RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ)
RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ)
RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Sajnos nem tudok Debreczeni képviselőtársamhoz fordulni, pedig őhozzá intézném a szavaimat és nem engedményeket szeretnék kérni a Kormánytól, hanem problémákat szeretnék felvetni, amiket azt hiszem, még meg lehet vitatni, és még egyenesbe lehet hozni.
Ezek a problémák pedig a következők: a rádiónál és a televíziónál a mecenatúrának a szerepét kellene megvizsgálnunk közösen, mert úgy érzem, hogy erről még nem beszéltünk eleget és nagyon fontos a magyar kultúra szempontjából. Az, hogy a magyar kultúra szempontjából mennyire fontos a tömegkommunikáció és a médiumok, az nagyon sokszor elhangzott, de úgy érzem, hogy igazából a probléma még nem lett feltárva.
Először vegyük csak a televíziót, és az első megközelítésben ne válasszuk szét a kereskedelmi és közszolgálati televíziót, hanem a statisztikákat vizsgáljuk meg. A statisztikák azt mondják, hogy Magyarországon egy felnőtt magyar állampolgár évente négyszáz, azaz négyszáz darab filmet néz végig. Nem tudom, hogy tisztelt képviselőtársaim hogy vannak ezzel, de nálam eltelnek olyan napok, hogy nem nézek végig filmet. Filmnek számít ebben a statisztikában minden, ami mozog vagy vásznon, vagy képernyőn. Ennek 90%-a a televízióból a képernyőn van. A szám iszonyatos. Ha még hozzáteszem csak mellékesen, hogy ennek a négyszáz darab filmnek a 90%-át jogtalanul, illegálisan nézi végig a magyar állampolgár, akkor azt hiszem, hogy a probléma súlya világos lesz mindenki számára. Ez az illegálisság és jogtalanság – ezt mind a televízió közvetíti a magyar állampolgárnak, a mi választópolgárainknak. Általában a kábeltelevíziók ebben a bűnösök, de nemcsak a kábeltelevíziók, hanem a kazettahamisítók, azok a kölcsönzők, akik nem mondják meg az INTERVIDEO-nak, vagy a TÉKA kölcsönzőnek, hogy ők egy kábeltelevízió részére veszik ki ezt a kazettát, ezért nem többet fizetnek, hanem úgy veszik ki, mintha magánember venné ki, ugyanakkor levetítik ezt a kábeltelevízió csatornáin.
Ha mindezt elkezdjük számolni, hogy egy kábeltelevízió, amikor egy ilyen kazettát berak, ami vagy kalózkazetta vagy pedig féllegális módon lett kikölcsönözve, akkor rögtön kiderül, hogy ez körülbelül 12 000 lakásba megy ki átlagosan, ez a kábeltelevízió hálózatoknak az átlaga. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 24–30 ezer ember nézi illegálisan éppen azt a kazettát. Nem beszélve arról, hogy nagyon sok égi csatornát elcsennek a mi kábeltelevíziós csatornáink, nem fizetik ki a jogdíjakat.
Nagyon sok problémát okoz, azt hiszem, ezeket még meg kellene beszélnünk a kulturális bizottságban, és fokozatosan be kellene építenünk a médiákról szóló törvénybe. Hogy még egy számot említsek, körülbelül 2 milliárd forintot veszít a magyar költségvetés, és akkor még jóindulattal azt mondom, hogy nem a kulturális költségvetés, hanem az egész magyar költségvetés ezekből a jogtalanságokból és illegalitásokból. Úgyhogy azt hiszem, ideje lenne ezzel is szembenéznünk a médiatörvénnyel kapcsolatban.
De mint említettem, igazából nem ez a kérdés, amiről beszélni szeretnék, hanem a közszolgálati médiumok és a kereskedelmi médiumoknak a szemszögéből megvizsgálni azt, hogy milyen mecenatúraszerepet tudnak betölteni ezek a csatornák. Azt hiszem, az világos számunkra, hogy a közszolgálati médiumoknak kötelessége és nagyon fontos szerepe az, hogy a magyar kultúrát segítse, különösen az, hogy átsegítse ezen a nagyon nehéz, bonyolult helyzeten, amiben a kultúra most leledzik Magyarországon. Ezt csak mecenaturával lehet megoldani, mégpedig egy olyan piacorientált mecenaturával, ami tulajdonképpen elősegíti azt, hogy végre egy központi irányítás helyett a magyar mozgóképkultúra is piacorientált legyen.
