KIRÁLY B. IZABELLA (független)
KIRÁLY B. IZABELLA (független)
KIRÁLY B. IZABELLA (független) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mivel áldozatul estem a Magyar Demokrata Fórumban zajló etikai tisztogatásnak, átkerültem a függetlenek közé, és csupán technikai akadálya van, hogy még mindig itt ülök. (Király B. Izabella eddigi helyéről beszél.)
Ebben az új helyzetben kértem szót napirend előtt. Sokat gondolkodtam azon, hogy mi válthatott ki néhány képviselőtársamból elhatárolódást velem szemben, vagy miért ragadtatta magát odáig egy blamázst blamázsra halmozó másik képviselőtársam, hogy én, úgymond, a fasizmus felé lököm az országot.
De tanulságosak voltak számomra az MDF Országos Etikai és Fegyelmi Bizottságának megállapításai is. Az első ilyen, kizárásomat indokló megállapítás az volt, hogy nézeteim sem bel-, sem külpolitikai téren nem egyeztethetők össze az MDF nézeteivel.
Nos, ezzel mélységesen egyetértek, mert a kényszerűnek feltüntetett paktumok egy összehangoltan működő nagykoalícióba nőttek bele, miközben az MDF önmaga liberális karikatúrájává vált, ezzel pedig én egyre kevésbé tudtam azonosulni, s mára az, amit az MDF képvisel, szinte teljesen idegenné vált számomra, s meggyőződésem szerint az MDF mai nézetrendszere nem egyezik az eredeti lakiteleki elképzelésekkel sem.
Emlékezzünk csak rá, 1990. június 4-én az Országgyűlés felállva gyászolta a trianoni döntést. És mi van most? Az Országgyűlés már nem gyászolja a trianoni döntést, engem pedig kizárnak az MDF-ből, alapvetően egy trianoni nagygyűlésen elmondott beszédem miatt.
Ugye érdekes változás három év alatt?
Az Etikai Bizottság kifogásolta még, úgymond, a magyar nemzet problémáinak hihetetlenül egyszerű megfogalmazását s a problémák megoldási módjainak hasonlóan leegyszerűsített felvázolását. E kifogást azért tartom különösnek, mert én politikai stratégiaváltást sürgettem és sürgetek, ezt pedig még az eddigieknél is igyekszem majd még rövidebben, még egyszerűbben és még érthetőbben megfogalmazni.
A megoldási módokról pedig nem is beszéltem, mivel egy elfogadott stratégia megvalósításához a taktikai elemek kidolgozása valóban időigényes és aprólékos munka, s terjedelmét illetően nem férne bele egy-egy beszédbe vagy hozzászólásba.
Szólt az Etikai Bizottság velem kapcsolatban még a totális diktatúrákban használt, sablonizált embereszményről. A totális diktatúrákkal való dobálózás számomra azt bizonyítja, hogy az ilyen kifejezések használói ugyanúgy nem kívánják az egészséges magyar nemzettudat helyreállását, mint kozmopolita, internacionalista elvbarátaik. A különbség tehát e téren is a nullára redukálódott.
Az Etikai Bizottság következő észrevétele szerint visszaélek az emberek hazaszeretetével, magyarságtudatával, vágyaival és fájdalmaival. Meg kell kérdeznem erre, hogy kik élnek vissza a magyar emberek érzéseivel.
Azok, akik a magyarság részére három év alatt nem tudtak vagy nem akartak nemzeti oktatást megteremteni; azok, akik a közszolgálati médiákat liberális kezekben hagyták; azok, akik a privatizáció során a vagyon nagy részét a nómenklatúra kezére játszották; azok, akik hagyták elterelni a Dunát; azok, akik eladták Kárpátalját?
Vagy az, aki e nemzetrontó folyamatokkal és tettekkel nem ért egyet, ennek hangot is ad, és emellett szóvá teszi az agyonhallgatott magyar sorskérdéseket?
Válaszom egyébként a kérdésekben benne foglaltatik, s ugyanezt egyben válasznak szánom szélsőséget, szalonképtelenséget és fasizmust kiáltó képviselőtársaimnak is.
Csak azt nem értem, hogy ezen képviselőtársaim miért nem akarják észrevenni, hogy az utóbbi három évben mindig az volt a szélsőséges, szalonképtelen és fasiszta - hogy más jelzőket most ne idézzek -, aki a nemzet sorskérdéseivel kívánt foglalkozni.
Volt az Etikai Bizottságnak még egy megjegyzése, mely szerint szavaim következményeit vagy nem tudom felmérni, vagy a következmények figyelembevétele az egyéni érdek mögé szorul.
Ami a következményeket illeti, azokat nem én, hanem a bizottság nem tudja felmérni. Ennek oka az lehet, hogy a bizottság vagy nem képes még gondolatban sem kilépni egy kishitű, passzív, magyarázkodó politika kereteiből, vagy pedig meggyőződéssel elvet minden változtatást.
Ez utóbbi még azt a kérdést is felveti, hogy a bizottság tudatában van-e annak, hogy a kezdeményezések hiánya idegen érdekeket szolgál?
Egyébként, hogy mennyire tudom felmérni egyes dolgok következményét, arra csak egy példát hozok fel, én nem szavaztam meg a magyar-ukrán alapszerződés ratifikálását.
Az egyéni szereplési vágy említése a bizottság részéről arra utal, hogy a megfogalmazók bizonyára saját gyakorlatukból indultak ki, s ezek szerint megnyilatkozásaikat valamiféle magamutogatási inger vagy az önmegvalósítás kényszerérzése motiválja.
El kell oszlatnom a bizottságnak ezt a tévedését is. Nincs bennem szemernyi exhibicionizmus sem, két évig, amíg úgy tűnt, hogy az MDF nemzetérdekű politikát folytat, lelkesen támogattam minden közös kezdeményezésünket. Azóta szólok és egyre gyakrabban szólok és fogok is szólni, mióta úgy látom, hogy a nemzet ügye veszélybe került. És szólni fogok ezután is a valódi rendszerváltoztatásért és a nemzet érdekeinek hathatós képviseletéért.
Eddigi képviselői tevékenységemről elmondhatom, hogy a legtisztább szándékokkal, és ha létezik egyáltalán tiszta múlt, én ezzel léptem a politika színpadára 1988-ban, a lakiteleki sátorban.
Mit is mondtam, mit is tettem az elmúlt három évben mint országgyűlési képviselő? (Zaj a bal oldalon. - Kuncze Gábor: Nem érdekel!) Szóvá tettem, mert nem szerettem, hogy ravasz módon Cicciolinát állítsák példaképül a magyar lánykák elé. (Zaj.) Azt sem hagytam szó nélkül, hogy egy humorista a magyar színpadon Tőkés Lászlót püspököcskézze. Azzal sem értettem egyet - s ennek is hangot adtam -, hogy egyetemi katedrát kapjon olyan személy, aki a turulmadarat fasiszta jelképnek tartja, sőt ahogy mondta, undort érez iránta, s ezt a magyar ifjúságnak oktatja is.
Aztán az sem tetszett, hogy a szomorú emlékű sárga csillagot antiszemita jelenségek provokálására s a magyarság lejáratására kísérelte meg felhasználni idegen pénzen futtatott úgynevezett "sztárriporter", aki mellesleg a magyarság által befogadott és megbecsült nemzeti kisebbség tagja.
1992. november 14-én az Alkotmánybírósághoz fordultam, s a Btk. 156. §-ának megsemmisítését kértem. A magyar joggyakorlatban ez a hírhedt paragrafus csak egyoldalúan a magyarság rovására működik, azaz fel sem tételezi, hogy Magyarországon valakit magyarsága miatt is érhet sérelem. Egyszóval ez a paragrafus a magyar bűntudat ébrentartására fenntartott magyarellenes paragrafus, ezért egyszerűen elfogadhatatlan.
Egyébiránt ez a paragrafus sérti a nemzetközi genocídiumegyezményt és az Alkotmányt is. (Juhász Pál felnevet.)
Az Alkotmánybíróság kérésem lényegét természetesen nem akarta megérteni. A magyarság azonban nagyon is érti és érzi.
Sokunknak van már elegünk abból, hogy ezer éve állítják rólunk érdemtelenül, hogy bűnös nép vagyunk, az utóbbi 45 évben utolsó csatlós és háborús bűnös voltunk, három éve pedig leginkább fajgyűlölők, idegengyűlölők, s főleg antiszemiták, miközben nyíltan, szemérmetlenül folyik a nemzetérdekben gondolkodó magyarság kiszorítása a sorskérdéseinkben legfontosabb döntéshozó gazdapozíciókból s a privatizálandó nemzeti vagyon birtoklásából is.
(15.30)
Előző belügyminiszterünk a minap demagógiának nevezte azt a követelést, hogy a magyar termőföld ne kerülhessen külföldi tulajdonba, úgymond: azt úgy se tudják kivinni az országból. Kivinni ugyan valóban nem tudják, de kirakják rá az idegen zászlót, a magyar ember meg ülhet a mezsgyehatáron, és lesheti, hogy akad-e alkalmi munka a számára.
Állampolgári kezdeményezésre indítványoztam a Mikó-körben, hogy a magyarság méltóságát sértő közéleti megnyilvánulásokra hívjuk föl a figyelmet. Óriási ellenkampány kezdődött, a sajtóhisztéria és a frakció ellenállása nemcsak az ügyet buktatta meg, de lényegében a Mikó-kört is felmorzsolta. A magyar nép meg megkapta a magáét: nem sokkal később parlamenti nyilatkozatban bélyegeztetett meg szélsőségesnek és antiszemitának.
Napirend előtti felszólalásban védelmére keltem a hazugságban nevelt, helyét kereső magyar ifjúságnak is. A megértés, támogatás, problémamegelőző öszszefogás helyett azonban miniszteri kioktatásban részesültem, mely így szólt: "A horogkereszt nem védhető ebben az országban." Az intelemben az volt a figyelemreméltó, hogy hozzászólásomban ilyesfajta jelképek védelméről szó sem esett.
A hangulatkeltés azonban ezzel még nem ért véget. A miniszteri kioktatás ugyanis folytatódott, hogy miközben túldimenzionálunk vagy bagatellizálunk különböző érzéseket, aközben Kőbányán megszúrtak egy 17 éves kislányt - saját állítása szerint azért, mert zsidó. Erről a halaszthatatlan bejelentésről ugyan már a hozzászólás során kiderült, hogy azt még a nyomozásnak hitelesítenie kell, a nyomozás során azonban nyilvánvalóvá vált, hogy nem volt elkövető, és nem volt nyomon követhető a sérülés hogyan és miként való bekövetkezése. Ezért pszichológussal kellett megvizsgáltatni, hogy mi volt az esemény valóságtartalma.
Összefoglalva: a miniszteri fölszólalásnak annyi értelme maradt, hogy a nemzetközi sajtó ennek alapján is visszhangozhatta Tokiótól Párizsig, hogy Magyarországon tombol az idegengyűlölet és ezen belül elsősorban az antiszemitizmus.
Sokáig gondolkodtam azon is, hogy meddig engedhetem meg, hogy a magam politikai tisztessége másoknak fedezékül szolgáljon. Elmaradt a III/III-as törvény, és az Országgyűlés elfogadta a személyiségi jogok védelméről szóló törvényt. A legvédettebb adat lett a politikai múlt. De mit tehet az, akinek nincs eltitkolnivaló a múltjában, egy olyan közösségbe zárva, ahol egy ember is árnyékot vethet az összes többire? Mit tehet a tisztességes, a tiszta múltú?
Mi mást tehettem volna: március 8-án napirend előtt szót kértem, és képviselőtársaim és a nyilvánosság színe előtt megesküdtem, hogy nem voltam MSZMP-tag, nem voltam munkásőr, III/III-as vagy bármely más ügyosztály tagja, és ma is csak a képviselői esküm és a lelkiismeretem igazgat.
Lehet természetesen engem ezek után túlzott szereplési vággyal vádolni (Zaj a bal oldalon.) , lehet tőlem elhatárolódni, de ezt csak az tegye, aki hasonló tiszta múltú, mint én! (Zaj, derültség a bal oldalon.)
Máig hálás vagyok annak az öt fiatalembernek, akik a múlt év október 27-én a Parlament VI. kapujában megkerestek. A velük kapcsolatos problémák ráirányították a figyelmemet a magyar ifjúság legégetőbb gondjaira, s a nemzeti szellemben politizáló ifjúság által felvetett kérdésekre. Ekkor vált előttem végleg világossá, hogyan működnek nálunk a nemzettudat elfojtását legfőbb céljuknak tekintő, politikacsináló sajtótermékek újságírói, és megmutatta sokarcúságát a politikai kirekesztés is.
Tapasztalataim elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy megerősödjék bennem: kizárólag az igazság és a valóság talaján képviselt magyar nemzeti érdekek válhatnak tetteim mozgatórugóivá.
Az ifjúsági mozgalmakkal kapcsolatban kérem, engedjenek meg egy kitérést. A világra kitekintve azt látjuk, hogy miközben a felnőttek bátortalanul nézelődnek, és próbálják elhessegetni maguktól a súlyos gondokat, az ifjúság nagyon is jól érzi: a közeljövő kihívásaira sürgősen megoldást kell találni, mert a játék - a nagy történelmi játék - az ő bőrére megy, a nagy gondokra pedig nem látszik megoldás.
Óriási gondot okoz az újkori népvándorlás, az általános gazdasági válság, a demokratikusnak nevezett intézmények totális válsága, csődmegoldó képességük teljes kudarca, az egészséges nemzettudat erőszakos, mesterséges elfojtása, valamint a jogszolgáltatás összeomlása, mely alapvetően gerjeszti az önbíráskodást.
Ezekre a kihívásokra nem kínál megoldást az európai integráció.
