CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkéntes kölcsönös biztosítópénztárakról szóló 8763-as számú törvényjavaslathoz az általános vita szabályainak megfelelően általános megjegyzéseket kívánok tenni. Kovács Pál képviselőtársam pedig a módosító javaslatainkat indokló álláspontunkat fogja kifejteni az általános vita későbbi szakaszában.
Mielőtt a törvényjavaslat kapcsán felmerülő dilemmák felsorolására térnék, szeretném leszögezni, hogy a tervezetben foglalt kérdéskört rendkívül fontosnak, az önkéntes biztosítópénztárak törvénykénti szabályozását pedig sürgetően időszerűnek tartjuk. Megítélésünk szerint a törvényjavaslat szövege, tartalma alkalmas az általános vitára. Módosító javaslatainkkal nem gátolni, hanem elősegíteni szeretnénk egy korszerű törvény megszületését. S mivel a célul kitűzött szociális piacgazdaság és a szociális biztonság megteremtésének egy fontos lépéséről van szó, érdemes a módosító javaslatok részletes vitája előtt megvizsgálni és megválaszolni néhány fontos kérdést.
Elsőként a köz- vagy magánbiztosítás, illetve köz- és magánbiztosítás dilemmája vetődik fel. Talán szerencsénkre rajtunk kívül mindenhol keresik erre a helyes választ. Fejlett és gazdag országok tapasztalata bizonyítja, hogy fejlett és gazdag országokban sem képesek a közkiadásokat ésszerű korlátok között tartva elfogadható színvonalú nyugdíjakat és szociális-egészségügyi szolgáltatásokat biztosítani a kötelező társadalombiztosítási rendszerek hozzájárulásából, valamint a központi költségvetésből.
A '80-as évek eleje óta számos nemzetközi tanulmány és konferencia jutott arra az álláspontra, hogy a szociális biztonság megfelelő finanszírozásához természetesen elsősorban fejlett gazdaság kell, jó jövedelmekkel, ezekből jelentős kell legyen a szabadon elkölthető arány, nem szabad nagyon sok pénzt elvonni a kötelező biztosítás szolgáltatásaira, hanem ösztönözni kell sokféle módon az önkéntes megtakarítások, a kiegészítő, önsegélyező és piaci biztosítások növelésére. Ebben az alapreceptben szinte mindenki egyetért.
Arról már jelentős vita folyik, s nem véletlenül, hogy az ilyen többszektorú biztosítási rendszerekben mekkora legyen a közszektor szerepe, és milyen legyen az önkéntes és a piaci biztosítások aránya, valamint arról, hogy teljesen azonosan kell-e megítélnünk a nyugdíjbiztosítást és az egészségbiztosítást.
Mi azon a véleményen vagyunk, hogy még egy - hangsúlyozom - kiépülőben lévő nyugdíjrendszer esetében talán elfogadható lehet, hogy a kötelező nyugdíjbiztosítás megfelelő nyugdíjellátást a rendszerbe belépőknek csak alacsony színvonalon ígér, és ugyanakkor emellett az önkéntes szakmai biztosítás szerepét hangsúlyozza, addig az egészségbiztosítás esetében a kiadások korlátozására, a költségek féken tartására csak akkor van lehetőség, ha jelentős a kötelező biztosítás súlya, ha a piaci és az önkéntes biztosítók nem tudják felhajtani az egészségügyi szolgáltatások árait, ha a közszektor jelentős vásárlása bizonyos mértékben korlátozza az egészségügyi piacot.
Magyarországra, a mi helyzetünkre természetesen csak bizonyos megszorításokkal vonatkoztathatók ezek a nemzetközi tapasztalatok. Gazdaságunk viszonylag fejletlen, az átlagjövedelmek alacsonyak, bizonyos emberek kezében van ugyan jelentős szabadon elkölthető pénz, de ez nem azoknál van, akiknek a várható alacsony nyugdíját kellene kiegészíteni, akiknek a romló egészségügyi ellátását jó lenne legalább szinten tartani.
Világosan kell látnunk, hogy az önkéntes biztosítók, ha létrejönnek, nem fogják tudni kipótolni 10 millió állampolgár csökkenő színvonalú nyugdíját és egészségügyi ellátását. Tudnunk kell, hogy új egyenlőtlenségeket is teremtünk ezzel a rendszerrel, mert lesznek munkahelyek, ahol a munkáltató kiegészítő biztosítást támogat, és még többen lesznek, ahol egyelőre nem lesz pénze vagy szándéka a vállakozónak, a tulajdonosnak erre. Mégis, mindennek ellenére az a véleményünk, hogy fontos, hogy ezek a lehetőségek létrejöjjenek, mert a lassan gyarapodó, hosszú távú megtakarítások nemcsak a gazdaság talpraállításához, hanem a polgárosodáshoz, a szociális biztonság új pilléreinek a lerakásához is kellenek.
S azonnal adódik mindebből a második kérdés. Leépülhet-e, visszavonulhat-e a kötelező társadalombiztosítás, és milyen mértékben és milyen ütemben, miközben az önkéntes biztosítások még ösztönzés mellett is csak fokozatosan erősödhetnek? S ki mondja meg, mikor, hogy mi jár nekünk most és 10 év múlva a jelenleg kötelező 54%-os társadalombiztosítási járulékért cserébe?
Ebből a javaslatból persze az kikövetkeztethető, hogy mindenki, aki a jelenlegi ellátások színvonalát szeretné megőrizni, az ne érdeklődjön és ne várakozzon, hanem sürgősen és önkéntesen biztosítson, főleg, ha van miből. Mindennek ellenére az az álláspontunk, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok létrehozása után sürgősen meg kell - lehetőleg törvényben - határozni azt a szolgáltatási minimumot, ami a jelenlegi járulékok mellett garantálható, és ehhez a garantált alapellátáshoz kell és lehet az önkéntes biztosítások kiegészítő ellátásait megszervezni. Mindenképpen el kellene kerülni azt a helyzetet, hogy a ma sem túl magas színvonalú szolgáltatásokhoz a jövőben csak azok jussanak hozzá, akiknek volt pénzük vagy lehetőségük önkéntes pénztárak létrehozására. Ezeket ugyanis a mai ellátás kiegészítésére kellene mindenekelőtt felhasználni.
Harmadszor: éppen azért helyeseljük, hogy az elismert pénztárakról és a kötelező társadalombiztosításból való kilépés lehetőségéről nem szól ez a törvénytervezet. Megengedhetetlennek tartanánk ugyanis, ha bizonyos jövedelemszint felett teljesen ki lehetne vonulni a jól kereső rétegeknek a kötelező társadalombiztosításból. A nyugdíjakat, az alacsony jövedelműek ellátásait valamennyiünk kötelező keresetarányos befizetéseiből kell fedeznünk, érvényesülnie kell az önkéntes biztosítások létrejötte mellett is egy széles körű társadalmi szolidaritásnak. A kiegészítő pénztáraknak az üzleti biztosításnak bizonyos alapellátási körbe nem tartozó ellátások esetében van szerepe és létjogosultsága. Erre ez a törvény megfelelő szabályozást tartalmaz.
Természetesen azzal is tisztában vagyunk, hogy kidolgozható olyan részleges kivonulási szabályrendszer, amely a társadalombiztosítás számára is elfogadható, mint ahogy a kötelező egészségbiztosítás is létrehozhat területi egészségbiztosító pénztárakat az amerikai HMO-k mintájára, amelyek nem kivonulást, hanem decentralizálást és ésszerű takarékosságot jelentenének. Ezeknek a részletszabályoknak az összefoglalása valóban egy külön törvény feladata lesz, vagy kell legyen a jövőben.
A negyedik dilemmáról már sok szó esett. Soós Károly Attila részletesen taglalta, van-e, lehet-e szektorsemlegeség a biztosítási szolgáltatások piacán. Egyenlő eséllyel, mint ahogy az előterjesztő mondja, a piaci biztosítások előzetes adóztatása és a kifizetések adómentessége, illetve az önkéntes pénztárak adó és tb.-járulék preferenciája. Valószínű, hogy nem. Azt feltételezzük, hogy teljesen azonos kondíciók mellett is az önkéntes pénztárak lennének kedvezőbb pozícióban a homogenitás, az egyszerűbb szervezet, a kisebb bürokrácia, a nonprofit működés miatt.