A piacorientáltság nem azt jelenti, hogy rossz értelemben vett kommerszet támogatna, hanem egész egyszerűen azt jelenti, hogy a mechanizmusai, a struktúrái, a rendszere piackonform legyen Magyarországon. Ebben a televíziónak óriási szerepe lehet. Ugyanakkor a médiatörvényben a médiatörvényhez benyújtott és benyújtandó módosító javaslataink ezeket a gondolatokat tükrözik. Mégpedig azt tükrözik, hogy ezeknek olyan irányának kell lennie, ahol a televízió nem a maga gyártási és produkciós rendszerét és irodáit építi tovább, hanem megpróbálja kihelyezni ezeket a rendszereket és megpróbálja piackonformmá tenni a maga produkciós rendszerét.
Azt hiszem, ez nagyon fontos egy olyan átalakuló gazdasági struktúrában, ami most Magyarországon éppen zajlik. Tehát módosító indítványaink egy része ezt fogja érinteni, és kérem a kormánypárti képviselőtársainkat, hogy gondolják ezt meg, hogy mennyire fontos az, hogy a kultúra is piackonform legyen, ne csak a gazdaság.
Azt hiszem, az elmúlt 15 év alatt számtalanszor találkoztunk azzal, hogy ez a kettő nem szétválasztható. Nem lehet, és a kísérlet dugájába fog dőlni, hogyha azt gondoljuk, hogy létre lehet hozni egy piacgazdaságot anélkül, hogy a kultúrát vagy az élet más területeit is piackonformmá tenné. Azt hiszem, és ahogyan mondtam, ezt próbálják módosító indítványaink sugallni, hogy ezt a struktúraváltást a televízió nagyon komolyan segítse. Itt már csak zárójelben említem meg azt, hogy a televíziónak az óriási költségvetése nagyon komoly súllyal eshet latba akkor, amikor ezt a stuktúraváltást megpróbáljuk megcsinálni.
Azonban nemcsak a közszolgálati televízióról kell beszélnünk, hanem kell beszélnünk a kereskedelmi televíziózásról is, ahol, azt hiszem, elég komoly vita van közöttünk, és még lesz is. Éppen ezért időt kell szánnunk, hogy a kompromisszumot vagy a konszenzust megtaláljuk. Mennyiben kényszeríthető egyáltalán a keresekedelmi televízió arra, hogy a magyar produkciókat, a magyar kulturális termékeket befogadja, sőt segítse azoknak a megalkotását és keletkezését?
Biztos, hogy valamilyen módon kényszeríteni kell – és készakarva használok ilyen súlyos szavakat liberális párttag létemre, hogy kényszeríteni kell a kereskedelmi televíziókat arra, hogy ezeket a lépéseket megtegyék, ha Magyarországon kereskedelmi televíziózást akarnak folytatni. Azonban a mértéke nem mindegy. Azt hiszem, akkor, amikor azt próbáljuk meghatározni, hogy hány százalékos adásidőben kényszeríthető a kereskedelmi televízió arra, hogy magyar produkciókat vagy Magyarországon gyártott produkciókat sugározzon, akkor egy nagyon kényes témához nyúlunk hozzá.
Mégpedig ahhoz a kényes témához, hogy szembe kell néznünk és meg kell vizsgálnunk az európai és világmodelleket, hogy ezek a százalékos megoszlások mennyire billentik a kereskedelmi televíziót, a kereskedelmi csatornát afelé, hogy csak mennyiségben tudja le ezeket a magyar produkciókat, vagy hazai produkciókat, és hol az a határ, amikor még a kereskedelemi televízió minőségre törekszik és nem mennyiségre.
Ennek a megtalálása, ennek a kényes határnak a megtalálása országonként változik. Azt hiszem, meg kell beszélnünk közösen és el kell döntenünk közösen, és azt hiszem, abba az irányba kellene elmozdulnunk, ami mindnyájunknak az érdeke, hogy a kereskedelmi csatornák ne mennyiségorientáltak legyenek, hanem minőségorientáltak legyenek. Azt hiszem, a magyar kultúrának, a magyar produkcióknak, a magyar mozgóképnek legfontosabb az, hogy ezek a kereskedelmi televíziók azt segítsék, hogy minőségi munkák kerüljenek a magyar légtérbe, a magyar frekvenciákba, és a magyar nézők ezeket az adásokat, ezeket a produkciókat nézzék.
Módosító indítványom szintén ezt a részt is figyelembe veszi, és hangsúlyozom, elég kicsi ez a százalék – most nem mondok számokat, hogy hány százalék ez –, csupán csak azért vetem ezt fel, hogy a tisztelt kormánypárti képviselőtársaim is tanulmányozhassák azokat a modelleket és azokat a tapasztalatokat, amelyek felhalmozódtak a világban, és felkészüljenek arra, hogy ezt a kérdést is meg tudjuk vitatni.
Ugyanezzel a kérdéssel nemcsak a televíziózásban, hanem a rádiózásban is szembesülünk. Azt hiszem, tulajdonképpen ugyanezekkel a dolgokkal kell szembenéznünk, ugyanezeket a dolgokat meg kell vitatnunk.
Ezenkívül – azt hiszem – szót kell még ejtenünk a független kísérleti és egyéb olyan rádiókról, sőt azt gondolom, egyre hamarabb el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon a televíziózásban nem fog-e ilyen lokális adó is keletkezni, hiszen ezeknek az adóknak, ezeknek a csatornáknak a bekerülése, beruházása egyre alacsonyabb lesz, egyre könnyebben lesz elérhető kisközösségek, települések és mások számára. Azt hiszem, nincs messze az az idő, hogy ezek a kísérleti kisközösségi rádiók ne csak rádiók legyenek, hanem televíziók is legyenek.
(12.40)
Én azt gondolom, hogy ezt a részt is meg kell vitatnunk. És itt készakarva nem használok… hiszen a tegnapi interpelláció során elhangzott itt a "független" és "kalóz" és egyéb rádióknak a fogalmi köre. Olyan független és kereskedelmi csatornákról beszélek, ahol meg kell gondolnunk azt, hogy mennyiben fogjuk ezeket a csatornákat segíteni. Mennyiben fogjuk ezeket a csatornákat is piacorientálttá tenni, mennyiben próbáljuk ezeket a csatornákat is terelni afelé, hogy ne csupán azért harcoljanak, hogy önmegvalósító módon a saját véleményüket ki tudják fejteni, hanem valamilyen módon bele tudjanak illeszkedni egy piacorientált… nem piacorientált, bocsánat, piackonform rendszerbe, ahol ők is arra kényszerülnek valamilyen módon, hogy megtalálják a saját hallgatóikat, a saját nézőiket, a saját közönségüket, és ezzel a közönséggel minél szorosabb és minél összefüggőbb kapcsolatot kelljen kiépíteni ahhoz, hogy működni tudjanak.
Tehát összefoglalóan elismételném azokat a témákat meggondolás végett, amelyeket ebben a tekintetben módosító indítványaink fölvetnek: ez a közszolgálati televíziózásnak a mecenatúrája, a mecenatúrában betöltött szerepe, annak a kérdésnek a fölvetése, hogy milyen módon lehet kényszeríteni a magyarországi kereskedelmi csatornákat akár a rádiózásban, akár a televíziózásban, hogy milyen módon segítsék a magyar produkcióknak a létrejöttét, menynyiben lehet ezeket a kereskedelmi csatornákat bevonni abba, hogy a külföldi tőke hazai gyártásba kerüljön bele, és ne csupán a hazai tőkéből hazai gyártás történjen meg, hanem az aktív külföldi tőke is bevonódjék ezekbe a dolgokba.
Kérem, hogy ezekre készüljenek föl, és nem engedményeket kérünk, hanem azt javaslom, hogy vitassuk meg ezeket a nagyon fontos kérdéseket. Én azt gondolom, hogy a magyar televíziónéző, akár most is, aki nézi vagy nézni fogja, nemcsak politikai műsorokat néz, hanem ilyen típusú produkciókat is néz. És ne felejtsék el a tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy ezek a nézők a választópolgáraink is, nemcsak az enyémek, hanem az önöké is. Köszönöm szépen. (Taps.)
