TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ)
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két percre se lesz szükségem.
Én azt hiszem, hogy nagyon örvendetes lenne, hogyha a kormánypártok, illetve a Kormány világossá tenné az ország és az Országgyűlés előtt, miben áll voltaképpen a taktikája. Ugyanis nyilvános vitában tárgyaljuk meg ezeket a dolgokat, tisztelt képviselőtársaim, és az a taktika, amelyet pillanatnyilag, legalábbis bevallott formában elénk tártak a kormánypártok igen tisztelt szónokai, az ellentmondásosnak látszik. Hiszen – ahogy Haraszti Miklós is említette – olyan megoldásokat kívánnak a Ház elé terjeszteni elfogadás végett, amelyekkel kapcsolatban közismert, hogy nem áll fönn a szükséges többség. Mi ezzel a céljuk? Nem tudom.
Nagyon fontos volna viszont tudnunk, hogy miért vélik úgy a kormánypártok, hogy ebben a kérdésben a konszenzus kialakítása reménytelen, és miért látszanak elmozdulni egy másik álláspont felé, amelynek a logikai kifutása véleményem szerint értelmezhetetlen. Én azt hiszem, hogy az Alkotmánybíróság döntése után – amelyet itt túl sokan és túl sokat kommentáltak egy másik hatalmi ág nyilvános ülésén – arra kellene törekednünk, hogy újra meggondoljuk, milyen lehetőségei vannak a konszenzusnak. Itt különféle megoldási variánsok merülnek föl, méghozzá újabb megoldási variánsok, és ezek azért kerülnek a Ház elé, mert a konszenzustól a Kormány, illetve a kormánypártok visszaléptek néhány fontos kérdésben.
Én azt hiszem, itt volna az ideje annak, hogy a felesleges és a közvéleményt is fárasztó konfrontációk után megpróbáljunk egy újabb konszenzust kidolgozni.
És még egy megjegyzés. De nem tartottam be az ígéretemet a két percre, úgyhogy abbahagyom. Köszönöm. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem