KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)
KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)
KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk lévő törvényjavaslat hatályos Büntető Törvénykönyvünknek elég jelentős módosítását tartalmazza; ugyanakkor azt hiszem, mindannyian tudjuk – különösen a gazdasági bűncselekmények vonatkozásában van ez így –, hogy további változtatások is szükségesek.
Hadd jegyezzem meg már itt és most, hogy nagyon örülnék annak, ha a Büntető Törvénykönyv gazdasági bűncselekményekről szóló fejezetében nem olyan változtatások történnének, mint amilyeneket ez a jelenleg előterjesztett törvényjavaslat tartalmaz, hanem hogy ha a Ház előtt lenne most már végre valóban a gazdasági bűncselekményeknek egy komplett rendszere. Ez – sajnos – mind ez idáig még nem történt meg.
Tudjuk, hogy a Kormány készül egy ilyen csomag elfogadására, de az az érzésem, hogy nagyon-nagyon sürgős lenne, sőt talán már el is késett a Parlament elé terjesztése egy ilyen csomagnak. De tény, hogy Büntető Törvénykönyvünket az elkövetkezendő egy-két éven belül biztosan még jó néhányszor fogjuk módosítani, és akkor biztosan azon is el kell gondolkodnunk, hogy nem lenne-e célszerűbb egy új büntető törvénykönyvet alkotni.
Nekem az a véleményem, nemhogy nem lenne célszerű új büntető törvénykönyvet alkotni a közeljövőben, hanem nem is szabad új büntető törvénykönyvet alkotni a közeljövőben, mert a büntető kódexeknek – mint a nagy kódexeknek általában – azért időtállónak kell lenniök, és ilyen gyorsan mozgó, gyorsan változó körülmények között, mint amilyenekben most vagyunk, egészen biztos, hogy nem lehet időtálló kódexeket alkotni! Így azután – tisztelt Képviselőtársaim – azt hiszem, nem marad más számunkra ebben a körben, mint a Büntető Törvénykönyv szakaszos átalakítása. Persze a szakaszos átalakításnak is megvannak a maga veszélyei azért, mert a szakaszos átalakítás bizonyos fokig veszélyezteti a stabilitást, és egy szakaszos átalakításnál nagyobb a lehetőség arra, hogy egy kódexbe egymással nem egészen összeférő szabályok kerüljenek be, tehát hogy megbontsa egy kódexnek a belső szerkezeti egységét, és erre ennél a törvényjavaslatnál is nagyon oda kell figyelnünk!
Mindabból, amit eddig elmondtam, az is következik: én úgy gondolom, hogy a Büntető Törvénykönyvet csak akkor szabad megváltoztatni, ha feltétlenül szükséges, és csak olyan körben, ahol az feltétlenül szükséges. Ha ebből a szempontból nézzük végig az előttünk lévő törvényjavaslatot, akkor azt kell mondani, hogy bizony még egyszer végig kell gondolni abból a szempontból is bizonyos részeit, hogy valóban megérett-e a helyzet a szabályok megváltoztatására, vagy pedig alaposabb megfontolást igényelnének még bizonyos kérdések?
A tervezetben javasolt változtatások olyan szerteágazóak és olyan sokirányúak, hogy én nem is térnék ki mindenre ezek közül – pusztán néhányra.
A tervezetben javasolt változtatások egyik köre az, amely levonja az Alkotmánybíróság halálbüntetést eltörlő határozatának a konzekvenciáit, és azt hiszem, itt ebben a körben nem lehet azon vitatkozni, hogy a változtatást meg kell-e tenni vagy nem, mert az Alkotmánybíróság döntése – tetszik, nem tetszik – mindenkire nézve kötelező. Ehhez képest – úgy gondolom – hogy vitának ebben a körben igazándiból nincs helye.
A másik szabályozási kör az, amely eltörli a Büntető Törvénykönyvünknek azokat a rendelkezéseit, amelyek alkotmányellenes diszkriminációt tartalmaznak. Ezeket a törléseket már tulajdonképpen 1990-ben abban a bizonyos 540-es számú javaslatban is tervezte a Kormány, csak aztán hát idáig húzódott el az egész, olyannyira, hogy közben az Alkotmánybíróság ezekről már ki is mondta a javaslat előterjesztése után, hogy alkotmányellenesek. Tehát két szempontból is meg kell hozni a megfelelő változtatásokat: itt a hanyag kezeléssel és a gondatlan rongálással és a társadalmi vagyonnal kapcsolatos kérdésekre gondolok.
A harmadik változtatási irány, amely a büntetési rendszerből kitörli a javító-nevelő munkát és a szigorított javító-nevelő munkát, és a javító-nevelő munka és a szigorított javító-nevelő munka helyett a javító-nevelő munka egyik válfajaként ma is létező közérdekű munkát vezeti be, és ezt a változtatást természetszerűleg végigviszi a törvény egész rendszerén, beleértve ebbe természetesen a Különös részt is.
Azt hiszem, hogy a javító-nevelő munkának meg a szigorított javító-nevelő munkának az eltörlése senkinek nem fog fájni, és nem hiszem, hogy lenne itt olyan felszólaló, aki azt mondaná, hogy ne töröljük el a szigorított javító-nevelő munkát és a javító-nevelő munkát. Ugyanis szakmai körök ezeket a büntetéseket soha nem támogatták, kivéve azokat, akik a pártállam idején mindig mindennel egyetértettek. A javító-nevelő munkának az eltörlését már az 1978-as Btk. előkészítése során a kodifikációs bizottság is támogatta. Az most más kérdés, hogy a javító-nevelő munka a kodifikációs bizottság véleménye ellenére maradt, sőt †84-ben vezették be a szigorított javító-nevelő munkát is.
Tehát azt hiszem, hogy ebből nem lesz vita, de elképzelhetőnek tartom, hogy vitát fog kiváltani a közérdekű munka, mert a közérdekű munkával kapcsolatban már megoszlanak a vélemények. A közérdekű munkát először hat kijelölt próbaterületen 1972-ben Angliában vezették be, és miután hároméves próbaüzemelés után sikeresnek bizonyult, kiterjesztették Anglia egész területére, és ezután indult el hódító útjára, és ma már Európa számos államában ismerik és sikerrel alkalmazzák.
Ezt a közérdekű munkát 1987. óta ismerjük mi is – igaz, hogy be kell vallanunk: meglehetősen sikertelenül alkalmazzuk! Ez az oka annak, hogy vannak, akik azt mondják: töröljük el a közérdekű munkát a büntetési rendszerből. Én azonban személy szerint azon a véleményen vagyok, hogy tenni kellene még egy kísérletet, és meg kellene próbálni megmenteni ezt a büntetési nemet. Tudniillik az alapkérdés – és ezért is beszélek viszonylag részletesebben és az általános vita során erről a kérdés- ről –, hogy a civilizált országokban követett gyakorlatnak megfelelően mennyire tudjuk helyettesíteni a végrehajtható szabadságvesztést megfelelő más büntetésekkel.
(12.00)
A javaslatban egyébként van ez irányban több kezdeményezés. Ez irányba mutat például a pénzbüntetés felső határának megemelése, a főbüntetés helyett az önállóan alkalmazható mellékbüntetés alkalmazási kereteinek kitágítása, a büntetetésvégrehajtás felfüggesztése lehetőségeinek kiterjesztése és az enyhítő szakasz alkalmazása kivételességének a megszüntetése is.
És mindezek mellett, és ezekkel a változtatásokkal egyébként egyetértve úgy gondolom, hogy bizonyos típusú bűncselekményeknél a közérdekű munka nagyon hatásos büntetési nem lehet. Nagyon sok országban például rendkívül hatásosan alkalmazzák közlekedési bűncselekmények elkövetőivel szemben, különösen, hogyha az halállal jár, különösen, hogyha az elkövető ittas volt, és a közérdekű munkát baleseti sebészeteken végeztetik ezekkel az elkövetőkkel, természetesen nem orvosként.
Az azután egy következő eldöntendő kérdés, hogy az elkövetőnek az előzetes hozzájárulása szükséges-e a közérdekű munka alkalmazásához, vagy pedig elengedő az a megoldás, amelyet a javaslat tartalmaz, hogy a bíróság kiszabja ugyan a közérdekű munkát, de az elkövető, az elítélt nem köteles annak alávetni magát, hanem ha nem teszi meg, akkor megfelelő mértékű szabadságvesztésre változtatják át ezt a büntetési nemet. Mondom, ezen lehet vitatkozni.
A javaslat következő irányát úgy határozhatnánk meg – és ez nagyon örvendetes a javaslatban – ez visszatérés a klasszikus tettarányos büntetőjoghoz. Ebben a körben a javaslat alapvetően a bűncselekmény súlyát veszi figyelembe, de nem zárja ki a bírói mérlegelés lehetőségét abban az esetben, hogyha a cselekmény súlya miatt már önmagában bűncselekményről beszélünk. Nevezetesen törli a különös visszaesést, mint a szabálysértést bűncselekménnyé változtató körülményt, nem írja kötelezően elő szabadságvesztés kiszabását különös és többszörös visszaesővel szemben, nem ír elő kötelező súlyosítást, de meghagyja a bíró súlyosbítási lehetőségét, tehát azt, hogy az egyedi esethez alkalmazza megfelelően a büntetést.
Az eddig elmondottakon kívül számos változtatást tartalmaz még a törvényjavaslat. A továbbiakban néhány olyan kérdésre szeretném felhívni a figyelmet, amelyek vagy további megfontolást igényelnek, vagy nyilvánvaló változtatást igényelnek. A törvényjavaslatba ugyanis becsúszott néhány – mondjam azt – gépelési hiba, amelyet biztos, hogy ki kell javítani. Így például a hivatalos személyek közül kimaradtak az Alkotmánybíróság alkalmazottai, a kémkedés tényállásából az idegen és a szervezet kifejezés között kimaradt az a szó, hogy hírszerző. Óriási különbség, hogy idegen szervezet vagy idegen hírszerző szervezet. Az indokolásból kitűnik, hogy azt szerette volna beírni az előterjesztő, de nem ez lett legépelve.
Egyébként hadd mondjam már csak kuriózumként, hogy benne maradt egy olyan gépelési hiba is a tervezetben, amelyet kb. tíz évvel ezelőtt követett el egy gépírónő a szabálysértési törvény kapcsán, és amely ezek szerint már csaknem minden parlamentet túlélt. Javítsuk most már majd ki ezt, egy pénzbüntetési felső határra vonatkozik.
Azután az is előfordul, hogy nem létező szabályt is hatályon kívül helyez a hatályon kívül helyező rendelkezés. Ezeket biztos, hogy ki kell javítani.
Azután a törvényjavaslat megállapít néhány értékhatártól függő bűncselekményt, ugyanakkor én szorgos keresésem ellenére sem találom e bűncselekmények szabálysértési alakzatát.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt is meg kellene fontolnunk, hogy jó-e a szabadságvesztés generális minimumát egy napra leszállítani. Jó-e – különösen akkor egyébként –, hogyha a szabadságvesztésnél elvileg enyhébb pénzbüntetésnél a minimumként megmaradt – és ezt helyeslem – a tíznapi tétel, s az átváltoztatásnál – ha a pénzbüntetést át kell változtatni szabadságvesztésre – akkor egynapi tétel felel meg egy nap szabadságvesztésnek. Ergo ez azt jelenti, hogy az átváltoztatott pénzbüntetés minimuma tíz nap szabadságvesztés, a szabadságvesztésként kiszabott szabadságvesztés minimuma pedig tízszer kisebb, egy nap szabadságvesztés. Nem biztos, hogy ez helyes megoldás. És ha nem lenne ilyen ellentét a két rendelkezés között, akkor sem vagyok abban biztos, hogy érdemes egy nap – ne adj' isten! – végrehajtható szabadságvesztést kiszabni, amely büntetés következményei alól az elkövető egyébként három év alatt mentesül egy nap szabadságvesztéstől.
Meg kellene fontolnunk azt is, hogy a kiskorúak védelmének az-e a helyes útja, hogyha a büntetési tételt szigorítjuk olyan bűncselekménynél, ahol a becslések szerint az elkövetett bűncselekményekhez képest alig indul büntetőeljárás. Lehet, hogy inkább az eljárások számát kellene szigorítani, hiszen azt már Bessaria óta tudjuk, hogy nem a büntetések szigorítása az, amivel hatást lehet elérni, hanem ennél lényegesen hatásosabb visszatartó erő a büntetés bekövetkezésének a bizonyossága. Én persze belátom, hogyha a Kormánynak nincsen se rendőrsége, se ügyészsége, akkor azt az eszközt veszi igénybe, ami a rendelkezésére áll.
(A képviselőnő köhögés miatt rövid szünetet tart.) Elnézést, lehet, hogy sokat beszélek, befejezem gyorsan.
Akkor hadd mondjak még csak egyet, hogy azt is végig kellene gondolni, hogy a mai feszített törvényhozási ütem mellett valóban olyan fontos-e, hogy az erőszakos nemi bűncselekmények minősített eseteinek átalakításával foglalkozzék a Parlament.
És azt is érdemes megfontolni, hogy szabad-e megbontani a Btk. fogalmi egységét, mint ahogy ezt a javaslat a kábítószerrel való visszaélésnél és a jelentős érték és a kár meghatározásánál teszi.
Elnézést, tisztelt képviselőtársaim, a köhögésemre is tekintettel nem folytatom a sort.
Mindenesetre azt szeretném csak kérni, hogy mivel itt tényleg a Büntető Törvénykönyvről van szó, arra kérek mindenkit, hogy pártállásra tekintet nélkül nézze végig, gondolja végig a javasolt szabályokat, tegye meg mindenki azokat a módosító indítványokat, amelyekkel ez a törvényjavaslat mindannyiunk számára elfogadható lesz, és ha lehet, minél hamarabb legyen törvény a Büntető Törvénykönyv módosításából.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
