SZŐR GYULA (SZDSZ)
SZŐR GYULA (SZDSZ)
SZŐR GYULA (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! A napokban elolvastam a Fizikai Szemle 1993. évi 5. számát, azaz a májusi számát, ez a legújabb. Ebben Jong Ha-han, a Koreai Pedagógiai Kutató Intézet szöuli elnöke írt egy cikket A természettudományos oktatás reformja egy változó társadalomban címmel. Szomorúan állapítottam meg, hogy a magyarországi oktatási viszonyok, azaz hogy a különböző iskolákba a korosztályok hány százaléka jár, a koreaihoz képest körülbelül tízéves késésben vagyunk.
Európai összehasonlításban is rosszul állunk, ha azt vizsgáljuk, hogy a közép- és felsőfokú iskolába a korosztályok hány százaléka jár.
Közismert, hogy a tudományos-technikai forradalom következtében egyre több jól képzett, művelt emberre lesz szükség. Ugyanez a táblázat, amelyikről az előbb már beszéltem, azt is megmutatta, hogy egyenes arányban növekedett a Koreai Köztársaság nemzeti jövedelme a befektetett oktatási költségekkel párhuzamosan. Tehát gazdaságilag is megéri ezt a dolgot tenni.
André Kosztolányi a múltkor televízióban egy nyilatkozatában azt mondta - megkérdezték tőle, hogy egy szegény ember mit tegyen a pénzével, és azt tanácsolta -, a szegény ember ne tőzsdézzen és ne gazdasági vállalkozásokba fogjon, hanem helyette iskoláztassa gyermekeit. Én úgy gondolom, hogy Magyarország pontosan ugyanilyen helyzetben van, következésképpen véleményem szerint egyre több összeget kell költenünk Magyarországon az iskoláztatásra.
Közoktatásunk tehát korszerűsítésre szorul, éppen ezért üdvözöljük, hogy a tankötelezettséget a törvény tíz tanévben állapítja meg, mert lehetőséget nyújt arra, hogy a tanulók a korábbiaknál mélyebb és alaposabb ismeretekre tegyenek szert.
A közoktatásról szóló 10024-es szám alatti törvényjavaslat nagyon szűkszavúan bánik az oktatás tartalmi kérdéseit illetően. Hangsúlyozza ugyan a tanszabadságot, de az egyes kérdések szabályozása során ennek ellentmondóan intézkedik. A tanszabadság legfőbb feltétele az iskolák autonómiája, azaz minden iskola nagy szabadságot kapjon abban, mit és hogyan tanít. Szabadságukat csak a központilag meghatározott kerettanterv és az állami vizsgarendszer szabályozza.
A tanszabadság legfontosabb eszköze pedig a tankönyvek, a tantervek és a szakmai szolgáltatások piaca.
Az általunk ajánlott rendszer a következő módon működne: az iskolák megvásárolják a szakértők által elkészített kerettanterveket, hiszen teljes óraszámban dolgozó pedagógusoktól ez nem várható el. A kerettantervekhez igazodóan veszik meg a hozzá csatlakozó tankönyveket, taneszközöket, pedagógiai szolgáltatásokat. Ha ez a piac elég nagy választékot nyújt, akkor nem kell félni attól, hogy az iskolák elveszítik egyéni arculatukat. Az állam feladata mindössze annyi, hogy koordinálja ezt a piacot, és teremtse meg a feltételeit.
Arra ugyanis valakinek nyilván figyelni kell, hogy a kerettantervek által megadott ismerethalmaz a vizsgakövetelményekkel összhangban legyen. Természetesen ez is csak akkor fontos, ha az iskola vállalkozik az alapvizsgára való felkészítésre. A vizsgarendszer követelményeinek kidolgozását a kerettantervek készítésével párhuzamosan kell elvégezni. Ezzel szemben a törvényjavaslatból olyan kép bontakozik ki, hogy az állam ahelyett, hogy megteremtené a piac feltételeit, minisztériumi intézetekkel fog például tanterveket és tankönyveket fejlesztetni, így vigyázván arra, hogy saját szervezetei végezhessék a szakmai szolgáltatást és az ellenőrzést is.
A törvényjavaslat szerint a NAT, vagyis a nemzeti alaptanterv két részből áll. A tantervi alapelveket a Kormány, a tantervi követelményeket a miniszter adja ki. Ez számunkra nem fogadható el. Mi azt szeretnénk, ha a tantervi alapelveket a Parlament hagyná jóvá, a tantervi követelményeket pedig egy olyan demokratikusan összeálló szakmai grémium készítené el, amely társadalmi támogatottságot élvez. Csak így biztosítható ebben a kérdésben az elengedhetetlenül szükséges szakmai-társadalmi konszenzus érvényesítése. Amíg nincs nemzeti alaptanterv és vizsgarendszer, addig pedig a törvény nem léptethető hatályba.
Az általunk ajánlott rendszerben a tankönyv kiadása és terjesztése piaci módszerekkel történik, tehát a támogatást a felhasználó tanulók kapják meg.
Nézzük meg egy kicsit közelebbről a tankönyvek problémáját. Ma a minisztérium ad megbízást egy-egy tankönyv megírására, de ha a tankönyv írója megbízás nélkül ír tankönyvet, akkor azzal a kockázattal jár, hogy esetleg nem veszik fel a tankönyvjegyzékbe, így aztán nem is kap dotációt. Így járt tavaly például az egyik történelemkönyv írója, aki a legújabb kori magyar történelemről írt tankönyvet a gimnázium 4. osztálya számára.
Tehát szó sincs egyenlő elbírálásról, a különböző szemléletű könyveknek a piacon való versenyeztetéséről. A mai tankönyvhelyzetet egyik képviselőtársam, Bretter Zoltán igen szellemesen tankönyvcsárdásnak nevezte el. Szeretne ugyanis a kormányzat a piac irányába elmozdulni, de egy-két lépés után visszatáncol az eredeti helyzetbe. Idén áprilisban kérdést intéztem a miniszter úrhoz a tankönyvárak ügyében. Akkor azt a választ kaptam az államtitkár úrtól, hogy a tanulók az iskolában fogják megkapni a részükre állampolgári jogon járó támogatást, ami ugyan nem sok, de még harcolnak, hogy több legyen. A következő héten azt olvastam az újságban, hogy pár száz forinttal megemelték a támogatást. Újabb egy hét múlva viszont - ismét az újságokban - azt olvastam, miszerint az idén mégis elmarad a támogatásnak ez a módszere, és a régi módszer, vagyis a kiadói támogatás marad meg.
A tankönyvek terjesztése jelenleg szintén nagy gondokat jelent. Északnyugat-Dunántúlon például a Libros Kft. olyan súlyos feltételeket szabott a terjesztőknek - például több részletben való szállítás és 8 napon belüli fizetés, maximum 5% visszáru, kicsi jutalék stb. -, hogy sok helyen külön jutalom kitűzése ellenére, ezt a külön jutalmat az igazgató tűzte ki, sincs vállalkozó pedagógus az iskolákban a könyvek terjesztésére. Kötelezni pedig erre egyetlen pedagógust sem lehet. Ezeken a helyeken a tanulók úgy jártak, mint az egyszeri kolhoztyúk, amelyik minden reggel kapott tíz kopejkát, és aztán ebből a tíz kopejkából azt vett ennivalót, amit akart. Ugyanis a tanulók ezekben az iskolákban kapnak egy jegyzéket a beszerzendő tankönyvekről, aztán ott szerzik be, ahol akarják.
Tudom, hogy ez átmeneti állapot, de átmeneti állapotnak is tarthatatlan.
Ugyanez a helyzet az alternatív tankönyvekkel is. Vannak már, s ez előrelépés, ugyanakkor az iskolák csak egy raktári számot, címet és árat kaptak ezekről a könyvekről. Így látatlanban kellett volna megrendelniük. Kíváncsi lennék, hogy hányan rendeltek így alternatív tankönyveket?
A pedagógiai programokra, tankönyvekre, taneszközökre vonatkozó szabályozás nem segíti elő, sőt alapvetően gátolja egy valóságos program- és taneszközpiac kialakulását, hiszen ha a miniszter dönt - vagy valamelyik intézete - a tankönyvjegyzékbe való felvételről, akkor a miniszteri intézmény által kifejlesztett tankönyvnek engedélyez konkurenciát, ami egyáltalán nem érdeke. Így ugyanis a tankönyvtámogatás is megoszlik közöttük.
(18.30)
A közoktatási intézmények felsorolásából kimaradtak a megyei pedagógiai intézetek, amelyek szakmai szolgáltatótevékenysége nem nélkülözhető véleményem szerint a továbbiakban sem. Gondoljunk csak a pedagógiai tájékoztatás feladatára, azaz tantervek, tankönyvek, tanügyi rendelkezések gyűjtésére, őrzésére, pedagógusok önképzésének megszervezésére.
A részletes indoklás szerint a regionális oktatási központok nem teszik feleslegessé a pedagógiai szakmai szolgáltatásokat, ami minden megyei és fővárosi önkormányzat kötelező feladata. Különösen a szaktanácsadás új lehetőségei, például a pénzügyi, szervezési, jogi, egyéb tanácsadások nagy segítséget jelenthetnek az iskolák vezetőinek. Azt, hogy kik fogják ezt csinálni, a törvény balladai félhomályban hagyta. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)
