SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az oktatási törvény vitája során sokan tettek említést Eötvös Józsefről. Sokan tettek említést az Eötvös József által beterjesztett törvényről. A miniszter úr az expozé során a pontos dátumot is megadta, nemcsak az évet, hanem a napot is: június 23-án terjesztette be a miniszter a Parlament elé a törvénytervezetet.
Arról már nem szólt, hogy mikor fogadta el a Parlament a tervezetet. Utánanéztem, ez decemberben került sorra. Akkor, a nem túl zsúfolt parlamenti időszakban, majdnem egy fél évet hagytak arra, hogy egy ilyen jelentős törvényről, az oktatás kérdéséről a Parlament vitatkozhasson.
Az MDF vezérszónoka azt mondta, hogy várják ezt a törvényt, azért van szükség erre a nagy sietségre, mert már türelmetlenül toporzékolnak a pedagógusok, hogy a törvény megszülessen.
Ez év május 19-én a minisztérium kezdeményezésére is létrejött Országos Közoktatáspolitikai Tanács - a minisztérium képviselőinek a kivételével benne vannak a munkavállalók, a Pedagógusok Szakszervezete, az önkormányzatok, a nem önkormányzati iskolafenntartók, szakmai szervezetek, diákszevezetek, szülői szervezetek képviselői -, összeültek és megtárgyalták a tervezetet és azt mondták, hogy ezt a tervezetet elutasítják. Azok, akik olyan türelmetlenül várták azt mondják, hogy ez nem jó nekik. Nem jó nekik, mert egy szelektív szegregáló iskolát akar létrehozni, korai szelekciót eredményez a törvény. Azt mondták, hogy nem igazán végiggondolt a különböző pártolandó tíz évfolyamos iskolarendszer. Azt mondták, hogy nem lehet törvényt elfogadni anélkül, hogy nem látnánk a tartalmat, azaz a nemzeti alaptantervet, illetve a kerettantervek rendszerét, a vizsgarendszert. Azt mondták, hogy elfogadhatatlan ez a tervezet, mert a finanszírozás kérdését elkeni.
Ha megnéznénk ezt a türelmetlenséget, azt sem lehet pontosan érteni, hogy törvénytervezet kerül ide és még bizonyos formális követelményeknek sem tesz eleget a beterjesztő.
(17.40)
Mert például az önkormányzati törvényben előírt kötelező vélemény-nyilvánításra sem adott módot; nincs a törvény mellékleteként beterjesztve az, hogy az önkormányzatok mit szóltak ehhez a törvényhez.
Ha megnézzük, hogy miért olyan fontos ez, akkor nem pontosan értjük, hogy miért kell ennyire sietni. Mert, ha megnézzük azt, hogy mi lép hatályba szeptember 1-jén, akkor el lehet mondani, hogy nem lép hatályba az iskolaévfolyamok rendszere, a számozásrendszer; nem lép hatályba a követelményrendszerre vonatkozó NAT - nemzeti alaptanterv - amihez három évre kell megfogalmazni ezeket az alapkövetelményeket; nem lép érvénybe a költségvetési normatívákat meghatározó osztály- és csoportlétszám; nem lép hatályba - ennek talán lehetne örülni - csak 1994-95-ben a térítési díj és a tandíj; nem lép hatályba az oktatási intézmények foglalkoztatott létszáma - ugyancsak a finanszírozás alapját tartalmazza -; nem lép hatályba a tankönyvtámogatás rendszere, a költségvetési normafinanszírozás rendszere, és ugyancsak a távoli, ködös jövőben van a pedagógusok bértáblázata, ami valahol, alapjaiban határozza meg az egész rendszer működőképességét.
Hatályba lép azonban az iskolaszerkezetre vonatkozó rész, tehát lehet új iskolaszerkezetet kialakítani, újabb és újabb típusú szerkezetet létrehozni.
A tartalomról, a pénzről nem esik szó. A formákat kiteljesíti ez a törvénytervezet "virágozzék száz virág" alapon anélkül, hogy lehetne tudni, hová vezet ez, hogy mi a kimenet, mi a tartalma az egész kérdésnek. Pedig az MDF vezérszónoka is aláhúzta: az a helyzet, ami ma van - azaz, hogy a központi tantervek megszűntek - zűrzavart és anarchikus állapotot okozott.
Vajon, hová vezet ez a törvény, ha ezt a helyzetet törvényileg fogjuk deklarálni, hogy lehet újabb és újabb szerkezetet - és a tanterv: még sehol…
Életbe lép az új szerkezet, és ez lehet, hogy jó - lehet, hogy jól lehet kísérletezgetni -, de anélkül, hogy meghatároznánk, hogy ez a szerkezet mibe épül be, milyen költségvetéssel, milyen pénzzel - bár ez a legkevesebb, mind a két értelemben -, ezt a szerkezetet igazán nem lehet értékelni.
Nem tudjuk, hogy az a plusz két év, amit a tíz évfolyamos iskolaszerkezet eredményez, plusz két év vagy mínusz két év; nem lehet tudni, hogy ez felfelé nivellál vagy lefelé nivellál. Nem számszaki kérdés ez a dolog, az iskolaszerkezet két évvel való megnövelése: ez struktúra kérdése. Ez a strukturális változtatás az oktatás totális reformját eredményezheti formájában - de nem tartalmában.
Anélkül teszi ezt a törvénytervezet, hogy bemutatná azt: milyen gazdasági, társadalmi feltételek között kell ezt a szerkezeti változtatást meglépni, milyen társadalmi-gazdasági szerkezetben kell új oktatási törvényt létrehozni. Nem beszél arról, nem foglalkozik azzal, hogy mi van az országban; nem foglalkozik azzal, amit például ma hallhattunk a rádióban, hogy a kétmillió létminimum alatt élőből egymillió gyermek; nem beszél arról, hogy hány település van, ahol nincs iskola, és hogy ennek mi a perspektívája, hogyan lesz iskola.
Cél a tízosztályos iskola, önmagában - de ennél többet nem mond.
Természetesen itt szó volt már a munkanélküliségről. És ha csak ez lenne a célja, akkor egyet lehetne érteni ezzel: két évet leköt, két évvel később kerül ki a fiatal - ugyanúgy munkanélküliként. Mert ha céltalan iskolába jár, ha céltalan képzésben vesz részt, aminek nincs kivezetése, akkor a munkaerőpiacon nem fognak kapkodni utána. Tehát, ha átgondolatlanul hosszabbítjuk meg, az csak pocséklás, az nem vezet sehová.
Természetesen ennek vannak pedagógiai - és itt idézőjelbe teszem a pedagógiait - céljai is, lehetnek pozitív céljai, mert a lassan haladóktól meg lehet szabadulni egy olyan iskolarendszerben, amelyik korán szelektál, amelyik korán küldi a tehetségesebb szülők - gazdaságilag tehetségesebb szülők - gyermekeit olyan iskolaszerkezetbe, amelyiknek lehet most már látni a végét, és ottmaradnak azok a gyerekek, akik ezzel a tehetséggel nem rendelkeznek…
Meg lehet tehát szabadulni a lassan haladóktól, meg lehet szabadulni a hátrányos helyzetű gyerekektől - és létrejöhet az a helyzet, hogy nem kell a középosztály gyermekeinek az alsóbb néprétegek gyermekeivel együtt járni. Stabilizálhajta ez az át nem gondolt rendszer azt a különbözőséget, ami megvan: stabilizálhatja a területi különbséget és stabilizálhatja a szociális különbségeket is.
Azt hiszem ez a tervezet, ebben a formájában csak zűrzavart idézhet elő, és zűrzavart idézhet elő az, hogy nem ad módot - és nem adott módot - arra, hogy szakmailag ezt végig lehessen vitatni. Nem ad módot itt a Parlamentnek sem arra, hogy igazából tartalmilag végigvitassa: formális szerepre akarja kárhoztatni a Parlamentet azzal, hogy két hónap alatt, egyéb nagy törvények mellett - más oktatási törvények, a költségvetés módosítása mellett - akarja "átdarálni" ezt a törvényt.
Megszünteti a nyolc osztályt - mert a törvény egyik eredménye ez lesz, hogy megszűnik a nyolc osztály -, de igazából nem hoz a helyébe mást.
És hogy idézzek én is - nem Eötvöst, hanem Klebelsberget: ő azt mondta 1928-ban, mikor a nyolcosztályos iskolát bevezette, hogy a "nemzet települési, népesedési, közgazdasági és közművelődési helyzetének mérlegelésével" törvényjavaslatot terjeszt be, és tíz évi átmenetet biztosított ennek elérésére. Nálunk az átmenet csak a költségvetési támogatásban érhető tetten, azt elhúzza a javaslat, azt nem akarja bevezetni szeptember 1-jén.
Hogy milyen feltételek között lehet ezt bevezetni, milyen számítások vannak, mit jelent ennek a törvénynek a bevezetése, az hiányzik a törvény mellékletéből. Lehet, hogy készültek ilyen számítások, vannak kimutatások - lehet, hogy ezek 3000-es kormányhatározatban vannak megfogalmazva, és mint tudjuk, az ilyenek nem mindig nyilvánosak -, de nem lehet megkerülni ezt a kérdést, hogy milyen környezetbe, milyen gazdasági helyzetbe kerül bele az új iskolarendszer, az új oktatás törvénye.
Az Alkotmány még mindig biztosítja az ingyenességet. És nemcsak az ingyenességet biztosítja az Alkotmány, hanem azt mondja, hogy azt az anyagi támogatást is biztosítani kell, ami az iskolábajárás ingyenességét biztosítja a gyermekek számára. A törvényjavaslat egy ügyes fordulattal elkeni ezt a kérdést, és egy kicsit - vagy nem is kicsit, talán nagyon - összekeveri az ingyenességet és a tandíjmentességet. A tandíjmentesség és ingyenesség között nem lehet azonosságot tenni. Az ingyenesség számomra azt jelenti, hogy minden olyan pluszköltséget, aminek nincs meg a tehetsége - és itt egyik kormánypárti képviselőtársam mondta, hogy a tankötelezettség mellett az állam kötelezettsége is megvan arra, hogy a költségeket fizesse, biztosítsa -, tehát minden olyan költséget biztosítani kell, amely az iskolábajárás feltételeihez szükséges.
Bár külön fejezet is van már ebben a törvényben a finanszírozásról, az azonban igazából nem derül ki, hogy mi jön ki belőle.
Az önkormányzati törvény egyértelműen határozza meg azt, hogy az oktatás állami feladat. Ebből két megoldás származik számomra, ahogyan ez megoldható. Az egyik az, hogy az állam mint megrendelő, az oktatást keményen kézben tartó, megrendeli az önkormányzatoknál - aki a feltételeket biztosítja - és mint egy rendes megrendelő, fizet mindenért, ezért ő határoz meg mindent. Ez is egy formája, ez is egy elfogadható formája lehet. Van egy másik formája, ahol az állam azt mondja, hogy bizonyos alaptételeket fizetek meg, az önkormányzatoknak pedig nagy szabadságot adok, hogy a helyi igények szerint alakítsa a feltételeket és azért, mert ilyen szabadságot adok, tőle is várok a teherviselésben való részvételt.
Ez a javaslat ügyesen ötvözi ezt a kettőt, és emeli ki azt, ami az állam számára előnyösebb, azaz: nem finanszíroz teljesen - messze van attól, hogy teljesen finanszírozza a költségeket -, ugyanakkor a terhek jelentős részét, a fejlesztés részét, a hiányzó öszszegek pótlását otthagyja az önkormányzatoknál.
Azt hiszem, hogyha igazából be akarta volna írni nevét a Parlament az oktatási törvénykezések nagy könyvébe, akkor itt lett volna a lehetőség, hogy a finanszírozás kapcsán beírja nevét a törvényekbe, beírja nevét az oktatás fejezetébe. Mert lett volna mód arra, hogy - nem azt mondom, hogy több pénz - egy olyan finanszírozási rendszer jöjjön létre, amely valahová elvezet minket.
(17.50)
E helyett a fejkvóta helyett, ami jelenleg van, egy csoportkvótát hoz létre, oszt, szoroz, a lényeg ugyanaz, bizonyos fő után fizet az oktatásért. Az eredmény ugyanaz, hogy a kérdés nem dől el, nincs meghatározva, hogy mi a feladat és a feladatért milyen költségek igényeltetnek, hanem egyszerűen oda kerül a helyzet vissza, ahol volt, a költségvetési viták alkujába, ahol egyszerűen megint csak arról lesz szó, amikor az oktatásról lesz szó, hogy mennyivel lehet azt a kvótát emelni, ami most nem gyerekkvóta, hanem pedagóguskvóta.
Ez úgy hiszem, azt az eredményt fogja tovább szolgálni, amelyik idáig volt, hogy az oktatás a maradék elv alapján …, de bocsánat, elnézést kell kérnem, maradék elv nincs, a korábbi pénzügyminiszter mondta - most független képviselő -, hogy ez egy marhaság. Igaza van, nem maradék elv, hanem maradék gyakorlat alakul ki az oktatás finanszírozásának kapcsán.
Én azt hiszem, hogy olyan finanszírozásra kellett volna javaslatot tenni, ami nem szakad el ettől a kvótarendszertől, én tudom azt, hogy sem az államháztartási törvény nem tette lehetővé, pedig lett volna mód arra, hogy a finanszírozás egy új rendszerére tegyen javaslatot, az államháztartási törvény a szakmai törvényekre mutatott, itt a szakmai törvény, ez sem tesz mást. De azt hiszem, hogy lehetőség lett volna arra, hogy a mechanikus kvótarendszer helyett egy olyan rendszer jöjjön létre, amely képes differenciálni a területi egyenlőtlenségek, a szociális egyenlőtlenségek és a szakmai egyenlőtlenségek között. Ezt nem oldja meg a törvény, mert ugyanazt a helyzetet eredményezi, mint ami most volt, ugyanazt a differenciálatlan finanszírozást teszi lehetővé.
És az, hogy ilyen mechanikusan osztja, emellett egy dolgot tesz ez a törvénytervezet, hogy elkezdi beárazni az iskola szolgáltatásait, megjelenik az, hogy mik után kell majd fizetni, tehát megindul azon az úton, amely felszámolja az iskola ingyenességét, megindul azon az úton, hogy bizonyos iskolák igénybevételére csak bizonyos gazdasági környezetből kiszakadó gyerekek számára van lehetőség.
Ugyanakkor ez a finanszírozási rendszer nem szól arról, hogy a törvény által előírt feladatok feltételei hogyan teremtődik meg. Nem szól arról, hogy a hiányzó óvodát ki fogja megépíteni, kötelező lesz az óvoda, de ahol nincs óvoda, ott valakinek ezt fel kell építeni.
Nem szól arról a finanszírozás rendszere, hogy ki fogja megépíteni a kilencedik és tizedik osztály tantermeit, ahol ezek nincsenek meg, ezek komoly feltételek. Nem szól arról, hogy ki fogja finanszírozni az új tanterv, az új tanrend feltételeit, ki fogja a tankönyveket. Látszik egy dolog, hogy ezek része át lesz hárítva a szülőre és az önkormányzatra.
Úgy hiszem, itt a finanszírozások kapcsán látja a minisztérium, hogy igazán nincsenek eszközei a befolyásolására, ezért egy olyan rendszert alakít ki, amit már Bretter Zoltán is érintett, hogy minden hatalmat a minisztériumnak. Ő szólt azokról a közvetlen eszközökről, amelyekkel be akar avatkozni a minisztérium, illetve a ROK-ok, az oktatás életébe, de nem szólt egyről - vagy talán érintette - s ez talán fontosabb annál, mint ezek a törvényben meglévő és lehet úgy értelmezni, hogy centralizációs vagy nem centralizációs törekvések, mert ezen a törvényjavaslat módosításával esetlegesen lehet segíteni, de nem szól arról, hogy jelen esetben a törvény jelen formában való elfogadása teljes felhatalmazást ad arra, hogy a minisztérium, illetve a Kormány alakítsa ki a jövő iskolaképét, a szerkezetét, a műveltségi képet a saját igényei szerint. Ez pedig a NAT.
Én azt hiszem, hogy nem lehet törvényt elfogadni anélkül, hogy az igazi tartalom ne kerüljön meghatározásra. Jelen esetben a törvény a NAT-ról csak mint eszközről szól, de se alapelvei, se tartalmának közelítése nem jelenik meg a törvény kapcsán. Pedig nagyon is lényeges kérdésről van szó, ahogy Karsai Péter a vezérszónoklatában mondta, hogy a NAT kapcsán várhatók a legélesebb ellentétek, hisz ez szabályozza az oktatás tartalmi kérdéseit, miből, kinek, mit, mennyit kell tudnia. Erről nem akar talán a Parlament tudni, erről nem akar - vagy nincs módja - a Parlamentnek véleményt mondani, mert pont a tartalomról, hogy kinek, mit, mennyit, erről nem lehet szót váltani.
Itt válik egyértelművé, hogy miről van szó, talán Karsai Péter is megmondta, amikor a példáját is felvetette, hogy például milyen nehéz a hazafiasság vagy a magyarság kérdésében közös álláspontra jutni, én pedig azt hiszem, hogy csak olyan oktatási törvényt szabadna - és örömmel hallottam, hogy kormánypárti képviselők is aláhúzták - elfogadni, amelyik nincs kitéve a kormányváltozásoknak, a ciklusoknak.
Azt gondolom, hogy így, ebben a formában, a NAT ismerete nélkül egy ilyen "átdarálás" kapcsán ez a törvény elfogadhatatlan. Nem szabad tárgyalni, mert nem tudjuk, hogy miről tárgyalunk, csak formális keretekről tárgyalunk, ugyanakkor a tartalomról nincs szó.
"Ki józanon téved el, távolabb jut céljától, mint ki boros fővel, tántorogva keresi szállását." - mondta, itt a vita elején sokszor idézett, Eötvös. Azt hiszem, hogy nem szabadna hideg fővel, túlságosan józanon áterőltetni ezt a törvényt, meg kellene keresni azt az utat, amely minden oldalon egyetértésre talál. Köszönöm a figyelmüket! (Taps a bal oldalon.)
