HORVÁTH BALÁZS, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH BALÁZS, DR. (MDF)
HORVÁTH BALÁZS, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mi itt olyanról kezdünk vitatkozni, ami nincsen. Szeretném a mindenki által, de általam is egyértelműnek tűnő normaszöveget idézni.
Arról szó sincsen – Kőszeg képviselő úr –, hogy elég lenne a most elfogadott bizottsági módosító indítvány alapján egy puszta aláírás, aláírás és jelentés vagy ellenérték kapása, de értelemszerűen ez is feltételezi az aláírást.
Konjunktív feltételei vannak tehát a nyilvánosságra hozatalnak: aláírás, jelentés vagy aláírás, ellenszolgáltatás kapása, mert nem biztos, hogy van jelentés.
A másik lényeges kérdés, amelyre képviselő úr hivatkozott, az én ismereteim szerint a megyei rendőr-főkapitányságon dolgozó állambiztonsági vagy III/III-as osztályok – AB-osztályoknak szokták őket nevezni – két vonalon kaphattak utasítást. Egyrészt igazgatási vonalon, a belső struktúrát tekintve a megyei rendőrfőkapitánytól, másrészt pedig a III-as főcsoportfőnökségen belül működő III-as csoportfőnökségtől.
Ezért az én jogértelmezésem alapján, de magától értetődő, ezt a bizottsági ülésen megbeszélhetjük – akkor midőn a Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségéről beszélünk, akkor a megyei rendőr-főkapitányságokon működő III/III-asokra – vagy közkeletű néven nevezve AB-sekre is – gondoltam.
Amíg képviselő úr nem szólalt föl, addig ez volt az egyértelmű véleményem, ilyen értelemben is tárgyaltunk a Belügyminisztérium dolgozóival, de nyilván, ha bárkinek ilyen aggálya van, pontosítani kell a szöveget, miután ezek az osztályok már meg is szűntek. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem