JÁNOSI GYÖRGY, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
JÁNOSI GYÖRGY, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka:
JÁNOSI GYÖRGY, DR. a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjának vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A sors furcsa és kegyetlen iróniája talán, hogy a közoktatási törvény parlamenti tárgyalása azon a napon kezdődött meg, amikor a pénzügyminiszter a közalkalmazottakat, a pedagógusokat és a családokat egyaránt súlyosan érintő újabb kormányzati intézkedésekről számolt be.
A pénzügyminiszteri bejelentés után a kormányzatnak szembe kell néznie egy kérdéssel. Azzal a kérdéssel, hogy jól felmérte-e, mivel jár a közoktatás rendszerének megújítása, hiszen mindannyian tudjuk, az európai tapasztalatok ezt mutatják, hogy minden iskolaszerkezeti átalakítás költséges, ráadásul konfliktusokkal, érdeksérelmekkel, érdekütközésekkel jár. Komolyan gondolja-e a Kormány, hogy a jelenlegi gazdasági és politikai helyzetben, 1993 szeptemberében neki lehet állni a közoktatás rendszerének gyökeres átalakításához?
A kérdés nyitott, nincs válasz rá. A törvénytervezet azonban előttünk fekszik, így szólni kell róla.
A törvénytervezetet rendkívül hosszú előkészítő munka előzte meg, olyan munka, amelyben a változatok száma egy idő után már nyomon követhetetlen volt. Ezek a változatok vitathatatlan pozitívumokat is hoztak magukkal az átalakulás során. Helyére került az óvoda az eredeti koncepciókhoz képest, a Kormány elállt a hat plusz hatos iskolaszerkezet erőltetésétől, sikerült leépíteni a területi, illetve regionális oktatási központok közvetlen hatósági funkcióit. Az egyes változatokban eszközölt újabb és újabb módosítások azonban egyben rávilágítottak az előkészítés legsúlyosabb hibájára és fogyatékosságára. Ez a hiba a közoktatás fejlesztési koncepciójának teljes hiánya volt, mely akár parlamenti irányelvek formájában, hatpárti konszenzusra épülve létrejöhetett volna, és megalapozhatta volna a törvényalkotó munkát. Európa jelentős országaiban a közoktatás megújításakor először koncepcionális kérdéseket tisztáznak és a Parlament jóváhagyását kérik az átalakítás irányainak és alapelveinek meghatározásához.
E koncepció hiánya következtében súlyos koncepcionális ellentmondások vannak a tervezetben, amelyek szétfeszítik annak kereteit és alkalmazhatatlanná teszik a törvényjavaslatot. Ezek az ellentmondások a közoktatási rendszer megújításának mind az öt alappillérében kimutathatók. Ez az öt alappillér a mi megítélésünk szerint: 1. a tanszabadság kiterjesztése; 2. az iskolaszerkezet átalakulása; 3. az irányítási modell módosítása; 4. a finanszírozás új alapokra helyezése; és végül 5. az esélyegyenlőtlenségek kezelése.
Ha egy mondatban kellene a törvényjavaslat jelenlegi formáját minősíteni, akkor úgy fogalmaznék: ez a tervezet a tanszabadság kiterjesztésében kétarcú, az iskolaszerkezet átalakításában határozatlan és koncepciótlan, az irányítási modell módosításában centralizáló, a finanszírozás új alapjaiban egyszerre pazarló és forráscsökkentő, és végül ötödször, az esélyegyenlőtlenségek kezelésében teljesen érzéketlen.
Vegyük sorra az ezekben az alappillérekben rejlő ellentmondásokat. Először a tanszabadságról néhány gondolatot. A közoktatás fejlődésének és megújulásának kulcsa a tanszabadság, melynek érvényesítése egyaránt magában foglalja az intézményalapítás, az intézményválasztás szabadságát, a pedagógiai pluralizmust, az ideológiai kényszerektől és korlátoktól mentes tanítás szabadságát, az állam és az egyház teljes szétválasztását, valamint az állami oktatás világnézeti semlegességének biztosítását. A törvénytervezetben e területen vitathatatlan pozitívumok figyelhetők meg. Ilyen pozitívum az intézményalapítás és az intézményválasztás szabadságának kiterjesztése, az ehhez szükséges jogi keretek, jogi feltételek megteremtése.
Komoly ellentmondások tapasztalhatók azonban az elemeknek egy másik körében, mindenekelőtt a pedagógiai pluralizmus terén, amit elvileg deklarál ugyan a javaslat, de nem teremti meg hozzá a feltételeket. Ahelyett ugyanis, hogy a szakmai és politikai kompetenciák szétválasztásával független szakmai szolgáltatóintézmények révén biztosítaná a tankönyv, a tanterv és a tantárgyi programalternatívákat, a minisztérium a kezébe veszi a tankönyvek engedélyezését, és úgynevezett ajánlott kerettantervekkel orientálja az iskolákat. Ezek az egykori tanterv-utasításos rendszer elemeinek továbbélésére utalnak, és teljesen összeegyeztethetetlenek a modern oktatáspolitikai törekvésekkel.
Az elemek, a tanszabadságra utaló elemek egy harmadik körében pedig egyértelműen negatív tendenciák tapasztalhatók. Negatívumok tapasztalhatók az állam és az egyház szétválasztása és az állami oktatás világnézeti semlegességének biztosítása terén. A javaslat nem ismeri el a világnézeti semlegesség elvét, a kategóriák szintjén sem építi be a törvénytervezetbe, az Alkotmánybíróság határozatával ellentétben. Korábban világnézeti megbékélésről beszélt, ebben a legújabb változatban a többelvűség jelenik meg e kategóriaként.
Másodszor problémát látunk abban, hogy lehetővé teszi a tervezet a világnézeti alapon szervezett foglalkozások beépülését a tanrendbe. És végül problémás elemnek tartjuk harmadszor azt, hogy az önkormányzatok számára lehetővé teszi a javaslat, hogy az iskola fenntartásának, illetve működtetésének jogát részben vagy egészben átadják az egyháznak. Ezek az elemek a mi megítélésünk szerint a szétválasztás helyett az összefonódás lehetőségét adják, és súlyos konfliktusforrásokhoz vezethetnek, például, ha egy iskolában megkettőződik a vezetés, megkettőződik a tantestület és megkettőződik a gyerekcsoportok száma.
A második alappillér, amit említettem, az iskolaszerkezet kérdése. Itt is súlyos ellentmondások vannak, amelyek komoly működési zavarokat vetítenek előre. Itt is vannak vitathatatlan, elismerésre méltó pozitívumok.
(12.20)
Az egységes alapképzés időtartamának elnyújtása, ezzel a gyerekek terhelésének csökkentése, a pályaválasztási kényszer későbbi időpontra tolása. Ezek a törekvések megfelelnek az európai trendeknek, az európai fejlődési normáknak. Érvényesülésüket azonban megakadályozza az iskolaszerkezet szabályozatlansága, amely az iskolaszerkezeti elemek és a képzési szintek fogalmának összemosásával egyaránt lehetővé teszi a 4+8, a 6+6, a 8+4, a 10+2 vagy a 12 osztályos formáció szakmai kontroll nélküli kialakítását.
Ez semlegesíti az európai normáknak megfelelő törekvéseket és a törvénytervezet alapelveivel, eredeti szándékaival is gyökeresen ellentétes irányban hathat. Egyrészt az általános iskolák felfelé terjeszkedése visszafoghatja a tehetséges gyerekek fejlődését, azaz lefelé nivellálhat, ha nem finanszírozzuk meg a differenciált csoportos formákat, a tehetséggondozást, márpedig a később elemzendő finanszírozási modell erre nem ad lehetőséget. A másik oldalon ugyanakkor a középiskolák lefelé terjeszkedése a jelenleginél is korábbi pályaválasztási kényszer irányában hat, ami súlyos gondokat és konfliktusokat okozhat.
Számolni kell a középfokú tanintézetek lefelé terjeszkedésével, hiszen Parkinson törvénye alapján, ha a demográfiai apály eléri a középfokú tanintézeteket, a túlélés stratégiája erre fogja jelentős részben késztetni őket.
Nem kívánom egyöntetűen minősíteni a 6+8 osztályos gimnáziumokat, hiszen ezek között vannak nagyon jó kísérleti iskolák is. Félő azonban, hogy ha szakmai kontroll nélkül történik meg ez a lefelé terjeszkedés, ez komoly konfliktusokat és problémákat okozhat a közoktatás egész rendszere számára. Épp ezért a szocialista frakció ellenzi a jelenlegi iskolaszerkezet kampányszerű és gyökeres átalakítását, mert károsnak tartja a lefelé nivellálást, a korai szelekciót, költségesnek az átszervezést és az európai tendenciákkal ellentétesnek a nyolcosztályos általános iskola megbontását.
A törvényi kereteket rugalmassá kell tenni, hogy az iskolaszerkezet követni tudja az új képzési tartalmak által megkívánt formát, de a jelenlegi iskolaszerkezettől való eltérést szakmai, személyi, tárgyi stb. garanciákhoz kell kötni.
A harmadik alappillére a közoktatás megújításának az oktatásirányítás kérdése. A törvényjavaslatban felvázolt irányítási modell teljességgel elfogadhatatlan a számunkra. Ez a modell visszalépést jelent a '85-ös törvény demokratizálási törekvéseihez képest három ok miatt.
Egyrészt: az ágazati irányítás szintjén a politikai és szakmai kompetenciák összemosásával centralizál például a tankönyv-engedélyezés, ajánlott tantervkészítés, szakmai ellenőrzés kérdésében.
Másodszor: a regionális oktatási központok képében visszaállítja a '85 előtti tanfelügyeleti rendszert, nem zárva ki a hatósági funkciók későbbi átruházását. Erre nagyon jó példát mutatott korábban a köztársasági megbízotti hivatalok sorsának és funkcióinak alakulása.
Végül harmadszor: a '85 utáni helyzethez képest ez a javaslat csökkenti az iskolák, a tantestületek és a pedagógusok szakmai autonómiáját, szentesíti a korábban szerzett jogok elvételét.
Ezek a törekvések elfogadhatatlanok számunkra. Az oktatásirányítás modelljének megújítása során döntő kérdésnek tartjuk a közoktatás rendszerének társadalmasítását és demokratizálását, a politikai és szakmai kompetenciák szétválasztását, a szakmai kontroll feladatainak differenciált kezelését és különböző szintekre telepítését.
Ennek érdekében a Szocialista Párt alapvető követelménynek tekinti először, hogy az ágazati irányítás a közvetlen tartalmi szabályozás helyett elsősorban kondicionáló, feltételteremtő és menedzsertípusú tevékenységet lásson el, jogi szabályozás, törvényességi felügyelet, finanszírozás stb.
Másodszor: szakmapolitikai kérdésekben az irányítószervek demokratikusan választott, a tudományos műhelyek és szakmai szervezetek delegálási jogára épülő testületeket működtessenek.
Harmadszor: a politikai irányítástól elkülönítetten épüljön ki a szakmai tudományos műhelyek és szakmai szolgáltatóintézmények hálózata, a nemzeti alaptanterv, a kerettantervek és a vizsgakövetelmények karbantartására, az intézményi tanterv, tankönyv és tantárgyi programkínálat biztosítására.
Negyedszer: a helyi tantervek speciális elemeinek társadalmi kontrollja, a helyi igények és szükségletek érvényesülése, az iskola és a helyi társadalom szervesebb kapcsolatainak kialakulása érdekében jöjjön létre az iskolatanácsok, iskolaszékek rendszere, a szülők, a diákok, a pedagógusok, a fenntartók, az anyagi támogatók, az érintett társadalmi szervezetek és a leendő munkáltatók képviselőinek bevonásával.
Ötödször: az intézmények szakmai munkájának kontrollját - intézményvezetés, helyi programok, testületi döntések, az intézmény és a fenntartó közötti kapcsolatok törvényessége stb. - az országos szakértői névjegyzékből a megrendelők által felkért minden igazgatási, hatósági jogkör nélküli szakemberek lássák el.
És végül hatodszor: az egyes pedagógusok, pedagóguscsoportok szakmai segítséget ellenőrzési jogosultság nélküli szaktanácsadóktól kapjanak.
A követelmények közül a jelenlegi törvénytervezet egyedül a társadalmasításra vonatkozó előírásoknak felel meg, mert a tervezet valóban erősíteni kívánja az iskolatanácsok, az iskolaszékek rendszerét. Többi elemét tekintve azonban ellentétes irányban halad a szándékaival is, ezért szinte minden törekvését tekintve elfogadhatatlan számunkra.
A negyedik alappillére a közoktatás megújításának - ahogy jeleztem - a mi felfogásunk szerint a finanszírozás modellje. Az európai finanszírozási modellek egy részével egybevág az a törekvés, hogy a központi költségvetés a pedagógusok bérét, bérpótlékát és bérvonzatát biztosítsa. Ez megfogalmazódik a törvénytervezetben.
Ez az alapelv vitathatatlanul helyeselhető olyan országokban, ahol elfogadhatók a jövedelmi viszonyok, és az önkormányzatok megfelelő pénzügyi feltételekkel, saját forrásokkal rendelkeznek, mert ebben a modellben egyaránt benne rejlik a pedagógusok közalkalmazotti státusának állami elismerése és a fenntartók anyagi felelőssége. A hazai viszonyok között azonban ez a modell súlyos problémákat okoz és elmélyítheti a finanszírozási válságot. Egyrészt visszalépést jelent a gimnáziumok, a szakképző intézmények és a kollégiumok pénzügyi támogatásában, mert körülbelül 70%-ra csökkenti a központi támogatás részesedési arányát az intézményi költségvetésben.
Ezeknél az intézményeknél ráadásul az önkormányzati érdekeltséggel is baj volt, ezt mutatták az eddigi tapasztalatok, mert ezek az intézmények területi feladatokat látnak el.
Másrészt ezzel a finanszírozási modellel óhatatlanul hátrányos helyzetbe kerülnek a viszonylag magas működési költséget igénylő intézmények, például a szakképzés területén, a szakmunkásképző intézmények és a szakintézetek, ahol a gépek, eszközök beszerzése rendkívül megemeli a működés dologi kiadásait.
Harmadrészt: az önkormányzatok egy része vélhetőleg nem fogja bírni a növekvő finanszírozási terheket, amelyek bizonyos területeken a központi támogatás csökkenő arányából adódnak.
Végül negyedszer: a működési költségek növekvő részének áthárítása a szülőkre pedig tovább növeli az amúgy is óriási esélyegyenlőtlenséget, mert a gyerekek növekvő része fog kiszorulni a különböző szolgáltatásokból. Ha tehát a csökkenő forrásokat nem tudja az önkormányzat megfinanszírozni és ezt a szülőkre hárítják, ez vitathatatlanul az esélyegyenlőséget fogja a jelenleginél is jobban rontani.
Súlyosbítja a finanszírozási modellt tekintve a helyzetet, hogy a törvény rendkívül szűken határozza meg azoknak a tevékenységeknek a körét, amelyek esetében biztosítja az ellátáshoz szükséges pedagógusok bérét. Ez újabb súlyos konfliktusokhoz vezethet. Egyrészt azért, mert a hiányos pénzügyi támogatás, ha ezt nem tudja sem az önkormányzat, sem a szülő kiegészíteni, a nem támogatott iskolai szolgáltatások leépülését fogja eredményezni. Ilyen veszéllyel kell szembenéznie a jelenleg nem ingyenes feladatnak tekintett tantárgyi szakkörök működtetése során, önképzőkörök működtetése során, a tehetséggondozást és a felzárkóztatást biztosító foglalkozások egy jelentős területén. Ugyanakkor, ha leépülnek ezek a kiegészítő szolgáltatások, ez a pedagógusok létszámának további csökkenését vonhatja maga után, azaz felerősítheti az elbocsátásokat és a pedagógus-munkanélküliséget erősítheti. Úgy látjuk, hogy ebben a finanszírozási modellben rejlik benne a művelődési tárcának az a koncepciója, amit egy korábbi tervezetben úgy fogalmazott meg, hogy az új közoktatási rendszernek 20000-rel kevesebb pedagógusra lesz szüksége a jelenlegi állapotokhoz képest.
(12.30)
Az alulfinanszírozottság következtében ugyanis vélhetőleg tovább fog tartani az a tendencia, hogy a béreken próbálják megtakarítani az oktatási intézmények a fenntartáshoz, működtetéshez szükséges minimális költségeket.
Mindez akkor következik be, amikor alsó fokon a demográfiai apály jó lehetőséget kínálna arra, hogy a pedagógusok többségének megtartásával itthon is elterjedjenek az európai pedagógiai módszereknek megfelelő differenciált felzárkóztató, tehetséggondozó és vizsgára előkészítő foglalkoztatási formák.
Épp ezért a törvénytervezet finanszírozási modellje is elfogadhatatlan számunkra. A modell átalakítása során a szocialista frakció alapvető követelménynek tartja:
először: a költségvetés hozzájárulását az iskolák nem fenntartási jellegű működési kiadásaihoz;
másodszor: a vizsgára felkészítő foglalkozások teljes körének az ingyenesen ellátandó feladatok közé történő besorolását;
végül harmadszor: ezen belül is kiemelten, a tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások költségvetési támogatását.
Így jutunk el az ötödik alappilléréhez a törvénytervezetnek, a közoktatás megújításának, az esélyegyenlőtlenségek kérdésének kezeléséhez. A tervezet nem ad semmiféle választ azokra a problémákra, amelyekkel a közoktatásnak a növekvő társadalmi egyenlőtlenségek közepette még hosszú ideig szembe kell néznie.
Milyen kérdések, illetve problémák ezek? Képes lesz-e kezelni a megújuló közoktatás azokat az egyre súlyosabb szociokulturális különbségeket, illetve egyenlőtlenségeket, amelyekkel a különböző vagyoni helyzetű rétegek gyermekei az iskola kapujában megjelennek?
Mérsékelhetők-e azok a településszerkezetből fakadó egyenlőtlenségek, amelyek sok szempontból hátrányos helyzetet teremtenek a falvakban élő gyermekek számára a továbblépés, a továbbtanulás során?
Mit tud kezdeni a közoktatás rendszere azokkal a fiatalokkal, akik a tankötelezettség végéig alapfokú iskolai végzettséget sem tudnak szerezni, képtelenek munkát találni, nem részesülnek semmilyen szociális ellátásban, és elvesznek a társadalom szeme elől.
E problémák enyhítésére a törvényjavaslatban nincs semmiféle válasz. Az iskola nem tudja enyhíteni az eltérő vagyoni helyzetből fakadó egyenlőtlenségeket, mert a költségvetés a heti kötelező óraszám mindössze 20%-áig támogatja a differenciált felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkozásokat. Ha ezek költségeit a szülőkre hárítják, mert az önkormányzat nem tudja megfinanszírozni, akkor épp azok szorulhatnak ki e foglalkozási formákból, akiknek a legnagyobb szüksége lenne rá, és akkor az iskola az esélyegyenlőtlenségek mérséklése helyett maga fog hozzájárulni a társadalom kasztosodásához.
A Szocialista Párt épp ezért tekinti alapvető követelménynek a vizsgára felkészítő, felzárkóztató és tehetséggondozó foglalkoztatások teljes körének besorolását az ingyenesen ellátandó feladatok köré.
A törvényjavaslat azonban a településszerkezetből fakadó hátrányokat sem tudja kezelni, sőt a jelenlegi iskolaszerkezet felbontásával vélhetőleg elmélyíti azokat. Az iskolaszerkezet átalakulásában ugyanis két, egymással ellentétes tendencia várható. Egyrészt a falvak igyekeznek megőrizni majd nyolcosztályos iskoláikat, ugyanakkor a nagyobb települések középiskolái a demográfiai apály bekövetkezésével vélhetőleg lefelé fognak terjeszkedni.
A javaslat ugyan deklarálja az intézmények közötti átjárhatóságot, a helyi tantervek sajátosságai, fakultációi és kiegészítő foglalkozásai miatt azonban a fogadó intézmény számára lehetővé teszi a különbözeti vizsga vagy évfolyamismétlés előírását. Ez mindenképpen hátrányos helyzetet teremt a kistelepülésen élő családok számára. Ha a nyolcadik évfolyam végéig helyben tartják gyermekeiket, akkor - az esetleg teljesíthetetlen különbözeti vizsga miatt - a továbblépés lehetőségétől fosztják meg őket. Ha korábban beíratják a gyerekeiket a nagyobb települések középiskoláiba, akkor az növekvő anyagi terhekkel jár, s ráadásul vállalniuk kell a korai pályaválasztásban rejlő kockázatokat is.
Épp ezért a kistelepülések iskoláinak védelme érdekében is döntő kérdésnek tartjuk, hogy törvényi garanciák gondoskodjanak a zökkenőmentes iskolaváltás lehetőségéről azoknak a gyermekeknek az esetében, akiknek településén a tankötelezettség végéig nem tud gondoskodni az iskola az oktatási-nevelési feladatok ellátásáról.
Végezetül a törvénytervezet semmilyen megoldást nem kínál a közoktatás rendszeréből végzettség nélkül kiszelektálódó munkanélküli fiatalok problémáira. Ezek aránya ma vészesen növekszik a közoktatás rendszerében. Ez jól mutatja a kérdés társadalmi súlyosságát. E fiatalok problémája megítélésünk szerint a közoktatás rendszerén belül csak a tankötelezettség egy-két éves meghosszabbításával oldható meg, ami az általános iskolák vagy szakképző intézmények egy részében lehetővé teszi olyan évfolyamok indítását, melyek az önálló életkezdést és a munkába állást segítő foglalkozásokat szerveznek számukra.
A hátrányos helyzetű rétegek esélyegyenlőtlenségének csökkentését alapvető fontosságúnak tartja a szocialista frakció. Meggyőződésünk, hogy az iskolaszerkezet költséges átalakítása és felesleges tanügyi hivatalok létrehozása helyett az igazságosság és a társadalmi szolidaritás jegyében elsősorban erre a feladatra kell pénzügyi forrásokat biztosítani.
Végigtekintettem az öt alappillért. A bennük rejlő ellentmondások nyomán egyértelmű a szocialista frakció álláspontja. Jelenlegi formájában ez a törvénytervezet teljességgel elfogadhatatlan számunkra. Csak jelentős módosításokkal tudjuk támogatni a törvényt.
E módosítások közül kiemelt jelentőséget tulajdonítunk annak a javaslatnak, amely szerint a törvény, bármikor fogadja is el a Parlament, 1994. szeptember 1-je előtt semmilyen körülmények között, semmilyen elemét tekintve ne léphessen hatályba.
Miért javasoljuk ezt? Egyrészt azért, mert megítélésünk szerint - akár a törvénytervezet parlamenti vitájának felfüggesztésével - haladéktalanul meg kell kezdeni a hatpárti tárgyalásokat a tisztázatlan, alapvető koncepcionális kérdésekben.
Másodszor, azért terjesztjük be ezt a javaslatot, hogy szakmai műhelyek vethessék vizsgálat alá a törvénytervezetet, modellezve annak működését, várható belső ellentmondásait.
Végül harmadszor, azért is tesszük ezt a javaslatot, mert akkor, még a törvény hatálybalépése előtt, elkészülhetnek azok a tartalmi dokumentumok, amelyek nélkül jelenlegi formájában egy üres szerkezetű váz ez a törvénytervezet.
A törvény hatálybalépése előtt - megítélésünk szerint - ugyancsak szakmai kontroll alá kell vetni ezeket a dokumentumokat, a Nemzeti Alaptantervet, a vizsgakövetelményeket, és mindazt, ami tartalmi oldalról szabályozza a közoktatás rendszerének megújítását.
Amikor erről a kérdésről, javaslatról dönteni fog a kormánykoalíció, még egyszer szeretném hangsúlyozni, szembe kell nézni azzal a kérdéssel, hogy megvannak-e a feltételei annak, hogy '93 szeptemberétől a jelenlegi pénzügyi, politikai körülmények között nekilássunk a közoktatás rendszerének gyökeres átalakításához. Erre a kérdésre kell választ adniuk a kormánykoalíciós pártoknak, amikor arról a javaslatról döntenek, hogy '94 előtt ne léphessen hatályba ez a törvény. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
