DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Köszönöm a soronkívüliséget, és köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Most, amikor az általános vita időszakában a Magyar Köztársaság 1994-es költségvetéséről folyik a szó, mely költségvetés a Kormány által nyert beterjesztést, és eljutottunk odáig, hogy már elhangzott a pénzügyminiszteri expozé, és ismert előttünk az Állami Számvevőszék véleménye az 1994-es költségvetésről, mely vélemény különösen komolyan vehető az Állami Számvevőszék eddigi működése, valamint az 1992. évi költségvetés végrehajtásáról tett jelentése alapján; most, amikor már túl vagyunk a frakciók nevében elhangzott '94-es költségvetési törvényjavaslat bírálatán — és joggal mondhatom: bírálatán, mert a koalíciós pártok képviselői is, esetleges ajánlásaik ellenére és közepette számos bíráló érvet is elmondottak.
Parlament előtti és parlamenti időszakban húzott sorsívem alapján mint független képviselő ebben a sorrendiségben szerencsés helyzetben vagyok, még akkor is, ha már számos esetben és nemcsak a költségvetés tárgyában kifogásoltam a Parlament nyilvánossága előtt, hogy a házbizottsági döntésekkel, ügyrendi határozatokkal, elnökségi munkával széttördelik a vitát. Tudom, hogy nonstop alapon nem lehet egy költségvetési vitát lefolytatni. De úgy vélem, helyénvalóbb és értékelhetőbb lett volna mondandóm, ha első jelentkezésemkor, közvetlenül a pénzügyminiszter, ex-pénzügyminiszterek, leendő pénzügyminiszterek, sőt, repetázó pénzügyminiszterek után… (Derültség.) … közvetlenül mondhattam volna el e tárgyban kötelező véleményemet.
Nagyon sajnálom, hogy a Parlament szabályai nem teszik lehetővé azt, hogy a volt nem képviselő, hanem hivatalnok pénzügyminiszter is elmondhassa véleményét, mert annak a pénzügyi ellehetetlenülésnek, ami szűkebb hazánkban fogyasztja, sőt elfogyasztja a pénzügyminisztereket, ő, Rabár Ferenc, volt pénzügyminiszter az első látványos áldozata. Rabár Ferenc pénzügyminiszter úr tudós típusú pénzügyminiszter volt, ha jól tudom, jelenleg is előad az egyetemen. Antall József miniszterelnök úr igazán arról nem tehetett, hogy kiválasztásakor, amikor kiválasztotta pénzügyminiszterjelölt-jelöltjét, és meggyőződött jelöltjének kvalifikáltságáról, tájékozottságáról a hazai és a nemzetközi pénzvilágban, nem tudhatta, hogy az elemi iskolában tisztelt jelöltje pont akkor hiányzott, amikor a számtanórán 35 és 65 között tanultak számolni — lásd benzináremelés, taxisblokád.
(9.40)
Tulajdonképpen ekkor áldozták fel látványosan a kormányzat részéről pénzügyminiszterüket, és innentől kezdve megbukott az Antall-kormány, amit ezután már csak lebegtetnek, és az ukrán—magyar, magyar—ukrán szerződés óta viszont a mélyen tisztelt ellenzék visz a vállán. A többi már mind csak ennek a következménye.
Az a 350 milliárd forint, amely Szabó Iván pénzügyminiszter úr szájából hiányként programozható az 1994-es költségvetésben, annak a folyamatnak a következménye, hogy a kormányzat nem tett eleget választási megbízatásának. Tulajdonképpen a kormányzat azt a gazdaságpolitikát — urambocsá!: társadalompolitikát — folytatja, amit a nemzetközi összeesküvés… (Dr. Békesi László: Ahá!!) … a kommunisták magyarországi fiókszervezetének, az MSZMP-nek előírt. A lényeg az, hogy ebben változás nem történt: az adóssághalmaz, amit gyilkosaink rosszhiszemű hitelezőiktől fölvettek, az új megbízatást vállaló Antall József miniszterelnök úr jóvoltából rázúdult a '90-es évek Magyarországára.
Ebben az ügyben nem lehet laikussággal vádolni sem Antall József miniszterelnök urat, sem kormányzatát, mert évezredes gazdasági-történelmi tapasztalataink vannak az uzsorakamatról. 1956-os, tragikusan eltaposott forradalmunk és szabadságharcunk után 30-35 évre — én is azért hagyok ilyen hibalehetőséget, mert lehet, hogy én is hiányoztam a számtanórán… (Dr. Békesi László: Biztos!) … — végre megteremtődött annak lehetősége, hogy a '90-es választás alapján született keresztény-nemzetidemokratikus győzelem, 1956 dicsőséges öröksége birtokában a kormányzás ezáltal olyan erkölcsi pozícióba jutott, hogy az adósságteher koloncát nem kellett volna kötelezően magával cipelje.
Tudom Moličre óta, hogy az uzsorások szőrösszívűek. Azt is tudom, hogy ismerik saját érdekeiket: az adós, amíg a legkisebb lehetőségét látják a hitelezők a hiteltörlesztésnek, óvni való érték számukra. Éppen ezért nem a hitelek visszafizetésének megtagadását ajánlom, hanem már 1989—90-ben törlesztési és kamatmentesítési engedményt kellett volna kiharcolni legalább három-öt évre. Ez azonban nem történt meg. Az összes résztvevő, aki hazai szinten következetesen végrehajtotta az adósságnövekedés és kamatcsapda ellehetetlenülést képező programját, most, miután már nem pénzügyminiszter, nem hivatalban lévő bankember, de továbbra is pénzügyi agytröszt, most, a '94-es költségvetési vita nevében és hevében választási propagandát űz, hogy mindent mennyivel jobban és eredményesebben tud. Teszik ezt pirulás nélkül, hisz ott lebeg előttük az ismét áhított pénzügyi tárca, sőt, fineszes módon a vágyott-áhított miniszterelnöki bársonyszék is. Ezzel szemben a valóság az, hogy most a '94-es, a Kormány által benyújtott költségvetési javaslat vitája kapcsán szembe kell nézni azzal a gazdasági csőddel, mely nem lehet nemzeti és társadalmi csőd. Miközben kifogásolunk, ne felejtsük el, hogy közös hajóban utazunk, és kiábrándító az az erkölcstelen káröröm, mely egyes arcokon, tulajdonképpen itt, a kapitányi hídon a magyar Parlament egyes tagjai arcáról leolvasható.
A magam részéről a Kormány által benyújtott, 1994. évi költségvetésről szóló törvényjavaslat vitája kapcsán a legmesszebbmenőkig a hazáért és társadalomért való aggódás hangján szólok. Jól tudom, hogy a magyar gazdaság kiszolgáltatott. Saját gazdasági-társadalmi átalakulása számára a környezeti — államkörnyezeti —, gazdasági, politikai, sőt — mint letapintható — háborús determináltság közepette kell megtalálnia a kivezető utat.
Lemérhető, hogy a csodagyógyszer, a hitelfelvétel nem hozott megoldást: adósságcsapdába, kamatcsapdába torkollott.
Hasonlatomat a biológiából veszem. (Élénkülő érdeklődés a teremben.) Tulajdonképpen a megalomániás bolsevik iparszervezés, kancsukás mezőgazdaság-fejlesztés hozta létre azokat az állapotokat, miközben létrejött a monstrum, a gólem, mely óriási lábakon áll, hatalmas mellkassal, óriás karokkal, talán még a feje is ordinárén nagy, de már elpusztultak vagy alig lelhetők fel bélbolyhai, és enzimháztartása is felborult. (Derültség, taps.) Rádióhír: újabban elszaporodtak a szalmonellás fertőzések Magyarországon. (Derültség.) Orvosi tanácsadás: a csodagyógyszer, az antibiotikum nem alkalmazható. Mint orvos képviselőtársaim tudják, az antibiotikumok, kiváló hatásuk ellenére azért nem alkalmazhatók, mert még a maradék bélflórát is kiirtják. Javallott: kímélő diéta, megtervezett és folyamatos folyadékpótlás.
Íme: az adósságokra újabb hitelfelvétel a magyar gazdaság teljes leépüléséhez, az ország teljes kiárusításához vezet. Merő képtelenségnek tartom, hogy ez a már magát megadó Parlament képes legyen érdemben döntést hozni. 1994 után ez az út nem járható. Addig azonban — miután a '90-es választások előtti rendszerszervezés, majd a választások előtti, alatti közvetlen paktum mást nem tesz lehetővé, egyre azonban kötelez: ez a parlamenti ciklus — amely történelmi szempontból, a magyar nemzet történelme alapján csak múló pillanat — késztesse a kormányzatot oly mérséklő módosításra, mely a társadalom számára még elviselhető, de az eleve tervezett — sőt, mint számosan már előttem mondták: a tervezettnél jóval nagyobb — költségvetési hiányt redukálja. Ezt a költségvetésihiány-csökkentést a bölcs kormányzati újrabeterjesztésen túl a parlamenti illetékes bizottságok, frakciók és mi, képviselőtársaim, kényszerhelyzetünket alapul véve oly módon módosítsuk, ami lehetővé teszi a parlamenti ciklust e Parlament által befejezni és megteremteni annak biztonságos társadalmi-politikai közegét, hogy a '94-es választásokkal a '90-es választások jóízlése szerint született keresztény-nemzetidemokratikus győzelemnek megfelelően ilyen társadalmi erők adjanak megbízatást egy olyan kormányzatnak, amelyik nem tér le arról az útról, amelyért megválasztották, és aminek szellemében megbízatását kapta.
A Kormány által benyújtott 1994-es költségvetésről szóló törvényjavaslatot részletes vitára alkalmatlannak ítélem. Kérem képviselőtársaimat, döntésükben mérlegeljék érvelésemet.
Elnök úr! Az 1994. évi költségvetés tárgyában tett felszólalásomat tekintse Király Zoltán képviselő úr e tárgyban tett felszólalása szelídített változatának.
E pillanatban megteszem ügyrendi javaslatomat, és amikor a Ház határozatképes lesz, kérem az elnök urat, hogy e tárgyban — hogy az általános vitát befejezzük, és a költségvetést részletes vitára alkalmatlannak találjuk — a tisztelt Ház szavazatával döntsön…
Elnök úr, köszönöm a türelmét, köszönöm a soronkívüliséget, és köszönöm, hogy meghallgattak. (Derültség, taps. — Dr. Monostori Endre: Bravó! — Dr. Becker Pál a gyorsíróhoz, tapsolva: Nagy taps!)
(9.50)
