SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Varga János képviselőtársam! Kőszeg Ferenc nincs itt, ezért pár szóban én szeretnék reagálni az elhangzottakra.
Az indítványnak az a lényege, hogy legyen valamiféle határidő, feltétel beillesztve a belügyminisztériumi eljárásba. Itt nem arról van szó, hogy a Belügyminisztériumnak valamiféle döntési jogkört kellene biztosítani, ellenkezőleg. Az indítvány arra vonatkozik, hogy a Belügyminisztérium egy bizonyos határidőn belül rá legyen szorítva arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzék, vizsgálja meg a törvényes feltételeket, és terjessze a köztársasági elnök elé. Utána az a mérlegelési jogkör, amiről eddig szó volt, a köztársasági elnököt illeti ebben a körben. Csak erre szeretném fölhívni Varga János figyelmét: itt nincs semmiféle elvi törés. Ez mindössze azt akarja megelőzni, hogy esetleg egy belügyminisztériumi íróasztalban elfeküdjön hosszabb időn keresztül elintézés nélkül egy kérelem, és a kérelmező hosszú időn keresztül bizonytalanságban legyen, hogy az ő egzisztenciális érdekeit nagyon komolyan érintő kérelméről döntenek, mikor döntenek, egyáltalában döntenek-e.
Semmi többről nincs ebben szó. A hatáskörök nem lennének máshova elhelyezve, de beillesztődne valamiféle biztosíték, hogy ez a kérelem biztosan eljusson a köztársasági elnökhöz. Köszönöm. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem