GYURKÓ JÁNOS, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
GYURKÓ JÁNOS, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
GYURKÓ JÁNOS, DR. környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar természetvédelem egyik neuralgikus kérdéséről van szó, és nagyon sajnálom, hogy ilyen kevés képviselőtársam lehet csak itt ebben a kései órában.
A magyar természetvédelem elég jelentős eredményeket könyvelhet el. Már nagyrészt a rendszerváltás előtt kialakult a védett területek hálózata, ez összesen körülbelül 650 ezer hektár, ez alig haladja meg az ország területének 7%-át.
Európai mércével mérten is kiemelkedő jelentőségű természeti értékek, nemzeti kincsek vannak a temészetvédelmi szervek gondoskodása alatt, és hosszú távon történő fenntartásuk túlnyomó részben a védett területeken történhet.
A hazai természetvédelem eddigi nemzetközi elismertsége csak fokozódott, amikor a Kormány programjában megfogalmazta, hogy a legjelentősebb védett területek - úgy, ahogy máshol is - állami tulajdonba kerülnek és a természetvédelmi szervek kezelésébe.
Ugyanígy elismertség övezte az önkormányzati, a kárpótlási, a szövetkezeti átmeneti törvények természetvédelemre vonatkozó szakaszait is.
Az elismertség főként annak volt köszönhető, hogy hazánkban törvények írtak elő olyan szabályokat, amelyekkel a hazai földtulajdon-rendezés idején, annak folyamatában próbálták a legfontosabb természetvédelmi oltalom alatt álló területek kérdéseit tisztázni.
A magyar természetvédelem jövője szempontjából meghatározó a védett területek tulajdonviszonyainak alakulása. A természetvédelem érdekeinek a tulajdonosi érdekekkel szemben történő érvényesítése gyakori konfliktusok forrása volt, és az lesz a jövőben is. Semmiképpen nem fogadható el az a megoldás, hogyha a földtulajdonosokat állandó korlátozások betartása miatt a természetvédelemmel szembefordítjuk, ez nem szolgálja sem a tulajdonosok, sem a gazdálkodás, sem a ternészetvédelem érdekeit.
Az állandó konfliktus aláásná a lakosság és a természetvédelem kapcsolatát, tehát a gazdák és a helyi hatóság kapcsolatát, amely nyilvánvaló módon csak káros lehet, tehát a helyi gazdálkodók nélkül semmiképpen nem lehet eredményes a természetvédelem.
A földtulajdonosok az állandó korlátozások miatt jelentős pénzügyi kompenzációs igényt is bejenthetnek az államkasszával szemben.
Tehát úgy vélem, hogy ezt a kettőt, a természetvédelmet és a gazdálkodást lehetőleg el kell választani egymástól. A legjelentősebb értékeket, a nemzeti kincseket hordozó védett területeket úgy kell megőrizni, hogy a prioritást a természetvédelem minden esetben megkapja. A jobb aranykorona-értékű és gazdálkodásra alkalmas, érdemes területeket pedig szigorú korlátozások nélkül a gazdálkodásnak kell átengedni.
Kétségtelen tehát - és az előzőekben elmondottakból is következik -, hogy ahogy a világon szinte mindenütt, hazánkban is állami tulajdonban és természetvédelmi szervek közvetlen vagy közvetett kezelésében teljesülhet a legteljesebb mértékben a természetvédelmi előírások betartása.
Az utólagos kisajátítás nem járható technika, egyrészt sokba kerülne, másrészt pedig ez aztán igazán a természetvédelem ellen hangolná a közvéleményt, ami természetvédelmi szempontból sem jó.
Kétségtelen az, hogy az állami tulajdonosi forma fejezi ki leginkább a természeti értékek össztársadalmi érdekeltségét. Itt szeretném a mezőgazdászok figyelmét felhívni arra, hogy a kultúrnövények ősi formáit igenis a természetvédelem őrzi meg, és ha ezeknek az ősi formáknak a fennmaradását nem biztosíthatjuk, akkor a monokultúrákban bekövetkező génerózió helyrehozatalára nem lesz lehetőség. Tehát a természetvédelem nem valami öncélú úri passzió, hanem ennek megvan a gazdálkodói értelme is.
Tehát ezek a nemzeti kincsek, amelyeknek megőrzéséért, fenntartásáért most szót emelek, ezek nem lehetnek olyan fenntartásúak, hogy ezekkel kisebb közösségeket vagy magánszemélyeket terheljünk, tehát súlyos gazdálkodási korlátozásokkal állítsuk szembe őket.
Ebből az elvből kiindulva szükséges, hogy az állami tulajdonú védett területek maradjanak állami tulajdonban. S az is szükséges, hogy a nem állami tulajdonú termőföldek tulajdoni rendezésekor messzemenően legyenek figyelembe véve a természeti környezet érdekei. Ez azt jelenti, hogy a kormányprogram szerinti kiemelt védelmet élvező vagy érdemlő szövetkezeti területek lehetőleg állami tulajdonba kerüljenek.
Itt nem valami újabb államosításról van szó, ezt nagyrészt cserekonstrukcióval meg lehet oldani, tehát az államnak nem valószínű, hogy túl sok hektárral több földtulajdona legyen a rendezés után.
Ez az állam talán már nem azonos a régi, rossz emlékű, a rossz tulajdonost megtestesítő állammal, hanem a világ gyakorlatát követően az állami, a természetvédelemért felelős szervek garantálják e területeken a védelem elsődlegességét.
Mint ismeretes, a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló 1993. évi II. törvény 13. §-ának (7) bekezdése hatályon kívül helyezte a szövetkezetekről szóló 1992. évi I. törvény hatálybalépéséről és az átmeneti szabályokról szóló '92. évi II. törvény 19. §-át. Ezzel lehetetlenné vált a legértékesebb védett és védelemre tervezett területek állami tulajdonba vétele, az átmeneti törvény rendelkezéseinek következetes végrehajtása. Ugyanis a hivatkozott szakasz hatályon kívül helyezésével ezeknek az értékes és nemzetközileg is számon tartott területeknek a sorsa bizonytalanná vált. Ezen területek nemzeti park, illetőleg természetvédelmi igazgatósági kezelésbe történő átadása folyamatban volt, és itt a jogbizonytalanság abban nyilvánul meg, hogy egy végrehajtásában elkezdett rendelkezést helyeztek hatályon kívül.
Itt szeretnék a mezőgazdasági bizottság tisztelt előadójának beszédére kitérni: "az előzetes egyeztetések nem vezettek sikerre."
A 19. §-t hatályon kívül helyező, 1992. december 31-i hajnali szavazás előtt semmiféle egyeztetést sem a minisztériummal, sem a környezetvédelmi bizottsággal a mezőgazdasági bizottság nem kísérelt meg. Tehát itt előzetes egyeztetések nem vezethettek sikerre, mert a tisztelt mezőgazdasági bizottság nem próbálta meg.
Szintén szeretném mondani Géczi képviselő úrnak, hogy a Fertő-tó mellett, amely az ő előadása szerint védelemre tervezett terület lett volna,… nem így volt, mert megalakult nemzeti park volt már és minden ilyen kérdést megoldottak. Egyébként itt ül a Fertő tavi nemzeti park igazgatója, hogyha a folyosón találkozik Kárpáti úrral, kérdezze meg tőle, hogy van-e problémás esete, nincsen. Meg van oldva, helyben nagyon sok mindent meg lehet oldani. (Zaj az SZDSZ soraiból. - Dr. Kis Zoltán: Ez a jó!)
Durva egyszeri államosításnak nevezte a tisztelt képviselő úr. Sajnos, a mezőgazdasági bizottság annak ellenére, hogy nem egyeztetett velünk, mégis félmunkát végzett, mert a 15. §-t elfelejtette hatályon kívül helyeztetni. Tehát mi most a jogi helyzet?
Ezeket a védelemre érdemes, értékes területeket, amelyek többnyire 4-5 aranykorona-értékűek, gazdálkodói szempontból nem jelentősek, viszont a génbankok szempontjából például igen jelentősek lehetnek. Ezeket nem lehet földosztásra, földalapba kijelölni. Tehát mi lesz a sorsa? Szövetkezeti közös tulajdonban marad.
Ugyanakkor a '92. évi I. törvény azt mondja, hogy a szövetkezeti tulajdont nevesíteni kell. Most végül is ennek a §-nak a hatályon kívül helyezésével a mezőgazdasági bizottság egy jogilag abszurd helyzetet hozott létre, a '92. évi I-es és II-es törvény között így ellentmondás keletkezett, amelyet fel kell oldani, és valószínűleg a 19. § megváltoztatott rekonstrukciójával lehet helyreállítani.
A 19. § hatályon kívül helyezése nem szolgálja tehát a jogbiztonságot és bizony nemzetközi érdeklődés is kíséri ennek a rendelkezésnek a végrehajtását. Az átmeneti törvény 15. § (1) bekezdés i) pontja a legértékesebb védett területek földalapba történő kijelölését egyébként is akadályozza, összhangban a kárpótlási törvény rendelkezéseivel.
(20.00)
Ugyanakkor más szempontból viszont a kárpótlásra jogosultak, illetőleg a szövetkezeti átalakulás során tulajdonhoz jutók között igazságtalanul különbséget tesz akkor a két törvény, ha az egyiknél meg van tiltva alapvetően a védett területekre történő kijelölés, a másik esetben pedig nincs megtiltva. Tehát ez sem egy járható út, hogy akkor esetleg a 15. szakaszt is töröljük el.
A természetvédelmi területi szervek és az Országos Természetvédelmi Hivatal maximális rugalmasságot tanusítottak a szövetkezetekről szóló átmeneti törvény végrehajtása során, a természetvédelmi lehetőségek kihasználása során. A törvény mielőbbi végrehajtásának elősegítése érdekében elvégezték az érintett szövetkezeti tulajdonban lévő védett területek helyrajzi számainak kigyűjtését, és valamennyi érdekelt szövetkezettel felvették a kapcsolatot, és felmérték a csereföld lehetőséget is, tehát a csereterületként szóba jöhető állami területeket is. A szövetkezeti védett területek túlnyomó többségén rendben folyhatott a földalapok kijelölése, helyi konfliktust nem okoztak.
Országosan 42 darab megkeresés érkezett a tárcához, és a tárca területi szervei, illetőleg az Országos Természetvédelmi Hivatal 30 esetben megoldották már ezeket a konfliktusokat, megtalálták erre a megoldást helyben. Valószínűleg a többire is meg lehet találni a megoldást jóindulattal, de nem olyan módszerekkel, hogy nem hallgatjuk meg egymást, és egymással szemben ilyen - enyhén szólva - puccsszerű törvénymódosításokat csinálunk.
A problémák nagyságrendjének érzékeltetésére hadd említsem meg azt, hogy a 30 eddigi megoldott ügy körülbelül 3000 hektár területet jelent, tehát az említett 150 ezer hektárhoz képest ez nem valami jelentős mennyiség. Tudom, hogy vannak problémák még Alföldön is, Biharugra, Fülöpszállás, más kiskunsági nemzeti parki területek. De itt most megígérem a tisztelt képviselő úrnak, hogyha valahol olyan fokozott védettség van, amelyiknek végül is természetvédelmi indoka nincs vagy megszűnt, akkor felülvizsgáltatom és megszüntetem, mert ez az én hatáskörömben van most. Ha megszüntetem a fokozott védettséget, akkor tájvédelmi körzet vagy természetvédelmi terület esetében automatikusan átkerül a kijelölhető földalapba; és ha nemzeti parki terület, akkor pedig a gyep kivételével szintén átkerül a kijelölhető körbe, csak ahhoz a Természetvédelmi Hivatal hozzájárulása szükséges.
De meg lehet találni a helyi megoldást. Tehát nem arról van szó, hogy nem igyekszünk a helyiekkel egyetértésben megoldani ezeket az ügyeket, mert - még egyszer mondom - a mi érdekünk is, hogy konfliktus nélkül tudjon működni a természetvédelemnek minden helyi szervezete. Mind a tárca, mind a területi szervek segítőkészsége folytán tehát a megoldatlan ügy az említett 150 ezer hektárnak körülbelül 5%-át érinti már csak.
Amennyiben a kialakult kedvezőtlen helyzet gyors és kedvező átalakítása nem sikerül, akkor viszont egyes korábbi nemzetközi kötelezettségvállalásainkkal ellentétes helyzetbe kerülünk. Nem akarok hivatkozni a hazai és a külföldi zöldmozgalmakra, azok megértéssel és megnyugvással fogadták a kárpótlási törvény és az átmeneti törvény védett területekre vonatkozó rendelkezéseit. A kialakult helyzetben várható ezeknek a szervezeteknek a fellépése a Kormánnyal szemben is, de esetleg a Parlamenttel szemben is.
A magyar természetvédelmet tehát ez a törvénymódosítás elég hátrányosan érintette, és a környezetvédelmi bizottság indítványának elutasítása esetén olyan presztízsveszteség érné nemcsak a természetvédelmet, hanem hazánkat is, amely a nemzetközi megítélésünket rontaná.
Ezért én a környezetvédelmi bizottság indítványának az elfogadását ajánlom, és ha a mezőgazdasági bizottságnak más elképzelései vannak, akkor azt kérem, hogy ne elutasítsák ezt a javaslatot, hanem megfelelő módosító indítvánnyal és egyeztetéssel hozzák olyan formára, amely számukra is elfogadható. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
