TROMBITÁS ZOLTÁN, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
TROMBITÁS ZOLTÁN, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka:
TROMBITÁS ZOLTÁN, a Fiatal Demokraták Szövetségének vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Fiatal Demokraták Szövetsége úgy véli, hogy a Kormány régi adósságot törleszt a büntető jogszabályok módosítására benyújtott javaslatával.
Két évvel a rendszerváltás után anakronisztikus jelenség, hogy még mindig számos olyan rendelkezés van hatályban, amely közvetlenül, vagy közvetve egy más típusú politikai, gazdasági berendezkedés védelmére lett megalkotva. Tudjuk jól, a múlt rendszer büntetőszabályai bevallottan nem voltak ideológiamentes normák. Természetesen nem kizárólag és talán nem is elsősorban olyan paragrafusokra gondolok, mint a Btk. első cikke, amely a szocialista társadalmi együttélés szabályainak megtartására szólít fel. Legalább ilyen fontosnak tartjuk, hogy az alakuló piacgazdaság az őt megillető büntetőjogi védelmet nyerje el, vagy hogy a Büntető Törvénykönyv általános és különös része megfelelő módon tükrözze az emberi jogok maximális tiszteletben tartását.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a Btk. ilyen nagy- mérvű átformálása nem kevés időt és munkát vesz igénybe. Ezért hát türelmesen várakoztunk, hogy a Kormány végre letegye az asztalra ezt a módosító javaslatot, amely az ígéretek szerint döntő mértékű változásokat hoz a büntető jogszabályok körében.
(12.40)
E várakozás közben tudomásul vettük azt is, hogy az Alkotmánybíróság hajtott végre olyan jelentős módosításokat a Büntető Törvénykönyvben – gondolok itt például a hanyag kezelés, gondatlan rongálás bűncselekményének alkotmányellenessé nyilvánítására –, amelyek a Kormány által már 1990 szeptemberében elkészített és benyújtott, de később visszavont törvényjavaslatban is szerepeltek.
Türelemmel várakoztunk tehát, mert feltételeztük, hogy olyan koncepcionális törvényalkotásra kerül majd sor, amely ha nem is átfogó módon és olyan hosszú időre, mint a Csemegi-kódex, de mégis évekre, esetleg évtizedekre kielégítő szabályozást eredményez. Az a javaslat azonban, amely most került a tisztelt Ház elé, legalábbis kétséges, hogy ennek a várakozásnak eleget tud majd tenni. Nem mintha ez az jelentené, hogy nem tudnánk azonosulni jó néhány rendelkezésével: mint minden törvényjavaslatban, ebben is vannak jobb és kevésbé jó – mondhatnám azt is, hogy rossz – szabályok, de ha összességében nézzük, talán még túlsúlyban is vannak az előbbiek. Az sem tagadható, hogy ez a törvényjavaslat jelentős mértékű munkát takar, és terjedelmileg feltétlenül rászolgál a "büntető novella" elnevezésre.
Ezek a megállapítások azonban nem feledtetik el azt a hiányérzetet, ha arra próbálunk választ keresni, hogy ez a novella összességében milyen büntetőpolitikai elképzeléseket takar, mennyire hosszú távra tervez, és nem utolsósorban milyen mértékben felel meg a megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyoknak.
Úgy véljük, nem szükségtelen számon kérni az ezekre a kérdésekre adandó válaszokat.
A bűnözés minősége és mennyisége, a közbiztonság helyzetének alakulása fontos ismérve a társadalmi lét minőségének, és a demokratikus társadalom elengedhetetlen jellemzője a bűnözési szint lehető legalacsonyabb mértékre visszaszorítása.
Mindannyian jól tudjuk, hogy a bűnözés Magyarországon aggasztó méreteket öltött, a bűnmegelőzés és ellenőrzés hatékonysága csökkent. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy egy bármilyen jó büntető- kódex sem elegendő e társadalmi jelenség megszüntetésére. A büntető-jogalkotástól vagy akár -jogalkalmazástól ezt elvárni naivitás volna, ám ha elfogadjuk azt a tételt, hogy a büntetőjog feladata nem kizárólag a megtorlás, hanem a megelőzés és visszaszorítás is – amely utóbbi feladatokat az ENSZ is a büntetőjog hatókörébe utal –, akkor arra a következtetésre kell jutnunk, hogy egy büntetőkódex is rendkívül hatékony szerepet játszhat a bűnözés visszaszorításában.
Nyilvánvaló, hogy a legjobb eredményt a társadalmi valóságot leginkább figyelembe vevő, önmagában is logikus rendszert képező, világos büntetőpolitikai háttárrel felépített büntetőkódex képes elérni. E kívánalmaknak ez a novella érzésem szerint nem igazán felel meg. Ennek megfelelően, az e javaslattal kiegészített Büntető Törvénykönyv hatékonysága és időtállása tekintetében nem vagyunk optimisták.
Általában nem illik bírálni azt, hogy mi maradt ki egy törvényjavaslatból. Ennek a javaslatnak az értékelését mégis kénytelen vagyok ezzel kezdeni. Úgy vélem, eddigi szavaimból is kitűnt, hogy a magunk részéről egy új, teljesen átfogó Btk-kodifikációnak örültünk volna a novelláris változtatás helyett.
Nem tudom, hogy a Kormány mennyire tartja hosszú távúnak vagy ideiglenesnek ezeket a szabályokat, az azonban teljesen egyértelmű, hogy további jelentős változtatásokra van igény – ahogy erre egyébként a javaslat indoklása is utal egy helyen.
Nem tartjuk szerencsésnek, hogy különösebb, nyomós indok nélkül, részletekben, egymástól elválasztva szabályozzanak egyébként összefüggő kérdéseket a büntetőjogban. Ez bizonytalanságot teremt, és megtörheti a Btk. logikai rendszerét is.
Fontossága miatt külön ki kell emelnem, hogy számunkra érthetetlen a gazdasági bűncselekmények újraszabályozásának a Kormány által történő kezelése. Köztudott, hogy a Kormány már 1990-ben előterjesztette a gazdasági büntetőjog újrakodifikálására vonatkozó tervezetét, amelyet azonban később visszavont, és csak most, ebben a javaslatban nyújtott be újra. A viszszavonás indokaként elfogadható az a magyarázat, hogy egy átfogóbb tervezetre van szükség – éppen ezért furcsa, hogy a Kormány még ebben a javaslatában sem volt képes e rendkívül fontos szabályokat teljeskörűen kidolgozni.
A FIDESZ a maga részéről az egyik legalapvetőbb kérdésnek tartja a gazdasági bűncselekmények megnyugtató újraszabályozását. A gazdasági rendszerváltást, a szabad piacgazdálkodás folyamatát a büntetőjog nem akadályozhatja, de ugyanakkor az államnak megfelelő garanciákat kell nyújtani, hogy ez a gazdaság zavartalanul működjön. A gazdasági háttérszabályok jó része már elfogadásra került, ezért is meglepő a Kormány késlekedése e terület átfogó büntetőjogi újraszabályozásában. A gazdasági folyamatok megfelelő biztosítása véleményünk szerint nem lehet kielégítő olyan tényállások nélkül, mint a tisztességtelen verseny tilalma, az üzleti titok védelme, a reklámszédelgés, a pénzmosás vagy éppen a komputer-bűncselekmények. Az előttünk lévő tervezetből mindezek a tényállások hiányoznak – sajnos, ugyanakkor az ezeket megvalósító magatartások a gazdasági életben nagyon is jelen vannak, akadályozva az amúgy sem könnyű gazdasági kibontakozást.
Nem szeretnék azonban csak arról beszélni, hogy mit hiányolunk – akár elvi szinten, akár konkrétan – e tervezetből, hiszen a novellában fellelhető rendelkezések is rengeteg olyan újdonságot mutatnak, amelyek jelentős mértékben megváltoztatják a jelenleg hatályos Btk-t.
Az általános rész tekintetében talán a legfontosabb módosítást a büntetési rendszer átalakítása jelenti. Feltétlenül üdvözöljük azt az elképzelést, hogy a büntetési rendszerből ki kell iktatni a szigorított nevelőmunkát, a javító-nevelő munkát és a kijelölt munkahelyen végzendő javító-nevelő munkát. Ezek az intézmények már régóta elvesztették létalapjukat, további fenntartásuk teljesen szükségtelen. A statisztikai adatok is azt mutatják, hogy e főbüntetések csak rendkívül kis szerepet játszanak az ítélkezési gyakorlatban.
Bizonyos kételyeink vannak ugyanakkor azzal kapcsolatban, hogy az így kialakított új büntetési rendszer miként fogja szolgálni, megállni a helyét. A javaslat új főbüntetési nemet kíván bevezetni, viszont az indoklás töretlen optimizmussal állítja, hogy esély nyílik a szabadságvesztés alternatíváinak szélesebb körű alkalmazására. Mi nem osztjuk ezt az optimizmust, és úgy vélem, hogy egy ilyen irányú kurzusváltásra a javaslat nem teremti meg a szükséges feltételeket – éppen ellenkezőleg. A szabadságvesztés alsó határának az eddigi három hónapról egy napra csökkentése e büntetési nem feltétlen erősödését jelenti. A javaslatnak ez a része igen megfontolandó. Közismert, hogy a kriminológiai kutatások a rövid tartamú szabadságvesztés hátrányait általában jelentősebbnek mutatják, mint az ezzel elérhető előnyöket. Aki nem jártas a büntetőjogban és a büntető végrehajtási jogban, az is tisztában van azzal, hogy a büntetés-végrehajtási intézet számos esetben inkább a bűnözés iskolája, mint a javulás eszköze – különösképpen igaz ez a rövid tartamú szabadságvesztésekre. Úgy tűnik, maga az ítélkezési gyakorlat sem igényli a rövidebb tartamú szabadságvesztés ítélkezési lehetőségét. A tavalyi statisztikai adatok szerint a rövid tartamú büntetések – tehát amelyek a hatályos háromhónapos minimum körül, illetve valamivel a fölött vannak – alkalmazási aránya egyre csökkenő tendenciát mutat.
A vázolt elméleti megfontolások mellett joggal merül fel az a gyakorlati kérdés is, hogy a jelenlegi helyzet kellőképpen érett-e egy ilyen javaslat elfogadására. Ma, amikor a büntetés-végrehajtási intézetek olyannyira túlzsúfoltak, hogy az elítéltek elhelyezése már-már embertelen körülmények között kell hogy történjen, gyakorlatilag szinte elképzelhetetlen a mainál több rövidebb tartamú szabadságvesztés végrehajtása. Ilyen körülmények között nem vagyunk benne biztosak, van-e értelme egy csupán deklaratív szabály bevezetésének.
Zárójelben mindehhez még azt jegyezném meg, hogy a javaslat mentesítési szabályai indokolatlanul hozzák hátrányos helyzetbe a rövid tartamú szabadságvesztésre ítélteket.
A büntetési rendszer vázolt problémái is megerősítik abbéli véleményünket, hogy nem sikerült körvonalazni egy szilárd, egységes büntetőpolitikai koncepciót. Ennek ellenére természetesen üdvözöljük és egyetértésünket fejezzük ki az olyan részletszabályokkal kapcsolatban, amelyek a büntetés kiszabásánál az enyhítésre, az önállóan alkalmazható mellékbüntetésekre, továbbá a visszaesőkre vonatkoznak. Ez utóbbival összefüggésben azonban meg kell jegyezni, hogy a Kormány felemás megoldást választott: a tervezet elmozdul egy neoklasszikus irányba, azaz az elkövető személye helyett inkább az elkövetett tettre igyekszik koncentrálni. Ezt a törekvést azonban nem érvényesíti következetesen. Úgy vélem, határozottabban kellett volna állást foglalni a tettarányos büntetés mellett, ami leginkább megfelel az emberi jogi normáknak.
A javaslat különös része is számos új elemet tartalmaz. Ezek közül elsőként hadd emeljem ki a büntetésitétel-keretek megemelését bizonyos bűncselekmények esetén. Elméletileg egyetértünk azzal, hogy egyes bűncselekményeket különböző okoknál fogva szigorúbban kell megítélni, nézetünk szerint azonban inkább az ítélkezési gyakorlat megváltozása lehetne a jobb megoldás, hiszen közismert, hogy a bíróságok általában a középmértékű büntetés alatt hozzák meg elmarasztaló ítéleteiket. A tételkeretek szigorítása tehát inkább demonstratív lépésként értékelhető.
A tervezet több új tényállás, illetve már létező tényállások kibővített változatának bevezetését javasolja. Elöljáróban szeretném hangsúlyozni, hogy a FIDESZ ezen a téren sem híve a túlszabályozottságnak, és emellett, ahol ez lehetséges, inkább a dekriminalizációt részesíti előnyben. Ennek következtében csak ott tartja elfogadhatónak új tényállások bevezetését, ahol a társadalom érdekében ez valóban szükséges. Ilyen terület a piacgazdaság új típusú védelme, amelyről a korábbiakban már szóltam. Emellett természetesen másutt is indokolt lehet a Btk-beli szabályozás kibővítése, így elsősorban garanciális, törvényességi szempontok miatt tudjuk támogatni a javaslatnak azt a részét, amely a devizakódex egyes szabályait emeli be a Btk-ba, megszüntetve ezzel annak keretjellegét. Rögtön hozzátenném azonban, hogy magát a szabályozást nem tartom kielégítőnek, és további dekriminalizációt vélek múlhatatlanul szükségesnek.
Éppen fordított módon vannak aggályaink a különleges személyi adatok védelmével kapcsolatban. Egy ilyen új tényállás bevezetésével messzemenőleg egyetértünk – csak éppen a büntetőjogi védelem körét tartjuk túl szűken megvontnak.
(12.50)
Úgy vélem, hogy az államnak ezen a területen feltétlenül demonstrálnia kell elkötelezettségét a személyhez fűződő emberi jogok védelmében, amelyek alkotmányos megerősítést is nyertek.
Hasonlóképpen hiányérzetet kelt a szerzői jog megsértésének szabályozása is. Ez az a terület, amely egyébként szorosan kapcsolható a piacgazdaság viszonyairól már elmondottakhoz, feltétlenül igényli, hogy bizonyos esetekben a gondatlan magatartás is büntethető legyen.
Alapálláspontunknak megfelelően egyetértünk a törvényjavaslatban található definizáciálási törekvésekkel. Úgy véljük, hogy sem a prostitúció, sem pedig a kábítószer-élvezet nem kezelhető eredményesen a büntetőjog eszközeivel. Mind a két esetben inkább e magatartások haszonlesőit és támogatóit kell sújtani a törvény szigorával. Bizonyos következetlenség e kérdés szabályozásában is található, gondolva például a Szabálysértési Kódexhez kapcsolódó rendelkezések érintetlenül hagyására.
Az élet egyébként – úgy tűnik – túlhaladja a javaslattevők definizációs szándékait. Ezt mutatja az Alkotmánybíróság legutóbbi döntése a közösség elleni izgatás második fordulatának megsemmisítéséről. Bölcsebb lett volna e döntésnek elébe menni, vagy legalábbis megvárni az Alkotmánybíróság határozatát.
Végül, de nem utolsósorban szeretnék szólni a különböző értékhatárok megemelésének kérdéséről. Ez a probléma a különös rész számos törvényi tényállását érinti. Kétségtelen, hogy a rohamos infláció kényszerítő hatást gyakorol az értékhatárok felemelésére. Ugyanakkor senki sem tudja felmérni, hogy akár a legközelebbi jövőben is miként alakul az inflációs ráta, és mikor kell megint hozzányúlni az értékhatárokhoz. Éppen ennek a következtében hasznosabb lett volna egy új minősítési rendszeren elgondolkodni, amely az infláció hatásától függetlenül hosszú távon alkalmazható lenne.
Tisztelt Ház! Anélkül, hogy akár a történelmi szituációt, akár a szóban forgó törvényjavaslatot össze akarnám vetni, hadd idézzem tudós igazságügy-miniszterünk Pauler Tivadar 1873. október 29-i beszédének egy részletét, amelyet az első Büntető Törvénykönyvünk, a Csemegi- Kódex képviselőházi vitája bevezetőjeként mondott. Az idézet így szól: "A magyar büntetőtörvénynek fontosságát és nyomósságát úgy hiszem minden kétségen kívül helyezi az igazság és a társadalmi rend követelménye, hogy e bűnesetek megfenyíttessenek, de mind a kettőnek az is a követelménye, hogy ezen fenyíték a társadalmi rendnek és állam érdekeinek teljesen megfeleljen."
A FIDESZ, hangsúllyal a társadalmi rend értékének megfelelősségén, egyetért ezzel a kijelentéssel, és e törvényjavaslat vitájában arra törekszik, hogy a magyar büntetőjog liberális értékrendjének megfelelően alkalmas legyen feladatának betöltésére. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
