ELNÖK (Dornbach Alajos)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): És az Országgyűlés? Szavazzanak! (Megtörténik.) Az Országgyűlés 212 "igen" szavazattal, 17 ellenszavazat és 3 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta.
(17.10)
A jelentés 16. és 18. pontjai jogszabályhelyre történő hivatkozás miatt összetartozóak, ezért ezeket együttesen teszem fel szavazásra. Ugyanakkor az 5708-as számú kiegészítő jelentés 5. és 6. pontjának négy változata ezzel alternatív rendelkezést tartalmaz.
A 16. és 18. pontban lévő javaslatok nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást.
A 16. és 18. pontban Mécs Imre úr a törvényjavaslat 2. -át két új bekezedéssel kívánja kiegészíteni, amelynek lényege: a kárpótlásra jogosultak körét kívánja bővíteni, továbbá az elhunyt személy után nyugdíjszerű és egyéb szociális ellátások megállapítását kívánja szabályozni.
A kiegészítő jelentés 6. pontjábn Mécs Imre úr négy változatot terjeszt elő arra vonatkozóan, hogy a sérelmet elszenvedett hozzátartozói hogyan érvényesíthesék kárpótlási igényüket.
A kiegészítő jelentés 5. pontja szerint Horváth Aladár úr a bíróság (1) bekezdésben meghatározott kárpótlását az érdekeltek kérelmére a sérelmet elszenvedő élettársa, élő gyermekük javára is megállapítható legyen.
Horváth Aladár úr javaslatáról szavazunk a jelentés 5. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Miniszter úr egyetért-e?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem