történetben egy jókora adag vallásellenesség is. Mert amikor a pedagógusokat, a polgármestereket vagy az abaúji közgyűlést hasonló módon hívtam össze, senkinek sem jutott eszébe, hogy megsarcoljon egy képviselőt pusztán azért, mert a munkáját végzi. Ezt az újságírók is tanúsíthatják. Ráadásul egy osztrák laptulajdonosnak illenék tudni, hogy ezt a kurucvidéket sarcolták már elegen. (Derültség.) Különben nem kellene azon fáradoznunk, hogy templomaink ne dőljenek össze.
Vagy ennek a példátlan esetnek az a sugallata, hogy az a képviselő, aki választókörzetében intenzíven dolgozik, fizessen is meg érte, mert a kijáró képviselők ideje úgymond lejárt? Vagy az abaúji kibontakozást akarják megnyomorítani, amikor segíteni kellene, nem pedig sarcoltatni?
Én ezt a 40000 forintos számlát átadom, csatoltatom a jegyzőkönyv mellé – természetesen kifizetetlenül – mint a magyar kibontakozás és a demokratikus átalakulás szégyenét. Az elnök urat pedig tisztelettel felkérem, intézkedjék, hogy hasonló – példátlan – eset ne fordulhasson elő többé, s az a képviselő, aki dolgozni akar, dolgozhassék. Köszönöm. (Taps középről és szórványosan a jobb oldalról.)
 

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem