VÉKONY MIKLÓS, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka:
VÉKONY MIKLÓS, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka:
VÉKONY MIKLÓS, DR. az MDF képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Örülök, hogy felszólalásomat Tardos Márton képviselő úr kritikai észrevételeit követően tehetem meg, így talán már most, ebben a körben bizonyos felvetéseire választ tudunk adni.
Örvendetes számunkra az, aminek képviselő úr hangot adott, hogy az Irányelvek alapelveivel az ellenzék egyetért.
Egyetérthetünk képviselő úrral abban, hogy alapvető fontosságú dokumentum tárgyalásához érkezett el ma az Országgyűlés, hiszen a Vagyonpolitikai Irányelvek meghatározó társadalmi viszonyokat, a tulajdonviszonyok alakulását befolyásolják, így úgy érzem, hogy a parlamenti tárgyalása kiemelkedő fontosságú.
Az első kritikai észrevétellel kapcsolatosan, ami elhangzott, valóban igaz az, hogy a hatályos jogi szabályozással ellentétben az 1993. évben a hazai privatizáció elfogadott Vagyonpolitikai Irányelvek nélkül történt.
Magyarázattal tartozunk arra vonatkozóan, hogy mi idézte elő ezt a helyzetet, illetve az Irányelvek hiányában — amire képviselő úr hivatkozott — törvényes alap nélkülinek tekinthető-e a privatizációs folyamat.
Miniszter úr már utalt röviden az előzményekre, de engedjék meg, hogy én is felidézzem azokat. Mindenekelőtt megállapíthatjuk, hogy a Parlament mindig is késedelmesen tárgyalta a Vagyonpolitikai Irányelveket. A '93. évvel kapcsolatosan el kell mondanunk, hogy a Kormány '92. szeptemberben a költségvetéssel egyidejűleg nyújtotta be a '93. évi Vagyonpolitikai Irányelveket, illetve annak a tervezetét. '93. június 14-én a régi változat helyett új tervezet került benyújtásra, melyben rögzíteni kellett azokat a változásokat, amelyek a költségvetés módosításakor a privatizációs bevételekkel szembeni túlzott követelmények csökkentésére jelentek meg, s hasonlóképpen tükrözte a benyújtott új tervezet a kedvezményes privatizációs technikák térhódításával együtt járó hangsúlyeltolódást.
A kérdés tehát az, hogy a privatizációs folyamat törvényes alap nélküli-e az Irányelvek hiányában?
Egyetértve miniszter úrral, úgy gondolom, semmiképpen sem. Egyéb törvények, így a privatizációs törvények, a Munkavállalói Résztulajdonosi Program, pótköltségvetés, más jogszabályok — például az E-hitelről szóló rendelet — jogi keretet adnak a privatizációs folyamatoknak. Ezen túlmenően a hatályos privatizációs kormánystratégia is meghatározza a privatizációs folyamatokat.
Képviselő úr hivatkozott arra, hogy az elveken túlmenően nem világosak az elvek érvényesítésének a mechanizmusai. Én úgy hiszem, hogy ezek az egyéb jogszabályok bizonyos támpontot adnak ezekre a mechanizmusokra.
Az 1994. évre szóló Irányelvek ez év október elején, tehát időben kerültek benyújtásra. Remény van arra, hogy '92 és '93 után '94-ben az év elfogadott Vagyonpolitikai Irányelvekkel kezdődjék. Ennyit talán az előzményekről.
Még egy közbevetőleges megjegyzésem lenne, hogy úgy érzem, hogy a '94-es Irányelvek — és erre később kitérek — talán valamiképpen választ adnak képviselő úr felvetésére.
Hogyan összegezhetjük az 1993—94. évi Irányelvek legfontosabb gondolatait? Mindenekelőtt szeretnék szólni az Irányelvek célrendszeréről.
(11.20)
A célrendszerben, ha jól értem, az ellenzékkel nincs vitánk, de röviden hadd foglaljam ezt össze. Az Irányelvek célrendszere illeszkedik azokhoz a célokhoz, amelyeket a magyar gazdaság piacgazdasági átmenete során magunk elé tűztünk. Felsorolásszerűen: piaci verseny erősítése, világpiaci integráció, modern piacgazdaságra jellemző tulajdonszerkezet megteremtése, a hazai tulajdonosi réteg bővítése, a magántulajdonra épülő gazdasági viszonyok megerősítése.
Megítélésünk szerint mindezek együttesen segítik és előmozdítják a hatékony gazdaság megteremtését.
A Kormány által folytatott privatizációs politika alapvetően piaci alapelvekre és piaci eszközök alkalmazására épül. Valljuk tehát, hogy a nem piacelvű privatizáció nem vagy csak lassabban vezet el a magángazdaság uralkodóvá válásához, a magántulajdonosi viszonyok és érdekek domináns gazdasági szerepéhez. Ezért utasítjuk el kormánypárti oldalról az ingyenes vagyonosztást.
A '93-as és a '94-es Irányelvek között ugyanakkor megfigyelhető egy jelentős hangsúlyváltás. Míg '93-ban a gyors privatizáció — melyet a hazai tulajdonszerzést segítő kedvezményes technikák kiszélesítésével igyekeztünk végrehajtani — jelenik meg hangsúlyosan, addig '94-ben a cselekvési stratégia középpontjában a reorganizáció, az adósságkonszolidáció áll. Én úgy hiszem, hogy a reorganizáció központi kérdésként való kezelése talán válasz arra a felvetésre — amit képviselő úr szintén említett —, miszerint vagyonfelélési tendenciák tapasztalhatók a vállalatoknál. A kormányzat ezt érzékelte, és ennek is köszönhető az Irányelvekben megfigyelhető hangsúlyeltolódás.
Minden félreértés elkerülése céljából azonban tisztázni kell, hogy ez az utóbbi természetesen nem azt jelenti, hogy a privatizációval le kellene állnunk, hanem az állami vagyon minőségének változása szükségszerűen állította középpontba a reorganizációs feladatokat.
Az Irányelvek fontos eleme a privatizációs eljárásban kötelező versenyeztetés. A privatizációs pályáztatással összefüggésben sok bírálat — köztük jogosak is — éri a Kormányt, illetve a végrehajtó tulajdonosi jogosítványokat gyakorló szervezeteket.
Mindez a gyakorlat azonban szabályokra épül, így nyilván a privatizációs törvényekre és az ÁVÜ versenyeztetési szabályzatára, amelyet az ÁVÜ közzétett. Az előttünk fekvő Irányelvek e téren jelentős előrelépést fogalmaznak meg azáltal, hogy olyan új szabályokat is előírnak követendő normaként, amelyekre a tapasztalatok szerint valóban szükség van.
Melyek ezek? A versenyeztetésre, értékelésre vonatkozó szabályok széles körű megismerhetősége: azonos információs feltételek biztosítása a pályázók számára ajánlatuk kidolgozásához; komplex foglalkoztatási, fejlesztési és környezetvédelmi szempontokat is mérlegelő értékelés; a hazai munkavállalók, vállalkozói, vezetői, termelői tulajdonszerzés preferálása.
Az Irányelvek rögzítik azt, hogy kizárólag milyen esetekben és milyen indoklással írhatnak ki az értékesítést végző tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek zárt tendert. A rögzített szabályoktól eltérni nem lehet.
Az 1994. évi Irányelvek garanciát tartalmaznak arra vonatkozóan, hogy a munkavállalói érdekképviseletek a foglakoztatásra, jövedelmekre vonatkozó, privatizációs szerződésben rögzített megállapodásokat megismerhessék. Az elmondottak alapján én nem tartom helytállónak képviselő úr hivatkozását, miszerint a jogilag közös vagyon véletlenszerűen kerül egyes személyek tulajdonába.
A reorganizációval összefüggésben is beszélni kell a tulajdonosi jogok gyakorlásáról. Mind a két dokumentum rögzíti, hogy az állami tulajdonhoz kapcsolódó osztalékpolitika meghatározásánál a legfontosabb cél az érintett társaság működőképességének megőrzése, illetve javítása kell hogy legyen. Minden mást ennek szükséges alárendelni, s ez egyaránt érvényes az ÁVÜ, valamint az ÁV Rt. társaságaira is.
A tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek feladata tehát a vagyon értékének növelése, reorganizálása, illetve a fejlesztési politika megalapozása. A tulajdonosi jogosítványok gyakorlásához tartozik az, hogy az 1994. évi Irányelvek előírja az állami tulajdonú és többségi tulajdonú társaságot irányító testületeinek működésével szemben követelményrendszer kialakítását, tevékenységük folyamatos ellenőrzését, továbbá tevékenységük elismerését vagy szankcionálását. Meg kell mondanunk, hogy ennek működő rendszere az Állami Vagyonügynökségnél már kialakult, míg az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaságnál kidolgozás alatt áll.
Mindkét irányelvben önálló fejezet foglalkozik az ÁV Rt. tevékenységével. Részletes ismertetés nélkül mindössze két jellemzőt kell kiemelni. Egyfelől az ÁV Rt. a portfóliójához tartozó időleges állami tulajdont köteles privatizációra előkészíteni és privatizálni, míg másfelől vagyonkezelési tevékenységének központi gondolata a vagyon működőképességének megőrzése, a vagyoni érték gyarapítása érdekében források bevonása, fejlesztése és piaci lehetőségek bővítése.
Tisztelt Ház! 1992-höz viszonyítva megítélésünk szerint folyamatosan javulnak a munkavállalói tulajdonszerzés feltételei. Ez tetten érhető magukban az Irányelvekben is, de természetesen az Irányelveken kívül számos technika segíti ezt elő. Itt meg kell említeni: E-hitel, lízing, részletfizetés MRP stb.
Folyamatosan szélesedik a kárpótlási jegy alkalmazásának lehetősége is.
A munkavállalói kedvezményeket valamennyi munkavállalói csoport részére megítélésünk szerint biztosítani kell, abból egyetlen réteg sem zárható ki. Mindenképpen újdonság az, hogy az 1994. évi Irányelvek rögzítik, miszerint olyan tulajdonosi struktúrára kell törekedni, ahol a vezetői tulajdonszerzés és a dolgozói tulajdonlás egyidejűleg van jelen, biztosított a stratégiai befektető, továbbá — ez nagyon fontos — a legtöbb cégnél nélkülözhetetlen tőkebevonás feltétele.
Álláspontunk szerint a munkavállalói tulajdonszerzés szabályai kialakultnak tűnnek, a gyakorlatban is megállták a helyüket, lényeges módosításra nincs szükség.
Végezetül: lényeges eleme az Irányelveknek a privatizációs bevételek felhasználása. Meg kell állapítanunk, hogy az 1993. évi Irányelvekben rögzített készpénzbevételek teljesítése bizonytalan. Ezért szükségszerűvé vált a kiadások rangsorolása. Az esetlegesen elmaradó, illetve a nem folyamatosan képződő bevételek a központi alapok finanszírozására nem jelent veszélyt — ezt a költségvetés finanszírozza —, ugyanakkor korlátozhatja a gazdaság fejlődését segítő forrásképzést. Itt például meg kell említeni a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank tőkeemelését, garanciaalapokat stb.
Az 1993. évi privatizációs folyamatokat elemezve indokoltnak tűnik a reorganizációs források bővítése. Az 1994. évi Irányelvek privatizációs készpénzbevételi terve komoly erőfeszítések mellett előreláthatóan teljesíthető. Kiemelésre érdemes, hogy az Irányelvek célrendszerével összhangban az Állami Vagyonügynökség 1994. évi privatizációs bevételei döntően az állami tulajdon reorganizációját, adósságkonszolidációját, illetve hatékonyabb értékesítését hivatott előmozdítani.
Az Állami Vagyonkezelő Részvénytársaság bevételi kötelezettségei az érdemi privatizáció beindulásával teljesíthetők.
Tisztelt Ház! Képviselő úr kritika tárgyává tette még a privatizációs folyamat áttekinthetőségének hiányát, az intézmények, illetve az egész privatizációs folyamat ellenőrzésének hiányosságát. Én úgy érzem az áttekinthetőséggel kapcsolatosan, hogy a privatizáció egy rendkívül bonyolult folyamat, alapvetően szakmai kérdés. Igazából az a széles körű és egyidejű áttekinthetőség, amit a képviselő úr kíván, jogilag és egyéb szempontból is szinte megvalósíthatatlan.
Én azt hiszem, hogy az Állami Számvevőszéken keresztül, amely törvényességi ellenőrzést végez, illetve a Parlament lehetőségeinek kihasználásával, miszerint a Parlament egyes bizottságai privatizációs folyamatokról felvilágosítást kérhetnek — és úgy hiszem, hogy ilyen kezdeményezés van a gazdasági bizottság privatizációs albizottsága részéről —, a folyamat megfelelő áttekinthetősége biztosított.
(11.30)
Az ellenőrzéssel kapcsolatosan én úgy hiszem, hogy a Parlament és az ÁSZ a megfelelő ellenőrzési jogával élve tulajdonképpen a privatizációs folyamat megfelelő ellenőrzését biztosítani képes. Én azt hiszem, hogy egyéb intézményekre vagy egyéb jogszabályokra e téren jelenleg nincs szükség. Bízom abban, hogy az 1993-as és 1994-es Irányelvekben rögzítettek az önök egyetértésével találkoznak, és a Parlament többsége nemcsak az elvek szintjén, hanem egyéb vonatkozásban is kialakult konszenzus alapján támogatni fogja a benyújtott irányelveket, értékelve és elismerve a kormányzat privatizáció terén kifejtett erőfeszítéseit. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)
