JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:
JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár:
JÓZSA FÁBIÁN, DR. belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előterjesztésétől számítva mintegy másfél éven keresztül hevert a tisztelt Ház asztalán a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló törvényjavaslat. Ez a másfél esztendő azonban nem azt jelentette, hogy vastag porréteg rakódott volna rá, vagy hogy időközben a feledés homályába került volna, ellenkezőleg, a képviselők rendkívüli aktivitásának köszönhetően ezerszer is kézbe került, és szépen lassan majd minden sora kicserélődött. Ha egyes képviselői indítványokat illetően az Országgyűlés törvényerőre emeli a Kormány nyilatkozatait, az elkészülő új törvényszöveg a végszavazást követően valóban alig fog hasonlítani az eredetire.
Hiba-e ez, tisztelt Országgyűlés, rossz-e ez, hanyag munkát végzett-e a Belügyminisztérium akkor, amikor eredeti javaslatával - amelyik ilyen mértékben változik meg - előállt? Tisztelt Országgyűlés, jómagam, de azt hiszem, hogy ezt a tárca nevében is nyugodtan mondhatom, minden jogos észrevételt és kritikát örömmel fogadok, s készséggel ismerem el, ha valamely kérdésben tévedek. Itt azonban nem erről van szó. Nem arról van szó, hogy egy alkalmatlan, egy korszerűtlen, mi több, nívótlan javaslattal állt volna elő a Kormány és a Belügyminisztérium, amelynek minden sora ily módon revízióra szorult, és csak a különleges képviselői aktivitás és indítványozási kedv mellett válhatott alkalmazhatóvá a javaslat, hanem valami másról.
Az Országgyűlési vita során ugyanis olyan új koncepcionális elemek merültek fel és olyan politikai hangsúlyeltolódások következtek be - mind a nagyra becsült ellenzék, mind a kormánypártok oldaláról nagy számban találunk e szemléletet tükröző indítványokat -, amelyeket a Kormány akceptálni, tekintetbe venni volt kénytelen. Ennek következtében a törvényjavaslat tartalmilag jelentősen kibővült, jogtechnikai megoldásaiban gazdagodott. Tekintettel az igen magas színvonalú országgyűlési képviselői munkára, nem kényszerültünk arra, hogy az eredeti javaslatot visszavonjuk és az új szempontok szerint mintegy újraírjuk, hanem abba a szerencsés helyzetbe kerültünk, hogy közvetlenül dolgozhattunk a szakmailag korrekt és - nem győzöm elégszer hangsúlyozni - színvonalas országgyűlési képviselői indítványokból is. Ennek következtében fokról fokra, lépésről lépésre egy új törvény formálódott, egy jobb javaslat, amely a magyar társadalom és elsősorban a bérlakásban élők többmilliós tábora elvárásait, jogos biztonságigényét a korábbiaknál sokkal inkább figyelembe veszi.
Ez a javaslat - melyet, őszintén remélem, a mai napon törvényerőre emel a tisztelt Ház - többféle célt fogalmaz meg és elégít ki egyszerre. A legalapvetőbb cél a piacgazdaság követelményeinek érvényesítése, azaz a tömeges lakás- és helyiségprivatizáció. Az egészségtelen méretű bérlakástömeg értékesítése a bérlők számára kedvező feltételek mellett. A helyiségbérlő, a kereskedő és iparos számára a vállalkozás biztonsága, tervezhetősége érdekében a bérelt helyiség megvásárlásának, ezen keresztül a vállalkozás színhelye - az üzlet, a telephely - tulajdonjoga megszerzése lehetőségének a megteremtése.
Ezeket a kiemelkedő fontosságú társadalompolitikai célokat szolgálja a vételi jog intézménye, amely a bérlők számára ebben a konstrukcióban egészen különleges jogi kedvezményezettséget biztosít. A vételi jog időbeli és térbeli terjedelme, annak a kiterjedettsége fokozza ennek a célnak az érvényesülését. A lakások bérlőik részére történő tömeges értékesítését hivatottak elősegíteni azok a kisegítő jellegű, de ugyanakkor nagyon fontos szabályok, mint a beköltözhető forgalmi érték meghatározásának a módja, a lakásoknál az 50%-os, a helyiségeknél a 60%-os vételármaximum kikötése, a vásárláskor egy összegben befizetendő vételárelőleg, az úgynevezett beugró kötelező mértékének meghatározása, a vételár törlesztésére vonatkozó rendelkezések, a kárpótlási jegy igénybevételének a lehetőségei stb.
A másik nagyon fontos cél a megmaradó lakás- és helyiségbérleteknél a szó valódi, polgárjogi értelmében vett bérleti jog és az erre épülő bérleti jogviszonyok egységes elvek szerint működő, de differenciált rendszerének kiépítése. Egy olyan bérleti jogviszonyé, amely egyenjogú felek szerződési akaratán alapul, amelynek megszűnik az örökölhetősége, és ezzel megszűnik kvázi tulajdonjellege. Ezt a jogviszonyt a jelenlegihez képest a bérbeadói pozíciók számottevő erősödése jellemzi. Ugyanakkor azonban számos olyan garanciális szabály is beépül a törvénybe, amely mindkét fél számára - mind a bérbeadó, mind a bérlő számára - garanciát jelent, biztonságot jelent, kiszámíthatóságot jelent.
Ezen belül is kiemelkedő jelentőségű a bérleti díj megállapítása, az önkormányzatoknak a statútumalkotási jogkörben biztosított szabályozási önállósága, mely reményeink szerint elvezet oda, hogy településenként, illetőleg településrészenként különböző, a bérbe adott lakás méreteihez, felszereltségéhez, állagához, fekvéséhez, valamint a bérlő szociális helyzetéhez igazodó differenciált szabályozás szülessen a különböző önkormányzatokban.
(10.20)
Ettől remélhetjük, hogy a bérlakásszféra önfenntartóvá válik, hogy a bérleti díj megteremti a lakások fenntartásának a fedezetét, hogy hosszú távon kialakulhat egy olyan helyzet és szemlélet, hogy mind a magánvállalkozó, mind az önkormányzat érdemesnek tartsa beruházni ebben a körben, bérlakásokat építtetni és üzemeltetni.
A harmadik kulcsfontosságú cél a meglévő vagyont, az értékesítés során képezhető értéket megőrizni a lakásszféra számára. Vagyis megakadályozni, hogy a tömeges privatizáció során keletkező nagy tömegű bevételt mintegy kiszivattyúzzák az önkormányzatok, és más beruházási területekre vigyék át azt, illetve megakadályozni, hogy az értékesítés során keletkező pénzeket működési körben egyszerűen feléljék. Erre szolgál a lakásépítési és -felújítási alap, amelynek létesítése kötelező, és amely koncentrálja és a szféra számára megőrzi az e körben képződött jövedelmeket.
Sok kritika érte már a kormányzatot eddig is, és vélhetően a továbbiakban is kritikák fogják érni amiatt, hogy igent kíván mondani arra a képviselői módosító javaslatra, amely a bérleti díj megállapítására egyéves moratóriumot irányoz elő. A kritikával szemben… Pontosabban nem a díjmegállapításra, hanem a díj felemelésére.
A kritikával szemben ellenérvként el kell mondanom, hogy az önkormányzatoknak 1991-től kezdődően lehetőségük volt a lakásbérleti díj felemelésére. Ha ezt nem tették meg, az egyévi időtartamú moratórium alkalmat kínál arra, hogy valóban a fentebb kifejtett kritériumoknak megfelelő differenciált megoldásokat tartalmazó, alaposan előkészített önkormányzati rendeletek születhessenek e tárgyban.
Úgy véljük továbbá, hogy amennyiben a jelenlegi bérleti díjak valóban nem fedezik a lakásfenntartás költségeit, úgy a moratórium jótékonyan hat a privatizáció folyamatára, jelentékenyen elősegítve és felgyorsítva azt. Nem utolsósorban azt gondoljuk, hogy ez egyfajta védelmet jelent a bérlők számára az esetlegesen túlzó és elsietett bérletidíj-megállapításokkal szemben.
Tisztelt Országgyűlés! A parlamenti vitában nagy teret kapott az úgynevezett kényszerbérletek kérdése. Az ilyen bérlők elhelyezésére az önkormányzat, a lakástulajdonos és a bérlő megegyezése esetén a meglévő szabályok is lehetőséget adnak. Törvényi kötelezés nélkül azonban a kényszerbérletek megszüntetése nagyon hosszú folyamat. Ezért támogatjuk azokat a módosító indítványokat, amelyek 3 év leforgása alatt a bérlők számára önkormányzati lakás juttatásának kötelezettségét, és emellett költségvetési forrás biztosítását írják elő.
Nem lehet megkerülni, hogy a főváros és a kerületek szabályozási jogosultságának egymáshoz való viszonyáról szóljunk. A Kormány álláspontja az, hogy mindazon kérdésekben - befogadás, lakbérmérték-megállapítás, lakbértámogatás -, ahol lehetséges és szükséges, támogatja a főváros koordináló keretek meghatározására vonatkozó rendeletalkotási jogkörét. Mint az a tisztelt Ház előtt is ismert, ma a kormány- és miniszteri rendeletek hosszú sora szabályozza a lakás- és helyiséggazdálkodás feladatait. Az 1991. év új helyzetet teremtett a legnagyobb bérbeadók, az önkormányzatok tekintetében. Ez sok egyéb mellett azt is jelentette, hogy hosszabb távon kormányrendeletekkel az önkormányzatokat nem lehet kötelezni. Az Alkotmánybíróság egyedi ügy kapcsán ez év májusában 1994. január 1-jével hatályon kívül helyezte azt a két törvényi rendelkezést, amely az önkormányzati tulajdonra is alkalmazni rendelte a lakás- és helyiségbérleti és elidegenítési kormányrendeleteket.
Mindez a benyújtott törvényjavaslat átmeneti, valamint hatálybaléptető rendelkezéseinek teljes áttekintését és átalakítását igényelte.
Köszönetemet szeretném kifejezni az alkotmányügyi bizottságban jelen lévő képviselőknek, akik megértve a nehéz helyzetet, messzemenő segítséget nyújtottak ahhoz, hogy ez a munka sikeres lehessen.
Befejezésül: megköszönve az Országgyűlés mindkét oldaláról tanúsított - és ezt nagyon szeretném hangsúlyozni, hogy mindkét oldaláról tanúsított - érdeklődést, kérem a tisztelt Parlamentet, hogy a Kormány által támogatott módosító indítványokkal együtt fogadja el a törvényjavaslatot. Ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a bérleti rendszer újraszabályozása a következő szakaszhoz érjen, amikor az önkormányzatokon lesz a sor, hozzá kell fogniuk rendeleteik megalkotásához.
Az idő sürget, hiszen ezeknek a rendeleteknek 1994. január 1-jével hatályba is kell lépniük. Enélkül a mintegy félmillió önkormányzati bérlakás bérletére vonatkozó viszonyok és ezen keresztül mintegy 2 millió magyar állampolgár sorsa szabályozatlanul maradna. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
Határozathozatal
