PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én magam is említettem volna, hogy már szóltam, de azóta új körülmények merültek fel, s ezért szeretnék még egyszer szólni a vízlépcső tárgyában.
Én azt gondolom, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ennek a szörnynek – többen említették e tényt – múltja van, és van közelmúltja – ez az elmúlt két év. És volt egy olyan pillanat a vízlépcső ügyében, amit elmulasztottunk. Ez körülbelül 1990 nyara volt, ami soha többet nem tér vissza!
Ezért én azt javaslom, hogy a mai helyzetből kiindulva kell a vízlépcső ügyét szemlélni. Akkor is elég sok problémára lelünk, ha csak a közelmúltat, illetve a jelent nézzük. Keresztes miniszter úr azt mondta, hogy ő szeretné, ha őtőle személyesen megkérdeznék, hogy miről beszélt, mit mondott. Ezt nekem most nem kell megtenni, hiszen a miniszter úr itt mondta a Parlamentben az elmúlt héten, hogy van műszaki kompromisszum. Ezzel a műszaki kompromisszummal nekem a jelen helyzetben a következő problémám van:
Keresztes miniszter úr 1991 nyarán, illetve tavaszán Feketeerdőn már említette ezt a műszaki kompromisszumot. Én akkor azt mondtam – ez egy tanácskozás volt –, hogy a miniszter úr dolgoztassa ki ezt a kompromisszumot, ezt a műszaki megoldást, és egyrészt a bizottsággal, másrészt a Parlamenttel ismertesse. Nos, azóta nem történt meg ennek a műszaki lehetőségnek a kidolgozása. Ezért nagyon veszélyesnek tartom, hogy egy évre rá a Parlamentben, amikor a Kormány beterjeszt egy javaslatot, amellyel a miniszter úr szerint – bocsánatot kérek, ha rosszul rakom össze a dolgokat – szinte arra törekszik a Kormány, hogy a szigetköziektől elvegye a Dunát. Mert a miniszter úr azt mondta, hogy ha egy ilyen lépést fogunk tenni, akkor elveszítjük a Dunát. A pert nem, de a Dunát elveszítjük!
Én azt gondolom, hogy ez nagyon merész megfogalmazás, mert ezek szerint a Kormány teljesen rossz javaslattal állt elő, ami nyilvánvalóan az ott élő emberek kárát fogja előidézni. Tehát azt gondolom, ez talán nem a leghelyesebb megfogalmazás, és én ugyan mondtam Székelyhidi képviselőtársamnak is, amikor úgy vezette be a vízlépcső kérdését, hogy félreérthető volt számomra: hogy nagyon rossz dolog, ha a képviselőházból azt a látszatot keltjük, hogy bizony ezt a pert mi megnyerjük, de a Dunát elveszítjük. Nos, ha egy képviselőnek a szájából veszélyesnek tartom ezt a kijelentést, akkor nagyon veszélyesnek tartom ezt a kijelentést, akkor nagyon veszélyesnek tartom a Kormány egy tagjától, jelen esetben a környezetvédelmi minisztertől ezt csak felemlíteni is. Nem biztos, hogy ez így van. A veszélyre felhívja ugyan a figyelmet, de ez nagyon veszélyes dolog, mert ezen az úton – ha szélsőségesen állnak hozzá ehhez a vízlépcsőkérdéshez – bizony elindulhatnak, és ez csak kárunkra szolgálhat.
Egy kérésem is lenne a Kormányhoz. A múltkor elmondtam, hogy a múltban több irányba húzott a Kormány a vízlépcsőt illetően.
Egy dolog viszont szerencsés lenne az elkövetkezőkben, hogy a Kormány most már egyféle véleménnyel álljon ki, egyféle véleményt képviseljen, hiszen megosztja egyrészt a társadalmat is, másrészt a szakembereket is, ha a Kormány továbbra is egy ilyen vegyes politikát folytat, egyrészt van egy hivatalos, és van egy informális eljárás. Én azt gondolom, hogy amit Jávor Károly képviselő úr nyilatkozott a 168 óra műsorában, szerencsétlen dolog ezt úgy levezetni, hogy ő azt mondja, hogy a miniszternek nincs joga tárgyalni, vagy miért tárgyalt. Én azt gondolom, ezt egy teljesen más szemszögből kell figyelni. Nagyon kellemetlen lehet – én ugyan nem vettem részt ezen a találkozáson Prágában – de borzasztó kellemetlen érzés lehet, hogy megjelenik egy környezetvédelmi bizottság, találkozik a másik környezetvédelmi bizottsággal, és ők azt mondják, hogy a ti miniszteretek éppen otthon tárgyal valamiről. Nem az a lényeg, hogy miről tárgyal a miniszter, hanem egyszerűen a bizottság nincs fölkészülve arra – ugyan már, a miniszter csak egy másodlagos dologról tárgyal. Nem értünk egyet azzal, amiről a miniszter tárgyal. Tehát van adu a kezében, tud nyilatkozni. Ezt a bizottság nem tudta megtenni. Ezzel mi azt a benyomást keltettük, hogy bizony, két szálon futnak az események, és bizony esetleg más megoldásra is van lehetőség.
És még egy dolgot szeretnék mondani, hogy mennyire veszélyes ez a két oldalon való mozdulás, csak egy egyszerű példát szeretnék mondani. Győrben 1992. február 20-án készült egy feljegyzés a bős–nagymarosi vízlépcsőt illetően, amelyet aláírtak többek között – és ezt mondanám –: Horváth József köztársasági megbízott; Botos Gábor, a közgyűlés elnöke; Jakus György észak-dunántúli vízügyi igazgató; Gerencsér Tivadar igazgató, Környezetvédelmi Felügyelőség és Perneczky László a megyei közgyűlés képviselője, nyilván a környezetvédelem részéről. Ebben többek között három pontot szeretnék említeni. Fenn kell tartani a főággal való kapcsolatot a mellékágaknak, a Duna teljes vízhozamának az eredeti mederbe kell kerülnie és el kell kerülni tározók kialakulását a vízminőség védelmének érdekében. Ennek a mosonmagyaróvári konferencián nagyon örült mindenki, hogy a szakma, a területi szervek meg tudtak egyezni ebben.
Nos, akkor, amikor miniszter úr 9-én, hétfőn, lenn járt Győrben, akkor viszont másnap a Kisalföldben ugyanezen szervektől már az a nyilatkozat jelent meg, hogy reménysugár a Szigetköz fölött, van műszaki megoldás, van egy kompromisszumos megoldás. Ez egy nagyon veszélyes dolog megint, mert a lakók, az ott élők azt látják, hogy egyrészt van a Kormánynak egy beterjesztése, ami a megszüntetésre vonatkozik, van a területi szervek képviselőinek szintén egy véleménye. Ők úgy gondolják, hogy egy kiforrott vélemény, amely alapján szintén azt mondják, hogy nem lehet tározni, és erre megjelenik a miniszter úr, elmond egy kompromisszumos lehetőséget, és akkor ők fordulnak, a sajtó lehozza. Lehet, hogy a sajtó rosszul hozza le, és én ezzel nem kívánok vitatkozni, nyilván a miniszter úr feladata, hogy ha olyat hoz a sajtó le, amit ő nem mondott, vagy nem úgy kívánta mondani, hogy erre reagáljon és helyreigazítást kérjen, de ez a sajtóban így jelent meg.
Nos, még egy dolgot szeretnék mondani. Én nagyon örülök annak, hogy a kormánypárti képviselők kifejtették azt a véleményüket, hogy nincs kompromisszumra lehetőség. Nem az ellenzék mondta, és ezzel – legalábbis a Parlamentünkben – nem alakult ki az a vélemény, hogy politikai kérdést csinálunk belőle. Nem csinálunk belőle politikai kérdést. Én hasonlóan úgy látom, hogy nincs kompromisszumra lehetőség.
Még egy érvet szeretnék hozzátenni ahhoz, amit eddig elmondtam. A szlovák fél azzal, hogy a sajtó útján is közzétette: a meglévő három turbinához még kettőt beépít. Kérdésem, hogy ezek után hogy gondolja a szlovák fél, hogy milyen kompromisszumra lehet egyáltalán gondolni, amikor ő a meglévő, vagy tervezett 8 turbinából több mint a felét üzemeltetni akarja, és tudjuk, hogy ha turbinát akar üzemeltetni, ahhoz tározó szükséges. De én azt gondolom – ugyan nem vagyok műszaki szakember, és akkor majd miniszter úr kijavít ebben –, hogy ha hajózó csatornának akarjuk használi a felvízcsatornát, a mai Duna-szinthez képest a felvízcsatornának a küszöbszintje, ha jól tudom, két méterrel magasabban van. Ha abban egy 3 méteres hajózó vizet akarunk biztosítani, akkor 4–5 méterre duzzasztani kell. Tehát duzzasztásra van szükség. Tehát az az úgynevezett műszaki pótmegoldás, amely egy hajózó csatornát biztosítana csak a felvízcsatornában, nem valósítható meg tározóval együtt, amit azt hiszem, a miniszter úr is beismert, hogy tározót a Kisalföldön nem lehet létesíteni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem