SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter:
SZABÓ TAMÁS, DR. tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! Egy konkrét ügy kapcsán egy olyan jelenségre hívta fel képviselőtársam a figyelmet, amelyik likviditási okokból bekövetkező csőd- vagy felszámolási eljárásokat mutat jelenségként a magyar gazdaságban.
Ahhoz, hogy a kérdésére, hogy mit lehet tenni az életképes vállalatok megmentésére, válaszolni lehessen, csak néhány mondatban érdemes az okokat felidézni. Azt, hogy a magyar gazdaságban likviditási okok és pénzügyi okok miatt csőd- és felszámolási folyamatok indultak el, az egy sor ok következménye, s minden esetben más, hogy melyik ok volt a legdöntőbb az adott vállalatnál. Ilyen ok a túlméretezett kapacitások, az olyan kapacitások, amelyek olyan piacokat céloztak meg, amelyek időközben megszűntek létezni. Ilyen hatás eredménye, hogy a belső piac keresleti viszonyai átrendeződtek, és a nyugati piacokon is bizonyos recessziós jelek tapasztalhatók.
A költségnyomás, ami a cégek költségvetési korlátját kellett hogy megkeményítse, ugyanúgy oka ennek, mint az antiinflációs jellegű monetáris politika, ami ugyan drága hitelben jelenik meg, de ami az alapcélt, az antiinflációs magatartást egyszerűen elengedhetetlenné teszi.
Ilyen ok az 1989-től megfigyelhető, nagyon felelőtlen körbetartozási jelenség, és azt gondolom, ilyen ok nagyon sok esetben a vezetési probléma, hogy egyszerűen nem tudtak stratégiát gyártani ilyen kérdésekben. Ezért vannak segélykiáltások, és ezért vannak természetesen komoly feszültségek, amelyek indokolják ennek a kérdésnek a felvetését.
Hogy mit lehet tenni? Néhány dolgot szeretnék leszögezni. Csak ott érdemes bármit tenni, ahol piaci szempontból van esély a cég életben tartására. Piaci szempont alatt pedig azt értem, hogy a cégnek van olyan szolgáltatása, terméke, áruja stb., amire van vevője, aki fizetni is tud, és ráadásul ennyit tud fizetni, hogy a cég fönn tud maradni ezek hatására, magyarul van annyi bevétele, amennyi szükséges a működéshez, mert csak ott érdemes erőfeszítéseket tenni, akár a munkahelyek megőrzése érdekében is, ahol van esély, hogy egyáltalán nem egyik napról a másikra éli túl a cég.
Mit tegyen az állam? Ez ügyben különféle nézetek vannak. Vannak olyan nézetek, amelyek azt mondják, hogy semmit ne tegyen, mert a piac kemény törvényei, a meghozott csődtörvény stb. úgyis rendezik az ügyeket, s ezen mindenféleképpen keresztül kell menni. Vannak olyan nézetek, amelyek még ennél is tovább mennek, és azt mondják, hogy az állam egyáltalán ne avatkozzon bele, mert veszélyes, ha beleavatkozik, mert erősíti az etatista tendenciákat, s egyébként is politikai befolyást fog gyakorolni.
Én nem ezeket a nézeteket vallom. Azt gondolom, hogy ebben az átmeneti időszakban is van az államnak szerepe az ilyen csődhelyzetek veszélyéből való kikerülésre azért, hogy az életképes cégek újra megtalálják a saját életterüket.
Mi az az eszköztár, amivel találkozni lehet, és amit alkalmazni lehet ilyen esetekben? Ez az eszköztár meglehetősen bőséges, és esete válogatja, hogy melyiket lehet, melyiket nem lehet bevetni. Elsőként szeretném megemlíteni az 1992. év végén elkezdődött hitelkonszolidációs folyamatot. Ennek az a lényege, hogy részben a banki portfóliók, a bankok követelésállományának megjavítása érdekében, részben pedig a vállalati adósságok bizonyos szempontú kezelése, akár mentesítése érdekében az állam egy nagy erejű gazdaságpolitikai beavatkozást kezdett el 1992 végén hitelkonszolidáció címszó alatt.
Másodszor szeretném megemlíteni azt a pénzügyi reorganizációt, ami folyik két alaptípusban. Az egyik, amikor a korábbi tartozásokat valamilyen tulajdonosi szervezet, az állam valamelyik tulajdonosi szervezete átvállalja a reménybeli privatizációs bevétel érdekében.
(15.50)
Ilyen volt például a KÖFÉM esete.
Ugyanilyen pénzügyi reorganizáció, amikor lehetővé teszi az értékesítés vagy egy átrendeződés előtt, hogy újabb hitelekhez jusson az adott vállalat: ez garanciavállalások formájában jelenik meg, és az állam tulajdonosi szervezetei ezt megteszik indokolt esetben.
Meg kell említenem az Ipari Minisztérium korábbi, kormánydöntések alapján elvégzett, egyébként sokat bírált 13-ak rendbetételi programját, aminek a lényege az volt, hogy korábbi állami alapjuttatásokat az állam éppen azért, hogy a szigorú csődtörvény hatására ne kelljen ezeket az életképes cégeket csődbe és felszámolásba vinni, elvállalt.
Végül meg kell, hogy említsem, hogy a privatizáció során is van lehetőség ilyen pénzügyi reorganizációra. Az állami gazdaságok esetében - hogy példát mondjak - rendszeresen alkalmazzuk azt a lehetőséget, hogy a korábbi állami vállalati adósságokat a vagyon bizonyos részeinek eladásából pénzügyileg rendezzük.
A csődtörvény módosítása is indokolt. Indokolt az elmúlt másfél év tapasztalatai alapján. A Kormány néhány héttel ezelőtt fogadta el a csődtörvény módosításának téziseit, amelyet rövidesen a Parlament elé terjeszt a Kormány, és ebben olyan elemek vannak, amelyek azt gondolom, hogy az életképes vállalatok túlélésének esélyeit fogják növelni… (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) … és azt gondolom, hogy ennek tárgyalására minél előbb sort kell kerítsen a Parlament.
Összefoglalva azt mondhatom, hogy mindenütt, ahol piaci szempontból életképes egy cég, ott az én nézeteim szerint szükség van egy sajátos eszköztár alkalmazására, az állam beavatkozására, és ez eszköztár működtetésére a Kormány nagy erőfeszítéseket tesz. Ezek alapján kérem válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps.)