Abban is biztosak vagyunk, hogy igen szűk látókörű pénzügyi szemlélet eredménye volt a biztosítások adókedvezményének 1992. évi beszűkítése, és állítjuk, hogy a tb.-járulékkedvezmény parlamenti korlátozása sem szolgálja a társadalombiztosítás távlatos érdekeit.
Mindezek miatt - egybehangzóan a szabaddemokraták álláspontjával - az a véleményünk, hogy a viták ezen a területen a törvény elfogadása után is minden bizonnyal folytatódni fognak, és a későbbiek során a biztosítási törvény elfogadása után ezek a szabályok módosításra kell kerüljenek.
Ötödször: arra kellene válaszolnunk, hogy felhatalmazhatjuk-e a Kormányt a pénztárak gazdálkodási szabályainak a kidolgozására, és nem kellene-e inkább azoknak ebben a törvényben helyet kapniuk?
Az a véleményünk, hogy a Kormány felhatalmazása csak korlátozott mértékben és csupán abban az esetben fogadható el, ha a kormányrendeletek csak azt mondhatják meg, hogy mit nem lehet tenni a pénztárak vagyonával, pénzével, és arra nem terjed ki a Kormány jogosítványa, hogy utasítsa a pénztárakat bizonyos kötvények, állampapírok megvásárlására.
(11.00)
Hatodszor: azt kell megvizsgálnunk, hogy elegendő garanciák veszik-e körül a pénztárakat, hiszen ezek a pénztárak, amelyek a törvény elfogadása után létrejönnek, a tagok saját pénzével gazdálkodnak, ezekben a tagok saját pénzüket kockáztatják, nem áll mögöttük állami garancia, és a törvény vagyonbiztosítási kötelezettséget sem ír elő.
A 15 fős alacsony létszám mellett létrejövő, például egészségbiztosítási pénztár igen kicsi kockázatközösség. A szolgáltatások árainak ingadozása miatt is bajba kerülhetnek. A kudarcok lejárathatják az ügyet, lejárathatják a biztosítási szakmát, hiszen ez valóban egy bizalmi üzlet, ez bizony egy bizalmi piac.
Az előterjesztő szerint nincs szükség sok formális szabályra, előírt tőkeminimumra, mert ez a pénztár engedélyhez kötött, önigazgató jellegű, nonprofit működésű alapszabállyal, kötött gazdálkodási renddel, korlátozott vállalkozási szabadsággal, likviditási kontrollal, vagyonra vonatkozó szabályokkal, kötelezően alkalmazott biztosítási technikákkal és pénztárfelügyelettel működik.
Számunkra is nyilvánvaló, hogy ha a társadalombiztosítás szolgáltatásaira is csak részleges állami garancia érvényesül, akkor az önkéntes kiegészítő biztosítás esetében sem adható, alakítható ki jobb pozíció. Mégis igen fontosnak tartjuk a szervezeti és anyagi garanciák kérdését. Ezek a törvényben foglaltakkal szemben pontosítandók és továbbfejlesztendők. A jól működő önkéntes biztosítások, ha nem is tudják pótolni, mert erre nem alkalmasak, és nem ez a szerepük, a nyugdíjrendszer vagy az egészségügyi ellátás strukturális gondjainak a megoldását - ez ugyanis a Kormány és más szervezetek dolga -, arra mégis alkalmasak lennének, hogy fokozatosan kiépítsenek egy új bizalmi viszonyt járulékfizető és biztosító, ellátott és biztosító szolgáltatók között, hogy önerőből megerősítsük a társadalmi biztonság, a szociális biztonság egyre vékonyodó szövetét.
A kötelezően felvetendő, az előterjesztésben megválaszolatlan és egyelőre még megválaszolhatatlan kérdéseink ellenére éppen ezért tartjuk nagyon fontosnak ezt a törvényt, és szeretnénk mindent megtenni jobbítása és sürgős elfogadása érdekében. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
