LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ)
LOTZ KÁROLY, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Talán szokatlan dolog a kérésem. A részletes vitában általában a módosító indítványokat szokták indokolni. Én kivételesen azt szeretném indokolni — de a részletes vitához illő rövidséggel és tételesen —, hogy az elmúlt évekkel ellentétben miért nem nyújtott be a Szabad Demokraták Szövetsége módosító indítványokat. Nagyon rövid leszek ezzel kapcsolatban.
Mindenekelőtt abból indulnék ki, hogy az 1990. évi VII. törvény indoklása nagyon pontosan fogalmaz, és azt mondja, hogy az Irányelvek a Vagyonügynökség számára — működési kereteit megszabva — a legfontosabb okmány; az Országgyűlés ebben meghatározza a privatizálás következő évi irányait, kereteit, feltételeit, valamint a bevételek felhasználásának formáját és arányait. Az alaptörvény az irányelvek kidolgozását éves kormánykötelezettségnek deklarálja. Ezt megerősíti az 1992. évi LIV. törvény, és mind a kettő előírja, hogy a Kormány e dokumentumra vonatkozó javaslatát mindig a következő évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslathoz kapcsolódóan terjessze az Országgyűlés elé. E kötelezettséggel szemben azonban eddig, tehát az elmúlt három és fél év alatt a Kormánynak összesen egy alkalommal sikerült olyan tartalmú, színvonalú Irányelveket — és azt sem időben — az Országgyűlés elé terjeszteni, amelyet a tisztelt Ház elfogadásra alkalmasnak talált.
Sajnos, úgy ítéljük meg, hogy a Kormánynak az ilyen típusú — előterjeszt, visszavon, halaszt, fektet — zavaros akciósorozata bizonyos szempontból lejáratja a Vagyonpolitikai Irányelveket, és kompromittálja a privatizáció folyamatának törvényességét, és sajnos akadályozza a Parlament egyébként is korlátozott ellenőrző szerepét az ország vagyonpolitikája felett. Ezt bizonyítja az Állami Számvevőszék 1992. és részben 1993. évre is kiterjedő vizsgálati jelentése, amely azt írja: a törvényi szabályozás ellenére, amely előírja, hogy a Vagyonpolitikai Irányelveket a következő költségvetéssel egy időben kell a Kormánynak benyújtani és jóváhagyni az Országgyűlésnek, az vált — sajnos — gyakorlattá, hogy az Országgyűlés utólag, lényegében az adott év végén kénytelen jóváhagyni az Irányelveket.
Ennek a ténynek az Állami Vagyonügynökség többször nem tett tehát eleget, ezt a Számvevőszék többször kifogásolta, valamint többszörösen elmondta azt — és itt szeretnék ismét az ÁSZ-jelentésből idézni —: az 1993. évi vagyonpolitikai irányelvek 3.3. pontja az állami vagyon után járó osztalék meghatározásának irányelvei között első helyen említi a vagyoni érték gyarapítását, majd a 4.2. pontban a vagyonvesztés elkerülését. Ezzel szemben a Számvevőszék szerint az ÁVÜ nem tudja kimutatni és követni a tulajdonában lévő állami vagyon alakulását, annak változását, emiatt a privatizációs folyamat előrehaladásának teljes pontosságú minősítésére továbbra sincs mód. Azon törvényi követelménynek, amely az eddigi előírt vagyonkimutatás helyett az állami vagyon alakulására mérlegkészítési kötelezettséget ír elő, nem tudott megfelelni. A vagyonvesztésről eltérő, bizonytalan információk állnak rendelkezésünkre, különböző, részben a Vagyonügynökségtől származó információk szerint évi körülbelül 100 milliárd forint vagyonvesztést becsülünk jelen pillanatban, évente 100 milliárd forint nagyságrendben, amely viszont arra utal, figyelembe véve a privatizációs bevételeket, hogy negatív az ország évi vagyongazdálkodása, tehát tulajdonképpen az éves vagyongazdálkodás veszteségesnek tekinthető.
Szeretném végül megemlíteni, hogy nem tartjuk kielégítőnek, sőt egyenesen veszélyesnek tartja a Szabad Demokraták Szövetsége, hogy az állami alapok feltöltése — és ez a '93. évi Vagyonpolitikai Irányelvekben is látványosan megnyilvánul —, kiegészítése a költségvetés megkerülésével és meglehetősen ellenőrizhetetlenül folyik, amit bizonyos fokig veszélyforrásnak nevezhetünk. Egy alapdömpingről lehet itt beszélni. Mintegy tizenkettő alap szerepel az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelvekben — foglalkoztatási alap, területfejlesztési, mezőgazdasági, kisvállalkozói garancia-, világkiállítási, sőt a többletbevételeknél még a magyar kulturális alap is szerepel. Tehát tulajdonképpen úgy ítéljük meg, hogy ez olyan mértékű ellenőrizhetetlenséget tartalmaz, amelyet nem lehet elfogadni, és ez, sajnos, most már gyakorlattá vált ezekben a Vagyonpolitikai Irányelvekben. Végül nem tartjuk megfelelőnek az alapítványi kérdést sem. Megítélésünk szerint az alapítványokba vitel sem megfelelően szabályozott a Vagyonpolitikai Irányelvekben.
Ennek megfelelően az 1993. évi Vagyonpolitikai Irányelveket nem tudjuk elfogadni. Most történik decemberben, teljesen értelmetlen ebben az esetben egyáltalában irányelvekről beszélni.
(18.10)
Ezt többen is elmondták, és úgy érezzük, hogy ilyen szempontból ma ezt a gyakorlatot tovább folytatni teljesen értelmetlen.
Rátérve az 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekre, el szeretném azt mondani, hogy ugyanúgy változatlanul fönnállnak azok a problémák az 1994-es Vagyonpolitikai Irányelvvel kapcsolatban is, amelyekre az Állami Számvevőszék többszörösen és határozottan rámutatott. Ezek az úgynevezett, Kormánynak szóló ajánlások, amelyek szerint
— a Kormány segítse elő, hogy az 1992. évi LIV. törvény előírásának megfelelően az ÁVÜ képes legyen a törvényi előírásoknak megfelelő vagyonmérleget készíteni,
— gondoskodjon, hogy a Vagyonpolitikai Irányelvek rögzítsék a privatizációs bevételek cím szerinti felhasználási előirányzatát, szabják meg egyértelműen a sorrendiségét; és szabják meg azt, hogy mennyiben térhet el a Kormány saját hatáskörében ezen szabályozástól, mikor kell ehhez országgyűlési felhatalmazást kapni,
— rendezze az Irányelvek a portfólió-átadással kapcsolatos hatásköröket, egyértelműsítve, meddig adhat át portfóliót az ÁVÜ saját hatáskörben, mikor, milyen országgyűlési felhatalmazással kell rendelkeznie,
— határozza meg a régiónként nagymértékben eltérő munkanélküli-arányokra figyelemmel a privatizációs bevételek ilyen felhasználását, és még jó néhányat sorolhatnék.
Ezek gyakorlatilag nem jelentek meg az 1994. évi Vagyonpolitikai Irányelvekben.
Súlyosan kifogásoljuk, hogy a kárpótlási jegyeknek a 210 millirád forintos vagyoni ellenértéke, amely tulajdonképpen megítélésünk szerint komolytalannak tekinthető, olyan mértékű monetáris hatást gyakorol az országra, amely nincs igazából végiggondolva, megítélésünk szerint ez a része teljes mértékben tarthatatlan.
Teljesen bizonytalannak tartjuk a munkavállalói tulajdonszerzés arányait, nemcsak ebben az Irányelvekben, hanem számos szakmai anyag is azt mutatja, hogy ma már a munkavállalói tulajdonszerzés, vezetői kivásárlás lényegében azonos értékű. És egyre súlyosabb az aggodalmunk, hogy a vezetés, a management egyre inkább kézbe veszi az MRP-lehetőséget, és az E-hitel is ilyen értelemben elveszti az eredeti funkcióját és célját. Ezt — még egyszer mondom — számos, ma már hitelesnek tekinthető szakmai anyag is alátámasztja.
Szeretném ezenkívül megemlíteni, hogy a központi alapok javára történő 28,2 milliárd forint befizetést a Vagyonpolitikai Irányelvek az ÁV Rt. kötelezettségévé teszi. Az 1994. évi költségvetés I. kötet 3. §-a ugyanezt az ÁVÜ kötelezettségévé teszi. Tehát még az az indok, hogy azért kell várni a VPI-k jóváhagyásával a költségvetésig, hogy a kettő között összhang legyen, ebben az esetben még — lehet, hogy formálisan, de — fennáll jelen pillanatban ez az igen lényeges eltérés a VPI, tehát Vagyonpolitikai Irányelvek és a költségvetés I. kötet 6. §-a között.
Szeretnék még utalni arra, hogy a bank- és adósságkonszolidáció, amely az utóbbi időben, az utóbbi hetekben nyert végül is jóváhagyást, nagyon kevés információnk van róla. De hihetetlenül fontos ezzel kapcsolatban, hogy amely mintegy 100 milliárd forintos összegben szerepel, még csak említés sem történik erről, még csak be sem számol a kormányzat, említést sem tesz egy ilyen nagy volumenű, az ország monetáris és vagyonpolitikáját rendkívüli módon befolyásoló tényezőről. Holott azok az anyagok, amelyek eddig ismertté váltak, vagyonkezelésről beszélnek, a PM vagyonkezelő szervezetét kell létrehozni, ilyen kitételeket tartalmaz. Tehát tulajdonképpen lehetetlen helyzetnek tartjuk, hogy egy 1994-es, az ország vagyonpolitikáját meghatározó, irányító, elveit megszabó anyagban erről egyáltalában ne kerüljön szó.
Meg szeretném végül említeni, hogy az eljárási rendet illetően nagyon kevés normatív szabályt tartalmaz ez az Irányelv is. Változatlnaul igen széles az ÁVÜ saját, kívülről ellenőrizhetetlen döntési hatásköre. Az ÁVÜ igazgatótanácsának tevékenysége a Parlament számára meglehetősen áttekinthetetlen. Még a privatizációs albizottság sem tudja azt, hogy milyen alapon dönt, mikor ír ki új tendert azonos témában. A privatizációs albizottsággal az együttműködés egyelőre, megítélésem szerint és a privatizációs albizottság elnökének véleménye szerint meglehetősen formális, érdemi haladás itt nem következett be.
Mindezek alapján úgy ítéljük meg, hogy az Irányelveknek egyre kevesebb konkrét tartalma van, feszített jellege ugyanakkor előrevetíti az instabilitást. Valószínűnek tartom, hogy a tervezet már a közeljövőben felülvizsgálatra szorul, és elképzelhetetlennek tartjuk, hogy eredeti formában 1994 végéig tartható, és azt teljesíteni lehet.
Befejezésül csak annyit szeretnék említeni, hogy a kiüresített tartalom, az ÁSZ-ajánlások, irányelvek figyelmen kívül hagyása komoly formában felveti azt a kérdést, hogy van-e értelme ilyen formában ennek a dokumentumnak, van-e értelme ezt a dokumentumot a következőkben fenntartani. Ezt az Országgyűlésnek ismételten meg kell fontolni. Van-e értelme minden év decemberében ugyanarra az évre vonatkozó irányelveket egyáltalában megszabni, meghatározni. És a következő kormányzat feladata lesz, hogy valóban felülvizsgálja ennek az Irányelvnek a fenntartását, működtetését, funkciójának az értelmét.
Mindezek alapján a Szabad Demokraták Szövetsége nem tartja alkalmasnak sem az 1993. évi, sem az 1994. évi Irányelveket elfogadásra, és ezért nem is nyújtott be hozzá részletes módosító indítványokat. Úgy gondoltuk, hogy erre ebben az esetben nincsen szükség. Köszönöm a figyelmet.Taps.)
