NÁDORI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
NÁDORI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
NÁDORI LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat 6. számú melléklete célelőirányzatok alcíméhez rendelt összeget szeretnénk Kulin Sándor képviselő úrral 200 millióval átcsoportosítani ifjúsági és szabadidősport céljára.
És most néhány gondolattal szeretném alátámasztani javaslatunkat. A Valóság 1969. évi egyik számából, pontosabban Kézdi Balázsnak, a Janus Pannonius Tudományegyetem professzorának cikkéből való a következő idézet. "Társadalmunk egészének korra, nemre, iskolai végzettségre való tekintet nélkül lehangolóan hiányos az egészségügyi kultúrája. Az egészségügyi kérdésekben való tudatlanság, félműveltség általános jelensége társadalmunknak, riasztó megnyilvánulásai közismertek." Két évtizeddel később Csabai Csaba szolnoki sportfőorvos vizsgálati eredményeire és más adatokra támaszkodva kijelenti: "A magyar lakosság csaknem minden korosztálya veszélyeztetett egészségű, és részben halmozottan, tehát lelki, testi, szociális szempontból is veszélyeztetett." Egyetértés van abban, hogy ebből a helyzetből, pontosabban ebből az állapotból a kiút mindenekelőtt a gazdaság eltartó képességének javulásával, a korszerű életmód tevékeny kialakításával teremthető meg.
Engedjék meg képviselőtársaim, hogy egy további jelenségre hívjam fel a figyelmet. 1 millió 821 ezer fő vesz részt a közoktatásban és a felsőoktatásban, tehát a lakosság közel egyötöde tartozik ehhez a körhöz. Lukács László, a Budai Gyermekkórház főorvosa és kutatócsoportja néhány évvel ezelőtt hat megyében és Budapesten vizsgálta a tanulók egészségi állapotát. Ezek szerint a tanulók 27%-a a nem egészséges csoportba tartozik. Ezeknek 23%-a gyógytestnevelési ellátást igényelt volna. Az elmaradt gyógyító tevékenység és a belgyógyászati, valamint mozgásszervi panasszal jelentkezők számának időarányos növekedése között feltételezhető a szoros összefüggés. Míg például a 6—10 éves korúaknál a gyermekek 3%-a jelentkezett mozgásszervi panaszokkal, addig a 15—18 éveseknek 6%-ánál tapasztaltak az orvosok mozgásszervi elváltozásokat. Hasonló időarányos progressziót mutattak ki a szakorvosok a belgyógyászati esetek csoportjában is.
Tisztelt Országgyűlés! A rendszeres sportolás szükségességéről mindenekelőtt az egészségmegőrzést, a környezeti ártalmak ellensúlyozását, valamint a munkaképesség bővített megújítását érintő folyamatokkal összefüggésben esik szó. Eszerint a testedzést és sportot is magába foglaló életmódváltás kényszerét a gazdasági növekedési folyamatok és társadalmi változások együttesen hozták létre, mint ahogy a megoldási alternatívákat is ezeknek a folyamatoknak kell felszínre hozniuk. Mivel a testnevelés és sport az elmúlt évtizedekben a maradékelv alkalmazása következtében nem tudott a kiemelt fejlesztést elnyerő ágazatok közé kerülni, ezért a testedzés- és egészségérték közötti szoros kapcsolat nem kapott, ma sem kap eléggé kellő hangsúlyt, megértést a különböző makromozgásokat érintő döntéshozatali szinteken. Többek között ezért konzerválódott a közelmúltig — ezt el kell ismerni — a tornaterem nélküli iskolák aránya a felszabadulás előtti szinten. Ezért nem veszik körül sportlétesítmények még ma sem a városi nagyságú lakótelepek túlnyomó többségét.
Az is igaz, hogy az elmúlt négy évtized sportvezetésének rövid távú sikerérdekeltsége és a testnevelés és sport átfogó távlati céljai között valós érdekellentétek feszültek. Attól tartok, ezen a téren nincs még jelentős elmozdulás. Számításba kell venni továbbá azt, hogy a testi és lelki kultúra fejlesztésében természetes módon érintett partner, az orvoslás, az egészségügy, továbbá az orvostudomány még nem fordul, nem fordulhat — feltételei következtében — a megelőzés, a betegségmegelőzés, az egészségmegőrzés felé, hanem a gyógyítás felé fordul, intézményrendszere szükségképpen betegorientált. A megelőzés nehezen tud utat törni magának az egészségügy intézményrendszerében, mert az túlterhelt a betegellátással. Feltehetően ezért nem tudta az egészségügyi kormányzat és a sportirányítás mind a mai napig megtalálni azokat a felületeket, amelyek erősítették volna kölcsönösen kapcsolataikat.
