GERBOVITS JENŐ (FKgP)

Teljes szövegű keresés

GERBOVITS JENŐ (FKgP)
GERBOVITS JENŐ (FKgP) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Indítványomban a belkereskedelemről szóló 1978. évi I. törvényt szeretném módosítani a 14. § (3) és (4) bekezdése tekintetében.
A (3) bekezdésben: az üzlet elnevezésében - a nemzetiség által is lakott településeket kivéve - csak magyar szavak szerepelhetnek. Az elnevezéseknek meg kell felelni a magyar nyelv és helyesírás szabályainak.
A (4) bekezdésben: az üzlet cégtábláján fel kell tüntetni a cég tulajdonosa nevét és az üzlet elnevezését.
Indokaim:
A piacgazdaság égisze alatt olyan idegenmajmolás burjánzott el, mint night club, peep show, moda italiana stb., hadd ne menjek a soron. (Derültség, zaj.) Azt hiszem, ha nyelvújítóink betekinthetnének valamelyik cégbíróság iktatókönyvébe, igencsak elszomorodnának.
Mondhatná valaki, hogy népünk majd kinövi eme idegenmajmolást, mint gyerek a himlőt, s visszatér a szép, értelmes és mindent kifejező magyar nyelvünkhöz. Azonban ez a dolognak csak az egyik oldala. Legalább ilyen jelentőségűnek tartom, hogy a tulajdonost emeljük ki eme névtelenségből. Hiszen a névtelenség alkalmasint sunyi búvóhely is lehet. Ezért nézzük meg közelebbről ezt a témát!
Tisztelt Ház! Régi közmondás, hogy hirtelen és nagyon meggazdagodni csak rendszerváltozással lehet. Idáig ez rendben is lenne, csakhogy 40 év egyenlősdi után különösen a fiatalabb társadalom avagy a lecsúszott rétegek nehezen fogják elviselni a hirtelen és túlméretezett gazdagodást akkor, ha tetejébe még gyanús érzéseik is vannak. Márpedig napjaink egyrészt meglehetősen tele vannak ez irányú hírekkel. Nos hát, a névtelenség lehet eszköze a megbúvásnak, az elgondolkodtató üzleti lapításnak.
Megítélésem szerint gazdasági életünket meg kell tisztítani azoktól, akik a kerülő utakat kedvelik. Meg kell követelni, hogy ki-ki a nevével dolgozzék vagy hazardírozzék.
Így lehet, és így kell kiszűrni - és csakis így -, hogy a gyanútlan állampolgár lássa, kivel kötött szerződést, esetleg ki csapta be, s hogy ezen mások okulhassanak. Továbbá: netán közéleti személyiségek s családtagok ilyetén történt bújtatásával és más hasonlók összekapcsolódásával a korrupció melegágyai is lehetnek.
(15.30)
Kérem tehát a tisztelt Házat, szívleljék meg és támogassák a javaslatomat. Köszönöm szépen. (Taps középről.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem