RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ)
RÁDAY MIHÁLY (SZDSZ) Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én örülök, hogy Debreczeni képviselő úr visszajött, mert abban a rövid szünetben átmentem eredeti munkahelyemre, ahol rögtön elkaptak és üzennek neki. Ha nem kaptam volna szót, akkor kétpercest akartam mondani, hogy a mai nézőink megkapják ezt az információt, amit üzennek, és a mai anyagról, a mai itt elhangzottakról író újságírók is megkapják a kolléga üzenetét.
Nem tudom szó szerint idézni, a Debreczeni képviselő úr azt mondta – felsorolván különböző országokat –, hogy Norvégiában kormány nevezi ki a Televízió elnökét. Valami ilyesmit, ugye? Azt hiszem… bólints rá! (Közbeszólások: Bólintott. – Stimmel a Norvégia? – Derültség.)
A televíziós kolléga, aki elkapott, azt mondta, hogy ő ezen a héten jött vissza Norvégiából, ahol tanulmányozta a Televíziót, és a dolog így van – igaza van Debreczeni Józsefnek: a kormánynak kinevezési joga van, ami a Televíziót illeti, csak a névelővel van probléma. Nem a Televízió elnökét nevezi ki, hanem egy televízió elnökét nevezi ki, mert 6 db televízió van. (Derültség a bal oldalon.) Ez a különbség. Ha a megfelelő színvonalat elérjük, Magyarországon is lesz 6 magyar nyelvű televízió, akkor igazán semmi akadálya, hogy abból egynek az elnökét a Kormány nevezze ki. Én, mondom, közvetítek, lehet, hogy nem pontosan így volt, utána mondom a többit.
Kérem szépen, a Televízióban eltöltöttem eddig 24 évet – szeretném, hogyha megengednék, hogy még többet is eltöltsek ott. Megértem jó sok TV-elnököt, és általában írtam sok tanulmányt még korábban, amikor szerettem volna megváltoztatni a világot a Televízión belül is. Ezek általában inkább arra vonatkoztak, hogy hogyan kellene jobban, könnyebben dolgozni a Televízióban, nem politikai természetűek voltak. De az az érzésem, hogy elég jól ismerem a Televíziót.
Politikai csatákba belementem mindját az elején – azt mondtam, 24 éve. '69-ben ért az a szerencse, hogy az első játékfilmemet forgathattam mint operatőr. A rendező elég bátortalan volt. Én ültem az elfogadókkal fél órát a vágószobában, egyetlenegy snitthez ragaszkodva, hogy Csurka István: Mi újság Pesten című művéből készült filmből ne vágják ki a kritikai hangvételű mondatot. Arra gondolok, hogy részt vettem az Írott malaszt-ban mint operatőr, a Kinek a törvényében, olyan művekben, amelyek kritizáltak. Minden mondatért állandóan harcolni kellett.
Emlékszem arra, amikor az Unokáink sem egyik anyagából ki kellett vágjak egy snittet, mert bemutattam az építészek folyóiratát, ahol sok fotó volt, és az elfogadó észrevette, hogy az egyik fotón – mely fiatal építészeket ábrázolt – Rajk László van, s kivágatták.
A forgatókönyveket forgatás előtt elfogadták, a leforgatott filmeket utóbb elfogadták, megmondták, hogy mit kell csinálni, ami adásba ment… – ez mindig így volt, és ez a filmművészetben mindenki számára világos, mert hiszen a Televízióban adnak régebbi magyar játékfilmet, azon is rajta van az "Eng.sz.", vagyis az a szám, amelynek alapján a film forgalmazását engedélyhez kötve odaadták.
És én emlékszem arra, amikor mindössze három évvel ezelőtt Katona Tamással beültünk ebbe a bizonyos szabadságharc emlékhelyét ismertető műsorba, és mindenki hozta hazulról a kokárdáját, és megjelent a Televízió egyik vezetője – ma is vezető állásban van –, aki kicseréltette a kokárdákat, mert azt mondta, hogy a mai napra egyenkokárda van előírva a Televízióban, és föl kellett tennünk az aznapi egyenkokárdát a televíziós műsor készítése közben.
Volt olyan televíziós elnök, amelyik a Fővárosi Tanács elnökével a Szent István-parkban sétálgatva beszélte meg este, hogy milyen volt az előző napi műsor, és a tv-elnök másnap kiértékelte, és a kollégával átvágatta, vagy megmondta neki, hogy mit kell csinálnia legközelebb.
Szóval a kormányzását, a szabad kézivezetését a Magyar Televíziónak elég jól és elég régóta ismerem.
Az az igazság, hogy akik a Televíziót úgy tudják vezetni, hogy az a Kormánynak megfeleljen, egy bizonyos elvárás megfeleljen, azok kipróbált, tehetséges emberek. Ebből kifolyólag egy cseppet sem lepődött meg senki azon, amikor – én most nem akarom bántani, mert hiszen valahányszor bejön egy új fiú a Magyar Televízióba és bármelyik munkahelyre, én gondolom, minden munkahely alkalmazottai igyekeznek az új fiút nehéz helyzetbe hozni, hogy bizonyítson vagy kellemetlenkedjenek neki. A lényeg az, hogy Nahlik Gábor azt a bizonyos első értekezletét, amiről mindenki tud, és ami feltűnést keltett, a Magyar Televízió pártbizottságának termében tartotta. Ez ott egyeseket mosolyra fakasztott, másik részét azonban nem, mert őneki nem kellett tudnia azt – esetleg –, hogy akiket összehív, azoknak milyen a múltjuk. Akiket összehívott, abban kétféle ember volt: vagy aki már nem a Televízió alkalmazottja, de korábban ott vezető funkciót képviselt, és a változás szelei küldték el, vagy azok, akik a Televízióban korábban is vezető funkcióban voltak, de átmentették magukat, és most is vezető funkcióban vannak.
Egy nagyon tehetséges televíziós kolléga anekdotaszerűen járó mondatát szeretném fölidézni, amikor ez az értekezlet megvolt, aznap délután a következőket mondta, hogy "Én abszolút nem értem, hogy engem erre az értekezletre miért nem hívtak meg, hiszen én is a pártbizottság tagja voltam." (Derültség.)
(13.00)
És ez tény! Aki ott volt, mind az volt!
Kérem szépen, áttérnék egy kicsit a törvényjavaslatban egy-két dologra. Engem zavar a választási hirdetéssel kapcsolatos dolog, az időszakon kívüli politizálás, politikai hirdetések, mert arra kell gondoljak, hogy időszaki politikai hirdetést, választások közötti politikai hirdetést nemcsak a televízióban lehet csinálni, illetve lehet úgy csinálni, hogy másutt csinálom meg, s aztán a televízióban csinálom meg a reklámját. Vagy gondolok ez esetben mondjuk a 2 100 000 példányos Magyar Fórumra, amelynek ugye megy a reklámja a Magyar Televízióban, holott az nem egy kifejezetten televíziós reklám, hanem egy újságot hirdet. Abban az esetben, hogyha ez a pontja például marad a törvénynek, akkor ezt a kérdést hogyan lehet a későbbiekben tisztán, objektíven, világosan megítélni? Mert közben én – sajnos – egy roppant gonosz ember vagyok, és ismerem a költségvetési tényezőket, és tudom, hogy ebből az öszszegből, amelyből ez a Magyar Fórum elkészült, amivel a 35 milliónyi pályázatot meg lehet nyerni, a bélyegfelragasztás nélkül vissza lehet küldeni ezeket a kártyákat, és ami még a tévére került, ebből az összegből körülbelül le lehetne gyártani ma a Tenkes kapitányát vagy hasonló sorozatot, amely a hazafias nevelést szolgálná. Igaz, nem pártcélokat szolgálna – a hazafias nevelést szolgálhatná a Magyar Televízió képernyőjén, mert történelmünk valamely jeles és pozitív epizódját ragadhatná meg.
Nekem az az érzésem, hogy erre fontos lenne költeni – igaz, hogy akkor meg lehetne tanulni azt is, amit a Bach-korszakban istenien tudtak a magyar költők, televízió még nem volt, hogy "A gólya fiaihoz" és más versekben kitűnően tudtak politizálni úgy, hogy az a hatalom számára esetleg nem volt… ezt tévéjátékban is meg lehet oldani természetesen. De nekem az az érzésem, hogy inkább tévéjátékra kéne fordítani a pénzt, nem direkt politizálásra, amit mi úgy hívunk, hogy "Ketten beszélnek", mert hiszen ketten… Mindannyian, akik a politikát szeretnék látni a képernyőn, ugye, a saját politikájukat, azok elsősorban a "Ketten beszélnek" című vagy "Négyen beszélnek" című műsorokat szeretnék látni – a direkt politizálást, ki hányszor, mikor beszél?
A másik dolog, amit szeretnék mondani, az a reklám kérdése, mert az is itt szabályozva leend! Mi a reklám? Szóval most arra gondolok, hogy ha azt mondjuk, hogy a Magyar Televízió munkatársai vagy a Rádió munkatársai ne vegyenek részt a reklámban, ezt valamelyik módosító javaslat arra teszi, hogy a vezető, a képernyősök, bemondósok ne vegyenek részt, csak hát meddig? Szóval most arra gondolok, hogy ezt vajon hogy lehet megítélni objektíven, hiszen amikor a Kerékbár című műsort nézzük – Vágó István műsorát – vagy a Van benne valami-t, akkor nyilvánvalóan az egyik egy boltnak a reklámja, a másik biztosítók és utazási irodák reklámja. Ha történetesen ezt a műsort – mondjuk – és ezt csak azért lehet megcsinálni – ugye – mert fizeti valamelyik biztosító vagy valamelyik utazási iroda –, ha ezt elkezdi egy nímand reklámozni és nem egy ismert televíziós személyiség, aki ezt a műsort vezetné, akkor kérdés, hogy a nézők megnézik-e a műsort, mert elég szórakoztató-e, kérdés az, hogy a szponzor befizeti-e a pénzt, mert neki megfelel a senki, akinek még nincs neve, viszont ha a senki kezdi el a műsort csinálni, vajon a tizedik adás után nem lesz már egy híres televíziós személyiség, s attól kezdve már nem vezetgetheti tovább a műsort, amit ő járatott le, mert akkor már egy vezető személyiség arcán megy el a reklám?
Nem kezelhető szerintem a dolog, ezeket át kell gondolni. Ilyenfajta szabályozást csak úgy lehet megoldani, hogy ha a dolog valóban vizsgálható és intézhető!
Nekem nagyon nem tetszik, hogy a költségvetés évente határozza meg a televízió pénzét. Ez azt jelenti, hogy "Ha jó fiú voltál, kapsz pénzt – ha rossz fiú voltál, nem kapsz pénzt –, ha teljesíted a kívánságaimat, ha jó sok politikai műsort teszel bele, ahol én mondom az okosabbakat, akkor kapsz pénzt –, ha nem így van, akkor nem kapsz!" Ez nem helyes, erre valami más trükköt kell kitalálni. Erre vannak javaslatok – én azt szeretném, ha azok kapnának lehetőséget, és az, hogy a költségvetés, a Kormány mekkora összegekkel dotálja – mondjuk – a Tenkes kapitányát vagy más hazafias jellegű tévéjátékokat, gyerekműsorokat, vetélkedőket, mint hajdan a "Ki tud többet a Szovjetunióról" című vetélkedőt (Derültség.) , ennek nincs akadálya, szóval ezt lehet akkor is, hogyha más módon fizetjük, a televíziót támogatja – nem fizeti –, támogatja a költségvetés a telvíziót, akkor is meg lehet találni a módozatokat arra, hogy a népet nevelő, szórakoztató, művelő művekhez anyagi támogatást adjon.
Nekem van szakmám, nem egy, és az az érzésem, hogy nem kerülhetek gondba. Én már megtanultam azt is, hogy sötét és pici szobában is lehet fotografálni, tehát én igazán nem fogok benyújtani módosító javaslatokat, bármilyen körülmények között képes vagyok műsort készíteni, és szeretnék is a jövőben! És ez egy nagyon fontos kérdés! Ezt azért szerettem volna elmondani, mert a televíziót megváltoztatni… Volt egy kolléga – ma már nyugdíjas –, aki azt mondta, hogy egy módon tudna javítani a televízó helyzetén: ha kiállhatna a kapuba, és azt mondhatná, hogy "Te bejöhetsz, – te nem jöhetsz be, – te bejöhetsz, te nem jöhetsz be!" De nem politikai, szakmai alapon: hogy ki ért hozzá, hogy kell jól csinálni egy televízióműsort, ki az, aki nem hamis, hanem azt mondja, amit akar, tisztességesen, becsületesen – jó, de az bejöhet, és aki ért szakmailag hozzá!
Kérem szépen, szóba került az, és szeretném Fekete Gyulának elmondani, hogy én borzasztó boldogtalan lennék, hogyha sikerülne megalapítani a második "APO-t", agit. prop. osztályt, és ha előbb-utóbb kénytelen lennék Lakatos elvtársnak szólítani! Ahogy ő előadta itt a televíziós műsorok sorozatát, elemzését, kívánságait, ez pontosan ugyanúgy hangzott el, ahogy a televízióban megjelenve, előadást tartva Lakatos vagy Berecz ezeket csinálták! Ezt pontosan tudjuk, tehát ha így elmondja, egy szó nyugodtan behelyettesíthető, bármelyik… legfeljebb a műsorcímek változnak.
Ugyanígy volt a negatív kívánságlista és a kívánságlista felsorolva évtizedeken keresztül! Nem örülnék neki, ha Fekete Gyula elképzelései ezen a téren valósággá válnának, és így kéne szólítanom a jövőben!
És ezzel kapcsolatban szeretném elmondani a híres tapasztalatot az "Önök kérték"-kel. Nálunk mindenki azt mondja, hogy miért nincs ilyen műsor, miért van olyan műsor, miért nincs ilyen műsor, miért van olyan műsor? Kérem szépen, az "Önök kérték" című sorozat, amely hosszú ideig ment a televízióban, borzasztó gondban volt mindig, ugyanis a népek háromféle dolgot kértek: vagy operettet vagy tánczenét – nevezzük, aminek akarjuk –, vagy nótát. Nem népdalt, nótát! És annak érdekében, hogy valami kultúra is legyen az "Önök kérték" című műsorban, a szerkesztők mindig csaltak, és mindig fel tudták olvasni, hogy Kovács Jánosné Verpelétről szeretné hallani Latinovits Zoltántól ezt vagy azt a verset, és valakit találtak, rendszerint egy kulturáltabban kinéző embert, aki szeretett volna hallgatni egy operából egy részletet.
Szóval lehet manipulálni, lehet olyat is, de ha rábízzuk, hogy mit akar nézni a néző, akkor magyar nótát fog kérni, és nem biztos, hogy az ugyanolyan jó, mintha népdalt hallgatna vagy valami más, fontosabb dolgot.
Kérem szépen, igaza van annak, aki azt mondja, hogy a televíziós adások választékából a néző választani fog. Úgy van, már most választ nagyon sok helyütt, és egyre többet választ. Ugyanis satellitről, műholdról egyre több műsorhoz fér hozzá, és egyre több műsort hoz haza a gyerek kazettán, hogy nézze meg, hogy ez milyen jó krimi, ez milyen jó műsor, ez milyen jó show, amit itthon nem lehetett nézni, nézd meg! És az ember egyre kevésbé nézi – az ember – értsük: az országban egyre kevesebbet nézi a magyar nyelvű televíziót! Csak arra kell gondoljak, hogy a választék – ha ez így megy tovább, és nem egy megegyezéses, egy tiszta televíziózást, egy önálló televíziózást biztosító egy-két csatornáról van szó, amiről most van szó, és szabadjára engedjük a többit, hogy megszülessen, akkor a dolog az lesz, hogy mielőtt a sok magyar nyelvű televízió megszületne, a nézők elkezdenek a sok másnyelvű televízió közül választani, és igaz, hogy roppant jót tesz a nyelvtanulásnak, csak azt a célt, amelyet hangoztatnak többen – és én szeretem Arany Jánost, amikor mondom, hogy "nem elég csak, hanem tudni is kell jól szeretni a hazát", nem elég csak emlegetni, szóval el kell érni azt, hogy legyen a nézőnek kedve a magyar televíziót nézni, többféle igényt kiszolgáló, többféle magyar nyelvű televízió legyen annak érdekében, hogy a néző azok közül válasszon, és ne a külföldi adások kínálata legyen számára a vonzó!
És befejezem: azt gondolom, hogy ha Norvégia megengedheti magának – nem… előbb elmondok még valamit. (Közbekiáltás: Jaj, ne!) Bírd ki! (Derültség.)
Elmondom, hogy egyszer valaki azt mondta, hogy "Maguk hányan vannak abban az országban?" Mondtam: "Tízmillióan élünk errefelé körülbelül, egyesek szerint 13, mások szerint 15 millióan!" Azt mondja: "És milyen nyelvet beszélnek?" Mondom: "Magyarul." Azt mondja: "Magyarul? Érdemes ennyi ember számára egy önálló nyelvet fenntartani?"
Na most, Norvégiában még kevesebben vannak, és ha Norvégiában mód van fenntartani 5-6 norvég nyelven beszélő televíziót, én azt mondom, hogy érdemes! Biztos, hogy ők is tudnak másmilyen televíziókat venni, és én egyáltalán nem bánom, ha elértük azt, hogy 5-6 magyar nyelvű televízió lesz – szeretnék az egyikben majd munkát kapni –, akkor az egyiknek az elnökét a Kormány nevezze ki. Köszönöm. (Taps.)
