FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke:

Teljes szövegű keresés

FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke:
FODOR GÁBOR, DR. az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elnöke: Tehát, hogy most, a szavazás előtt világos legyen, hogy milyen álláspontok csaptak akkor össze itt, a teremben.
Az egyik álláspont a határozat úgynevezett A verziója mellett érvelt, amely A verziót azért tartotta támogatandónak, mert az ott felsorolt egyházak azon arány szerint, amely nagyjából megfelel az előző években kialakított arányoknak a támogatásokban, mind megfelelnek a törvényes feltételeknek - mondták ennek az álláspontnak a védői -, és ezeket az egyházakat a törvényes feltételeknek megfelelően támogatni szükséges, pont általában az egyházak különleges társadalmi szerepére hivatkozva, illetve a vallásosságnak és általában az egyházaknak az elmúlt évtizedekben betöltött, különösen nehéz helyzete miatt.
A másik álláspont képviselői, akik az úgynevezett B változat mellett érveltek, arra hivatkoztak viszont, hogy ez a támogatás nem alanyi jogon jár az egyházaknak, és itt különböző ismérveket vettek figyelembe annak eldöntésére, hogy bizonyos egyházakat - négy, úgynevezett destruktív szektát - a támogatás köréből kivonjanak.
Ezen túl arról is érdemes itt említést tenni, hogy módosító javaslatok is születtek, amelyeknek a vitában elhangzottak a különböző támogató felszólalásai. E módosító javaslatok közül az egyik Giczy György módosító indítványa volt, amelyről én most azért nem beszélnék részletesebben, mert tudomásom szerint Giczy György ezt visszavonta. (Dr. Giczy György bólogat.) ., így azt hiszem, nem érdemes most a vita-összefoglalóban ezt kiemelni.
Egy másik módosító indítványt viszont Szent-Iványi István tett, amely módosító indítvány az unitárius egyház támogatását kívánná megnövelni.
Összesítve, azt hiszem, elmondhatom azt a vitáról, hogy végül is egy nagyon színvonalas - és azt hiszem, nagyon konstruktív és érdekes - vitája volt ez a magyar Parlamentnek, amit az egyházak támogatásáról folytattunk. Azt hiszem, mindannyiunkban megerősödött az a felfogás, amelyről már az előző években is beszéltünk, de most már, azt hiszem, végképp erős akarattá változott: ezt a támogatási és felosztási rendszert közös akarattal mindenképpen meg kell változtatnunk az elkövetkezendő időkben, amikor jóval objektívebb, az egyház és a Parlament által is inkább elfogadott módszerek szerint lehet az egyházak támogatását megoldani. Ezt a vitában felszólalók továbbra is kiemelt feladatnak tartották, de úgy ítélték meg, hogy ezen a szisztémán mindenképpen változtatni kell. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem