DÉNES JÁNOS (független)

Teljes szövegű keresés

DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Imponáló, de nem meggyőző volt Palkovics képviselő úrnak a megnyilvánulása. Különösképpen, ha alapul vesszük azt, hogy ő honnan, milyen úton és mi módon került abba a pozícióba, amely pozícióban jelen beszédét elmondotta.
A magam részéről hivatkozom azokra a parlamenti jegyzőkönyvekre, amelyek tartalmazzák korábbi felszólalásaimat, amik megkímélték volna tulajdonképpen a tisztelt Házat ettől, ahova most jutottunk. Mert a szakszervezetek ügye ott áll, ahol három, három és fél évvel ezelőtt, kérem, cinkosok marakodnak a vagyonon. Nincs kevesebbről szó, mint erről.
Én a magam részéről 1990 kora nyarán elmondottam, és felkértem a Kormányt, hogy nyújtsa be a munkástanácsokról szóló törvényjavaslatát. És amilyen törvényjavaslatot benyújt, amilyen törvényt a tisztelt Ház megszavaz, minősíti a Kormányt, illetve minősíti a Parlamentet.
Hát végső soron minősítettük magunkat. Minősítettük magunkat akkor, amikor lebetonoztuk az üzemekben, gyárakban lévő állapotokat az MSZMP által elméletileg fémjelzett SZOT, illetve később MSZOSZ nevet fölvett szakszervezettel, amely teljes erkölcsi és mindenféle bukás talaján állt akkor, amikor a taxisblokáddal mennybe menesztették, s ezáltal nemcsak a szakszervezetet, pardon, MSZMP-beli szakszervezetet, hanem ezen által az MSZMP-t is pozícióban megőrizték a gyárakban.
A legnagyobb hazugság volt az, hogy a pártok nem mehetnek be a gyárba. Mert kérem szépen, az új pártok valóban nem mehettek be a gyárba, de az MSZMP által csúcsvezérelt szakszervezet olyan formájában, a gyárakban az MSZMP ott maradt, ott maradt e könyvecskék által vezényelt szakszervezeti funkcionáriusok által, a technokrácia által, a személyzeti politika által és az ipari oligarchia által. Ebből következik, hogy azzal kell most szembenéznünk, ami van. És ellehetetlenülésünk oka az, hogy ezek a szakszervezetek végső soron máig sem tudták bizonyítani, hogy egyáltalán képviselik-e tagságukat. Sem a legnagyobb létszámú, korábban ezt a szót használta Palkovics képviselőtársam, hogy a vattalétszámmal rendelkező MSZOSZ, és kérem szépen, nem tudtak valós létezésről bizonyságot tenni az úgynevezett álmunkástanácsok sem, amelyek szakszervezetformában összevisszaságban jelentek meg. Tudniillik a munkástanácsok nem szakszervezetek, és az a javaslat, amit én több ízben a '90-es években megtettem - márkushegyi bányászsztrájk közepette, taxisblokád közepette, azt utána később már nem - az azt jelentette volna, hogy a vállalatoknál megalakult, üzemeknél megalakult munkavállalók tanácsa - nehogy ezt a rossz ízű szót használjam, hogy munkástanács, munkavállalók tanácsa - megalakulhatott volna, akkor az egy megfelelő medert adhatott volna a különféle szakszervezeteknek. Ezt elmulasztottuk.
Most azt hiszem, nagyon nehéz lenne valami csodát megoldó törvénnyel ezt megoldani. Hisz tulajdonképpen a VIKSZ az idők folyamán odáig jutott, hogy én megengedtem magamnak már korábban azt a szójátékot itt a tisztelt Házban, hogy a VIKSZ az egyenlő viccel. És kérem szépen, itt is tartunk. Itt is tartunk, nem lehet letagadni.
A magam részéről én azt hiszem, hogy az lenne a megoldás, ha valami módon az üzemekben, valami módon a társadalomban lehetséges lenne megejteni valami valós választást. Na de hát itt van mai felszólalásom végső soron a társadalombiztosítás önkormányzatának a megválasztását illetően. Hát mire választjuk meg ezeket a társadalmi önkormányzatokat a társadalombiztosítás terén? Hiszen nem tudtuk megoldani azt a csődtömeget, ami ránk szakadt a társadalombiztosítás révén, amely tulajdonképpen egy hivatal volt, egy intézmény volt, és oda jutott, ahova eljutott.
Ebből következik, hogy a tisztelt Ház szinte lehetetlen helyzetben van. Hát nem tudjuk megtalálni ebben az ügyben a bölcsek kövét. És mégis ezt a vagyont valahogy olyan szempontból kéne fölosztani, hogy az működőképes legyen, hogy annak valami erkölcse legyen egy olyan szempontból, hogy az a tagság, amelyik valós tagsága révén és annak arányában megfelelően, ahogy azt a valós tagságot képviseli, ehhez a vagyonhoz hozzájut, azt megfelelően működtetni tudja. Hát tulajdonképpen ehhez kéne most a törvényt megtalálni.
(19.00)
Igen, de erre a hogyanra én sem tudom a választ, mert ha tudnám, akkor esküszöm önöknek, hogy bevallanám és elmondanám. Tudniillik azt, amit kihagytunk, amit most már szinte - hogy úgy mondjam - egy ilyen közegbe, amikor a kenőanyagban benne van a homok, és nem teszi meg azt a szerepet, hogy a dolgok gördülni, menni, haladni tudjanak, akkor sokkal nehezebb ezt a kérdést megoldani.
Úgyhogy én a magam részéről a teljes tanácstalansággal be is fejeztem a mondanivalómat. (Bejczy Sándor: Nagyszerű! - Derültség, szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem