MÓZES MIHÁLY, DR. (független)
MÓZES MIHÁLY, DR. (független)
MÓZES MIHÁLY, DR. (független) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A magyar tanári társadalom, a diákság egy jelentős része, és azt gondolom, hogy minden, a közügyek iránt érdeklődő magyar állampolgár feszült figyelemmel hallgatja a közoktatási törvény vitáját.
Feszült a figyelem akkor is, amikor egyfelől azt tapasztaljuk, hogy a tanárok nem hajlandók elolvasni a közoktatási törvény újabb és újabb változatait, ezt a legújabbat nem is ismerik, nem hajlandók véleményt nyilvánítani róla, egy-egy tanári karban jó, ha egy-két ember foglalkozik egyáltalán ezekkel a törvénytervezetekkel.
Másfelől azt tapasztaljuk, hogy a szakszervezetek, szakmai szervezetek - legutóbb a Közoktatási Tanács - rendkívül hangosan tiltakoznak a közoktatási törvénytervezet ellen, és nem tartják eléggé érettnek, nem tartják alkalmasnak arra, hogy a Parlament megvitassa és elfogadja.
Két dologtól fél az ország.
Egyfelől attól, hogy a közoktatási törvénytervezet a médiatörvény-vita sorsára jut és pártok közötti megütközések színtere lesz, másfelől attól is van félelem, hogy a Parlament ezt a törvényt gyorsan elfogadja, és olyan feltételeket teremt, amelyek nagyon nehéz helyzetbe hozzák a magyar közoktatást.
Ez a törvénytervezet, elismerem, hogy nagy és hosszan tartó munka eredménye, hisz ez már a huszon-egynéhányadik változat. Ki lehet azt mondani, hogy a minisztérium igyekezett figyelembe venni a vitákat, véleményeket, és talán igyekezett jelentősen módosítani a törvényt.
Most, amikor a tisztelt Ház elé került, mégis azt mondom, hogy kitöltetlen csekként áll előttünk a törvénytervezet.
Nincs nemzeti alaptanterv, nincs kidolgozott vizsgakövetelmény-rendszer, és úgy kell elfogadnunk egy oktatási törvényt - ha ezt a Parlament megteszi -, hogy nem tudjuk, mit fogadunk el.
Nem tudjuk, nem kapunk választ a legalapvetőbb problémákra. Ezek közül a problémák közül engedjenek meg elsorolni néhányat.
Ha a tartalmi változásokat vizsgáljuk a nemzeti alaptanterv és vizsgarendszer nélkül, akkor reménytelen helyzetbe jutunk. Mit tartalmaz az alapvizsga, mire kell felkészítenünk tíz év kötelező oktatás végére a gyerekeket? Az alapvizsga kisérettségi, ahol minden tantárgyból, a teljes műveltséganyagból kell majd vizsgát tenni, a magyar irodalmat napjainkig fogjuk tanítani, a történelmet úgyszintén, matematikából meddig jutunk el, és fizikából milyen problémákat vizsgálunk? Koncentrikus lesz-e a tananyag felépítése? Ha tudniillik az alapvizsgára az ismereteknek napjainkig terjedő tárházát kell megtanulni, akkor nagyon nagy probléma keletkezik. Két év alatt kell ehhez képest eljutni a tanulóknak az érettségiig. Egy újabb koncentrikus tananyag-felépítés jelentkezik, két év alatt kellene az érettségi anyagot megtanítani. A tanári társadalom széttárja a karjait.
Természetes, ha két évre szűkítenénk az érettségi felkészülést vagy a speciális iskolákban három évre, hisz a törvénytervezet lehetőséget ad arra, hogy művészeti, humán, reál- stb. gimnáziumok esetében további plusz egy év álljon rendelkezésre, akkor gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe jutnánk. Ennyi idő alatt az általános iskolainál számottevően magasabb színvonalon lehetetlen megtanítani az anyagot, illetve lehetséges, de akkor a tanulók túlterhelése nem csökkenne, hanem fokozódna.
Teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy a magyar oktatásügy nagy eredményeket ért el, és a magyar iskolák színvonala pillanatnyilag nem rosszabb, hanem inkább azt mondhatom, hogy jobb, mint jó néhány országban, amelynek iskolarendszeréhez most alkalmazkodni szeretnénk. Ez az eredmény azonban főleg a középiskolás ifjúság jelentős túlterhelésével érhető el.
(16.00)
Olyan kemény munkát kell végezniük saját sorsuk, saját jövőjük érdekében a középiskolát komolyan vevő diákoknak, hogy ez példátlan.
Ha a négyéves felkészülési időszakot lecsökkentenénk két vagy három évre, ugyanezen anyaggal számolva, amit jelenleg elsajátítanak, evidens, hogy a terhelés irreálisan fokozódna.
Egészen más a helyzet, ha később elkészülő nemzeti alaptantervünk és az ehhez illeszkedő vizsgakövetelmények lehetővé tennék a lineáris tananyag-felépítést, tehát lehetővé tennék azt, hogy a hatosztályos gimnáziumokban hat év alatt, a nyolcosztályos gimnáziumokban nyolc év alatt történjék meg a tananyag feldolgozása. Ebben az esetben viszont az alapvizsgát is vagylagosan kell tervezni, vizsgakövetelményeit vagylagosan kell meghatározni. Az egész tartalmi és szerkezeti reformnak csak akkor van értelme, ha ez a közoktatás elmélyüléséhez, a tananyag jobb elsajátításához vezet.
Ezért nevezem kitöltetlen csekknek az oktatási törvény jelenlegi változatát.
Nagyon támogatnám, hogy a nemzeti alaptanterv a későbbiekben azt fogalmazza meg, hogy a tanulók az alapvizsgán választhatnak humán tárgyakból egyes korszakok, reáltárgyakból pedig egyes témakörök között, és ezekből kell magas szintű vizsgát tenniük.
A szerkezeti módosításnak vannak egyéb vonzatai is. Ha tízosztályosra növeljük az iskolakötelezettséget, mi fog történni a magyar falvak százaiban? Mi fog történni azokban a falvakban, ahol nem áll rendelkezésre tíz tanterem? Hogyan fogják megoldani a diákság iskoláztatását?
Könnyű azt a feleletet adni, hogy ezekből a falvakból a harmadik vagy az ötödik osztály elvégzését követően bemennek a diákok a városokba. Legalább két probléma keletkezik mihelyt ezt kimondjuk: hol fognak lakni, van-e elegendő kollégium, tudunk-e gondoskodni nagyvonalú kollégiumi ellátásról? Egyáltalán, a városi iskolák képesek-e befogadni ezeket a gyerekeket? És még egy jelentős probléma: ki fizeti a tanulók taníttatását?
Azt gondolom, hogy finanszírozási problémák is jelentkeznek. Jelenleg a magyar oktatásügy nem látszik érettnek nagyarányú strukturális változtatásokra. Az oktatási törvénynek csak arra lehet keretet adnia, hogy az átalakulás megkezdődjön - és ennek teljes kibontakoztatásához legalább egy évtized szükségeltetik. Egy évtized akkor, ha az eljövendő kormányok nagyon komoly összegeket fordítanak a közoktatásra.
Hiú ábránd azt gondolni, hogy egyik napról a másikra kompatibilissé tudjuk tenni az iskolarendszerünket az európaival. Hiú ábránd, tudniillik Magyarországon a közoktatást évtizedekig elhanyagolták, mindig maradványelv érvényesült; düledező falusi iskolák várják az Európához csatlakozás nagy pillanatát, és rosszul fizetett, elkeseredett - és sokszor nem is megfelelő képzettséggel rendelkező - pedagógusok óhajtanak besétálni az európai kapun. Megkérem a tisztelt Parlamentet, hogy gondolkozzon el mindezeken.
A megannyi törvénytervezet megpróbálja a tanárok, az igazgatók jogállását is rendezni. Valami kimaradt az egyre újabb és újabb törvénytervezetek során, amire fel kell hívnom a figyelmet: a legelső változatok még tartalmazták a továbbképzési évet, amelyet a tanárok hétévenként vehettek volna ki, bizonyos fizetést kapván erre a továbbképzési esztendőre is. Az újabb törvénytervezet ilyesmiről már említést sem tesz. Én azt gondolom, hogy a nyugat-európai iskolarendszerhez tartozó iskolarendszer kialakítása esetén megkövetelhető - meg kellene követelni - a magyar tanári társadalomtól a továbbképzést, és hétévenként feltétlenül biztosítani kellene a továbbképzési év igénybevételét.
Annál is inkább így van ez, mert mérhetetlen viszonyok kezdenek kialakulni a közalkalmazotti törvény bevezetésével kapcsolatban: főiskolát végzett tanárokat sorolnak F-kategóriába vagy E-kategóriába, az E-kategóriához tartozó egyetemi végzettséggel rendelkező tanárok özönét sorolják át F-kategóriába - áttekinthetetlen helyzet alakult ki. Világos képet kellene kialakítani.
Az oktatási törvény mellékleteként lenne szükséges megfogalmazni, hogy ki hova tartozik - ezzel kapcsolatban módosító javaslatot fogunk benyújtani. Ezen módosító javaslatok azt célozzák, hogy legyen rangja a tudós tanárnak, inspirálja a közoktatási törvény tudományos fokozat elérésére is a tanári társadalmat.
Teljesen nyilvánvaló, hogy szükséges egy olyan melléklet kidolgozása e törvényhez, amely világosan kimondja, hogy a főiskolát végzett - akárhányat végzett - tanár D-kategóriába, az egyetemet végzett tanár E-kategóriába sorolható; az F-kategória a tudományos fokozattal rendelkezőknek, illetve a két különböző jellegű felsőfokú oktatási intézményt elvégzetteknek kell, hogy fenntartva legyen. Kötődhet mindez beosztáshoz is: az iskolák igazgatói és helyettesei beosztásuk alapján kerülhetnének ebbe a kategóriába.
Szerencsésebb ennek értelmezését a közoktatási törvényben megfogalmazni, mint a közalkalmazotti törvényt ekkor és akkor módosítgatni. Mindez lehetővé tenné azt is, hogy a tanári társadalom a következő évtől kerüljön át a közalkalmazotti törvény által megfogalmazott kategóriába. Nem lehet ezt nyújtani, hogy majd '95-ben vagy '96-ban, majd ekkor vagy akkor. Meg kell keresni a lehetőséget arra, hogy a Kormány betartsa ígéretét, és 1994. január 1-jével a pedagógusok a megfelelő közalkalmazotti kategóriába kerüljenek.
A tantestületek jogállásának kidolgozása sokat csiszolódott. Valami azonban bennmaradt: véleményezési joga van az iskolát érintő minden kérdésben a tantestületeknek. Van ennek az elmúlt rendszerből átörökölt áldemokratikus tartalma is. Az igazgatók megválasztása demokratikus jognak minősült, a tantestületek véleményezhették az igazgatókat - gyakorlatilag az történt, hogy dönthettek az igazgatók megválasztásáról, bár az önkormányzatok joga maga a kinevezés. Ilyen körülmények között vajon lehet-e fegyelmet tartani, követelményeket támasztani?
Visszatérve a kategorizálásra: vannak olyan iskolák, ahol minden tanár F-kategóriába került. Bizonyos iskoláknál - egyetemi gyakorlóiskoláknál - ez indokolt, de bizony, ez falusi iskoláknál is gyakran megesik. Van-e arra példa bármelyik európai országban, hogy a tantestületek saját maguk nevezik ki saját igazgatójukat?
Mindezek kérdések, amelyekre a közoktatási törvénynek, azt gondolom, választ kell adnia.
Még egy kemény illúzióval kellene leszámolnunk: hogyan lehetséges az, hogy az önkormányzatok kezébe adjuk a tanügyi irányítást? Jártak-e már azok a magyar falun, akik ilyen követelésekkel lépnek fel? Nagyon sok önkormányzatban egyetlen szakember nem lesz az oktatási bizottságban, ilyen és olyan testületeket kell az oktatási bizottság mellé felállítani, hogy egyáltalán működőképesek legyenek. Arra is van példa, hogy a nagyvárosokban a közoktatási bizottságok mellé közoktatási tanácsokat hoznak létre - pedig ezek nagytelepülések -, ezzel mintegy közömbösítve a közoktatási bizottság munkáját. Vajon érett-e a helyzet arra, hogy a közoktatás irányítása és ellenőrzése az önkormányzatok kezébe kerüljön?
Magyarország háromezer települése közül vajon kétharmad vagy négyötöd nem lesz-e képtelen megfelelni az oktatási törvény elvárásainak?
Én azt gondolom, hogy a közoktatás ellenőrzése a mi mai, átmeneti körülményeink között egyértelműen állami feladat, tehát a minisztériumnak, illetve a regionális oktatási központnak nevezett szerveknek kell ellátni szakmai és szolgáltatótevékenységüket. Mesterségesen felkeltett vita ez, hogy ezek a szervezetek vajon állami beavatkozást, politikai beavatkozást fognak-e teremteni.
Hölgyeim és uraim! Az oktatásügy szakmai irányítását nem lehet outsiderek kezébe adni, nem bádogosok és kőművesek kell, hogy döntsenek arról a helyi közigazgatási bizottságokban, hogy mi történjék, mit tanítsanak, és hogyan szervezzék a tanévet a helyi iskolában. A regionális oktatási központoknak mint szakmai szervezeteknek, mint a tanügyet szervező szervezeteknek, mint szolgáltatószervezeteknek igenis létezniük kell.
Még valamit hozzátennék: rendkívül magyartalan a "regionális oktatási központ" elnevezés. Sohasem értettem, hogy miért nem lehet a magyar hagyományoknak megfelelően "tankerületek"-et kialakítani, s miért nem nevezhetjük ezeket "tankerületi igazgatóságok"-nak vagy, urambocsá!, "tankerületi főigazgatóságok"-nak, ahogyan a magyar iskolaügy hagyományaiban ez megtalálható.
(16.10)
Nehezen értem azt a törekvést is, amit a tisztelt ellenzék oly gyakran megfogalmazott, hogy az önkormányzatok kezébe kell adni az iskolák finanszírozásának gondját. Beláthatatlan problémákat látok. A falvaknak kell átutalni az elkerülő gyerekek után a tandíjakat, kinek, hová, mekkora adminisztrációt igényel ez!
Egészen biztos, hogy az iskolák finanszírozása állami feladat kell hogy legyen, szükséges, hogy maguk az iskolák kapják meg a fenntartáshoz szükséges pénzt. Az önkormányzatok ugyanis ellentmondásosan viselkednek az iskolaüggyel, vannak tisztességes önkormányzatok, amelyek megfelelően, sőt talán erejükön felül segítik az oktatásügyet. Vannak olyan önkormányzatok, ahol a tanárok úgynevezett beállási százaléka a közalkalmazotti törvényhez képest 70-80% körül van. Ugyanakkor vannak olyanok, ahol bizony a fele a mai tanári fizetés a jövőre elvárhatónak.
Nem szabad az iskolákat ilyen kontraszelekciónak kitenni, ennél a fejkvótarendszer is jobb. Módosító javaslatoknak kell érkezniük arra vonatkozóan, hogy hogyan történjen a finanszírozás, hogyan biztosítható az, hogy az iskolák valóban megkapják az őket megillető pénzeket, hogyan biztosítható a kollégiumok fenntartása, vajon a városoknak kell-e fenntartani ezeket az intézményeket?
Rendkívül bonyolult pénzátutalások rendszere szükséges ahhoz, hogy ezek az intézmények működjenek. Jelenleg egy átmeneti időszakban vagyunk, amikor a feltételek a tiszta önkormányzati modell, egy tiszta helyhatósági modell kialakítására egyszerűen nem érettek.
Még egy lényeges kérdés fogalmazódik meg az oktatási törvénytervezetekkel kapcsolatban. Ez pedig az ideológiasemlegesség kérdése. Egy általános vita keretében csak azt lehet elmondani, hogy ideológiasemleges oktatás gyakorlatilag nem létezik. Ahogyan felépítek egy tananyagot, ahogyan súlypontozom annak belső szerkezetét, az már ideológia. Ha én a reneszánsszal, a barokkal és a felvilágosodással foglalkozom és azt követően mondjuk a XIX. században a romantikával és az izmusokkal, abban az esetben már ideológiailag állást foglaltam egy európai, nyugati keresztény kultúrkör mellett, mert ezek ennek értékei.
A tananyag súlypontozása szintén ideológikus jellegű. Hogy én Arany Jánossal, Gyulai Pállal, Jókai Mórral vagy éppen Ady Endrével milyen mértékben foglalkozom a tanórákon, milyen súlyt adok, ezzel ideológiailag állást foglalok. Nem mindegy, hogy Vörösmarty Mihály a XIX. század legnagyobb költője vagy Petőfi Sándor, nem mindegy, hogy Tompa Mihály vagy Vajda János kiállását tartom természetesnek, vagy Eötvös Józsefre, esetleg Kemény Zsigmondra esküszöm. És nem mindegy, hogy Arany János értékrendjéből vonok-e le mélyreható következtetéseket vagy éppen Ady értékrendjével, vagy urambocsá! József Attila értékrendjével azonosulok.
Értem, hogy mi van a dolgok hátterében. Talán az, hogy az egyik normatív ideológiát, amelyet a vulgár marxizmus jelentett, ne váltsa fel egy másik normatív ideológia, amely a kötelező vallásoktatást jelentené. Itt azonban én a nyitott kapukat hangsúlyozom.
Nincs, nem látok Magyarországon ténylegesen olyan erőket, amelyek ideológiai monopóliumra törnének, és amelyektől félteni kellene a magyar oktatásügyet. Én azt gondolom, hogy a sokféleség, a különböző ideológiák egymás mellett élése az a megoldás, amelyet a magyar tanügynek követnie kell. Ebbe belefér a szabad vallásgyakorlás ugyanúgy, mint a szabad világi oktatás. Így lehetne menetelnünk Európa felé.
Összegzésképp: ezt az oktatási törvénytervezetet nagy előrelépésnek tartom, sok előző változathoz képest. Néhány vonatkozásban azonban megállapodásra kell jutnunk ahhoz, hogy megnyugtató eredmény legyen. Alkalmas tehát a részletes vitára felfogásom szerint, de öt területet szeretnék megjelölni, ahol módosító indítványok szükségesek ahhoz, hogy elfogadható legyen.
Meg kell határoznia a törvénynek a nemzeti alaptanterv kereteit, lineáris vagy koncentrikus formában képzeljük-e el a tanterv kidolgozását.
Másodsorban: körvonalazni kell az elvárásokat a módosító javaslatoknak a vizsgarendszert illetően is.
Harmadsorban: nagyon fontos, hogy biztosítania kell a tanárok végzettség szerinti besorolását, és inspirálni kell a tanári társadalmat a továbbképzésre.
Negyedsorban: azt gondolom, hogy sokszínű, változatos, többféle ideológia egymás mellett élését biztosító megoldást kell támogatni.
Ötödsorban: az oktatási törvénytervezetnek rendeznie kell a finanszírozási problémákat. Ehhez módosító javaslatok sokaságát kell a Parlamentnek benyújtani, mi magunk is ezt fogjuk tenni. Köszönjük figyelmüket. (Taps.)
