HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke:

Teljes szövegű keresés

HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke:
HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Csak röviden kívánom igénybe venni idejüket. Rendkívül időszerűnek és jónak tartom a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényjavaslatot. Ugyanakkor azonban megfontolásra ajánlom azt, hogy e törvény hatálya alá kerüljenek-e az Állami Számvevőszék tisztségviselői, dolgozói.
Engedjék meg, hogy emlékeztessek arra, hogy az Állami Számvevőszék a rá vonatkozó hatályos törvény szerint csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve mint az állami ellenőrzés legfőbb szerve, amely a számvevőszéki törvényben meghatározott feladatkörében általános hatáskörrel rendelkezik. A Számvevőszék az állami költségvetés szerkezeti rendjében önálló fejezetet alkot, melynek éves költségvetését, pótköltségvetését, létszámát, valamint zárszámadását az Állami Számvevőszék elnökének javaslata alapján az Országgyűlés fogadja el. A Számvevőszék alapvetően a Parlament munkáját szolgálja, és függetlenségének lényeges garanciája, hogy működési feltételit nem a végrehajtó hatalom, a Kormány, hanem az Országgyűlés állapítja meg és működését is természetesen a Parlament ellenőrzi. Ennek fenntartását ajánlom, s hivatkozom arra is, hogy így volt ez az első magyar Legfőbb Állami Számvevőszék létrehozásakor – 1870. évi XVIII. törvénycikk –, és hasonlóan történik ez a nagymúltú angol számvevőszéknél és Európa szinte minden polgári demokráciájában. Alkotmányossági és jogelméleti szempontból, figyelemmel a hatalommegosztás elvére is, aggályosnak tartom, hogy a Számvevőszék dolgozóira minden eltérés nélkül, teljes egészében a napirenden szereplő törvényjavaslat rendelkezései vonatkozzanak.
Felhívom szíves figyelmüket arra, hogy a számvevőszéki tevékenység az államigazgatásban dologozókétól lényegesen eltérő szakmai követelményeket, képzési és továbbképzési igényeket támaszt, a törvényhozást szolgáló ellenőrzési tevékenység többféle sajátosságot mutat általában a pénzügyi ellenőrzési munkákhoz viszonyítva is. Ellenőrzést, elemzést végző munkatársaink mindegyike számottevő szakmai gyakorlattal rendelkező, felsőfokú végzettségű szakember. Több mint ötven százalékuk okleveles közgazda; jelentős a jogi, illetőleg a műszaki egyetemet végzettek aránya; szakembereink egynegyede több felsőfokú diplomával rendelkezik. Ezek ismeretében nyilvánvaló például az, hogy mentesíteni célszerű őket a közigazgatási szakvizsga alól, s helyette speciális számvevőszéki szakvizsga bevezetése szükséges.
Sajátossága tevékenységüknek az összeférhetetlenség szigorúan következetes szabályozása, s ezzel összefüggésben az is, hogy az ÁSZ elnöke, alelnökei, vezetői és számvevői a hatályos törvények értelmében a szerzői jogi védelem alá eső tevékenységen kívül más megbízatást vagy kereső foglalkozást nem folytathatnak, díjazást nem fogadhatnak el. Az ÁSZ megalakulásakor a közigazgatási átlaghoz képest tudatosan magasabb béreket állapítanak meg munkatársaiknak. Ma már a bérszínvonal nálunk is leértékelődött. E tendencia megállítását célozzák az 1991. év júniusában megkezdett s berekesztett általános vita alatt lévő új ÁSZ-törvényjavaslatban foglaltak is, amelyet az Országgyűlés ad hoc bizottsága nyújtott be.
Mindemellett azt is megemlítem, hogy a számvevőszéki tevékenység belső munkamegosztása, szervezési elvei és hierarchiája, ebből következően pedig a munkatársak előmeneteli rendszere is teljességgel eltér a köztisztviselői törvény hatálya alá eső tisztviselőkétől. Megítélésünk szerint a számvevőszéki tevékenység vázolt, de természetesen nem teljeskörű részletezett specialitásait az ÁSZ-törvény lenne hivatott érvényesíteni. Ez nyújtana módot arra, hogy elkerüljük azt a jogszabályi inkonzisztenciát, amely akkor jutna érvényre, ha a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény végrehajtására felhatalmazott Kormány, illetőleg a Belügyminisztérium szabná meg az Országgyűlés pénzügyi, gazdasági ellenőrző szerveként működő Számvevőszékre vonatkozó normatívákat. Tekintettel arra, hogy amint arra már utaltam, az Állami Számvevőszék csak az Országgyűlésnek és a törvényeknek van alárendelve, tevékenységét nem szabályozhatja még a legmagasabb szintű államigazgatási szerv sem.
E gondolatok jegyében hívom fel a tisztelt Országgyűlés figyelmét az új ÁSZ-törvény előkészítésével foglalkozó ad hoc bizottság elnökének, dr. Vékony Miklós úrnak a 4745-ös számon benyújtott és az alkotmányügyi bizottság által támogatott módosító indítványára, amely közelebbről az előttünk fekvő törvényszék alkalmazottaira 1992. december 31-ig kell törvényben rendezni az eltérő szabályokat; addig pedig a hatályban lévő számvevőszéki törvény rendelkezései az irányadók.
Kérem tehát, hogy szíveskedjenek megfontolni, éppen hogy jó munkát tudjunk továbbra is végezni, az általam előadottakat, és támogatni a 4745-ös számú módosító indítványt. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem