ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF) Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm a jelenlevők türelmét, hogy e viszonylag késői időpontban is jelen vannak.
Megítélésem szerint abból kell kiindulnunk, hogy egy törvénytervezet részletes vitájában vagyunk, s továbbá abból is ki kell indulnunk, hogy 1994 elején vagyunk, azaz a törvény az adott időpontra jellemző politikai, társadalmi helyzet által is meghatározott. Ezek között a keretek között kell gondolkoznunk.
Ezzel azt szeretném mondani, megítélésem, hogy egy más helyzetben más törvényt tárgyalnánk, s az is meggyőződésem, hogy nem feltétlenül végleges ez a szabályozás, nem feltétlenül változtathatatlan, de meggyőződésem, hogy egy adott helyzetnek a nyomait viseli magán most már a módosító indítványokkal együtt, hiszen a benyújtáskor, februárban, azaz 1993 februárjában más képet mutatott ez a törvénytervezet, mint amilyent most a bizottsági és más módosító indítványokkal együtt mutatni fog.
(19.10)
Szeretnék kitérni – konkrét felszólalás kapcsán – arra, hogy miért is, mit is veszünk figyelembe. Varga János képviselőtársunk is felszólalt, reagáltak is rá, hogy vajon a vétkesség elvét vagy pedig a védelem elvét vesszük-e figyelembe, akarunk-e valakit hátránnyal sújtani valamilyen rossz magatartásért vagy egyszerűen a társadalomnak egy védekező aktusáról van szó? Nem vitás, hogy az utóbbiról van szó, éppen ezért semmiképpen nem lehet méltánytalanságra hivatkozni a tekintetben, hogy miért nevezünk meg személyeket. Azért nevezünk meg, illetőleg kérünk fel személyeket távozásra, mert ők betöltenek bizonyos tisztségeket.
Nagyon jól tudjuk, hogy ennek az eljárásnak és egyáltalán a III/III-as jelenségnek egészen más megoldási módozatai is vannak: Csehországban és Szlovákiában is, Lengyelországban is listákat tettek közzé, Németországban ismert dolog, hogy egyéni kérésre adnak ki bizonyos igazolásokat. Azt is tudjuk, hogy a szlovák parlamentben szép számmal ülnek olyan személyek, akikről köztudott, hogy hasonló tevékenységet fejtettek ki.
Tehát amikor arról beszélünk, hogy inkább szabaduljon kilenc bűnös, minthogy egy ártatlan bűnhődjön, akkor ez nem valódi alternatíva: itt arról van szó, hogy inkább mentesüljön-e kilenc zsarolható személy. Én azt mondom, hogy egyetlenegy zsarolható személynek sem szabad mentesülnie, és ilyen arányokat nem szükséges felállítanunk, hiszen nyilvános hátrány nem éri azokat, akik a törvény szerint járnak el.
A másik kérdés a törvény szigora. A törvény benyújtásakor nyilvánvalóan olyan szigorú volt – az enyheség irányában szigorú –, hogy rendkívül szűk körre lehetett volna alkalmazni. Örvendetes, hogy mind a bizottság, mind az előterjesztő nagy rugalmasságot mutat a tekintetben, hogy ez a kör kiterjedjen.
A magam részéről nagyon hajlok annak a véleménynek az elfogadására, hogy az egész III-as ügyosztály olyan egészet, olyan szövevényt, olyan összefonódást képez, amelyen belül valójában nem lehet különbséget tenni. Nem tudok vitatkozni például azzal – emigránsokkal való beszélgetések után –, hogy súlyosan méltánytalan, hogy jelenleg is – különösen a nyugati emigráció körében – jelen vannak azok a személyek, akik a III-as ügyosztálynak dolgoztak.
Ezért megfontolandó egy ilyen kiterjesztés, ismerve ennek minden hátrányát, de maga is úgy vélem, hogy titkosszolgálati embernek lenni nem a karrier kezdete, tehát aki mondjuk miniszter, államtitkár vagy nagykövet akar lenni, annak nem a titkosszolgálatoknál vagy nem a III-as ügyosztálynál kell kezdenie a tevékenységét.
Ennek a törvénynek a címe azt mondja, hogy "Egyes fontos tisztségeket betöltő személyek" ellenőrzése, amiből számomra az következik, hogy nemcsak állami, hanem egyházi tisztségekre is vonatkozik, és vonatkozik az én módosító indítványom szerint a magán kézben lévő sajtótermékeknél bizonyos tisztségeket betöltőkre is.
Természetesen nagy dilemma lehet az, hogy nem kellene-e külön törvényt készíteni az állami tisztségviselőkre és külön egy általános, olyan törvényt, amely a közélet tisztaságáról szól. Lehet, hogy ez nagy igény, valószínűleg így van, hogy nagy igény lenne az egész közélet tisztaságát egy törvénytől várni, mégis felötlenek ezek a gondolataim.
Az egyházak tekintetében teljesen egyértelmű, hogy az egyházak tisztasága alapkérdése a magyar társadalom tiszta tudatának, tiszta lelkiismeretének. Az egyházak az államtól elválasztott állapotban vannak, de nagyon jól tudjuk, hogy komoly állami támogatást kapnak. Mint a vallásügyi bizottság tagjai, nap mint nap foglalkozunk komoly anyagi eszközök odaítélésével, megvitatásával. Nem vitás: annak a lehetőségnek a biztosítása, hogy az egyházak átvilágíthassák tagjaikat vagy az egyházak lelkészeit, az teljesen méltányos, és nem sérti az állam és az egyház szétválasztásának elvét, ezért minden célszerű és szakszerű indítványt támogatok, beleértve a sajátjaimat is, amelyeket ebben a tárgyban előterjesztettem.
