LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
LAKOS LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Országgyűlés! A földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvény nem rendelkezik a részarány-tulajdonosok döntési lehetőségeiről azokban az esetekben, amelyekben a földalapok kijelölése nem jogerős. Nem rendelkezik azért, mert a földkiadó bizottság megalakítása és a részaránytulajdon kijelölésével kapcsolatos igénybejelentési jogosítványok határideje a törvény kihirdetésétől számított határnapokig érvényesíthető.
Ahol a földalapok kijelölése nem jogerős, ott ezek a határidők nem tarthatók, a törvény nem hajtható végre.
Törvényjavaslatomban megoldást javasolok a hiányosság megszüntetésére. A földkiadó bizottságok működésével kapcsolatos határidők azoknál a nagyüzemeknél, ahol a földalapok kijelölése e törvény hatálybalépése után válik jogerőssé, a határozat jogerőre emelkedésétől számítódjanak.
Pontosítani javasolom e törvény végrehajtása során a tanya fogalmát, melyhez jelentős jogok fűződnek, és a törvény megfogalmazása szerint félreérthető.
Azért terjesztettem be törvényjavaslatomat, mert a szocialisták fontosnak tartják a földtulajdon mielőbbi rendezését. Az emberek ne éljenek bizonytalanságban, törvényes keretek között kapják meg jogos tulajdonukat.
Kérem, hogy törvényjavaslatomat támogassák. Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem