JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP)
JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP)
JAKAB RÓBERTNÉ (MSZP) Köszönöm, Elnök Úr, a szót. Lehet, hogy ma délelőtt én vagyok az utolsó hozzászóló? (Az elnök int: Nem.) Ne kérdezzem, lesz még.
Professzor úr után, aki remélem, hogy a bóbiskolókat felébresztette, elég nehéz hozzászólni.
Hadd reagáljak úgy, hogy talán nincs nagy baj, csak sok kis baj van, és a sok kis bajból összejön a nagy baj is.
Tisztelt Ház! Tisztelt képviselőtársaim! A közoktatási törvény vitájában részt vevőket, amint azt ma is hallottuk, sokféle indíttatás, sokféle motiváció szólítja arra, hogy nyomja meg a mikrofon gombját.
Ülnek itt nemrég volt diákok, szülők, nagyszülők, leendő nagyszülők, pedagógusok, professzorok és néhányan talán olyanok is, akik a pedagógiát nemcsak gyakorlati, hanem elméleti szinten is művelték, jómagam - szerénytelenség nélkül hadd mondjam - ezek közé is tartoztam egy ideig.
Szeretnék senkit nem ismételni, bár most már úgy a huszadik vagy huszon-nemtudomhanyadik felszólalóként ez szinte lehetetlen óhaj. Mindenesetre látva a törvény hatálybaléptetésének tervezett időpontját, mint annyian, engedjék meg, hogy én is Eötvösre asszociáljak. Arra az Eötvös Józsefre, akinek a születésére éppen ez év szeptember 3-án emlékeznénk 180-adszor, tehát valamikor a tanévnyitó táján.
Arra az Eötvös Józsefre, aki az egyén, a polgár jogainak a fejlesztését tartotta a legfontosabbnak, s aki akkor, amikor élt és alkotott, mindent, ami érték, menteni akart.
Mi, szocialisták, szeretnénk remélni, hogy ezt az emlékezést nem az teszi majd nevezetessé, hogy hatályba lép egy félig kész, illetve félig benyújtott törvénytervezet, amely igyekszik mindent elvetni azért, mert régi, nem törekszik mértékletes bölcsességgel felmérni a jelen folyamatait, s végképp nem hajlandó véleményem szerint összeegyeztetni a szükségest a lehetségessel.
Tisztelt képviselőtársaim! Az előttünk fekvő törvénytervezet készítői hosszú hónapokon, sőt éveken át hangoztatták - többek között - a pedagógusok önállóságának, az iskolai élet demokratizmusának, a gyermekek esélyegyenlőségének fontosságát. Az utóbbiba nyilván beleértendő a kisebbséghez vagy etnikumhoz tartozó gyermek is, hiszen 87%-ban kistelepülésen, aprófalvakban él ez a réteg, s ezen települések némelyikéből nemhogy az iskola, még az óvoda is hiányzott vagy hiányzik ma is. Kezdem hát ezzel.
Először is, annak elképzelését, hogy a több mint félezer vegyes lakosságú kistelepülésen miként valósul meg a tízosztályos tankötelezettség - önökre bízom. Jánosi György, Beke Kata képviselőtársaim is elemezték ezt a kérdést, sőt már választ is kaptunk rá, bár az összefoglaló tudtommal hátravan, ezt nem szeretném megismételni.
Másodszor: a közalkalmazotti, a szakképzési, a leendő felsőoktatási törvénnyel való egyeztetés meglétét vagy hiányát számba vették kollegáim, arról azonban nem hangzott el vélemény, hogy a kisebbségi törvénytervezettel megtörtént-e a kívánt egyeztetés.
(12.20)
Tudom, hogy nincs még elfogadva ez a törvény sem, elfogadtatása reményeim szerint mégiscsak korábban lesz, mint éppen ennek a törvénynek, amit most tárgyalunk.
Ehhez említenék néhány kiragadott példát. Alapjaiban nem érti az emberformálás problémáit az, aki a kisebbségek sajátos népismereti tananyagát csupán nekik akarja megtanítani. Úgy élünk egymás közelségében, kicsi európai népek, hogy alig tudunk valamit egymás értékeiről.
Véleményem szerint számtalan feszültség kialakítását előzhetnénk meg, enyhíthetnénk, ha ismernénk, s netán elismernénk szomszédaink s azok köztünk élő népcsoportjainak kultúráját.
Hiányzik az országos kisebbségi önkormányzat mint lehetséges iskolafenntartó, az intézményvezetői megbízás, a pedagógus alkalmazási feltételei között nem szerepel a nyelvi képesítés, a nyelvtudás szintje, nem rendelkezik a törvénytervezet a kétnyelvű bizonyítványról mint közokiratról, hiányzik a taneszközök esetleges anyaországból történő behozatalának szabályozása.
Előírja viszont a törvénytervezet, idézem, hogy "A nemzeti vagy etnikai kisebbség nyelvén folyó nevelés és oktatás iránti igényt a képviselő-testület, közgyűlés évente köteles felmérni".
Ha valóban minden tanév elején megismétlődik az úgynevezett igényfelmérés, több évtizedes tapasztalatok alapján mondom, garantáltan megszűnik sürgősen a kisebbségi nyelvek oktatása, illetve ezen a nyelven való oktatás Magyarországon.
Tisztelt Ház! Nézzük meg kicsit közelebbről, mit jelent a pedagógus-önállóság a fenyegetően közeledő - ahogy önök nevezik - iskolai szerkezetváltás szerint.
A pedagógus jogait és kötelességeit a 19. § részletezi, eszerint joga a pedagógusnak "…az ismeretek, a tananyag, a módszer megválasztása." Azaz, a mit, a mennyit és a hogyant a törvény a pedagógusra, illetve a pedagógusközösségre bízza.
S mit mond a 124. § s annak indoklása? "A Nemzeti Alaptanterv kötelező alkalmazásáig a kiadott kötelező nevelési, oktatási tervek alapján kell dolgozni." Tehát majd és akkor kötelező, és addig? Addig is kötelező.
Egyébként a sok "nagy T-s" Tanács, a ROK-ok, a különböző névjegyzékben szereplők majdcsak elirányítják a pedagógust, aki természetesen önálló.
Az iskolai élet demokratizmusáról nem beszélek, Kiss Péter képviselőtársam ezt majd elmondja.
Végül szeretnék rátérni arra, amiről nem szól a törvény, erről is sok szó esett már, a tartalomra. A miniszteri expozéban ugyanis elhangzott egy bűvös mondat: "A lényeg a tartalomban van". Tehát nem a keretekben, nem a szerkezetben?
Nos, véleményem szerint a keretek, a szerkezet igen lényegesek, de a tartalomban van valóban a lényeg, s arról konkrétan tudnunk kellene.
Nem fogok világnézeti semlegességről beszélni, nem szívesen hallgatják képviselőtársaim. Viszont mivel Eötvössel kezdtem, e tekintetben is őrá utalok, aki nem hagyta magát politikai hevületektől elragadtatni, vallotta ugyanis, hogy meg kell különböztetni azt a tévedést, amely magukban az eszmékben veszi magyarázatát, attól, amely az eszmék alkalmazásában rejlett.
Igen, az eszmék alkalmazása volt mindig veszélyes és lehet ez esetben is aggályos.
A közoktatásról szóló törvénytervezet megnyugtató lehetne, ha ismerhetnénk a közoktatás és -nevelés célrendszerét, tartalmi szabályozásának elveit, a nemzeti és etnikai kisebbségek oktatásának elveit, az általános képzés területeit. Ezek lennének ugyanis a sokat emlegetett és hiányolt alapelvek.
Felsorolja őket a törvény, kiadásuk a Kormány feladata, de nem ismerjük őket. Kérdezheti az előterjesztő: miért e nagy kíváncsiság?
Azért, mert nélkülük valóban üres a törvény. Valóban kitöltetlen csekket írunk alá szavazatunkkal.
Hadd idézzek ehhez az alapelvek munkapéldányából csupán két mondatot: "A nemzeti és etnikai kisebbségek oktatásának fontos szerepe van a jó állampolgárrá nevelésben." Szeretném megkérdezni, képviselőtársaim, mit jelent ebben a szövegkörnyezetben a "jó állampolgár", és miért csak a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozik?
Második mondat: "A nemzetiségi iskolák történelem tanterveit igen gondosan kell összeállítani, ezek ugyanis" - s most fogódzkodjanak meg! - "nem lehetnek ellentétesek a Nemzeti Alaptanterv által képviselt magyar szellemmel és a másik nemzet önértelmezésével sem".
Remélem, hogy képviselőtársaim nem értik. Bár inkább azt kívánom, ne akarják érteni, mit is takarnak ezek a többértelmű mondatok.
Lehetséges, hogy ezért használja a tervezet a szakmában eddig ismeretlen "többelvű tanítás" fogalmát?
A szakmai dokumentumok mint mellékletek hiánya - ismétlem, mint mellékletek hiánya - arra is engedhetne következtetni, hogy ez a törvény amolyan kerettörvény akar lenni. Ha ez a törvényhozói szándék, akkor viszont nem értem, helyenként miért ír le és tér ki az elsajátítandó ismeretekre? Például alapvető erkölcsi ismeretek vagy az említett népismeret, történelem miért nem állampolgári vagy emberi jogi ismeretek, vagy azok is? Így átgondolatlan, eklektikus a tervezet, legfeljebb szándékai lehetnek nyilvánvalók.
A tervezetből például megtudjuk - remélem, hogy véletlen tévedés -, hogy a kétéves + egynapos gyermek óvodába mehet. Igen, pontosan így, de tanterv, vizsgakövetelmények híján nem ismerjük a művelődés tervezett, belső arányait.
Ekkora változtatást körvonalazó törvénytervezet mellékleteként kézbe kaphattunk volna akár néhány alternatív óratervet is. Csak megjegyzem, hogy az óraterv az a táblázat, amelyben feltüntetik, mely osztályban milyen tantárgyat, hány órában oktatnak. Ez ugyanis bizonyíthatta volna az iskolaszerkezet átjárhatóságát. Bizonyíthatta volna, de nincs a kezünkben! (Zaj.) Befejezem, képviselőtársaim!
Tudom, hogy nem vagyunk pedagógiai szimpozionon, mégis kérem figyelmüket egy három és fél évvel ezelőtt készült tanulmány rövid megállapításainak ismertetéséhez. A munkát a Magyar Tudományos Akadémia rendelte meg. A következőképpen hangzik:
"A mi iskolarendszerünkben 12 év kellett ahhoz, hogy általános iskolai és a ráépülő középiskolai óraterv kifussa magát." Ez a 12 év az elmúlt fél évszázadban sohasem adatott meg, és itt egyetértek Szentágothai professzor úrral. Tehát sohasem adatott meg. Egyáltalán nem túlzás azt állítanunk, hogy mire megvalósul egy iskolareform, sokkal inkább hasonlít arra az állapotra, amelyet meg akart változtatni, mint arra, amit el akart érni.
Ez a szomorú állapot jellemző az elmúlt 50 évben az iskolai műveltség belső arányaira. Márpedig, amíg van iskola, és az iskolában évfolyamok vannak, és a tanulók tantárgyakat tanulnak, amíg van tanítási év, és a tanév hetekre, napokra, valamint tanítási órákra tagolódik, addig óratervek is lesznek. Mondhatják képviselőtársaim, hogy az óratervek is csupán külső keretei a tanterveknek. Ez igaz, de sokat elárulnak a lényegből!
Kiderült például az említett vizsgálódásból, hogy 1932 óta egyetlen iskolareform ment végbe, és az sem fejeződött be máig igazán.
(12.30)
A harmincas évek óratervei ugyanis leplezetlenül mutatják a műveltségi megosztottságot. Talán ismerős: az alsó néposztály gyermekei népiskolába jártak, a középosztály gyermekei polgári iskolába vagy legfeljebb algimnáziumba, a felső néposztály gyermekei főgimnáziumi érettségihez jutottak.
Az ideiglenes nemzeti kormány 1945. augusztus 16-án megfogalmazta az esélyegyenlőséget a kultúra terén. Azóta ez az egyetlen reform folyik több-kevesebb sikerrel. Mondanám, hogy inkább kevesebbel. Nyilvánvaló tehát, csak olyan törvény valósulhat meg, amelynek megvannak az előfeltételei. Az anyagiakat általában nyilvántartjuk. S köztudomású, hogy mindig hiányosak voltak. Kevés szó esik általában is arról, hogy a változtatás előfeltételei a közérdekben, a közfelfogásban és a közakaratban sem voltak meg a szükséges mértékben.
Talán van olyan korosztály itt, amely még emlékszik az 5+1-re. Mérhetetlen mennyiségű pénz veszett kárba egy halva született tanügyi intézkedés következtében. Miért? Mivel ellentétes volt a fiatal nemzedék tényleges igényeivel, a szülők szándékaival, az üzemek felfogásával és a pedagógusok meggyőzésével. Elvekből vagy inkább dogmákból fakadó intézkedések a növendékekből közönyt vagy dacot váltanak ki, a szülők felháborodnak, a pedagógusok elkeserednek.
Közhelynek hat, de az iskola a társadalommal együtt reformálódik vagy deformálódik. Okos és hasznos iskolaszerkezetet csak potens közösségek, maguk a pedagógusok tudnak kikísérletezni, kimunkálni. Ezért ha van többletforrása a Kormánynak, azt nem egy népboldogító költséges átalakításra, felesleges tanügyi igazgatási hivatalok létrehozására, hanem a pedagógusok életfeltételeinek javítására, képzésére, továbbképzésére, fejlődésük biztosítására kell fordítani.
A beterjesztett formában a közoktatásról szóló törvénytervezetet csak alapvető módosításokkal, illetve a hatálybaléptetés időpontjának mindenképpeni megváltoztatásával tudjuk elfogadni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
