KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP)
KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP)
KÁVÁSSY SÁNDOR, DR. (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előrebocsátanám, hogy közelebbről a Szamosközben működő gyülekezetek és lelkipásztorok helyzetét ismerem, illetve ott is elsősorban a református felekezetét, de mint hírem van róla, a többiek körülményei se kedvezőbbek. Az itteni egyházak állapota — felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül — egyaránt siralmas, legalábbis elszomorító. Fő jellegzetességük és elrejthetetlen közös vonásuk az anyagi lerobbanás, a mérhetetlen szegénység.
Világosan utalnak erre azok az összegek is, amit az egyes gyülekezetek tudnak fizetni lelkipásztoraiknak. Olyan gyülekezet, amely 10000 forinttal vagy annál magasabb összeggel díjazná lelkipásztorát, csak igen kevés akad. A legjellegzetesebb díjtétel az 5-6000 forint. Ekörül fizet például a térségben Garbolc, Túrricse, Botpalád, Kispalád, Magosliget, a boldogember faluja, Gyügye és még mások. De vannak kevesebbet fizetők is. Nagyhódos, Uszka 2000 forinttal honorálja lelkipásztorát, Kishódos pedig 700-at ad. Nem tévedés: 700-at!
A gyülekezetek jelentős része — ez idő szerint 30 — így nem is tud külön lelkipásztort tartani. Kettesével-hármasával összeállva fogadnak egy papot. Az ilyen, több gyülekezetnél szolgáló lelkészek gyülekezetekből kapott díja éri el havi átlagban a 15000 forintot. Az egy gyülekezetnél dolgozóké ennél a legtöbbször lényegesen alacsonyabb. A sonkádi református lelkész például 9000 forintot kap a gyülekezettől, ehhez 800 forint állami segély, kongrua járul. A sonkádi tiszteletes számára tehát 9800 forint jelenti a havi fixet.
Első hallásra is nyilvánvaló, hogy az idézett összegek a munkanélküli-segélyeknek felelnek meg, és abból a létminimumon vagy ahhoz igen közel álló szinten lehet csak megélni. A magányosan élő nőtlen vagy özvegy papok még csak meg is vannak valahogy. A nős, családosok helyzete azonban kétségbeejtő, kiváltképp is a görög katolikus lelkészeké, akiknél ma is népes a család, négy-öt-hat gyerekről kell gondoskodniuk. Ezek csaknem kivétel nékül a létminimum alatt — mondjuk ki nyíltan: nyomorszinten — élnek, akkor is, ha az összes lehetséges bevételi forrást figyelembe vesszük is. Másra, többre egyszerűen nincs lehetőség.
Az ismertetett fizetésekből ugyanis ki van szabva a család, a gyermekek eltartása, taníttatása, neveltetése. És hol vannak a magasabb szellemi igények? Ezekbe a fizetésekbe ugyanis már nem fér bele egy-egy értékesebb könyv, netán más szellemi-lelki igényt szolgáló tárgy, mondjuk műalkotás, holott egyetemi, főiskolai végzettségű emberekről van szó. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a szóban lévő szerény jövedelmek sem vehetők biztosnak. A lakosság elnyomorodása, a munkanélküliség következtében sokan nem tudják megfizetni az egyházadót. Másoknak az újrakezdés, a magángazdaság kiépítése miatt kell fogukhoz verni minden garast. Ilyen körülmények között csak gyéren, akadozva csordogálnak a hagyományos bevételi források, és ritka madár a bőkezű adakozó. Az infláció és a folyamatos áremelés — akár a többi kiskeresetű réteget — a papságot is leghatározottabban sújtja.
(15.20)
Tanúskodik erről a papok szegényes, viseltes öltözete, kitaposott cipője. Kolduseklézsiának a lelkipásztora is szegény. Nincs terünk a részletezésre, mindenki tudja, hogy a gyülekezeteknek korántsem csak a papok fizetéséről kell gondoskodniuk, hanem még sok minden másról is. Alig elviselhető teherként jelentkezik például a templomok és az egyéb egyházi épületek fenntartása is.
Az elmondottak — fájdalom — a legkevésbé sem partikuláris jelenségek. Mindenütt észlelhetők, ahol a kistelepüléses forma uralkodik, és ha enyhébb kiadásban is, a kisvárosokban sem ismeretlenek. Kivételt egyedül a nagy- és középvárosokban működő egyházközségek képeznek. Meg kell tehát nyitnunk a lehetőséget, hogy az egyházak, illetve az egyes gyülekezetek visszavehessék 1948-ban és azt követően államosított gazdasági javaikat, hogy azok körültekintő hasznosításával új bevételekhez jussanak, egyszersmind hogy ebben a vonatkozásban is új alapokra helyezhessék létüket.
Hozzátenném ehhez, tisztelt Országgyűlés, hogy itt nem az egyházi nagybirtok visszaállításáról van szó. Mindenki tudja, hogy az egyházi nagybirtok felszámolása 1945-ben megtörtént, és 1948-ban csak azok a kisbirtokok maradtak az egyházak kezén, amelyek a papi illetményföldet, kántori földeket jelentették. Tehát félreértés ne essék: nem a nagybirtok visszaállításáról, hanem csak ezeknek a kisebb egyházi földeknek a visszaadásáról volna szó.
