ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság általános érvényű ajánlásával összhangban két történelmi évfordulóra szeretnék röviden emlékeztetni.
1918. november 16-án Szász Károly elnök felkérésére a Képviselőház tagjai átvonultak az Országház kupolacsarnokába és a megjelent felsőházi tagokkal együtt elfogadták azt a kormány-előterjesztést, amely Magyarország államformáját "Köztársaság"-ban határozta meg.
Az 1918 októberében létrejött Magyar Köztársaság története a legfeltáratlanabbak közé tartozik a XX. század magyar történelmi korszakai közül.
Hadd jelezzem azt a véleményemet, hogy ennek a köztársaságnak a megszületése történelmi következménye volt a monarchia felbomlásának és a magyar függetlenségi törekvéseknek. Ugyanakkor ez a köztársaság a parlamentáris demokrácián felépülő jogállamot nem tudta úgy kiépíteni és megszilárdítani, hogy be ne következett volna a diktatúra felülkerekedése.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem