VONA FERENC, DR. (MDF)
VONA FERENC, DR. (MDF)
VONA FERENC, DR. (MDF) Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Úgy késlekedtünk ezzel a törvénnyel, mint Karinthy kisdiákja a felkeléssel. Neki sürgős és halaszthatatlan feküdnivalója volt az ágyban, tudta, hogy nem szabad elsietni a dolgot. Arra semmi szükség nincsen - gondolta -, hogy az ember mindjárt kidugja a lábát a takaró alól a hidegbe. Minek az? És a zoknit is be lehet húzni szépen a takaró alá.
Magyarország határát nyolc óra után is ki lehet húzni tussal, ahogy a halhatatlan kis Bauer tette. A kis Bauer, aki véres daccal, lázadó kétségbeeséssel a hangjában folyton ismételgette: "Tanár úr, én készültem!"
Tisztelt Országgyűlés! Nekünk is be kell bizonyítani a Polgár Ernőknek, a Steinmanoknak, a Kelemeneknek, a Polákovicsoknak, hogy igenis, mi készültünk! Íme, itt a közoktatási törvény tervezete végre!
Igaz, hogy a gyerekeink, a kisdiákok nem ülnek most itt, de tudjuk, hogy a kritikájuk és az élet kritikája kemény.
Az ország jövőbeni gazdasági és erkölcsi állapota lesz a humán törvények mércéje. Felelősségünk tehát óriási! Nem lehet kurzusonként, parlamenti ciklusonként játszadozni a gyerekeink sorsával. Hogy kormányon vagyunk-e vagy ellenzékben, ez nem befolyásolhatja ennek a törvénynek a meghozatalát.
Igényünket is a korszakos, nagy törvényekhez igazítsuk! Jelesül: Mária Terézia Ratio Educationisához, Eötvös József elgondolásaihoz és 1945 vágyához, az előjogokat, a válaszfalakat bontani akaró, demokratikus szemléletekhez.
Az embert többre kell becsülni, mint intézményeit! Tiltakoznunk kell minden hierarchia ellen, amely nem a szellem, a műveltség, a képesség, az érdem, a teljesítmény racionálisan mérhető értékei alapján alakult ki. Ennek a törvénynek messzehangzó és korszakos az új politikai üzenete: a lelkiismereti meggyőzés szabadságának adni garanciát.
Pártsemleges, pragmatikus iskolát akarunk! Az álvitáknak, hogy a tanár semleges-e, nincs sok értelme. A jó iskola - ahogy Németh László mondta - bevezetés a könyvtárba, a laboratóriumba. Az a történész végzett jó munkát, akinek a tanítványai később is felütik majd Tacitust, és az a fizikus talán, akinek a tanítványa maga csinálja meg a rádiót. Ez az igény, a mutatis mutandis, a számítógépek korában is érvényes.
A műveltség tartalmát a korszakok változása határozza meg, és ez így természetes! A lényeg attól még nem változik, ha más-más formát is ölt. A mélyén a kíváncsiság, a világ alázatos, de a lehetetlent ostromló birtokba venni akarása munkál.
Tisztelt Országgyűlés! Az utóbbi években intenzívebb lett az élet körülöttünk. Az egyetemisták jórésze keményen hajt. Nyelveket tanul, sőt évet halaszt azért, hogy valamit még jobban megtanuljon. Miközben féltem is gyerekeinket a kegyetlen, kemény helytállási versenytől, irigylem is őket: világútlevéllel, vízum nélkül repülőre ülhetnek, hogy mondjuk Brüszszelben meghallgassanak egy előadást a makrogazdaságról, és eltöltsenek egy hétvégét abban a fővárosban, ahol az egyesülni akaró Európa ügyeiről mostanában döntenek.
Eközben persze az is igaz, amit tudós tanár barátom mesélt a tavalyi érettségiről. Ül a maturandus, okosan beszél Babits Húsvét előtt című verséről. És hogy megkoronázzák és kikerekítsék a jó feleletet, a vers címéről kérdezik a diákot. Nagy hallgatás. Mentőkérdés: mit jelent a Húsvét a keresztény kultúrkörben? Az öntudatos válasz nem késlekedett sokáig: "De tanár úr, én katolikus vagyok!"
Az anekdotákat estig mesélhetnénk, mind a rossz körforgásról szólnának. Egyre gyengébb anyag érkezik a felsőbb iskolákba, így a pedagógusképző intézményekbe is, s így az onnan kikerülő tanárok is egyre felkészületlenebb gyerekeket engednek útjukra. Ebbe nem szabad belenyugodnunk! Valahol meg kell állítani a mókuskereket!
(16.20)
Természetesen azzal, hogy újra presztízst adunk a tanári pályának - ez a legfontosabb véleményem szerint. Megszállott, kiváló tanárok persze enélkül is vannak; mindig is voltak, rendszertől függetlenül. De ahhoz, hogy ők ne kivételek legyenek, hátteret kell teremtenünk. Az anyagit is persze, természetesen; sőt, azt talán elsősorban. A keveset nehéz elosztani. A miáltalunk meghozott közalkalmazotti törvénynek sem tudtunk eddig érvényt szerezni istenigazából. Igen, kedves képviselőtársaim, ki kell mondanunk egy általunk hozott törvényünkről, hogy az ma sajnos még illúzió, bármilyen szomorú is.
De a további kérdés már a mi kompetenciánk. Vajon ez a törvénytervezet jó-e a gazdaság oldaláról? Ha törvény lenne belőle így, nem nyeli-e majd el még azt a kevés pénzt is, ami esetleg van? Vajon a felállítandó regionális oktatási központok - sokak szerint az új bürokrácia - nem emészti-e föl az anyagi alapok további nagy részét is? Félő, hogy esetleg igen.
