VASTAGH PÁL, DR. a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka:
VASTAGH PÁL, DR. a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka:
VASTAGH PÁL, DR. a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka: Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Teljesen indokolt az a közérdeklődés, ami a napirend tárgyalását kíséri már hónapok óta, ahogyan nyilvánosságra került, hogy a törvény módosításra kerül, hiszen mindenki számára közismert, úgy vélem, hogy a politikai berendezkedés fundamentumáról van szó, közismertek azok az összefüggések, amelyek a választási rendszer, a politikai rendszer és a kormányzati rendszer között meghatározó jelentőséget tulajdonítanak magának a választási rendszernek.
Nagyon fontos politikai döntés, hogy milyen elemében és hogyan, mikor, miképpen kell egy választási rendszert módosítani; úgyszintén nagyon komoly politikai döntés annak megválasztása is, hogy egy ország milyen választási rendszert fogadjon el, milyen választási rendszert alkalmazzon. Hiszen a választási rendszer — és ez úgyszintén közismert — hosszú távra meghatározza a politikai élet szereplőit. Angliában több évtizede a választási rendszer következményeképpen egy olyan politikai rendszer, egy olyan pártrendszer és egy olyan kormányzati rendszer alakult ki, ami természetesen ebből a választási rendszerből következik. Nyugat-Európa többpárti demokráciáiban vagy sokpárti demokráciáiban szintén más választási rendszer felel meg ennek a történelmileg kialakult politikai berendezkedésnek.
Ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy a módosításokban és változtatásokban indokolt mindenkor nagyfokú önmérsékletet tanusítani. Ezekkel a rendszerekkel és módosításokkal nem lehet dobálózni, ezeket lassan, folyamatosan kell építeni, addig, amíg az adott társadalom politikai tagoltságának, politikai kultúrájának, tradíciójának megfelelő rendszerré formálódik egy választási rendszer. Nagy tehát a törvényhozó felelőssége, és hadd tegyem hozzá, rendkívül nagy a politikai pártok felelőssége is, hiszen nem kivételes, sőt, azt mondhatom, gyakori az a példa, amikor a politikai pártok rosszul prognosztizálják a választási rendszerből az általuk preferált választási rendszerből vagy annak módosításaiból származó előnyöket és hátrányokat. És erre szándékkal hívom föl most is a figyelmet, amikor valóban, a módosítás egésze benne marad a rendszer alapvető keretei között, de az egyes módosítások az ilyen típusú rossz prognózist véleményem szerint elősegíthetik.
Hadd mondjak egy történelmi példát a közelmúltból, amikor is a francia szocialisták megváltoztatták a választási rendszert, a korábbit, remélve, hogy majd az új választási rendszer meg fogja erősíteni a pozíciójukat. Ez 1985-ben történt — erre '86-ban a jobboldali pártok nyertek azzal a választási rendszerrel, amit a szocialista párt javasolt. Majd ismét megváltoztatták a jobboldali pártok a választási rendszert, amivel viszont a szocialisták győztek a következő választásokon. Tehát ezt csak azért mondom illusztrációképpen, hogy a változtatásoknak, a módosításoknak a pártérdekek alapján történő megközelítése igen gyakran félrevisz, és nem a rendszer egészének optimális működését szolgálja.
Én is egyetértek azokkal a véleményekkel — és a frakcióm véleménye is hasonlóképpen ugyanaz —, hogy a '90-ben kialakult vegyes rendszerű választási rendszer fő vonalaiban betöltötte azt a funkciót, amelyet akkor, a rendszerváltás kezdeti szakaszában be kellett töltenie. Egy legitim választási rendszernek bizonyult; képes volt olyan parlamenti viszonyokat létrehozni, amelyek elősegítették a kormányzás feltételeinek kialakítását.
