BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független)
BALOGH GÁBOR (független) Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon szép parázs vita bontakozott ki a női nyugdíjkorhatár-emeléssel kapcsolatban. Tartozom egy vallomással: konkrétan, pártpolitikai szinten én fogalmaztam meg, hogy a női nyugdíjkorhatárt emelni kell, s ha valaki felüti a Kereszténydemokrata Néppárt akkori szociális programját, az megtalálja benne. Ugyancsak én fogalmaztam meg könyv formájában, hogy a férfi és a nő közötti egyenjogúságot a kor szintjén is meg kell jeleníteni. Ez az ILO, tehát a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal jelentésében leírt tapasztalatok alapján fogalmazódott meg bennem, és a későbbiek során ezt a Kereszténydemokrata Néppárt pártprogram szintjén is elfogadta.
Bevezetőként lényegében ezt szerettem volna mondani. Én ma is amellett vagyok, hogy a női nyugdíjkorhatárt emelni kell, és szinkronba kell hozni a férfiakéval.
Azzal viszont nem értettem egyet sohasem, hogy ezt rugalmatlanul valósítsák meg. Tehát mindig a rugalmas korhatáremelést tartottam fontosnak, ennek adtam hangot a patkó másik oldalán is és ezen az oldalán is, amikor a női nyugdíjkorhatár-emelés szóba került.
Mindenképpen fontosnak tartom, hogy ha emeljük a női nyugdíjkorhatárt, akkor számos olyan lehetőséget biztosítsunk a nyugdíjazás előtt álló idős korú nőknek, akik lényegében több évtizedet dolgoztak, hogy biztosítva legyen a megélhetésük is. Mindenképpen tapasztaljuk, hogy a női nyugdíjak összege sokkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Általában a kétharmadát érik el. Ugyancsak tapasztaljuk azt is – és ezt statisztikailag ki lehet mutatni –, hogy a női nyugdíjak értékállóságának a biztosítása relatíve többe kerül, mint a férfiaké. Ez egyrészt abból adódik, hogy a nők hosszabb ideig élnek, alacsonyabb a szolgálati idejük és alacsonyabb a nyugdíjösszegük. Ha megfigyeltük, láthattuk, hogy az elmúlt években is mindig az alacsonyabb összegű nyugdíjakat emelte a Parlament, nem 100%-kal, hanem ezt meghaladó mértékben is. Természetesen van, akinek nem érte el a 100%-ot. De ezért mondtam azt, hogy relatíve. Tehát így értelmezve, hogy relatíve a női nyugdíjak értékállóságára többet fordítottunk, mint a férfiakéra. Természetesen ez abszolút számokban nem így fejeződik ki és nem így jelenik meg.
Mindenképpen fontosnak tartanám, hogy megszülessen az új nyugdíjtörvény alternatív módon, és kezelje valamiképpen a női nyugdíjkorhatár emeléséből származó problémákat is. Mindenképpen szükséges, hogy ismerjük a belépő és a kilépő korcsoport nagyságrendjét. Úgy tudom, hogy jelen pillanatban a társadalombiztosításnál vannak számítások, de ezek nem elégségesek ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjunk le.
Másodikként fontosnak tartanám a jövedelemprognózis megjelenítését, hogy körülbelül hogy vagy mint alakulnak a jövedelemviszonyok, és elsődlegesen a nőkre vonatkozóan. Mert azt nem szabad elfelejteni, hogy az aktív korú nők 80%-a – sőt, több mint 80%-a – végez kereső foglalkozást. És rendkívül heterogén a foglalkoztatás struktúrája. Ha ismerjük ezeket, és valószínűsíteni tudjuk azokat a társadalmi foglalkoztatási trendeket, amelyek majd érintik a női foglalkoztatást, mindenképpen megközelítő pontossággal be kell állnunk, meg kell határoznunk a várható jövedelemnagyságot.
Harmadikként említeném a szolgálati időtartamot. Egyértelműen ki van mutatva statisztikai adatokkal, hogy a női nyugdíjasok szolgálati ideje alacsonyabb, mint a férfiaké. Ez csak részben adódik abból, hogy a férfiak öt évvel tovább dolgoznak, tehát nem 55, hanem 60 év a nyugdíjkorhatár életkor tekintetében a férfiaknál.
(18.20)
A statisztikai adatok arra is fölhívják a figyelmet, hogy miután a Parlament elfogadta a kötelező 20 éves szolgálati időt a teljes nyugdíj érdekében, a női nyugdíjaknál is arányosan emelkedett a szolgálati időtartam. Ha el akarjuk érni azt, hogy a diszkrimináció – ami jelen pillanatban bizonyos értelemben hátrányosan érinti a nőket – megszűnjön, akkor a szolgálati időt nem 20 évben, hanem 30 évben kell meghatározni. Ez lenne az a minimálisan szükséges szolgálati idő, amikor még azt lehet mondani, hogy gazdaságilag meg tudja alapozni a társadalombiztosítás a nyugdíjba vonulók nyugdíját, és valamilyen formában biztosítani tudja az értékállóságot. Egy dolgot mindenképpen hangsúlyozni szeretnék az értékállósággal kapcsolatban, hogy az értékállóság az alacsony jövedelműeknél nem jelent a nyugdíj tekintetében megélhetési biztonságot is. A kettő között óriási a különbség.
És negyedik pontként említeném meg a munkanélküliséget. Itt parázs vita hangzott el kormánypárti és ellenzéki oldalról. Való igaz, a munkanélküliség nem indoka annak, hogy a női nyugdíjkorhatárt ne emeljük meg. A munkanélküliség kezelése foglalkoztatáspolitikai technikát kíván, nem pedig – hogy így mondjam – szociális segélyezési rendet. Nem olyan szociális elosztórendszer a foglalkoztatáspolitika, a foglalkoztatási gondok megszüntetése, mint a nyugdíjrendszer. Teljesen más síkon mozog, teljesen mások a következményei. Az egyik egy piacgazdasági rendbe illeszkedik, míg a másik egy nonprofit jellegű szférához kapcsolódik.
Tehát lényegében a nyugdíj, illetve a társadalombiztosítás nyugdíjrendszere piacgazdasági feltételek között működik, de nem azt jelenti, hogy a piaci viszonyokat kell a nyugdíjrendszerbe beépíteni. Míg a munkanélküliség kezelése kizárólag piacgazdasági eszközrendszerrel valósítható meg. Tehát ilyen értelemben nem tudom a munkanélküliséget mint érvet elfogadni. Ugyanakkor, ha halmozottan nézem, valóban megfontolandónak tartom a munkanélküliség csökkentését, különösen a nők esetében ennek a felülvizsgálatát és speciális programok készítését a kormányzat részéről.
Befejezésül azt tudom mondani, hogy jelenleg a Parlament ez által a törvénymódosítás által nem utasítja el a női nyugdíjkorhatár emelését. Továbbra is érvényes a szabály, hogy 1995. január 1-jétől az 56. életév lesz a nyugdíjhoz szükséges korhatár a nők esetében, és kétévenként további egy évvel ugrik. Viszont választási lehetősége van a nőnek, hogy 55 éves korában menjen-e el az 1994. december 31-i feltételek mellett, vagy pedig tovább dolgozik. A problémát az úgynevezett Munka Törvénykönyve, illetve közalkalmazotti, köztisztviselői törvény és a nyugdíjrendszer közötti diszharmóniában látom.
Tudniillik nincs meg az a védelem a Munka Törvénykönyvében, illetve a közalkalmazotti, pontosabban a közalkalmazotti, köztisztviselői törvényben, amely védené a nőt a munkáltatóval szemben. Tudniillik a közalkalmazotti, köztisztviselői törvény szerint, ha a nő elérte a nyugdíjkorhatárt, akkor a munkáltató elküldheti. Ennek mindenképpen lesznek hátrányai, és a következő kormányra hárul majd a felelősség, hogy a parlament elé terjessze a női nyugdíjkorhatárral kapcsolatban is a törvény módosítását.
Én továbbra is kiállok amellett, hogy a női nyugdíjkorhatárt emelni kell, de mindezt rugalmasan és az illető érintett fél szabad választása alapján kell véghez vinni. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps.)