Kérem az Országgyűlést, hogy legjobb lelkiismerete szerint szavazzon ezekről, és valóban vegye figyelembe, hogy itt nemcsak az állami élet megtisztításáról van szó.
Azt is világosan látjuk és látnunk kell, hogy ez nem terjed ki felderíthetetlen múltú személyekre. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok adat hiányzik ebből a nyilvántartásból, és ez az egyetlen ok, ami megnyugtat: jó dolog az – hosszas vívódás után mondom –, hogy nem kerül nyilvánosságra a lista. Ugyanis a lista nyilvánosságra kerülése igazolást jelenthetne egy csomó gazembernek vagy egy csomó megtévedt embernek, akik nincsenek a listán, de mégis tagjai voltak ennek a piszkos ügynek.
Tehát magyarán: a lista nyilvánosságra hozatala, amelyet sokan annyira követelnek, igazolást nyújtana a listán nem szereplőknek, hogy fennen hangoztassák saját tisztaságukat, holott semmit sem bizonyítana a lista megjelenése.
Hangsúlyozom, hogy azért tértem erre ki, mert számomra komoly dilemmát jelentett, és nagyon hajlottam a lista közzétételének elfogadására.
A törvény szigora, illetőleg a módosító indítványok szigora tekintetében jómagam is előterjesztettem olyan módosítványt, hogy vagylagosan kell megítélni a tevékenységet, tehát nem mindent egyszerre, nem azt, hogy adtak-e jelentést, adtak-e nyilatkozatot, kaptak-e ezért illetményt, és mindezek együttes megléte esetén lehet csak elvégezni a vizsgálatot. Az én véleményem is az volt, hogy egyfelől az aláírás és a nyilatkozat, másfelől pedig a tevékenységért illetmény elfogadása külön-külön is elegendő – ehhez hasonlót elfogadott az Országgyűlés, bár némileg enyhébb változatban – mert a magam részéről nem tartom szükségesnek azt, hogy jelentést is tegyen valaki, elegendő az egyfelől, hogy nyilatkozatot írt alá, és ezzel együtt bizonyos együttműködést mutatott, másfelől elegendő az, hogy a tevékenységéért pénzt kapott.
Bár megnyugtatónak tűnik ez a megoldás is, hogy egyik esetben jelentés, a másik esetben pénzelfogadás, illetőleg -nyújtás iratik elő, azaz nem kell az összes feltételnek meglennie.
Végül, tényleg a késői időpontra és arra is figyelemmel, hogy az általános vitában fel tudtam szólalni, szeretném ismertetni a tisztelt Országgyűléssel a mai napon benyújtott kapcsolódó módosító javaslatomat, amelyet ajánlok figyelmükbe, kérem támogatásukat és egyben kérem a Kormány megfontolását is.
Azért történt meg ma az előterjesztés, mert a viták bennem újabb gondolatokat ébresztettek. Megnéztem a televízió adásait, és láttam azokat a nyilatkozatokat, amelyek eléggé fennsőbbségesen azt próbálták érzékeltetni, hogy ez a törvény nem lesz alkalmas. Nem lesz alkalmas megfelelő eszközként azokkal szemben, akikkel szemben pedig szükséges, hogy alkalmazni tudjuk. Egyfelől tehát a parlamenti vita anyaga, másfelől pedig a sajtóbeli és nyilvános reagálások indítottak a következő kapcsolódó módosító javaslat benyújtására.
(19.20)
Ezt a javaslatot a nemzetbiztonsági bizottságnak a törvényjavaslat 18. §-ához benyújtott módosító javaslatához kapcsolódva nyújtottam be. Az én javaslatom szerint a törvényjavaslat 18. §-a új (3) bekezdéssel egészülne ki. Szövege a következő: "Ha az ellenőrzött személy nevét a Magyar Közlönyben közzétették, addig viselt tisztségének betöltésére való jogosultsága a közzététel napján megszűnik." Az én megítélésem szerint jog nincsen következmények nélkül. Indokom röviden a következő.
A Magyar Közlönyben való közzététel ténye az illető személyt erkölcsileg és politikailag a társadalmi közmegítélés szerint alkalmatlanná teszi tisztsége betöltésére, azért, mert a törvény által érintett tisztségek a közbizalom és a közmegbecsülés elemi mértékének meglétét igénylik. Ha az érintett személy nem is tanúsított vétkes magatartást – amit én el tudok hinni, hogy nem minden esetben és sokan nem tanúsítottak vétkes magatartást és kényszerhelyzetben voltak –, a közzététel az átlagos megítélés szerint mégis megingatja azt az elemi bizalmat, ami az ilyen tisztség betöltéséhez szükséges. Az a közzététel, amely egyébként nem szükségszerű, ha az illető megfelelően jár el, és saját maga vonja le a következményeket.
Ezért felfogásom szerint feltétlenül indokolt a közzététel következményeinek egyértelmű szabályozása abban az esetben, ha az érintett személy saját maga nem vonja le a következtetéseket. Ez pedig nem lehet más, mint ezeket a tisztségeket a betöltött személyek tekintetében megszűntnek kell tekinteni a közzététel időpontjában. Köszönöm a figyelmüket, és ajánlom ezen utóbbi javaslatomat, módosító indítványomat a tisztelt Országgyűlés figyelmébe. Köszönöm szépen. (Taps.)