Zavart okozhat a kettős finanszírozás bevezetése is. Nemcsak a pénzrabló szervezet tartalmi okvetetlenkedése, amit az ellenzéki képviselők feltételeznek, hanem az állam és az önkormányzat majd egymásra fog mutogatni, várni, és esetleg a két, hivatása szerinti bába akar segédkezni a szülésnél, és akaratuk ellenére a jó szándék visszájára fog fordulni: "angyalcsinálók" lesznek. Ezért olyan egyszerű, tiszta és átlátható pénzügyi helyzetet kell teremtenünk, amelyből a kiszolgáltatottság lehetősége is hiányzik. Áperte mondjuk ki, mi a kötelező az állam és mi az önkormányzat számára. Ez a legfontosabb. Az állam ne jelenthesse a mindenkori kormányon lévőket, szemben a javarészt az ellenzékből szerveződött önkormányzatokkal. Ha ez a megosztottság rögzülne, régen rossz lenne az iskoláknak, az iskolák szabadságának elsősorban. Odalenne a törvénytervezet (1) bekezdése. Az elmúlt negyven-egynéhány év szelleme vígan tovább élhetne.
A szegény iskola kiszolgáltatott. Alkudozni lehet felette, szellemileg gyarmatosítható, zsarolható, mint ahogy ez volt is. A törvényileg garantált feltételekkel működő iskola lehet csak igazán szabad iskola. Tudom, hogy a feltételek megteremtése már maga is igen nehéz. Éppen ezért ne legyünk voluntaristák. Az őszinteség a politikában is kifizetődő. Ne köntörfalazzunk a tandíj ügyében sem. A közvetlen környezetemben felvételizett egy kislány egy nyolcosztályos gimnáziumba. Nem vették föl. A kétségbeesett szülő utóbb megtudta - nem mástól, mint az iskola igazgatójától -, hogy gyengébb teljesítménnyel is vettek fel oda gyereket, de az ő szülei 300 ezer forintot fizettek be egy iskolai alapítvány számlájára, míg ők csak 50-et tudtak. Ebben a történetben engem nem az összeg nagysága háborított fel, hanem sokkal inkább az, hogy a felvételi a tehetség megméréséről szól; a döntés mégis a lehetőséget mérlegelte. A tízéves gyereket ez a szituáció, a sumákolás is neveli, rossz esetben egy életre befolyásolhatja.
Ha a gyerek tanköteles, akkor a Magyar Köztársaság is köteles ehhez megadni, ami kell. A kétfajta kötelesség, kötelezettség egyforma értékű, erejű.
Ami az oktatás életkori tagolódását illeti, az alapvetően szakkérdés, és csak kevéssé az Országgyűlés kompetenciája véleményem szerint. Annyiban azonban feltétlenül az, hogy a feltételek oldaláról támogatjuk. És ha mindannyian tudjuk, mik a realitások, akkor alaposan meggondolandó a tízosztályos alapfokú iskola gondolata, még ha mellette szól is az, hogy a rengeteg ismeretanyagot igen nehéz nyolc évbe besúlykolni ma már.
Első hallásra elgondolkodhatunk az ellenérveken, amelyeket az ellenzék hangoztat: fékez, konzervál, lefelé nivellál, nem ad lehetőséget a váltásra. S ellenkezik a biológiával is. Egészen másként érdeklődik, kérdez, tanul, aki előtte áll a serdülésnek, mint aki utána van. Az "osztálysebesség" - még a mintagimnáziumban is - az egy kocsiba fogott versenylovak és igavonók átlagsebességétől függ; hát még ott, ahol a lemaradóktól nincs is mód megválni! És arról se feledkezzünk el képviselőtársaim, hogy hiába a gyerekek felgyorsult biológiai érése, hiába, hogy az elemista anyanyelvi szinten bánik a számítógéppel - bizonyos történelmi, érzelmi és intellektuális élmények átélésére még mindig csak 18 év körül képesek a gyerekek.
Kétségtelen, hogy az emberek alapvető informáltsága olyan mértékben kiegyenlítődött ma már, ahogyan a régebbi korok, az emberszeretet rohamaiban nem is álmodhatták. A tömegoktatás és az elitképzés viszont örök dilemma marad. A közoktatási törvény olyan lehetőségláncolatot kell a gyerekek elé tárjon, ahol mindenki megtalálja a neki való iskolát, és ha arról kiderül, hogy nem neki való - akár mert többre képes, akár mert kevesebbre -, az iskolarendszer adjon módot sérülésmentes korrekcióra.
Kedves képviselőtársaim! Mi törvénykezünk. Ez a dolgunk. De minden törvény a gyakorlatban vizsgázik majd. A lényeg mindig az iskolában dől el. Akkor, amikor a tanár becsukja az osztályterem ajtaját és szembenéz a gyerekekkel. Ha nem így volna, nem ülhetnének itt a FIDESZ imponálóan nagy tudású képviselői; nem tölthetnének be felelős kormányzati posztokat Antall József diákjai. A rendszerek ellenében is lehet jó iskolát csinálni, Eötvös Kollégiumot, szigeteket. Most megvan a lehetőségünk arra, hogy a szigetek szárazfölddé nőjenek össze.
Képviselőtársaim! Mindnyájan őrzünk magunkban egy-egy Fröhlich tanár urat, akinek, meglehet, pikkje volt ránk. Mégis itt vagyunk. Hálával gondolunk rájuk. És ha a mindenkori huszonévesek között sokan vannak, akik úgy gondolnak az iskolára, mint Karinthy, akkor nincsen nagy baj. Ha az iskolapénzt azért nem adjuk vissza, mert nem akarja senki sem visszaadni és visszakérni, akkor van jövőnk. Képviselőtársaim, köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
