SZELECZKY ZOLTÁN, DR. a napirendi pont előadója:
SZELECZKY ZOLTÁN, DR. a napirendi pont előadója:
SZELECZKY ZOLTÁN, DR. a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Gyakran emlegetjük, hogy milyen nagyszámú törvényt alkottunk adott idő alatt. Nem büszkélkedésből mondjuk ezt, az ismert körülmények kényszerítenek minket erre a munkatempóra. Az így alkotott törvényeink nagy része nyilván nem fog a tankönyvekben szerepelni mint a tökéletesen kidolgozott paragrafusok illusztrációja. A szorító idő a cizellálást nem teszi lehetővé. Ennek ellenére voltak olyan döntéseink, amelyekre igenis büszkék lehetünk, mert példaértékűek nemcsak a volt, szocialistának nevezett régióban, de egész Európa szintjén is.
Egyike ezeknek, amikor felismertük, hogy a tulajdonviszonyok rendezésénél történelem kínálta lehetőség, hogy nemzeti parkjainkat, fokozottan védett területeinket, nemzetközi egyezmény hatálya alá eső védett területeinket, nemzetközi védett gyepjeinket, vizes területeinket mint nemzeti értékeket a magyar állam tulajdonába, a természetvédelmi szervek kezelésébe kell adni. Ennek a döntésünknek nemzetközi visszhangja volt.
Az elismerő vélemények közül szemléltetésként most csak egyet említek. A European Natural Heritage Found, Európai Temészeti Örökség Alap alelnökének leveléből idézek, melyet a német követünkhöz, rajta keresztül a magyar Kormányhoz intézett. Idézem: "A European Natural Heritage Found elismerését fejezi ki a magyar Kormánynak és a magyar Parlamentnek ezért a tövényért. Magyarország ezzel a törvénnyel olyan előrelátó természetvédelmi politikát folytat, amit remélhetőleg más országok is átvesznek. Az egykori keleti blokk más államainak is ajánlani akarjuk, hogy vegyék át ebből a tövényből a természetvédelemre vonatkozó lényeges rendelkezéseket." Idáig az idézet.
Egy másik, Kohl kancellárhoz intézett levelében az alelnök ismét Magyarországot említi mint példát: hogyan kell a privatizációkor a nemzeti parkok sorsát kezelni. Az IUCN, a svájci központú Természet és Természetes Erőforrások Megőrzésének Nemzetközi Egyesülete külön tanulmányt kíván írni Magyarország példaértékű viselkedéséről a közép-európai államok számára. Most, amikor a bősi erőművel előállt környezeti katasztrófa megelőzéséért az Európa Tanácshoz és az ENSZ tagállamaihoz fordulunk segítségért, támogatásért, az ország megítélésénél azt veszik majd figyelembe, milyen környezetvédelmi, természetvédelmi politikát folytat hazánk.
Nos, ezt az európai szintű döntésünket sikerült a földrendező bizottságokkal foglalkozó törvényünkbe csomagolt módosító javaslattal megsemmisítenünk december 30-án. A módosító indítvány elfogadtatásának módjára érdemes most itt egy kis időt fordítanunk, mert a jövőbeni törvényalkotó munkára nézve tanulságos lehet, ami itt megesett. Előttünk volt egy törvény, mely tizenöt oldalon át a termőföld tulajdoni viszonyainak átalakítását segítő földrendező bizottságok felállításáról, hatásköréről rendelkezett. Nagy szükség volt erre a törvényre, ezzel nincs is gond.
Ehhez azonban egy beterjesztett módosítás indoklást nem igénylő záróintézkedésének utolsó soraiba - nem tudok más szót használni - a beterjesztők becsempészték a következő mondatot: "Az átmeneti törvény 19. §-a hatályát veszti." A szövetkezeti átmeneti törvény 19. §-áról van szó, mely rendelkezik a nemzeti parkjaink és kiemelten védett természeti területeink állami tulajdonba vételéről és ezzel kapcsolatos kártalanításról. Senki sem figyelt fel erre a mondatra, az illetékes szakbizottság, a környezetvédelmi bizottság nem vitatta meg a javaslatot, de nem tudott róla a Környezetvédelmi Minisztérium illetékes intézménye, az Országos Természetvédelmi Hivatal sem. Mindenki akkor eszmélt fel, amikor a törvényt már elfogadta a Parlament.
Engedjék meg, hogy nagyon röviden ismertessem az így előállt helyzetet. A kárpótlási törvénnyel összhangban a szövetkezeti átmeneti törvény 15. §-a - amely ma is életben van - arról rendelkezik, hogy a nemzeti parkok, fokozottan védett területek, nemzetközi egyezmény hatálya alá eső területek nem jelölhetők ki a részarány-földtulajdonosok, a kárpótlásra jogosultak és a tagok, alkalmazottak számára szánt elkülönített három földalapba. A hatálytalanított 19. § arról rendelkezik, hogy az említett védett területeket a magyar állam tulajdonába és a természetvédelmi szervek kezelésébe kell adni, és ha a szövetkezetet ezáltal kár érte, csereterülettel, vagy ha erre nincs lehetőség, pénzben kártalanítani kell. Most tehát megakadt egy, már elindult rendezési folyamat.
Az ellenzők hangoztatott célja: ezek a területek is kerülhessenek be a nonprofit állami tulajdonból a nem állami tulajdonú gazdálkodói szférába. Kiknek jó az, ha olyan földterület jut a tulajdonába, melyen - minthogy fokozottan védett terület - szigorú korlátozások vannak. A tulajdonosok a korlátozások miatt folyamatosan jövedelemkompenzáció igényével lépnek majd fel az állammal szemben, állandóan megterhelve a költségvetést. Gyakori érv, hogy a védett természeti területek államosítása helyett a majdani tulajdonosoktól sajátítsa ki az állam ezeket a területeket.
Tisztelt Képviselőtársaim, senkit nem kívánok gyanúsítgatásokkal megsérteni, de kérem, döntsék el önök, fennáll-e annak a lehetősége, hogy lesznek, akik ilyen módon akarnak a különben mezőgazdasági szempontból alacsony értékű földekért nagyobb öszszeghez jutni.
De mindez a természetért aggódókat tulajdonképpen nem is érinti. Emiatt fájjon a mindenkori kormány költségvetőinek a feje. A veszély az, hogy a védett területeken olyan megfordíthatatlan folyamatok történhetnek, amik már soha nem hozhatók helyre. Teszem azt, egy faj, fajta kipusztulása, egy kialakult ökológiai egyensúly felborulása.
És itt elérkezünk ennek a vitának egy nagyon nagy veszélyéhez, nevezetesen, hogy hosszú időre egymásnak ugrasztjuk a természetvédelmet és a gazdálkodni kívánó földművelőt. Azt a földművelőt, aki évszázadokon át jól megvolt a természettel, hiszen sarkában ott lépegetett a gólyamadár, hogy az ekevas kifordította földből begyre szedje a rovarságot.
(19.40)
Csakhogy közben a viszonyok változásával a természetszemléletünk is változott. És vannak területek, melyeket már nem szabad, hogy érintsen az eke vasa.
Tudom, hogy vannak az országnak olyan területei, ahol a konfliktus nagyon-nagyon nehezen oldható fel, és az indulatok máris az egekig csapnak. Meggyőződésünk, hogyha mindkét oldalról józan rugalmassággal közelítünk, az ellentétek ezeken a településeken is feloldhatók.
A temészetvédelmi hivatal hatalmas munkával kétszázezer hektáron helyrajzi számonként gyűjtötte össze az adatokat, és mérte fel az összes cserelehetőséget, lefolytatta a szükséges tárgyalásokat. Az adathalmazt novemberben átadta a földművelésügyi tárcának, mindeddig válasz nélkül.
Kedves Képviselőtársaim! Kapcsoljuk ki az indulatokat, és az eltérő értékrendszer szerint gondolkodó szakemberek keressék meg végre egymást! Meg kívánom még jegyezni, hogy mindössze 130-150 ezer hektár, 3 usque 5 aranykorona hektáronkénti értékű érintett területről van szó. Ha a helyi egyedi megoldásokat megtaláljuk, amire a természetvédelmi hivatal szerint van remény, egy olyan terület sorsáról döntünk, melynek termőföld tekintetében kicsiny az értéke, viszont mint Európa-szerte számon tartott nemzeti kincsünk értéke pénzben kifejezhetetlen.
Elismert dolog szerte a világon, hogy ellentétes érdekű lobbyk küzdenek egymással. Ez természetes. Én most nemzeti kincseinkért kívánok lobbyzni, melynek megvédését a velünk vitázók is - efelől nincs kétségem - kívánják. Csak a védelem biztosításának korszerű megítélésében van közöttünk különbség. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