Tisztelt Országgyűlés! Sajátos ballasztként nehezedik a testi, lelki kultúra fejlődésére az a tény, hogy az egészségérték nem játszik számottevő szerepet sem az egyén, sem például a pedagógus minősítésében, sem magatartásának elbírálásánál. Nálunk az életmódmintát illetően nem körvonalazódott társadalmi méretű megegyezés, elvárás.
(19.30)
Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a társadalmi méretű egészségromlás orvoslását az érintett kormányok és társadalmi erők az első lépcsőben nem elsősorban a kórházak, az orvosi felszerelések számának növelésével, hanem a lakosság egészségre nevelésével, a megelőzés, a testedzés — többek között — feltételeinek megteremtésével kezdik. Arra építik programjaikat, hogy olcsóbb a lakosságot egészségben tartani, mint ismét egészségessé tenni. Ehhez az alapelvhez tartozik az a kulcsfontosságúnak tartott megállapításunk, amely szerint a rendszeres testedzésnek, a sportnak kedvező életmódszervező hatása van. Szociológiai vizsgálatok, felmérések már az 1970-es évek elején jelezték, hogy a lakosság szabad idejében nagyon kevés a sportolásra fordított idő. Ez napi másfél-három perc volt a különböző vizsgálatok szerint.
Az életmód alakulását nehezen megközelíthető gazdasági-társadalmi folyamatok határozzák meg. Állítjuk azonban, hogy az életmód befolyásolható, módosítható, feltéve, ha megfelelő módszerrel élünk és ha jól választjuk meg a támadáspontokat. Ez nem jelentheti azonban azt, hogy a kiválasztott programot gazdasági megfontolásból el lehet vinni a költségkímélő tudatformálás irányában. Erre napjainkban is erős késztetést tapasztalunk az egészségügyi és a sporthatóságok programjaiban.
Tisztelt Képviselőtársaim! A tornatermeket, a sportpályákat, uszodákat mindenképpen meg kell fizetnünk; akkor is, ha megépítjük — de akkor is, ha nem építjük meg őket. A Kormány és a társadalombiztosítás egészségügyi önkormányzata mértékadó köreinek megértése, egyetértése feltételezésével állítjuk, hogy a fizikai aktivitásoknak kitüntetett szerepe van az AIDS, az alkohol, a drog és a dohányzás elleni küzdelemben, az ifjúság és a lakosság szexuális kultúrájának növelésében. Ezeknek az egymással összefüggő, részben egymást semlegesítő, részben egymást felerősítő hatásoknak az együttes kezelése korszerű gondolatmenetet képez. Ezt a felfogást a magunk részéről jónak, támogathatónak tartjuk. Módosító javaslatunk tehát szervesen illik az előterjesztett törvényjavaslathoz, mivel a fiatal korban elsajátított sportképességek és az ezekre épülő testedzési szokások, valamint az edzettség, a szilárd egészség, a jó közérzet jelentős szerepet játszanak az egészséget veszélyeztető szokások kialakulásának megelőzésében.
Végül utalok arra, hogy javaslatunk összhangban van az Európai Sport Charta ajánlásaival, amelyet elfogadott az európai sportért felelős miniszterek konferenciája Brüsszelben 1975-ben s amelyhez két évvel ezelőtt a magyar kormány is csatlakozott.
Egészen röviden: az 1. cikkely kimondja, hogy mindenkinek joga van a sportoláshoz — ez szerepel az Alkotmányunkban. 2. cikkely: a sportot mint az emberi fejlődés fontos tényezőjét megfelelő módon kell ösztönözni és támogatni közalapokból. A 3. cikkely — és ezzel befejezem —: a sportot, lévén a társadalmi-kulturális fejlődés része, az általános politikai és tervezési döntéseket hozó országos, területi és helyi szinteken kell kezelni ugyanúgy, mint az oktatás, az egészségügy, a szociális ügyek, területrendezés, természetvédelem, művészetek és a szabad idő kérdéseit. Köszönöm a türelmüket.Taps.)
