JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter:
JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter:
JESZENSZKY GÉZA, DR. külügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ritka öröm egy miniszternek összefoglalni egy olyan vitát, amelyben valamennyi parlamenti párt egységes akarata nyilvánult meg. A Magyar Köztársaság biztonságpolitikájának alapelveire vonatkozó, szinte a XIX. századi elődeink politikai szónoklatait idéző vita szerencsés módon nagyfokú egyetértést tükrözött, s a magyar politikai élet szereplőinek felelősségtudatát, valamint külpolitikai gondolkodásának emelkedettségét bizonyítja. Ez úgy érzem, fölment az alól, hogy részleteiben válaszoljak a hozzászólásokra, bár szívesen megtenném, mert nagyon sok fontos megjegyzés hangzott el.
Talán csak egyre reflektálnék, annál is inkább, mert ez friss megjegyzés: Tabajdi Csaba képviselő úr említette többek között azt, hogy a kormányzatnak nagyobb figyelmet kellene fordítania a Badinter-féle döntőbíráskodási javaslatra. Én szeretném megnyugtatni az itt jelen nem lévő képviselő urat, hogy Magyarország kezdettől fogva támogatta ezt a javaslatot, sőt társszerzője is volt, és nem rajtunk múlik, hogy ez a bizottság eddig még nem tudta betölteni a kisebbségvédelemben reá háruló, vagy fölkínálkozó nagy lehetőséget.
Engedjék meg, hogy néhány általánosabb észrevétellel foglaljam össze a vitát.
Kovács László, a külügyi bizottság elnöke azt mondta, hogy a biztonságpolitikai alapelveknek egyfajta üzenete van az európai országok, de mindenekelőtt közvetlen környezetünk, szomszédaink felé. Ez az üzenet az, hogy a Magyar Köztársaság népe és kormánya békében és együttműködésben kíván élni a világ valamennyi országával, ahol a demokrácia érvényesül, és a nemzetközi jog, az alapvető emberi és kisebbségi jogok és normák vezérlik az ország politikáját.
Azonban ennek a parlamenti vitának is van üzenete. Az a tény, hogy a Magyar Országgyűlés pártjai, amelyek a magyar állampolgároknak gyakorlatilag 100%-át képviselik, egyöntetűen, és úgy tűnik, fenntartások nélkül támogatják biztonságpolitikánk alapelveit, és készek együttműködni ezek gyakorlati megvalósítása érdekében, ez azt jelenti, hogy a magyar külpolitika élvezi a nemzet egészének támogatását, s ezért megkockáztatom, hogy senkinek sincs érdekében, vagyis értelmetlen, hogy a pártok egymás elleni kijátszására spekuláljon a külpolitika terén.
A magyar külpolitika hosszú távú politika. Nemcsak a jelenlegi Kormány van elszánva arra, hogy következetesen folytatja azt, amit majdnem három évvel ezelőtt elkezdett, és az új helyzetekhez mindenkor alkalmazkodva, de lényegében töretlenül folytatott, hanem biztosítva van az is, vagy annak a lehetősége, hogy ez a külpolitika az 1994-es választások után azok eredményétől függetlenül is folytatódni fog.
(16.20)
Csak olyan külpolitika élvezheti a nemzet támogatását, amely a nemzeti érdekekből indul ki, azokat minden más érdek elé helyezi, és megpróbálja ezeket az érdekeket a világ realitásának figyelembevételével megvalósítani. Szabad akarata birtokában a magyar nemzet mindig ilyen külpolitikát fog folytatni.
Az elmúlt három évtizedben ezek a realitások - kossuthi szóval, az exigenciák - alapvetően kedvező irányba fejlődtek. Megnyílt a lehetősége az önálló magyar külpolitika folytatásának, és legalábbis perspektívájában, lehetségesnek látszik az ország integrálása a demokratikus európai országok közösségébe.
Lényegében kedvező változások következtek be vagy folytatódtak környezetünkben is. Az alapvető tendencia - a létező feszültségek ellenére - a demokrácia térnyerése, és ennek nyomán szomszédaink többségével jó, sőt egyenesen bensőséges kapcsolatokat tudtunk kialakítani. Noha közvetlen környezetünkben keletkeztek olyan konfliktusok, amelyeknek megoldására a demokratikus világ eddig nem volt képes, mégis egy fontos célt sikerült elérni: megakadályozni azt, hogy ezek a konfliktusok kiterjedjenek az érintett országok határain túlra.
Ma is elsődleges feladatnak kell tekintenünk a konfliktusok, mindenekelőtt a délszláv konfliktus izolálását. Ez a szomszédos országoknak, köztük Magyarországnak is létérdeke, egyben pedig előfeltétele a konfliktus megoldásának. Ha a tüzet nem lehet kioltani, akkor a feladat a tűz terjedésének megakadályozása. A preventív diplomácia és a preventív békefenntartó akciók fontos részét képezik a nemzetközi közösség erőfeszítéseinek, és ezeknek Magyarország már régóta kezdeményező szerepet betöltő partnere. Ugyanakkor elhatározott szándékunk, hogy nem veszünk részt olyan katonai akciókban, amelyek a környezetünkben folyó konfliktusok katonai erővel történő megoldását szolgálják, mivel úgy gondoljuk, hogy ez veszélyeztetné biztonságunkat és az érintett országokban élő magyar kisebbséget. Ez nem jelentheti azonban azt, hogy ne adnánk meg minden támogatást az ENSZ, az EBEÉ vagy adott esetben a NATO erőfeszítéseihez a béke fenntartását, a preventív lépéseket illetően.
A környezetünkben zajló és fenyegető konfliktusok feloldása a Magyar Köztársaság biztonságának elsőrendű fontosságú követelménye. Ezért is tulajdonítunk kiemelkedő jelentőséget azoknak a nemzetközi szervezeteknek, amelyek keretet jelenthetnek a válságkezeléshez. Ezek a keretek ma még eléggé bizonytalanok, hiszen az a felismerés, hogy a konfliktusok megoldása valamennyi ország közös felelőssége, ma még nem nevezhető általánosnak. Még kevésbé történt meg a gyakorlati következtetések levonása, azaz annak felismerése, hogy nincs jobb befektetés, mint a konfliktusmegelőzésben és -megoldásban való részvétel, hiszen bármilyen drága is a békefenntartás és a béketeremtés, ezeknek költségei mind politikai, mind valóságos pénzügyi tekintetben elenyészőek ahhoz képest, amit a válságok kiterjedése és egész régiók válságövezetté fejlődése jelentene. Ennek ellenére ezekkel a szervezetekkel nap mint nap erősödő együttműködésünk növeli biztonságunkat. Ma ez még nem nevezhető explicit biztonsági garanciának, de implicite garanciális jelleget hordoz.
Térségünk más országai is hozzánk hasonlóan gondolkodnak. Nemcsak a magyar Kormány vetette fel az Észak-atlanti Együttműködési Tanács keretében történő békefenntartó erők kialakítását, de Lengyelország, sőt Oroszország is. A közelmúltban vált ismeretessé Jelcin orosz elnök boszniai béketerve, amely a Vance-Owen-terv megvalósítása érdekében az ENSZ égisze alatt nemzetközi békehaderő létrehozását javasolja, és fölveti annak lehetőségét is, hogy a béketeremtő akcióhoz igénybe vegyék az Észak-atlanti Együttműködési Tanács mechanizmusát is.
Tisztelt Ház! Biztonságunkat erősítik azok a lépések is, amelyek javítják kapcsolatainkat szomszédainkkal. A két- és többoldalú megállapodások vagy a regionális együttműködés jelentősége az, hogy néhány alapvető kérdés rendezésén túlmenően lehetőséget teremtenek az együttműködésre a kapcsolatok valamennyi területén, beleértve a gazdasági, kulturális, emberi és turisztikai kapcsolatokat is. Szomszédainkkal a lehető leggyorsabb ütemben szeretnénk ezeket építeni, és örömmel állapítom meg, hogy többségükkel ez jó úton halad. A továbbiak elsősorban nem rajtunk múlnak, de a maga részéről a magyar Kormány - és föltételezem, hogy ellenzéke is - mindent megtesz a dunai országok tartós megbékélése érdekében.
Továbbra is úgy vélem, hogy a szomszédos országokban élő magyar kisebbségek helyzetének alakulása alapvetően befolyásolja kapcsolatainkat ezekkel az országokkal. Ez nem is lehet másképp, hiszen ők a magyar nemzet részét képezik, akikhez szoros kulturális, érzelmi, rokoni és baráti kapcsolatok fűznek bennünket. Meggyőződésünk, hogy demokratikus államokban a kisebbségek jogos törekvéseinek kielégítése magától értetődő kérdés, és a megelégedett kisebbségek erősítik mind saját államukat, mind annak kapcsolatát a kisebbség anyaországával. Ezt századunk nagy történetfilozófusa, Arnold Toynbee már 1915-ben korunk egyik kulcskérdésének nevezte. Őt idézem: "A primitív népek kiírtják kisebbségeiket, a civilizált népek gyűjtik elégedettségük jeleit." Magyarország Toynbee szavainak szellemében cselekszik. Arra törekszik, hogy a magyar és a magyarországi nem magyar kisebbségek hozzájáruljanak szomszédi kapcsolataink javításához. Érdekeink egybeesnek. Nekünk is és szomszédainknak is az az elsőrendű érdekünk, hogy a kisebbségek jól érezzék magukat ott, ahol évszázadok óta élnek, és ez a kisebbségek érdeke és akarata is.
Üdvözlöm, hogy mostanában mind több ország beszél a kisebbségek vonatkozásában a nemzetközi normáknak megfelelő politikáról. Azonban a nemzetközi kötelezettségvállalásokat csak minimumnak tekinthetjük, hiszen az érvényes nemzetközi jog még nem volt képes követni minden vonatkozásban az 1989 utáni történelmi változásokat. A törekvések, a tendenciák azonban minden kétséget kizáróan afelé mutatnak, hogy kodifikálni kell a kisebbségek jogait, és meg kell teremteni a kisebbségek biztonságának, megmaradásának megfelelő alapjait.
Különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk ebben az összefüggésben az Európa Tanácsban és az EBEÉ-ben a legutóbbi időkben elfogadott dokumentumoknak, amelyeknek nincs ugyan nemzetközijog-érvénye, de előremutató módon foglalkoznak a kisebbségek helyzetével, és világosan mutatják azt az irányt, amerre a nemzetközi közösség - ha lassan is - halad a kérdés rendezésében.
Összhangban vannak a magyar biztonságpolitikai elvek kisebbségekre vonatkozó mondatai a nemzetközi szervezetek formálódó alapelveivel, sőt azzal a fontos beszéddel is, amelyet Douglas Hurd brit külügyminiszter mondott el az Atlantic College-ban ez év február 15-én. Ennek külön jelentőséget tulajdonítok, mert Nagy-Britannia részéről az első megnyilatkozás, amely a magyar állásponthoz igen közel áll. Hurd szavai szerint Európában az államok nem azonosak a nemzetekkel, ezért stabilitásuk megőrzése érdekében a fennálló államoknak két elvet kell figyelembe venniük: a határok sérthetetlenségét és a kisebbségek jogvédelmét. Az e téren jelentkező problémák megoldására a brit külügyminiszter - mindenfajta diszkrimináció tilalma mellett - pozitív szabadságjogokat, különleges elbánást tart szükségesnek. Beszédében Hurd a kisebbségi kulturális identitás megőrzésének többség általi garantálásán túl - ahogy ő fogalmaz - a zárt tömbben élő, együtt élő kisebbség esetében a területi autonómia megadását is lehetségesnek, illetve szükségesnek tartja.
(16.30)
Ezúton ismételten szeretném kifejezni köszönetemet mindazoknak, akik részt vettek az alapelvek kidolgozásában, annak vitájában, és ezzel - meggyőződésem szerint - jelentősen hozzájárultak a Magyar Köztársaság biztonságának erősítéséhez, hiszen az alapelvek elfogadásával megteremtődik az egységes, összefüggő biztonságpolitikai fundamentuma, amelyre konkrét lépéseink épülnek. Biztosíthatom a tisztelt Házat, hogy a Kormány igen komolyan fogja venni azt a kötelezettségét, hogy rendszeresen számot adjon az Országgyűlésnek a Magyar Köztársaság biztonságának alakulásáról. Bízom abban, hogy ezek a beszámolók és az ezt követő viták a mostanihoz hasonló hangnemben és hasonló felelősséggel fognak lezajlani, és akkor elértük azt a célt, amelyet a Kormány az alapelvek kidolgozásával és az Országgyűlés elé terjesztésével kitűzött maga elé: a nemzet gondolkodásával és cselekvési egységének megteremtésével biztosítani az ország és a nemzet számára a biztonságot országunk, nemzetünk egyik legfontosabb kérdésében. Köszönöm szépen. (Taps.)
Határozathozatal
