HACK PÉTER, DR. az SZDSZ vezérszónoka:
HACK PÉTER, DR. az SZDSZ vezérszónoka:
HACK PÉTER, DR. az SZDSZ vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A ma reggeli intermezzo azért is volt különösen sajnálatos, mert éppen a mai napon kezdett el az Országgyűlés egy olyan törvényjavaslatot tárgyalni, ahol a fő kérdésekben bizonyosan nem lesz nagy különbség a Kormány és az ellenzék között, hiszen láthatjuk a közvélemény-kutatások eredményében: ma Magyarországon a munkanélküliséget és az általános elszegényedést követően az embereket leginkább foglalkoztató kérdés a bűnözés növekedése és az a kérdés, hogy mit tesz az új magyar kormányzat, illetőleg az új Országgyűlés ennek a problémának a kezelése érdekében.
Nos, akik ezt a kérdést felteszik, azok végignézve az elmúlt két év törvényalkotási munkáját, nem sok eredménnyel találkozhattak, hiszen a bűnözéssel, ezzel a rendkívül sokakat érintő és egyre aggasztóbbá váló jelenséggel kapcsolatban komoly jogalkotási lépést az új magyar Országgyűlés nem tett. Két ízben ugyan már hozzányúltunk a Büntető Törvénykönyvhöz, egyszer a katonai rész vonatkozásában, egyszer pedig a csődtörvény hatálybalépését követően a csődbűncselekmények megalkotásakor, de jelentős büntetőjogi, jogalkotási lépést most először tesz az Országgyűlés. Egy 98 §-ból álló, viszonylag nagyobb terjedelmű novelláját nyújtotta be a Kormány az Országgyűléshez. Egy olyan novellát, amellyel kapcsolatban – mint egy állatorvosi ló esetében – meg lehet nézni azt a jogalkotási zűrzavart, amely a Kormányt általában jellemzi.
Ez a Büntető Törvénykönyv-novella bizonyos részeiben már 1990 szeptemberében kész volt, Kutrucz Katalin is hivatkozott rá, talán 500 valahányas számmal nyújtotta be a Kormány – a pontos számra nem emlékszem –, és hosszú ideig az Országgyűlés restanciái között kezelte ezt a törvényalkotási kisebb lépést.
(12.10)
Ez a kisebb lépés indokolt volt; pár hónappal a Kormány megalakulása után gyorsan úgy ítélte meg a kormányzat, hogy módosítani kell valamit a Büntető Törvénykönyvön. Ezt a gyors módosítást benyújtotta, azóta ez a módosítás kallódott, majd született az imént említett két másik módosítás, amiből törvény lett, majd benyújtotta az Igazságügyi Minisztérium ezt a 3609-es számú nagyobb novellát, majd pár nappal később ezt a novellát – emlékeztem szerint – '91., tehát az elmúlt év novemberében készítette el az Igazságügyi Minisztérium. Pár nappal később a belügyminiszter aláírásával is megjelent egy Büntető Törvénykönyv módosítási kisebb csomag, 4-5 paragrafussal. A tegnapi Új Magyarországban azt olvassuk, hogy a Belügyminisztérium továbbra is dolgozik a Büntető Törvénykönyv módosításán, ami az én felfogásom szerint inkább az Igazságügyi Minisztérium kompetenciája lenne. És feláll az MDF, a legnagyobb kormánypárt vezérszónoka, és megalapozott kritikai megállapításokkal vagy vitatható – mert bizonyos vonatkozásokban vitatható – kritikai megállapításokkal illeti ezt a törvényjavaslatot.
Ezek alapján ellenzéki képviselőként tulajdonképpen nem tudom hova tenni a kormányzat büntetőpolitikai elképzeléseit. Mit akar az Antall-kormány a bűnözéssel kapcsolatban? Miért ilyen hektikusan, miért ilyen zűrzavaros körülmények között foglalkozunk ezzel a nagyon fontos kérdéssel? Mert igaza van Kutrucz Katalinnak abban, hogy itt stabil viszonyokra lenne szükség, de igazuk van azoknak is, akik azt mondják, hogy egy átfogó programra lenne szükség, és tulajdonképpen önmagában ez a Büntető Törvénykönyv-módosítás semmit nem ér, ha nem tudjuk azt, hogy milyen elképzelései vannak a kormányzatnak a büntetőeljárások kezelésével kapcsolatban. Nem tudunk semmit kezdeni ezekkel a leírt szabályokkal, ha nem tudjuk, hogy például a büntetés-végrehajtás területén milyen elképzelések jelennek meg.
Hiszen azt már látjuk, hogy a bűnözés évről évre radikálisan növekszik, a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak, a rendőrségeknek, ügyészségeknek, bíróságoknak iszonyatos nagy erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy a megnövekedett bűnözéssel szembenézzenek. Hozzáteszem, hogy ennek a bűnözési növekedésnek az egyik legfontosabb eleme, annak, hogy a bűnözési görbe ilyen radikálisan emelkedett, hogy a korábbi években az elmúlt rendszer a bűnözés növekedését olyan módon is fékezte, hogy a Büntető Törvénykönyvet módosította – megjegyzem, ugyanúgy, ahogy ez a mostani Büntető Törvénykönyv-javaslat is tartalmazza –, hogy megnövelte a szabálysértési értékhatárt, és ezzel több tízezer cselekményt, lopást vagy vagyon elleni cselekményt egyszerűen egy szavazással, egy országgyűlési szavazással kivon a büntetőjog köréből, és egyik pillanatról a másikra ezek a magatartások egyszerűen szabálysértések lesznek, a szabálysértési hatóságok fognak eljárni. Ami egyik oldalról egy pozitív lépés, mert csökkentjük azoknak a számát, akiknek a büntetőeljárást el kell szenvedni, másik oldalról viszont csökkentjük a garanciákat is. Hozzá kell tenni, hogy ezekkel a szabálysértésekkel kapcsolatban komoly gondjaink lesznek a következő lépésben, amikor a Római Egyezmény kihirdetésével egyidejűleg módosítani kell a hatályos jogot, hogyha nem akarjuk azt, hogy a strasbourgi bíróságnál sikerrel támadják meg a magyar hatóságok döntéseit.
Ez a koncepciótlanság, ez a végiggondolatlanság jellemzi ezt a törvényjavaslatot, miközben érdemben nem nyúl hozzá a büntetési rendszerhez, változatlanul meghagyja a Büntető Törvénykönyvünk nagyon-nagyon erőteljes szabadságvesztés-centrikusságát, nem ad választ arra, hogy mit fogunk tenni azzal a rengeteg elítélttel, akik rászabadulnak a büntetés-végrehajtási intézményekre. Tesz valamilyen lépést, de igazán érdemi koncepcionális megfontolások nem jelennek meg. Tulajdonképpen a közérdekű munkavégzés mellett nincsen igazán – és a pénzbüntetés mellett – alternatív, hatékony alternatív büntetési nem ebben az új Büntető Törvénykönyvben. Ezeknek az ötleteknek a kidolgozása majd egy későbbi javaslatra hárul.
Nem szeretnék ebben az általános vitában a géphibákkal vagy azokkal az elírásokkal foglalkozni, amiket mi is megtaláltunk, hogy az üzletszerű kéjelgésnél legalábbis nem világos, hogy mi lesz ennek a szabálysértési alakzatával, a tiltott kéjelgéssel, arról ez a szabálysértési törvénymódosítás, amely hozzá van kapcsolva a Büntető Törvénykönyv módosításához, nem szól világosan. Mindenesetre én néhány fontosabb körülményre szeretném felhívni a figyelmet. Olyan körülményre, amely valóban vitára ad okot.
Az egyik ilyen tényező a büntetési minimum, a szabadságvesztési minimum kérdése, amire Kutrucz Katalin is utalt, nevezetesen, hogy a törvényjavaslat egy napra szállítja a minimumot a mostani három hónapról. Mi a magunk részéről az elképzelést támogatjuk. Azt az elképzelést, hogy növelni kell a bírói büntetéskiszabási szabadságot. És ezért is tartjuk fontosnak, tartanánk fontosnak, hogy az ügyet nem így önmagában kezelve, hanem a büntetőeljárási törvénnyel együtt kellene kezelni, ami a mi elképzelésünk szerint a bírói döntéshozatal szabadságának növelését kell, hogy tartalmazza. Akik nem ismerik a büntetőbírói gyakorlatot, azok számára nem teljesen világos, hogy miért olyan fontos ez az ügy. Arról van szó, hogy ma a hatályos törvények értelmében a bírók rendkívül szűk körben mérlegelhetik a büntetéskiszabást. Tulajdonképpen a törvényhozó, az Országgyűlés a törvényekkel nagyon szűk körre szorítja a bírói mérlegelés lehetőségét, és ezért a bíró az egyes esetekben nem tudja ítéletét a konkrét ügyhöz kapcsolódóan… (Közbeszólás: Egyéniesítve.) … egyéniesítve – köszönöm a segítséget – kiszabni. Ezt a törekvést mi támogatjuk, ez a törekvés jelenik meg a törvényjavaslatban. Azon lehet vitatkozni, hogy ezt egy napban vagy 10 napban kell meghatározni, de hogy a három hónap túl sok, abban egyetértés van, és ennek a csökkentését mi támogatjuk.
Amikor az általános részi rendelkezésekhez hozzányúl a törvény, ugyanakkor egy nagyon fontos hiányt találunk az általános részi rendelkezéseknél. Másfél éve folyt, ugyan nem az általános Büntető Törvénykönyvi tényállások kapcsán a vita, hanem Zétényi úr javaslata kapcsán az elévülésről. Meglepve tapasztaljuk, hogy ebben a törvényjavaslatban az elévüléshez nem nyúl hozzá a jogalkotó. Szeretném ezúttal bejelenteni, hogy a szabaddemokraták frakciója nevében Eörsi Mátyás már benyújtott egy módosító javaslatot, amely az emberölés minősített eseteire a jövőre nézve megszünteti az elévülést, más törvényekhez hasonlóan, más országok jogához hasonlóan a legsúlyosabb élet elleni cselekményeknél indokoltnak tartjuk, hogy már most a jövőre nézve kimondja az új magyar Országgyűlés, hogy nem kívánjuk ezeknek a bűncselekményeknek az elévülését, ezek a soha el nem évülő bűncselekmények közé emelendőek. Kérem a tisztelt Ház kormánypárti oldalát, hogy ezt a javaslatot támogassa, és ebben szülessen valóban konszenzus a két oldal között.
Ami az egyes tényállásokat illeti, egy módosító- indítvány-csomagot fogok benyújtani a különös részi tényállásokkal kapcsolatban. Nem érdemi, nem koncepcionális az eltérés, hanem bizonyos technikai eltérések vannak a mi elképzeléseink és az eredeti előterjesztés között. Ezzel most nem kívánom untatni a plenáris ülést, ezekről majd a bizottsági ülésen komoly vitákat folytatunk.
Azonban egy fontos körülmény, amely bizonyos értelemben túllép megint ennek a törvényjavaslatnak a határain, és inkább arra mutat rá, hogy mi hiányzik ebből a törvényjavaslatból, és mi az a terület, ahol szerintünk koncepcionálisan tovább kell lépni a jogalkotásban. Nem véletlen az, hogy 1989-ben a háromoldalú tárgyalásokon, amikor az ellenzéki pártok és az MSZMP között tárgyalások folytak, az úgynevezett politikai tárgyalások hat albizottsága közül az egyik a Büntető Törvénykönyvről és a büntetőeljárási törvényről folytatott vitát, és ennek a tárgyalásnak az eredményeként még a Németh-kormány beterjesztett egy olyan Büntető Törvénykönyv-módosítást, ami politikai értelemben nyúlt hozzá az egykori, az 1978. évi V. törvényhez, a Büntető Törvénykönyvhöz, és bizonyos politikai bűncselekmények üldözhetőségét megszüntette.
(12.20)
Volt olyan eleme is ennek a tárgyalásnak, aminek a sikerét most tudjuk learatni, a fegyelmi jogkörben való elbírálást. Annak idején az ellenzék ezt követelte, az MSZMP tárgyaló delegációja elfogadta, azonban a régi Országgyűlés mégsem szavazta meg a fegyelmi jogkörben való elbírálásnak az alkotmányellenességét, illetőleg kiiktatását a Büntető Törvénykönyvből. Most ezt elérjük.
Azonban van egy terület, ahol a régi Büntető Törvénykönyv méltánytalanul védte az elmúlt rendszer elnyomó szervezeteit. Ez az a terület, ami éppen az átalakulás fázisában robbant ki, a titkosszolgálatok törvénysértő cselekményei. Köztudott, hogy az elmúlt rendszer titkosszolgálatai által végzett adatgyűjtés, telefonlehallgatás, levélfelbontások botránya az egyik fontos fordulata volt a demokratikus átmenetnek. Ugyanakkor az is köztudott, hogy ezekben az ügyekben büntetőjogi ítélet, bűnösséget megállapító és büntetést kiszabó ítélet nem született. Akik ezeket az akkori törvények értelmében is törvénysértő bűncselekményeket elkövették, ezek az emberek nem büntethetők.
A mai hatályos Büntető Törvénykönyv szerint tehát nincs különbség a között, hogy a szomszéd néni egy dróttal kipiszkálja a levelesládánkból a levelet, és azt felgőzöli és elolvassa, és a között, hogy a Belügyminisztérium, vagy mit tudom én, milyen állami hivatal törvénysértő módon, megfelelő felhatalmazás nélkül rendszeresen olvasgatja az állampolgárok leveleit. Nincs különbség a között, hogy valaki felveszi a telefont és véletlenül belekapcsolódik egy telefonbeszélgetésbe – ez elég gyakran előfordul a magyar telefonviszonyoknál –, és ebből a telefonbeszélgetésből információt merítve felhasználja zsarolásra vagy bármilyen saját célra, üzleti célra, tehát kifürkészi a távközlési titkot. Ez a személy ugyanúgy büntetendő, mint az a hatalmával, hivatali befolyásával, hivatali helyzetével visszaélő belügyi vagy nemzetbiztonsági hivatalnok, aki a megfelelő törvényi felhatalmazások nélkül rendszeresen lehallgatja azoknak a telefonját, akiknek a telefonját esetleg törvényellenes módon lehallgatják.
Ezeknek az ügyeknek a kiderülése esetén a szomszéd nénit, a telefonba véletlenül bekapcsolódó személyt ugyanúgy rendeli büntetni ez a Büntető Törvénykönyv, mint a rendszeresen tudatosan törvénysértést elkövető hatóságokat. Meggyőződésünk szerint ebben a koncepcióban tulajdonképpen ugyanaz a törekvés jelenik meg, mint a múlt héten említett adatvédelmi törvénynél is, hogy a régi jó rutinnal nem mer bizonyos értelemben az új kormányzat szembenézni, nem mer ezekkel az ügyekkel érdemben foglalkozni. Ezért mi javasolni fogjuk azt, hogy a levéltitok megsértésének egy minősített esetét állapítsa meg az új törvény, azt a minősített esetet, amikor hivatali hatalommal – egyszerűen mondom, majd a tényállás vitájánál fogunk ezzel részletesen is foglalkozni –, tehát amikor a hivatali hatalmával visszaélve hallgat le valaki telefonokat vagy fürkész ki távközlési titkokat, vagy bont fel leveleket. Legyen ez egy súlyosabban minősülő bűncselekmény.
Ez különösen akkor indokolt, amikor ez a javaslat bizonyos értelemben súlyosítja azoknak a büntetését, akik a hivatallal szembekerülnek. Tehát a hivatal által elkövetett visszaélésekhez érdemben nem nyúl hozzá, ugyanakkor a hivatalt védő tényállásokat súlyosítja. Ez a felfogás szerintünk nem indokolt. A hivatalok, a hatóságok nem azért éltek vissza törvénysértő módon a hatalmukkal, mert kommunisták voltak, hanem azért éltek vissza, mert nem voltak megfelelő törvényi garanciák ennek a megakadályozására. Minden normális demokrácia garanciákat épít be a törvényeibe, hogy hogyan tudja megakadályozni a visszaéléseket. A Watergate-ügy és más lehallgatási botrányok óta a fejlett demokráciákban is figyelnek erre. A telefonlehallgatás, a levéltitkok kifürkészése nemcsak kommunista rendszereknek volt a gyakorlata, máshol is megkísértettek a hatóságok. Mi szeretnénk, hogy azok, akik ebben – a jövőben – valaha megkísértetnek, azok legyenek azzal tisztában, hogy súlyos szabadságvesztés-büntetéssel fenyegetett bűncselekményt követnek el, amikor telefont vagy levéltitkot fürkésznek ki. Ezért szeretnénk, hogy ha ebben a törvényben ilyen értelmű változásokra is sor kerülne. Két évvel a rendszerváltás után már lerázhatnánk magunkról a régi rendszertől való félelmeinket, ezeket a reflexeket, és bátrabban hozzányúlhatnánk ehhez a területhez.
Egyebekben szeretnénk elmondani, hogy a részletes vitában nagyon sok kérdésben is szeretnénk hozzászólni, illetőleg módosító indítványokat előterjeszteni, de úgy ítéljük meg, hogy ezek az általánosabb megjegyzések azok, amik az általános vitában helyet foghatnak, amelyek az általános vitára tartoznak.
Összefoglalva, támogatjuk a szankciórendszernek azokat a változtatásait, amiket ez a javaslat céloz, támogatjuk a bírói büntetéskiszabás bővítésének lehetőségeit, támogatjuk azokat a különös részi javaslatokat is, amiket bizonyos bűncselekményeknél a súlyosítás, bizonyos bűncselekményeknél az enyhítés irányában tesz ez a javaslat. Vannak elképzeléseink a tényállások eltérő szabályozására, de nagyon fontosnak tartjuk, hogy önök is támogassák azt a két jelentős elképzelésünket, amit ismertettem: az elévülés eltörlését a súlyos, emberélet elleni bűncselekményeknél, illetve a hivatalos személyek súlyosabb büntetését azokban az esetekben, amikor visszaélnek a hivatali hatalmukkal.
Bízom benne, hogy ennél a törvénynél konstruktív együttműködés fog kialakulni a két fél között, és ezzel érdemben is tudunk valamit tenni azon negatív jelenségek leküzdéséhez, amelyek az embereket foglalkoztatják, a bűnözés, a személyek, az állampolgárok vagyona, az állampolgárok élete, testi épsége, biztonsága elleni súlyos visszaélések visszaszorítása érdekében, amely közös célja minden parlamenti pártnak. És nagyon örülünk annak, hogy ezzel foglalkozunk és nem mással. És még jobban örülnénk, ha csak ilyen, valóban a Parlament munkájához tartozó kérdésekkel foglalkozhatna a magyar Országgyűlés.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
