SZÉL PÉTER, DR. (MDF)
SZÉL PÉTER, DR. (MDF)
SZÉL PÉTER, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az a politikai rendszer ugyan eltűnt, amelynek következményeiről most tárgyalnunk kell, azonban nyomai itt maradtak. Itt maradt részben az épülő mű, és részben az a szerződés, amelynek sorsáról nekünk most döntenünk kell.
Annak idején, amikor ez az új Parlament összedőlt…, összeült… (Derültség.), akkor elég sok ismerős arccal találkoztam itt a folyosón és rövid beszélgetés után sikerült tisztázni, hogy különböző tüntetéseken láthattuk egymást. Azokon a tüntetéseken, amelyek a vízlépcső ellen több alkalommal összehívásra kerültek. Annak ellenére, hogy kezdetben nem volt veszélytelen ezeken a tüntetéseken részt venni és ott a véleményt elmondani, azt hiszem, a magyar lakosság gondolkozó része teljes támogatásával és igen aktív részvételével biztosította és nyilvánította ki véleményét. Azt is mondhatnám, hogy az ész és a hatalom párharca volt ez annak idején, és majdnem mindenki megnyugvással vette tudomásul, amikor a politikai rendszer eltűntével remény volt arra, hogy a szerződés és a bős-nagymarosi kérdés megnyugtató módon rendeződni fog.
Azok a felajánlások, amelyek akkor elhangzottak gimnáziumok, egyetemek, egyetemisták részéről, hogy a helyreállításban építőtáborral vagy más egyéb személyes munkával segíteni fognak, már nem teljesülhetnek. Lassan már arra kell várnunk, hogy az ő gyerekeik vagy esetleg unokáik lesznek azok, akik személyes munkával a helyreállítási munkálatokban részt tudnak venni, annyira húzódni látszik magának a szerződésnek az ügye, és annyira húzódni látszik a helyreállításnak az ügye.
Az, hogy ez nem politikai kérdés volt annak idején, és ezt a problémát politikai oldalról igen szerencsétlen megközelíteni, és a nemzetközi közvélemény sem politikai kérdésként kezelte, azt hiszem, mi sem bizonyítja jobban, mint az a környezetvédelmi Nobel-díj, amelyet azok kaptak, akik igen aktívan és igen harcosan, mindenféle pellengérre állításuk ellenére harcoltak mindvégig a vízlépcső ellen. Ezért gondolkodtam el azon, amikor mostanában olyan hangokat hallottam, hogy talán valamiféle kompromisszum lehetséges, talán találni olyan közös megoldást, amely mindkét fél számára megnyugtató. Nem tudom elképzelni – nyilván azért, mert laikus vagyok –, hogy milyen kompromisszum az, amely a vízlépcsőnél létrejöhet. Egy sokkal kisebb vízlépcső, vagy csak egy gát, vagy megépíteni ugyan, de nem üzembehelyezni; tehát miféle műszaki kompromisszum az, amely alapján a magyar fél további tárgyalási helyzetbe kerülhet?
Meggyőződésem – miután ez nem politikai, hanem szigorúan környezetvédelmi és gazdasági kérdés –, hogy egyetlen egy lehetséges megoldás van, és ez a megoldás a szerződésnek a megszüntetése, ha kell, az egyoldalú felmondása. Már a korábbi kormány is, de ez a Kormány is nagyon sok mindent megtett, néha már a lehetőségein túl is ment, hogy a kérdést rendezze kétoldalú megállapodással. Ez a jelen helyzetben teljes egészében lehetetlennek látszik. Úgy gondolom, nem kell akkor attól félnünk, hogy kimondjuk: ez a szerződés számunkra előnytelen, ezért ezt a szerződést felmondjuk.
A már megépült létesítmények, illetőleg előkészületek helyreállításához is azt hiszem, olyan menynyiségű pénz kell, hogy mindenképpen tiszta helyzetet kell teremteni, már csak azért is, mert a műszaki létesítmények, legalábbis Visegrádnál az úgynevezett körgátnak a garanciája lassan lejár, nem lehet tudni – a szakemberek különböző módon ítélik meg –, hogy egy esetleges komolyabb árvíz, vagy jegesár esetén a gát mennyire állna ellent. Azonkívül az sem egy elhanyagolható tényező, hogy rengeteg pénzbe kerül ezeknek a karbantartása, ezeknek a dolgoknak a valamilyenképpeni üzemeltetése. Tehát mindenképpen egyetlen egy dolgot tehetünk, tiszta vizet öntünk a pohárba, és ezt a szerződést felmondjuk. Természetesen az a néhány hét, amelyet a Kormány kér itt – az eltelt időre is tekintettel –, úgy gondolom, nem számít, de én nagyon kérem innen képviselőtársaimat, támogassuk ebben a Kormányt, és a lehetőség szerint minél egyhangúbban, ezzel is kinyilvánítva ugyanazokat az érzéseket, amely érzéseket akkor a tüntetéseken megmutattunk. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
