KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP)
KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A közoktatási törvény általános vitájában három kérdésről szeretnék szólni: a közoktatási intézmény státusáról, az intézmény működéséről, illetve a pedagógusok helyzetének jogi rendezéséről. Mindezt szeretném tenni azzal a felhatalmazottsággal is, hogy magam tizenöt esztendőt töltöttem el tanárként közoktatási intézményben, és nem csupán diákként emlékszem az intézményre és működésére, mint Vona Ferenc képviselőtársam, hanem volt alkalmam a másik oldalról is megtapasztalni, hogy milyen az iskola élete.
Azt hiszem, abban Vona Ferenc képviselőtársam is egyetért velem, hogy a társadalom élete szempontjából az oktatási intézmény nem egy a költségvetési intézmények sorában. Hiszen ez az intézmény maga a demokrácia iskolája, amelynek autokratikus működése ronthatja a civil társadalom, a demokrácia kis köreinek hosszú távú esélyeit is. Erről a kérdéskörről a szocialista frakció nevében volt már alkalmunk szólni a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény vitájában. E törvény vitájában elmondtuk az aggodalmainkat arról, hogy félő, nem jó irányban alakul a költségvetési intézmények, köztük a közoktatási intézmények sorsa. Hiszen olyan munkajogszabályokat fogadtunk el, amelyek függésben tartják az intézmény vezetőjét; az intézmény vezetőjétől pedig szinte korlátlanul függ az iskola dolgozója - mindez bizonytalanná teszi vagy teheti az intézmény működését. Elmondtuk, hogy ezek a munkajogszabályok nem építenek az intézmény működésében érintettek tudatos részvételére, hiszen a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényben korlátozottak a munkavállalók részvételi jogai, és a törvényben igen rossz az esélye a kollektív megállapodás megkötésének. Végül elmondtuk azt is, hogy ezek a munkajogszabályok az intézményi rendszeren belüli túlélést ismerik el egy sajátos előmeneteli és bérrendszerrel, nem pedig a munkában töltött éveket. Nem ismerik el igazán a munka minőségét, hiszen a minőségi munka kritériumai felől a törvény bizonytalanságban tartja a pedagógusokat, az oktatási intézmény dolgozóit.
Mindezt azért mondtam el egy kicsit visszatekintve, mert a közoktatási törvény visszaadhatta volna a közoktatási intézmény és az intézményben dolgozók jogi és szakmai biztonságát. A törvénytervezet azonban ezt a lehetőséget nem vagy csak csekély részben használta ki.
Ezek után engedjék meg, hogy röviden a közoktatási intézmény státusáról szóljak. A közalkalmazotti törvény vitája során frakciónk felhívta a figyelmet arra, hogy a költségvetési intézmények és köztük a közoktatási intézmények jogi státusa is rendezetlen.
(16.30)
Hiszen a Munka Törvénykönyve kimondja, hogy munkáltató az lehet, aki jogképes, a közalkalmazotti törvény pedig munkáltatónak az állami, önkormányzati költségvetési szervet tekintette. Ugyanakkor abban az időben, amikor a közalkalmazotti törvényt elfogadtuk, a közoktatási intézmények túlnyomó többsége nem volt önálló jogi személyiségű. Hiszen az 1985-ös I. törvény - a most hatályban lévő oktatási törvény - csak az önállóan gazdálkodó intézményt tekintette önálló jogi személyiségűnek, az államháztartási törvény pedig az elmúlt év második felében kimondta ugyan, hogy a költségvetési szerv jogi személyiség, de tapasztalataink szerint az államháztartási törvényben leírt procedúrát az intézmények mind a mai napig végrehajtani nem tudták.
A sok-sok törvénytervezet közül a legutolsó változat - amelyet a Kormány most a Parlament elé vitára benyújtott - rendelkezik a jogi személyiségű közoktatási intézmény létrehozásáról. Magát a szándékot frakciónk nevében csak üdvözölni tudom. Hiszen egyetértünk azzal a jogalkotói szándékkal, hogy különüljön el az intézmény létesítőjétől és fenntartójától. Egyetértünk azzal, hogy az intézmény vezetője lehessen igazi munkáltatója és igazi szakmai vezetője az intézményének, és ehhez megfelelő jogosultságokkal rendelkezzék. És támogatjuk a szándékot azért is, mert csak egy jogi személyiségű közoktatási intézményben válik igazán értelmezhetővé a kollektív megállapodás, ahol most már mind a két fél - a munkáltató és a szakszervezet is - megfelelő jogosultsággal rendelkezik a kollektív megállapodás megkötéséhez.
De ezzel körülbelül vége is van az örömünknek. Hiszen ahhoz, hogy a törvényben leírt eljárást végre lehessen hajtani, körülbelül tízezer oktatási intézményt és körülbelül háromezer önkormányzatot kell felkészíteni arra, hogy az alapító okiratok megfelelő minőségben elkészüljenek és a nyilvántartási procedúrát el tudják végezni. Nehezíti a dolgot az, hogy a törvénytervezetben leírt alapító okirat nem felel meg sem a Polgári Törvénykönyvben, sem az államháztartási törvényben leírtaknak. És különösen fájlaljuk, hogy az intézmény státusának, jogi személyiségének tisztázása nem kapcsolódik össze sem az alaptevékenységnek, sem az intézmény dolgozóinak a védelmével. Mivel e vonatkozásban részletesen kellene a törvény egyes szakaszaira hivatkoznom, frakciónk nevében a létrehozás és a bejegyzés részletes kérdéseivel a részletes vitában szeretnék foglalkozni.
Az intézmények működésének demokratikus garanciái fontos helyet kellett volna hogy kapjanak a benyújtott törvénytervezetben. Az intézményi működés demokratikus garanciáit különböző szervezetek, szervek, illetve munkaintézmények hordozzák magukban. Ezeknek a szerveknek, szervezeteknek és intézményeknek egy jól működő demokráciában egymástól világosan elkülöníthető különböző funkciókat kellene kapniuk. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény két intézményt vezetett be a jogrendbe, illetve határozta meg jogosultságaikat és kötelezettségeiket; ez a közalkalmazotti tanács, amelynek elsőrendű feladata az intézmény vezetésében való részvétel, illetve a költségvetési szervnél működő szakszervezet, amelyik természetesen érdekvédelmi tevékenységet lát el, és fel van jogosítva a kollektív szerződés, kollektív megállapodás megkötésére. A közoktatási törvény két új demokratikus intézményt ír le; a nevelőtestületet szakmai kompetenciával ruházza fel, illetve létrehozza az iskolaszéket, amelynek - egy kicsit leegyszerűsítve - a közoktatási intézmény tevékenységének társadalmasítása lenne a dolga.
Miközben úgy ítéljük meg, hogy mindezeknek a szervezeteknek és intézményeknek igen fontos szerepük van a közoktatás működésében, három kritikus észrevételt kell tennem.
Az első. Szomorúan állapítom meg, hogy amilyen mértékben megroppan a közoktatási intézmény szakmai önállósága, ebben a törvénytervezetben oly mértékben szűkült a nevelőtestület jogköre is. Nem tudom, hogy most vitatkozom-e Mózes Mihály kollégámmal vagy egyetértek vele, hiszen nem értettem egészen, hogy pártfogolja vagy ellenzi a nevelőtestület jogosultságainak bővítését, a jogosultságok konkrét megfogalmazását. Én a magam részéről mindenesetre szeretném leszögezni, hogy az az általános véleményezési lehetőség, amelyik a nevelőtestület jogköreként a törvénytervezetben megjelenik, önmagában túlságosan általános, és a pedagógusok érdemi részvételét a szakmai tevékenységben nem elégíti ki. Egészen biztosan szükség lenne konkrét feladatok felsorolására, amelyek nem hajthatók végre egy egyeztetési folyamat nélkül, ahol a döntésre jogosult vezető a nevelőtestület véleményét megismerve alakítja ki végső álláspontját. A szakmai kérdések egész sora sorolható lenne itt, ilyen a tantárgyfelosztás, az egyes pedagógusok különmegbízásának elosztása, a vezetőhelyettesek megbízása, amelyről a törvény egy helyén sem esik szó.
Külön nyomatékkal szeretném hangsúlyozni - valószínűleg Mózes Mihály kollégám véleményével ellentétben -, hogy igenis úgy gondolom, minden demokratikus működésben a vezetetteknek nemcsak joga, hanem kötelessége is, hogy véleményt mondjanak vezetőjükről, és állást foglaljanak vezetőjük kinevezésével és megbízásával kapcsolatban. Már csak zárójelben teszem hozzá, hogy egy olyan közalkalmazotti törvénnyel a hátunk mögött, amelyik hihetetlenül kiszolgáltatottá teszi az intézmény vezetőjét, amelyik lehetővé teszi azt, hogy iskolaigazgatónak a megbízását akár indokolás nélkül is meg lehet szüntetni, ez a véleményezési jogkör az egyedüli lehetőség az intézményvezető megvédésére.
Ugyancsak kritikus megjegyzésként kell elmondjam, hogy az egyes szervezetek, testületek kompetenciái a törvényben átfednek és lehetetlenné teszik az érdemi működést. Egy példát emelnék ki, de valószínűleg sokat lehetne mondani: az intézmény költségvetési szerv, vállalkozási, gazdálkodási tevékenységet is folytathat. Ebben az egy kérdésben - törvényi előírás szerint - rendelkeznie kell az alapító okiratnak, a törvénytervezet szerint dönt erről a nevelőtestület, van egy részdöntési joga a kollektív szerződéseknek, amelyek az illetménykiegészítés vonatkozásában rendelkeznek a gazdálkodással szerzett pénzeszközökről, a közalkalmazotti tanácsnak véleményezési joga van, az iskolaszéknek pedig egyetértési joga. Tessenek elképzelni egy intézményvezetőt, aki végre akarja hajtani a feladatát. Egy ilyen ötkomponensű részvételi kötelezettség mellett valószínűleg az egyetlen lehetséges megoldást fogja választani: magára csukja az igazgatói iroda ajtaját, és egyedül eldönti mindazt, amit ebben az egyeztetési mechanizmusban végrehajtani képtelen.
Végül harmadszor. Az iskolatevékenység külső társadalmi kontrollja gyenge, az iskolaszék formális és gyakran felesleges jogosultságokkal rendelkezik. Az általános véleményezési joga ugyanúgy nem mond semmit, mint a nevelőtestületé, a törvény pedig nem ad lehetőséget a szülők, a diákok képviselőinek arra, hogy azokba a kérdésekbe garantáltan beleszólhassanak, amelyek a szülőket és a fiatalokat a legjobban érdeklik; a programok, a munkarend kialakításába, a tanórán kívüli tevékenység megszervezésébe a törvény taxatív beleszólási lehetőséget nem ad.
Külön szeretném kiemelni, hogy a törvény szerint önkormányzati iskola funkcióit közoktatási megállapodással nem költségvetési szerv, magániskola, alapítványi, egyházi iskola is átveheti. Érthetetlen a számomra, hogy az az iskolaszék, amelyik egyéni sérelmek esetén jogorvoslati fórumként működhet, miért nem kap lehetőséget arra, hogy egy ilyen kérdésben - amelyik közösségi érdeksérelmet okozhat egy településen - véleményét elmondhassa.
(16.40)
Tisztelt képviselőtársaim! Végül a harmadik kérdéskörben nagyon röviden a pedagógusok státusáról szeretnék szólni. Ennek a törvénynek lehetősége lett volna arra, hogy felszabadítsa, szakmai méltóságában megerősítse a pedagógusokat. Ehelyett a törvényből a pedagógus szakmai önállósága vagy eltűnt, vagy meggyengült.
A korábbi jogszabályi helyzetben a pedagógusnak joga volt arra, hogy megfelelő feltételek mellett megválassza a tananyagot és oktatási módszereit, most ez legfeljebb az intézménynek, a szervezetnek a joga. Ugyanakkor nagyon érdekes, hogy a korábbi tervezetekhez képest a pedagógusok kötelezettségei közül kimaradt az, hogy demokratikus magatartásformák kialakítását segítse elő neveltjei között, és kimaradt a gyermekek, tanulók emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartó pedagógusi kötelezettség.
Ez a törvénytervezet nem akadályozza meg, sőt kísérletet sem tesz annak a megakadályozására, hogy a nevelőmunkától idegen adminisztratív feladatok agyon ne nyomják a pedagógust, kiejti a ma hatályos törvényi szövegnek azt a megkötését, hogy a pedagógus csak olyan feladat elvégzésére kötelezhető, amely jogszabály rendelkezése szerint a nevelőmunkával összefügg.
Megítélésünk szerint a törvénytervezet elfogadása után a pedagógus egzisztenciális kiszolgáltatottsága nő. Nemcsak a szó szoros, büntetőjogi értelmében vett kiszolgáltatottsága nő a pedagógusnak, ebben az értelemben is nő a kiszolgáltatottság. Hiszen a hatályos törvény szerint a pedagógus közfeladatot ellátó személy akkor, ha nevelő-oktató munkájával kapcsolatban éri valamilyen sérelem. Ez az új tervezetből kiesik, és a pedagógus csak akkor minősül hivatalos személynek, hogyha államigazgatási feladatot lát el, tehát például éppen beírja a tanulót.
Nem tisztázott, hogy a munkaviszonyt érintő szabályok közül melyek azok, amelyeket éppen a pedagógusok védelmében, egzisztenciális biztonságuk érdekében át kellene emelni a törvénybe. Ezek közül egyetlen szabálysor szerepel ma a tervezetben, a képesítési feltételek, amelyek egyben alkalmazási feltételt is jelentenek.
Képviselőtársaim! Félreértés ne essék, nem azért emelek szót a törvényben rögzített képesítési feltételek szigorúsága ellen, mert azt szeretném, hogy továbbra is képesítés nélküliek maradjanak a pedagóguspályán, rontva ezzel a pedagóguspálya általános társadalmi presztízsét. Már régen nem a képesítés nélküliekről van szó, szó van viszont arról, hogy a pedagógusok iránti igény, a különböző típusú szakképzettségű pedagógusok iránti igény a demográfiai mozgások szerint változott. És ezért nagyon gyakran előfordul, hogy különböző típusú felsőfokú végzettséggel rendelkező pedagógust rövidebb-hosszabb ideig az adott intézményben más feladatok ellátására osztanak be.
Nagyon tudnám sajnálni azt a gyógypedagógust, aki átmenetileg biológiát tanít az általános iskola 5., 6. osztályában, ha ezért elveszítené az állását, vagy arra kényszerülne, hogy néhány éves átmeneti feladatért negyvenvalahány éves korában újból tanuló legyen és iratkozzon be a tanárképző főiskola képesítését megszerezni.
Ugyancsak problémát okoz, hogy maga a pedagógusképzési rendszer is alkalmazkodott a demográfiai hullámzáshoz. Sok oktatási szervezéssel hivatásosan foglalkozó kollégámmal együtt annak idején nagyon határozottan nem értettünk egyet a középszintű óvónőképzés bevezetésével. Mégis azt kell mondjam, hogy azok az óvónők, akik az akkori demográfiai helyzet szorító igénye miatt középfokú végzettséget szereztek, nem tehetnek arról, hogy akkor a szakközépiskolákban teljes szakmai óvónőképzés folyt. És ezért az ő nevükben szeretnék szót emelni.
Elfogadom azt, hogy a képesítési és alkalmazási feltételek legyenek szigorúbbak, de frakciónk nevében nagyon határozottan azt kérem a törvényhozástól, hogy ezeknek a követelményeknek a valóra váltása, megkövetelése csak tisztázott munkajogi körülmények között történhessen. A törvényből ugyanis arra lehet következtetni, hogy akiknek nincsen megfelelő képesítésük, azoknak a munkaviszonya határozott idejű munkaviszonnyá változik, tehát végkielégítésre, felmondási és felmentési időre való jogosultság nélkül veszíthetik el az érintett pedagógusok az állásukat.
Nagyon határozottan kérjük a törvényhozóktól, hogy csak nagyon humánus módon szerezzenek érvényt a képesítési feltételeknek, és gondoljanak arra, hogy olyan időszakban vagyunk, amikor a női nyugdíjkorhatárt felemeltük, és a törvény a nyugdíjkorhatárhoz képest visszafelé számolva írja elő a képesítési feltételek teljesítését. Nem hiszem, hogy ebben az időszakban duplán lenne szabad sújtani a pedagógusnőket, hiszen az oktatási intézmények dolgozóinak túlnyomó többsége nő.
És végül azt kérem a törvényhozóktól, hogy a szükséges képesítés előírásánál legyen egyértelmű, hogy a képesítéssel nem rendelkező pedagógus tanításának költségeit a munkáltatónak kell fedezni.
Befejezésképpen a pedagógusok státusánál szomorúan kell megállapítanom, hogy helyzetüket súlyosbítja a finanszírozás tisztázatlansága, nemcsak a pedagógusok szakmai biztonsága és méltósága rendült meg, hanem a múlt heti pénzügyminiszteri bejelentés óta az is nyilvánvaló, hogy a pedagógusok anyagi helyzete is hosszú távon kilátástalan. Minderről az általános vitában Schiffer János kollégám fog szólni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
