PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én magam is említettem volna, hogy már szóltam, de azóta új körülmények merültek fel, s ezért szeretnék még egyszer szólni a vízlépcső tárgyában.
Én azt gondolom, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ennek a szörnynek – többen említették e tényt – múltja van, és van közelmúltja – ez az elmúlt két év. És volt egy olyan pillanat a vízlépcső ügyében, amit elmulasztottunk. Ez körülbelül 1990 nyara volt, ami soha többet nem tér vissza!
Ezért én azt javaslom, hogy a mai helyzetből kiindulva kell a vízlépcső ügyét szemlélni. Akkor is elég sok problémára lelünk, ha csak a közelmúltat, illetve a jelent nézzük. Keresztes miniszter úr azt mondta, hogy ő szeretné, ha őtőle személyesen megkérdeznék, hogy miről beszélt, mit mondott. Ezt nekem most nem kell megtenni, hiszen a miniszter úr itt mondta a Parlamentben az elmúlt héten, hogy van műszaki kompromisszum. Ezzel a műszaki kompromisszummal nekem a jelen helyzetben a következő problémám van:
Keresztes miniszter úr 1991 nyarán, illetve tavaszán Feketeerdőn már említette ezt a műszaki kompromisszumot. Én akkor azt mondtam – ez egy tanácskozás volt –, hogy a miniszter úr dolgoztassa ki ezt a kompromisszumot, ezt a műszaki megoldást, és egyrészt a bizottsággal, másrészt a Parlamenttel ismertesse. Nos, azóta nem történt meg ennek a műszaki lehetőségnek a kidolgozása. Ezért nagyon veszélyesnek tartom, hogy egy évre rá a Parlamentben, amikor a Kormány beterjeszt egy javaslatot, amellyel a miniszter úr szerint – bocsánatot kérek, ha rosszul rakom össze a dolgokat – szinte arra törekszik a Kormány, hogy a szigetköziektől elvegye a Dunát. Mert a miniszter úr azt mondta, hogy ha egy ilyen lépést fogunk tenni, akkor elveszítjük a Dunát. A pert nem, de a Dunát elveszítjük!
Én azt gondolom, hogy ez nagyon merész megfogalmazás, mert ezek szerint a Kormány teljesen rossz javaslattal állt elő, ami nyilvánvalóan az ott élő emberek kárát fogja előidézni. Tehát azt gondolom, ez talán nem a leghelyesebb megfogalmazás, és én ugyan mondtam Székelyhidi képviselőtársamnak is, amikor úgy vezette be a vízlépcső kérdését, hogy félreérthető volt számomra: hogy nagyon rossz dolog, ha a képviselőházból azt a látszatot keltjük, hogy bizony ezt a pert mi megnyerjük, de a Dunát elveszítjük. Nos, ha egy képviselőnek a szájából veszélyesnek tartom ezt a kijelentést, akkor nagyon veszélyesnek tartom ezt a kijelentést, akkor nagyon veszélyesnek tartom a Kormány egy tagjától, jelen esetben a környezetvédelmi minisztertől ezt csak felemlíteni is. Nem biztos, hogy ez így van. A veszélyre felhívja ugyan a figyelmet, de ez nagyon veszélyes dolog, mert ezen az úton – ha szélsőségesen állnak hozzá ehhez a vízlépcsőkérdéshez – bizony elindulhatnak, és ez csak kárunkra szolgálhat.
Egy kérésem is lenne a Kormányhoz. A múltkor elmondtam, hogy a múltban több irányba húzott a Kormány a vízlépcsőt illetően.
Egy dolog viszont szerencsés lenne az elkövetkezőkben, hogy a Kormány most már egyféle véleménnyel álljon ki, egyféle véleményt képviseljen, hiszen megosztja egyrészt a társadalmat is, másrészt a szakembereket is, ha a Kormány továbbra is egy ilyen vegyes politikát folytat, egyrészt van egy hivatalos, és van egy informális eljárás. Én azt gondolom, hogy amit Jávor Károly képviselő úr nyilatkozott a 168 óra műsorában, szerencsétlen dolog ezt úgy levezetni, hogy ő azt mondja, hogy a miniszternek nincs joga tárgyalni, vagy miért tárgyalt. Én azt gondolom, ezt egy teljesen más szemszögből kell figyelni. Nagyon kellemetlen lehet – én ugyan nem vettem részt ezen a találkozáson Prágában – de borzasztó kellemetlen érzés lehet, hogy megjelenik egy környezetvédelmi bizottság, találkozik a másik környezetvédelmi bizottsággal, és ők azt mondják, hogy a ti miniszteretek éppen otthon tárgyal valamiről. Nem az a lényeg, hogy miről tárgyal a miniszter, hanem egyszerűen a bizottság nincs fölkészülve arra – ugyan már, a miniszter csak egy másodlagos dologról tárgyal. Nem értünk egyet azzal, amiről a miniszter tárgyal. Tehát van adu a kezében, tud nyilatkozni. Ezt a bizottság nem tudta megtenni. Ezzel mi azt a benyomást keltettük, hogy bizony, két szálon futnak az események, és bizony esetleg más megoldásra is van lehetőség.
És még egy dolgot szeretnék mondani, hogy mennyire veszélyes ez a két oldalon való mozdulás, csak egy egyszerű példát szeretnék mondani. Győrben 1992. február 20-án készült egy feljegyzés a bős–nagymarosi vízlépcsőt illetően, amelyet aláírtak többek között – és ezt mondanám –: Horváth József köztársasági megbízott; Botos Gábor, a közgyűlés elnöke; Jakus György észak-dunántúli vízügyi igazgató; Gerencsér Tivadar igazgató, Környezetvédelmi Felügyelőség és Perneczky László a megyei közgyűlés képviselője, nyilván a környezetvédelem részéről. Ebben többek között három pontot szeretnék említeni. Fenn kell tartani a főággal való kapcsolatot a mellékágaknak, a Duna teljes vízhozamának az eredeti mederbe kell kerülnie és el kell kerülni tározók kialakulását a vízminőség védelmének érdekében. Ennek a mosonmagyaróvári konferencián nagyon örült mindenki, hogy a szakma, a területi szervek meg tudtak egyezni ebben.
Nos, akkor, amikor miniszter úr 9-én, hétfőn, lenn járt Győrben, akkor viszont másnap a Kisalföldben ugyanezen szervektől már az a nyilatkozat jelent meg, hogy reménysugár a Szigetköz fölött, van műszaki megoldás, van egy kompromisszumos megoldás. Ez egy nagyon veszélyes dolog megint, mert a lakók, az ott élők azt látják, hogy egyrészt van a Kormánynak egy beterjesztése, ami a megszüntetésre vonatkozik, van a területi szervek képviselőinek szintén egy véleménye. Ők úgy gondolják, hogy egy kiforrott vélemény, amely alapján szintén azt mondják, hogy nem lehet tározni, és erre megjelenik a miniszter úr, elmond egy kompromisszumos lehetőséget, és akkor ők fordulnak, a sajtó lehozza. Lehet, hogy a sajtó rosszul hozza le, és én ezzel nem kívánok vitatkozni, nyilván a miniszter úr feladata, hogy ha olyat hoz a sajtó le, amit ő nem mondott, vagy nem úgy kívánta mondani, hogy erre reagáljon és helyreigazítást kérjen, de ez a sajtóban így jelent meg.
Nos, még egy dolgot szeretnék mondani. Én nagyon örülök annak, hogy a kormánypárti képviselők kifejtették azt a véleményüket, hogy nincs kompromisszumra lehetőség. Nem az ellenzék mondta, és ezzel – legalábbis a Parlamentünkben – nem alakult ki az a vélemény, hogy politikai kérdést csinálunk belőle. Nem csinálunk belőle politikai kérdést. Én hasonlóan úgy látom, hogy nincs kompromisszumra lehetőség.
Még egy érvet szeretnék hozzátenni ahhoz, amit eddig elmondtam. A szlovák fél azzal, hogy a sajtó útján is közzétette: a meglévő három turbinához még kettőt beépít. Kérdésem, hogy ezek után hogy gondolja a szlovák fél, hogy milyen kompromisszumra lehet egyáltalán gondolni, amikor ő a meglévő, vagy tervezett 8 turbinából több mint a felét üzemeltetni akarja, és tudjuk, hogy ha turbinát akar üzemeltetni, ahhoz tározó szükséges. De én azt gondolom – ugyan nem vagyok műszaki szakember, és akkor majd miniszter úr kijavít ebben –, hogy ha hajózó csatornának akarjuk használi a felvízcsatornát, a mai Duna-szinthez képest a felvízcsatornának a küszöbszintje, ha jól tudom, két méterrel magasabban van. Ha abban egy 3 méteres hajózó vizet akarunk biztosítani, akkor 4–5 méterre duzzasztani kell. Tehát duzzasztásra van szükség. Tehát az az úgynevezett műszaki pótmegoldás, amely egy hajózó csatornát biztosítana csak a felvízcsatornában, nem valósítható meg tározóval együtt, amit azt hiszem, a miniszter úr is beismert, hogy tározót a Kisalföldön nem lehet létesíteni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
