ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Nem támogatja. Az Országgyűlés? Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm.
Az Országgyűlés 126 szavazattal 55 ellenében, 1 tartózkodás mellett a módosítványt elutasította. (Közbeszólások: Kevés!) Bocsánat, kevesen vagyunk még. Kérem mozgósítani a kint tartózkodókat. Tisztelettel kérem valamennyiük részvételét a szavazásban, úgy gondolom, akkor határozatképesek vagyunk.
Tehát a 3. pontban Szigeti György a jövedelem fogalmának meghatározását az eredeti szövegtől eltérően kívánja megállapítani. A költségvetési és a szociális bizottság nem támogatja, miniszter úr nem támogatja. Kérdezem az Országgyűlést, támogatja-e. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.)
Az Országgyűlés 136 szavazattal 62 ellenében, 3 tartózkodás mellett a módosítást elutasította.
A 4. pontban Csehák Judit és Kovács Pál A és B változatot terjesztett elő a törvényjavaslat meghatározott pontjaival kapcsolatban. Az A változatról szavazunk először, amely a jelentés 4. pontjának vonatkozó része szerint a rendszeres pénzellátás fogalmának meghatározása tekintetében arra az álláspontra helyezkedik, hogy a törvényből azt mellőzni kell. Nem kapta meg a bizottságok szükséges támogatását, de a képviselőcsoport szavazást kért. Miniszter úr egyetért-e?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem