KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter:
KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Köszönöm szépen, Elnök Úr. Előttem szóló képviselőtársaim közül néhányan hivatkoztak általam tett vagy nekem tulajdonított kijelentésekre, olyanokra, amelyek korábban a sajtóban is, éppen a napokban felbukkantak, s a további félreértések elkerülése érdekében szeretnék ezekről néhány tisztázó szót szólni.
Teljesen megértem azok felháborodását, akik szerint tűrhetetlen, hogy a magyar környezetvédelmi miniszter szembehelyezkedik a Parlament és a Kormány határozatával vagy magatartásával – mint ahogy Jávor képviselőtársam a rádióban nyilatkozta – rontja a Kormány tárgyalási pozícióját, sőt hogy – horribile dictu – üzembe akarja helyezni a vízlépcsőt.
Megértem, mert én is felháborodok, ha ilyet olvasok a magyar sajtóban. Amit nem értek viszont: miért nem annak néznek utána, tisztelt képviselőtársaim, hogy a környezetvédelmi miniszter pontosan szó szerint miket mondott ebben a témában?
De ami végképp érthetetlen, miért nem kérdezi meg a képviselő úr, a képviselő urak, de kérdezhetném: miért nem kérdezi meg a környezetvédelmi bizottság közvetlenül az érintettektől, hogy mi az álláspontjuk ebben a kérdésben? Gyanítom azért, mert bizonyos érdekeknek megfelel, hogy félreértelmezett félinformációkkal félretájékoztassák a közvéleményt. Nyilván könnyebb támadni a Kormányt, ha képviselői szájába nehezen védhető kijelentéseket adnak, ha nekik elfogadhatatlan nézeteket tulajdonítanak.
Szeretném tehát tájékoztatni a képviselő urakat, a tisztelt Házat és a közvéleményt, hogy soha nem tettem olyan kijelenést, miszerint a bősi vízlépcsőt üzembe lehetne vagy pláne üzembe kéne helyezni. Teljesen evidens számomra, hogy ez ökológiai szempontból elfogadhatatlan.
De számomra az is teljesen világos, hogy a mű abbahagyása vagy lebontása nemcsak a hajózási szempontokat érinti, de az ökológiai problémákat sem oldja meg. A Szigetköz és Csallóköz ugyanis elpusztul, ha mellékágaiba nem jut víz a Dunából, abból a Dunából, amely jelenleg mélyebben van, mint a mellékágak, és amely állapotot nem a vízlépcső hozta létre, csak jelentősen súlyosbította azt.
Hölgyeim és Uraim! Viszonylag könnyű belátni, hogy az Öreg-Dunából a mellékágakba vizet juttatni sem paragrafusokkal, sem biológiai módszerekkel nem lehet. Ehhez sajnálatos módon műszaki megoldás, ad absurdum vízügyi beavatkozás szükséges. Ezt a tényt még a Duna Kör is nehezen tudja vitatni, csak az ebből fakadó konzekvenciákat nem hajlandó elfogadni. Hogy miért, arra majd kitérek, először lássuk a gondolatmenet következményeit.
Ha nem megoldás a lebontás, sőt az ökológiai értékek megmentése további vízügyi beavatkozást igényel, akkor, elvileg, nem zárható ki, hogy ehhez felhasználhatók a megépült mű egyes részei. Nem állítom, hogy így van, de éppen ennek vizsgálata lehet egy következő tárgyalási periódus tárgya. Ezt, a vizsgálandó objektumot neveztem én ökológiai szempontból elfogadható műszaki kompromisszumnak, amely, látható módon, távol áll egy esetleges üzembehelyezéstől.
Másodszor: az előzőekből következik az is, hogy az ökológiai jellegű stratégiai célokhoz képest a szerződés felbontása vagy fel nem bontása csak taktikai jellegűnek minősíthető, tehát csak eszköz és nem cél – ahogy ezt az eddigi vitából sokan értelmezni tudják. Másként fogalmazva: azt is végig kell gondolnunk, hogy mi lesz a szerződés felbontása után. Jön a per – mondják a jogászok. Igaz, ez logikus. Sőt, az is valószínű, hogy meg is nyerjük, vagy legalábbis nem veszítjük el. De csak a pert, hölgyeim és uraim! A pert – de nem a Dunát!
A helyzet ugyanis hasonlít ahhoz, mikor egy súlyos beteg fölött a belgyógyász és a sebész konzíliumot tart, hogy gyógyszeres terápiával gyógyítsanak vagy műtéttel, és a vitát nem tudják eldönteni, mert mindegyik mereven ragaszkodik a saját álláspontjához – a presztízsszempontokhoz. S mit tehet egy orvos ilyen esetben, mit tehetnek az orvosok ilyen esetben? Csinálhatnak az ügyből presztízskérdést, és fordulhatnak felsőbb fórumokhoz. Valamelyiküknek nyilván igaza lesz – de közben a beteg meghal. Vagy félreteszik a presztízsvitát, és a beteg megmentésére koncentrálnak…
Tisztelt Ház! A Duna beteg, súlyosan beteg – és megmentése közös felelősségünk. Amikor én azt mondtam, hogy nem a szerződés felbontása a cél, akkor nem mondok mást, mint azt, hogy – elfogadva annak politikai és jogi indokait, racionalitását – nem tekinthetünk el attól, hogy a tényleges problémák megoldására, esetleg egy nemzetközi bírósági eljárással párhuzamosan, az ezzel járó politikai közhangulatban, a szlovák féllel további tárgyalásokat kell folytatnunk. Hacsak nem mondunk le a Dunáról, a Szigetközről, a Csallóközről – vélt vagy valós presztízsszempontok kedvéért… Ezt megteheti a Duna Kör, megtehetik egyes képviselők, de nem tehetem meg én, és nem teheti meg a magyar Kormány.
Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy álláspontom nem ellentétes sem a Kormány, sem a Parlament igazi céljaival – legföljebb átgondoltabb azokénál, akik különböző meggondolásból a probléma szimplifikálására törekszenek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