(12.10)
Nem is találkozhatunk — én személyesen csak elszórva találkoztam — olyan véleményekkel, amelyek ezt a választási rendszert esetleg alapjaiban támadták, és strukturális korrekciót kívántak volna ebben a választási rendszerben létrehozni. Voltak természetesen más megnyilvánulások is, de ezek nem voltak meghatározók a '90-es választási rendszer minősítésében.
Felmerült a viták során, hogy a Parlament létszámát csökkenteni kellene, amely javaslattal a szabad demokraták éltek. Ennek — úgy ítélem meg — következményei lettek volna a rendszer egészére vonatkozóan, tehát végrehajtásában túllépett volna ez a módosító javaslat vagy ez az elképzelés a rendszer kereteinek változtatásán.
Én magam erről két újságcikket olvastam, amelyek nem fizetett hirdetés formájában jelentek meg, és nem voltak olyan részletességgel kifejtve, amelyek eligazítást jelentettek volna a változtatás egész rendszerbeli következményeinek érvényesítésében.
Ebben sokat változott a szabad demokraták véleménye '89 óta, hiszen az akkori tárgyalások során a szabad demokraták szorgalmazták a nagyobb létszámú parlamentet, 350 fős létszámú parlamentet javasoltak az Igazságügyi Minisztérium akkori, 280 fős javaslata mellett. Természetesen a Parlament működési tapasztalatai sarkallhatták ennek a véleménynek a kialakítását.
Tehát mi elsősorban azokat a javaslatokat támogatjuk, amelyek ennek a rendszernek a jobb működését kívánják elérni, és alapvetően ebből a szempontból bíráljuk, illetőleg támogatjuk a törvényjavaslat meghatározott részeit és pontjait.
Az az álláspontunk — és ezzel áttérek mondanivalóm második részére —, hogy a rendszer változtatásán túlmenően, illetőleg a rendszer változtatása nélkül látunk arra lehetőséget, hogy a választási rendszer egyszerűbben és arányosabban működjék. Azért kell szóba hoznom az arányosságot, mert amikor elismerjük a '90-es rendszer előnyeit — és ezt mások is elismerik —, külföldi szakértők is elismerik, mindig hozzáteszik, hogy ebben a rendszerben azonban nagy az aránytalansági hajlam.
Az aránytalanság, illetőleg az arányosság problémája úgy értendő, hogy a leadott szavazatok aránya miképpen viszonyul a megszerzett mandátumok számához, a két szám közötti arány jelenti az arányosság meghatározását.
Nos, ebben a tekintetben ezt a választási rendszert érte kritika, és úgy véljük, hogy vannak olyan pontok, amelyek korrekciójával ezt az aránytalansági hajlamot lehet a rendszeren belül csökkenteni, illetőleg a választási eljárást lehet egyszerűsíteni.
Ezek közé tartozik első pontban — ezekhez a módosító javaslatokhoz vagy korrekciós javaslatokhoz sorolva — a választás érvényességi és eredményességi követelményeivel kapcsolatos javaslatok köre. A jelenlegi hatályos szabályozás nagyon szigorú követelményeket állít mindkét mutató szempontjából: az érvényesség és az eredményesség szempontjából is. Ennek egyik kézzelfogható jele volt az, hogy ilyen érvényességi feltételek mellett, amelyeket a jogszabály előír, 1990-ben a 176 egyéni választókerületből ötben produkált a rendszer mandátumot, 171-ben éppen ezek miatt a számok miatt is vagy ezen követelmények miatt is erre a rendszer nem volt képes.
Javaslatunk lényege az, hogy meg kellene teremteni az összhangot az önkormányzati törvény és az országgyűlési választási törvény hasonló jellegű szabályai között. Az önkormányzati törvény esetében az érvényességi küszöb 40%, elképzelhetőnek tartjuk, hogy ha marad ez az egész rendszer ilyen formájában, akkor az országgyűlési egyéni választókerületek esetében is ezt a 40%-os érvényességi küszöböt be lehetne vezetni.
A javaslat egyébként saját maga is túllépett, egy nagyon jelentős lépést tett akkor, amikor a területi listák tekintetében egészen másképpen határozta meg az érvényesség és az eredményesség problémáját. Tulajdonképpen feloldotta és végképp rendezte a területi listák esetében ezt az egész problémakört, hiszen ha nem éri el a szavazók száma, a területi listákra leadott szavazatok aránya a 25%-ot, akkor a leadott szavazatok felkerülnek az országos töredék listára, és ezzel a probléma megoldódik.
A második javaslat, ami szintén az egyszerűsítés, arányosság köréhez tartozik, ez az egyfordulós, kétfordulós választások kérdése.
Elöljáróban hozzá kell hogy tegyem, hogy amikor ez a javaslat elhangzik, általában azt szokták mondani, hogy természetesen ez a szocialisták elemi érdeke, és azért mondják ezt a javaslatot. Én meg lennék lepődve, ha lenne olyan párt, amelyik érdekeivel ellentétes javaslatokat terjesztene be, de hadd tegyem hozzá, hogy ehhez a javaslathoz azért súlyos szakmai és ténybeli érvek is kapcsolhatók, amelyek szintén az 1990-es választások tapasztalataiból szűrhetők le.
Kérem, hogy ezeket is legalább olyan nyomatékkal vegyék figyelembe, mint az előzőekben elmondott észrevételeimet.
Tulajdonképpen a második forduló teszi igazán aránytalanná a rendszert, a második fordulóban következik be — vagy következett be — az a helyzet, amikor a szavazatok 24%-ával a mandátumok 42%-ánál is többet lehetett szerezni.
Ez természetesen azok számára, akik ezt a mandátummennyiséget megszerezték, nem rossz. Ugyanakkor a tények és a folyamatok szociológiai, politikai jellege azt mutatja, hogy ez a nagy többség, amely adott esetben egy "túlgyőzelem" következménye is lehet, elolvadhat a kormányzás további szakaszaiban, mint ahogy ennek valamennyien jelenleg is tanúi lehetünk.
Tehát nem biztos lábakon és nem stabil alapokon áll az a nagy többség, amelyet ez a jellegű, ilyen típusú választási rendszer ebben a sávjában és ebben a szakaszában produkált.
A másik érv, amit szintén nagyon gyakran szoktunk hallani, hogy a második fordulóhoz a nagy koalíciókötések reményei kapcsolódnak, amikor a szövetségesek meg tudják egymást találni és egymást kölcsönösen segíteni tudják a második fordulóban. Ezek a feltételezések álláspontom szerint nem minden esetben igazolódtak, az időközi választásoknál sem és a '90-es választásoknál sem, hiszen nem biztos az — és ez valószínűleg így lesz '94-ben is —, hogy a politikusok által megkötött paktumokat, szövetségi rendszereket, koalíciókat a választópolgárok magatartásukkal, szavazatukkal úgy fogják majd követni, mint ahogyan azt a politikusok elképzelték, amikor ezeket a választási szövetségeket megkötötték.
Tehát az ehhez fűzött reményeket én nem érzem olyannyira megalapozottnak, hogy mindenképpen indokolttá tenné a második fordulót. Szeretném elmondani azt is, hogy a '90-es választások tapasztalatai egyértelműen bebizonyították, hogy az első forduló győzteseinek több mint 75%-a egyben a második forduló győztesévé vált és megszerezte a mandátumot.
Tehát nem történt egyéb, mint nagyjából az első forduló megismétlése egy kisebb választói aktivitás jelenlétével, hiszen az első fordulóban 65%, míg a második fordulóban a választópolgárok 40,5%-a vett részt.
Tehát kérem, hogy ezeken az érveken gondolkodjanak el, és ne pusztán a Szocialista Párt politikai törekvéseinek tulajdonítsák a második forduló problémájának megjelenítését a vitában.
A harmadik, amit szeretnék szóvá tenni a belső korrekciós változtatásoknál, az a probléma, ami a területi egységek kis területével, kiterjedésével függ össze.
(12.20)
Ami, ugye, úgy jelent meg a '90-es választások idején, hogy Zalában, Vasban, Komáromban, Nógrádban, Tolnában — és más megyékben is — nem adnak le annyi szavazatot a listára, hogy a mandátumok ott maradtak volna a területen: ezek a mandátumok felcsúsztak az országos listára. Több mint harminc mandátum került át a területi, megyei listákról az országos listára.
Felvetődik ennek kapcsán egy javaslat, és kérem, ezt is fontolják meg. Úgy vélem, egyszerűbb lenne, és politikailag is ahhoz fűződik érdek, hogy a területi lista mandátumait a területen, a megyében töltsék be. Ez egy fontos szempont. Ennek érdekében, amennyiben megváltoztatnánk a területi listás mandátum megszerzéséhez kapcsolódó, úgynevezett kétharmados szabályt — itt arról van szó egészen pontosan, hogy a területi listán úgy nyerhet mandátumot egy párt, ha a mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatmennyiségnek a kétharmadával már rendelkezik, a többit kiegészítik az országos töredék szavazatokból —, tehát ha ez a szám, ez az arány ilyen kis megyék esetében mondjuk 50% lenne, és a többit egészítenék ki az országos töredék szavazatok csomagjából, akkor elképzelhető lenne, hogy a megyékben, a területen a mandátumok betölthetők lennének egy ilyen számítási rendszerrel.
Mondanivalóim harmadik csoportjához érkezvén, a törvényjavaslat néhány kardinális pontjával kívánok foglalkozni.
Az első, amit szóba kell hogy hozzak, a választási küszöb 4%-ról 5%-ra, illetőleg a kapcsolt listák esetében 7%-ra történő felemelésének kérdése. Ennek kapcsán úgy vélem, sem a törvényjavaslat indoklásában, sem a miniszteri expozéban nem kaptak kellő mélységű érvelést a képviselők és a közvélemény. Nem kaptak, és ráadásul a két szám egymással bizonyos mértékben ellentétben is áll — legalábbis az érvrendszer egészét és a tendenciát figyelembe véve, hiszen, ami igen gyakran elhangzik, az a Parlament szétaprózottságának, szétaprózódottságának elkerülése, illetőleg a kormányzás stabilitásának biztosítása.
Nos, ha az első érvnél maradunk, akkor el kell mondanom, hogy egyik oldalról szigorít a törvényjavaslat a pártok irányában, és fölemeli 5%-ra, más oldalról megnyitja az utat a kapcsolt listák esetében, amikor csak 7%-ra emeli. Ez egyébként a lengyel megoldástól is eltér, mert ott 5%-hoz 8% párosul, sőt, ez még emelhető is. Egyik oldalon el akarom tehát kerülni a Parlament széttagozódását azzal, hogy 5%-ra emelem, ha egy párt egyedül indul, más oldalról viszont lehetőséget biztosítok kisebb politikai csoportosulások számára, hogy mégis bekerüljenek a Parlamentbe, ha listáikat kapcsolják. Ez a két szám ellentmondásban van tehát egymással, és kétségessé teszi azt a törekvést, amely megpróbálja alátámasztani a törvényjavaslatnak ezt a megoldását.
A továbbiakban, érdemben foglalkozva ezzel a kérdéskörrel, el kell mondanom, hogy önmagában a 4%-os küszöb — pontosabban: a küszöb — alkalmazása nem alkotmányellenes: az Alkotmánybíróság ennek az alkalmazását megerősítette, nem kifogásolta. Nem a küszöb létéről vagy nemlétéről van tehát szó — az azonban már vitatott, hogy ez a küszöb milyen pontban álljon be. Szeretném ezt is elsősorban a számok és a tények oldaláról megközelíteni:
A magyar választójogi rendszernek rendkívüli erős belső szűrőmechanizmusa van. Úgy vélem, ennek szabályai többé-kevésbé ismertek. Ahhoz, hogy valaki egyéni választókerületben elinduljon, jelölt legyen, öszsze kell szednie 750 cédulát. Az 1990-ben bejegyzett 65 párt közül — Dragon képviselő úr ezt is szóba hozta hozzászólásában — mindössze 28 volt képes arra, hogy legalább egy egyéni jelöltet állítson — tehát 65 pártból 28 párt! Tizennyolc párt volt képes területi lista állítására, és mindössze 12 párt volt képes országos lista állítására. Ezek mind-mind szigorú feltételhez kötött, választási eljárásban szabályozott problémakörök.
Ez után kapcsolódott ehhez a szigorú szűrőrendszerhez a 4%-os küszöb, aminek következtében a 65 bejegyzett pártból a Parlamentben hat párt foglal helyet 1990 óta — 4%-os küszöbbel. Ennek következtében 777 777 szavazat, gyakorlatilag a választók 16%-át kitevő szavazatmennyiség nem jelent meg a parlamenti viszonyokban.
Természetesen lehet azt mondani, hogy nagyon fontos szempont a Parlament szétaprózódottságának elkerülése. Ezzel mi egyetértünk. Itt az arányokról van szó: milyen arányok mellett lehet ezt elkerülni? Az a határozott véleményünk, hogy a 4%-os küszöb is elegendő — éppen az elmondott adatok és tények tükrében — ahhoz, hogy ezt a szétaprózódottságot a Parlament el tudja kerülni a következőkben.
Nem jó az a megoldás, amely alkotmányos keretek között működő, társadalmilag jelentősebb politikai csoportosulásokat kívül hagy a Parlament falain. Nem jó, mert ez a Parlament és az alkotmányos intézmények legitimációját a társadalomban nem fogja erősíteni. Ha egy alkotmányosan működő pártról van szó — hangsúlyozom az "alkotmányosan működő párt"-ot —, és ez a párt megfelelő társadalmi támogatottságot tud maga mögé felsorakoztatni, akkor nem lehet előtte elzárni az utat ahhoz, hogy a törvényhozás tagjává váljon.
Ha mindenképpen szűrni akarunk, és ha mindenképpen a pártok tényleges társadalmi támogatottságát kívánjuk föltárni, akkor inkább a szűrőrendszeren szigorítsunk — ha erre a szigorításra szükség van —, de ne a ténylegesen leadott szavazatokat eliminálja a Parlament azzal, hogy 5%-os küszöböt alkalmaz.
A másik szempont, amelyről szintén gyakran szoktak beszélni — de tulajdonképpen nem a maga teljességében —, a kormányozhatóság problémája. A kormányozhatóság, és a Parlament széttagoltsága, és a választási rendszer nem úgy függ össze egymással, mint ahogyan ezt beállítják. Egy ország kormányozhatóságát komplex államjogi, alkotmányjogi intézmények sora biztosítja.
Példának okáért itt van a mi esetünkben a bizalmatlanság: a konstruktív bizalmatlansági indítvány, amely alapvető biztosítéka a Kormány stabil működésének, hiszen a Parlament nem tudja magát a Kormányt megváltoztatni, vagy legalábbis ennek alkotmányos feltételei olyan szigorúak, hogy ez teljesen irreálisnak tekinthető.
Vagy ilyen az elnök igen szűkre szabott házfeloszlatási joga, amely szintén egy biztosítéka a kormánystabilitásnak és a kormányozhatóságnak.
Ebben a komplex alkotmányjogi szabályozási rendszerben tehát ennek egybevetésével kell megítélni azt, hogy vajon a küszöb fölemelése elősegíti vagy nem segíti elő.
Lengyelországban tényleg 19 párt volt az előző parlamentben, de a Suchocka-kormány 1993 májusában nem ezért bukott meg, hanem azért, mert a kormánykoalíció megvonta tőle a bizalmat, és bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormánnyal szemben — amit a kormány, természetesen, nem élt túl. Nem arról van tehát szó, hogy a sok párt miatt válik labilissá a kormányozhatóság — legalábbis nem ilyen direkt öszszefüggésben jelenik meg a probléma.
Ehhez kapcsolva szeretnék néhány gondolatot mondani a lengyel példáról. A lengyel példát manapság nagyon sokan különbözőképpen értelmezik — én most szigorúan csak a kormányozhatóság és a parlamenti viszonyok szempontjából kívánom elmondani, hogy Lengyelországban fölemelték 5%-ra a részvételi küszöböt — ennek eredményeképpen a lengyel szejmben jelenleg hat politikai párt és két nemzetiségi kisebbségi formáció kapott mandátumot.
(12.30)
Ez a nyolc szervezet a leadott szavazatok 65%-át tudja maga mögött. A szavazatok 35%-a nincs benn a Parlamenten belül, közöttük olyan jelentős politikai szervezetek, amelyek katolikus jellegűek és a klérus erőteljes támogatását is bírták. Ha arról beszélünk, hogy egy ország kormányozható-e vagy sem, az én álláspontom az, hogy a lengyel szejmben bizony nagyon fog hiányozni a döntések meghozatalánál az a 35% és az a támogatottság egy katolikus Lengyelországban, ami e mögött a 35% mögött van.
Tehát nagyon kérem, hogy fontolják meg ezeket az érveket, és gondolják meg, hogy vajon tényleg elősegíti-e a kormányozhatóságot ily módon a küszöb felemelése.
A következő, amivel foglalkoznom kell, a kisebbségek parlamenti képviseletének biztosítása. A Szocialista Párt képviselőcsoportja támogatja az előterjesztésnek ezt a pontját, pontosabban ezt a részét, mert itt több összefüggő szabályról, szakaszról van szó. Természetesen azzal együtt, hogy az ellentmondásokat mi is látjuk, látjuk azt a konfliktust, ami a politikai reprezentáció és a nemzetiségi szervezetek Parlamenten belüli megjelenéséből származik. Látjuk azt a konfliktust, ami szerint az állampolgár választani kényszerül, hogy szavazatával vagy politikai pártot, vagy nemzetiségi pártot támogat, amikor pedig a reprezentáció egésze a politikai pártok közötti választásra épül és erre alapul.
Természetesen azt sem tartjuk örvendetesnek, hogy ezáltal erőteljesebben nő a Parlament létszáma, és vannak kétségeink a tekintetben, hogy a számítási rendszer korrekciójára nem lenne-e szükség, garantált-e az a rendszeren belül, hogy a nemzetiségi képviselet adott esetben, a leadott szavazatokat alapul véve, nem lépi-e túl a kedvezményes mandátumok számát, nem torzítja-e el a politikai reprezentáció tiszta szempontjait a Parlament összetételében? Javaslom, fontolják meg, tisztelt képviselőtársaim, azt, hogy a területi listás mandátumok kiszámításánál válasszuk külön azokat a szavazatokat, amelyek nemzetiségi listára kerültek leadásra és a politikai pártokra leadott szavazatokat, mert nem két azonos nemű dologról, hanem két különböző választásról van szó.
Támogatjuk az időközi választások rendszerét is abban a formában, miként azt a törvényjavaslat támogatja. Az időközi választásra szükség van, amennyiben egyéni választókerületi rendszerben is működik a magyar választási rendszer. Ennek az a következménye, hogy biztosítani kell az egyéni választókerületben élő választópolgárok számára azt, hogy a képviselői mandátum időközi megüresedése esetén megfelelő eszközük legyen az új képviselő választására.
Nem értünk egyet az alkotmánymódosítás kapcsán a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jogának szabályozására kialakított konstrukcióval. Tulajdonképpen nagy szimpátiával hallgattam mindazt, amit a miniszter úr elmondott, mindazt, amit Salamon úr elmondott, és nagyon sok igazság van mindabban, amit ők elmondtak. Érvek és ellenérvek kölcsönösen felsorakoztathatók, nemzetközi okmányokban, nemzetközi egyezményekben is, másutt is, alkotmányjogban a területhez kötöttség elve nem elhanyagolható szempont a választójog gyakorlását illetően. Ebben ütköznek egymással az álláspontok, de ütközik a nemzetközi gyakorlat is, hiszen van, ahol a kettős állampolgárok számára kifejezetten tilalmazzák azt, hogy például más államban fejtsen ki politikai tevékenységet. Van ilyen jogi megoldás is.
Aztán nagyon érdekes jogi megoldás az, amit az olaszok legutóbb a választási törvény módosítása kapcsán bevezettek. Az ugyanis, hogy a külföldön élő olasz állampolgárok maguk közül választanak 20 képviselőt, őket küldik az olasz törvényhozásba és nem az olasz politikai pártokra adják le a szavazatukat. Ez nagyon nagy különbség.
Ismét más megoldási lehetőség kínálkozik akkor, ha a Parlament két kamarában működik, ahol a nemzetiségek, a tudomány, a kultúra, az önkormányzatok, az érdekképviseletek mellett helyet kap a második kamarában az emigráció képviselete is. Természetesen az alapvető problémánk az, amit részben az érvek kapcsán Salamon képviselő úr már feltételezett; mi sem látjuk következetesen, és ebben a közvélemény egy része hasonlóképpen vélekedik — legalábbis tapasztalataim szerint —, meglehetősen nagy a bizonytalanság és egyben az ellenérzés is ezzel a megoldással kapcsolatban. Teljesen egyetértünk azzal, amit miniszter úr is mondott, hogy a külföldi magyar emigráció számára — és ez egyben a Magyar Köztársaság alapvető kötelessége — mindent meg kell tenni azért, hogy nemzeti identitását meg tudja őrizni, nemzeti kultúráját ápolni tudja, és ezért a magyar államnak nagyon sokat kell tenni.
Abban az álláspontom már nem olyan határozott, amit Salamon képviselő úr fejtett ki, hogy a szavazati jog tulajdonképpen befolyásolná azokat a gazdasági mozgásokat, amelyeket feltételezhetően az ország gyarapodása és erősödése érdekében várhatnak a magyar emigrációtól. Nem hiszem, hogy a gazdasági folyamatokban a választójog léte vagy nemléte lenne az a döntő motivációs tényező, ami erre ösztönözne vagy ettől távol tartana. Mindezekkel együtt számtalan olyan lehetőség áll a magyar Kormány és a magyar társadalom előtt, ami a külföldön élő magyarokkal való kapcsolattartás erősítésében jelölhető meg a gazdaságban, a kultúrában, a tudományban, a művészetekben, nem feltétlenül pontosan és éppen a közjogi kapcsolatok területén kell ezt a gesztust megtenni.
Végezetül azzal kívánom zárni a hozzászólásomat, hogy a törvényjavaslat számos más pontján is vannak jelentős észrevételeink. Idesorolom — és ez még nem hangzott el a vitában — magának a jogorvoslati rendszernek a perspektivikus kiépítését. Mint ahogy az volt hajdan, a választási bíráskodás bizony az igazságszolgáltatási szervezethez tevődött át, a választási szervek jellegüknél fogva kevésbé alkalmasak a választási bíráskodás feladatainak megoldására. Tehát álláspontom szerint a jövő csak az lehet, hogy a bírósági rendszerben kell megtalálni azokat a bírói szerveket, amelyek a választási bíráskodás feladatait ellátják.
Az az álláspontunk, hogy rendkívül sürgető a törvény megtárgyalása és elfogadása. Javaslom, hogy kapjon a tárgyalás zöld utat a Házban. Azt kívánja a politikai tisztesség és korrektség, hogy a politikai élet jelenlegi és jövőbeni szereplői kapjanak pontos tájékoztatást arról, hogy milyen feltételekkel tudnak részt venni a '94-es választásokban. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
