FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ)
FUTAKI GÉZA, DR. (SZDSZ) Tisztelt Miniszter Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy ön azt mondta, nem tartozik azok közé, akik semmit nem kívánnak tenni bizonyos vállalatok érdekében. Természetesen ennek nagyon örülök. Örülök annak a négy pontnak is, amit felsorolt - benne természetesen a hitelkonszolidáció, a garanciális alap, a csődtörvény-módosítás és egyéb intézkedések. Csak most ezt kell megértsük: eddig semmi lényeges döntés, lényeges lépés nem történt ebben az ügyben. Pontosan ezért fordulhat elő, hogy tömegesen kerülnek ilyen helyzetbe vállalatok, és tömegesen kerülnek amiatt utcára emberek, és amiatt szűnnek meg egyébként gazdaságos termelések, mert nincsenek meg azok az intézkedések, amelyeket a Kormány lassan már három éve kidolgozhatott volna, és be is vezethetett volna. Tehát erre való elképzelések, illetve ezek az utalások, hogy miket tervez a Kormány, nagyon szépek, és ezeket elfogadom, de a probléma pontosan ott van, hogy már meg lehetett volna előzni a mostani nagymértékű munkanélküliséget akkor, hogyha ezek az intézkedések lényegesen hamarabb és teljes mértékben beindultak volna.
Ugyanakkor vannak egyéb technikák is arra, hogy az ipar működését … (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) … addig, amíg új tulajdonosra nem talál, fenn lehessen tartani. Így például a felszámoló akár vállalkozásba is adhatná olyan hitelképes társaságoknak a felszámolás alatt lévő céget, amelyek képesek jól működtetni. Vagy például a hiányos pénzügyi konstrukciók miatt külföldi befektetők mennek el azért, mert nem lehet lízingelni a felszámolás alatt lévő vállalatot. Egy szintén csabai esetet hadd mondjak el, például egymillió angol font vételárért ajánlatot tett egy külföldi vevő, és miután nem volt ilyen konstrukció, ezért nem jött létre az üzlet, és később, két hónap múlva Csehországban vásárolt egy hasonló céget, mint amilyen a csabai.
Ez kifejezetten azt bizonyítja, hogy a gazdaság és a jog nincsen szinkronban egymással. Nem megelőző, hanem követő rendszer van. Tehát egyelőre alkalmatlan a szabályozás, hogy a gazdasági eseményeket pontosan kezelni tudja, és szerintem ez a Kormány hibája.
Rá kell mutassak még egy problémára: a felszámoló és a bank közötti ellentmondásra. A felszámolónak az említett esetben az a célja, hogy minél nagyobb bevételhez jusson, így aztán raktárkészletet és egyebet értékesít. Ez viszont a banknak nem érdeke, hiszen az ez után a vállalatért kapható vételár sokkal kisebb lesz, és a kétes kintlévőségei nem fognak megtérülni.
Ugyanakkor a társadalomnak egy másik fajta érdeke van… (Az elnök poharát megkocogtatva jelzi az idő leteltét.) … a munkanélküliség és a foglalkoztatottság kapcsán, tehát ellentmondó három érdek van.
Amit a miniszter úr mondott, az, sajnos, nem működik. Tehát ezért én úgy gondolom, hogy nem fogadható el a válasza.
A csődveszély elhárítása érdekében önök rakjanak le a gazdasági bizottság asztalára egy olyan hitelkonszolidációs programot, amely ugyan szóba került, de végül is még nem működik igazából. Ezzel a nyomásgyakorlással, amit remélem, hogy a Parlament az ön válaszának a leszavazásával gyakorolni fog, bízunk abban, hogy kezelni tudják a kérdést. A munkanélküliség nem mumus, azon lehet segíteni, hiszen a nyugati országok már számtalan válságon átmentek - könynyebbé lehet tenni a helyzetet. Tehát kérem, hogy a választ ne fogadjuk el. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem