HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ)
HACK PÉTER, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elhangzott beszéd után annak kellene következni, hogy a beszédben foglalt ajánlatra valamiféle válasz érkeznék. Nos, én erre nem vagyok felhatalmazva. Csak a véletlen hozza, hogy én szólalok meg Debreczeni József után, és csak azért jelentkeztem szólásra, mert úgy érzem, hogy a vitának a tegnapelőtti alkotmánybírósági döntés adott egy új fordulatot, és ennek a fontosságára szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét.
Azonban ha már így adódott, hogy a szerencsés véletlen folytán Debreczeni József után szólhatok, szeretném ebben az ügyben is megnyilvánuló kormánypárti álláspontra ráirányítani az önök figyelmét.
Az elmúlt két évben a kétharmados törvények kapcsán a Kormány kétféle taktikát folytatott. Ha volt egy olyan törvény, amelyet a kérharmados törvénnyel fel kellett váltani, mint például az önkormányzati törvény a tanácsrendszert váltotta fel, vagy a bírói kinevezési törvény a meglévő pártállami bírósági szervezeti törvényt csak részben módosította, akkor az volt a taktika, hogy azt mondták kormánypárti politikusok, hogy vagy elfogadjuk az általuk előterjesztett javaslatot, és akkor egy viszonylag rossz kompromisszum létrejön, vagy nem fogadjuk el, de akkor mi viseljük a felelősségét annak, hogy megmarad a tanácsrendszer vagy a rossz bírói törvény, a pártállami 73-as bírói törvény alapján megtörténik a bírók kinevezése.
Ez volt az egyik változat. A másik változat az, amikor nincsen törvény, tehát nincs olyan törvény, amit egy kétharmados törvénnyel fel kellene váltani, mégis az 1989-es, illetőleg az 1990-es alkotmánymódosítás kötelezettségként írja az új Országgyűlés számára, illetőleg a Kormány számára, hogy ezeket a törvényeket meg kell alkotni. Ilyen törvény például a rendőrségi törvény, a nemzetbiztonsági törvény, amit éppen Debreczeni úr részvételével működő, még a régi parlament által felállított országgyűlési bizottság is sürgetett, és 1989-ben vagy talán 90 elején volt ez, azt mondták, hogy ennek a két törvénynek a megszületése rendkívül fontos. De ilyen a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény, és ilyen a most tárgyalt rádió- és televíziótörvény is. Mindezeket a nemzeti megújhodás programja 1990-re ígérte, és alkotmányos kötelezettsége a kormányzatnak, hogy ezeket beterjessze.
A mostani törvényben is – tehát a rádió-, tv-törvényben is – és a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény ügyében is az elmúlt másfél hétben mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a magyar Országgyűlés alkotmányos mulasztást követett el azzal, hogy ezeket a törvényeket nem fogadta el. Ez egy rendkívül súlyos ítélet a magyar Országgyűlésre.
A nemzetbiztonsági törvényről és a rendőrségi törvényről csak azért nem mondta ki eddig az Alkotmánybíróság, hogy alkotmányos mulasztást követett el a magyar Országgyűlés, mert ezeknek a törvényeknek az ügyében nem érkezett megkeresés a bírósághoz. Tudhatjuk előre, ha megkeresés érkezne, ezeknek a törvényeknek az ügyében is kimondaná a mulasztást. Még egyszer mondom, joggal mondja ki, hiszen 89-ben valamennyi politikai erő ezeket fontosnak tartotta, az Alkotmány kötelezte erre az Országgyűlést, mégsem tárgyaljuk. Miért nem tárgyaljuk ezeket a törvényeket? Azért nem tárgyaljuk, mert ezeknek a törvényeknek az ügyében nem lehet az első kategóriában említett kényszerítést alkalmazni, nem lehet azt mondani, hogy akkor megmarad a régi törvény, amire hivatkozhatunk, hanem valami új taktikát kell alkalmazni, s ez az új taktika jelent meg az előző megszólalásban is, hogyha nincsen pártállami törvény, akkor van pártállami határozat, majd annak alapján történik a kormányzat politikája.
Szerintem ez egy rendkívül veszélyes taktika. Rendkívül veszélyes taktika az, hogy a kormányzat nem akar például a rendőrségi törvényben vagy a nemzetbiztonsági törvényben előrelépni, nem akar ebben a törvényben sem előrelépni, mert ezeknek a törvényeknek az előterjesztésének a felelőssége és az elfogadható előterjesztésének a felelőssége akár tetszik ez, akár nem, ez a Kormányt terheli. A Magyar Köztársaság Kormányát terheli egy olyan előterjesztés felelőssége, amely mindkét fél számára elfogadható.
Tehát sajnos, tisztelt uraim, akár tetszik ez, akár nem, itt jó lenne megállapodni. Én most ennek a megállapodásnak a tartalmáról nem nyilatkozom, mert önök is tudják, hogy nem vagyok tagja a kulturális bizottságnak, és ez annak a bizottságnak a kompetenciája, amely ezzel az üggyel foglalkozik.
(10.00)
Amiért én szót kértem, az az Alkotmánybíróság tegnapelőtti döntése, amelyben az 1047/1974-es – '47-et mondtam majdnem itt is, de tulajdonképpen nincs nagy különbség, hiszen annak a törvénynek a szelleme az 1974-es minisztertanácsi határozatnak a szelleme, a Biszku–Lázár korszaknak a legsötétebb időit idézi. 1974 a '68-as reformok megállításának korszaka. Ennek a szellemnek a jogfolytonosságát emlegette Debreczeni József előző felszólalásában is. De ezzel a határozattal kapcsolatban az Alkotmánybíróság néhány olyan fontos dolgot kimondott, amire a magyar Országgyűlésnek oda kell figyelni, mert akár így, akár úgy születik meg az a törvény, amit most vitatunk, ennek a törvénynek, amit most meghoz az Országgyűlés – akár konszenzussal, akár erőből – az Alkotmánybíróság tegnapelőtti döntésére figyelemmel kell lennie. És akik ismerik ezt a döntést, azok tudják, hogy a '74-es kormányhatározatról kimondott alkotmánybírósági ítélet rendkívül sok kérdésben tartalmi szempontból megköti a mi kezünket a rádió- és a televíziótörvény ügyében. Hiszen ez az alkotmánybírósági döntés megerősíti a korábbi alkotmánybírósági határozatot, amely kimondta, hogy a "szabad véleménynyilvánítás joga a kommunikációs alapjogok »anyajoga», belőle vezethető le a sajtószabadság alapjoga is."
És kimondta azt is ez az alkotmánybírósági döntés, hogy a "sajtószabadságot elsősorban az állam tartalmi be nem avatkozása biztosítja." Ennek felel meg például a cenzúra tilalma és a szabad lapalapítás lehetősége.
Ezzel a tartózkodással az állam elvileg lehetővé teszi, hogy a társadalomban meglévő vélemények, valamint a közérdekű információk teljessége megjelenjen a sajtóban.
A tájékozódáshoz való jog, vagyis az információszabadság anyagi és eljárási garanciáit az állam elsősorban másutt, az adatokhoz való hozzájutásnál építi ki, nem sajátosan a sajtóra, hanem bárkire nézve. Demokratikus közvélemény azonban csak teljeskörű és tárgyilagos tájékoztatás alapján jöhet létre.
Ennek megfelelően az Alkotmány a véleményalkotáshoz nélkülözhetetlen tájékozódáshoz való jogot érvényesíti a sajtószabadság fent vázolt koncepciója korlátjaként. De csupán az elkerülhetetlen mértékben kifejezetten kötelezi az Országgyűlést – ismétlem: kötelezi az Országgyűlést – arra, hogy a tájékoztatási monopóliumokat törvénnyel akadályozza meg.
Nos, ez a törvényi szabályozás folyik most. És ennek a törvényi szabályozásnak a tartalmi sajátosságaival külön foglalkozik az Alkotmánybíróság döntése a rádió és a televízió esetén, tehát konkrétabban az országos közszolgálati rádió és televízió esetében.
Itt egy pillanatra szeretnék megállni ennél a négy szónál, hogy "országos közszolgálati rádió és televízió". Debreczeni József, amikor nemzetközi példákat említett, megítélésem szerint egy pici csúsztatást hajtott végre érvelésében. Ugyanis a nemzetközi példák akkor helytállóak, hogyha több szempontot is együtt nézünk. Hogyha azt mondjuk – például egy építészeti példával élünk –, nemzetközi példák mutatják, hogy mondjuk Grönlandon nagyon jól bevált építkezési mód a jégkunyhó építése és ezt a Szaharában is alkalmazni kívánjuk, akkor némi fennakadást fog okozni a gyakorlati végrehajtás, mert bizonyos körülményeket nem veszünk figyelembe.
Debreczeni József érvelése nem vette figyelembe azt, amit az Alkotmánybíróság – ismételten mondom – nagyon helyesen állapított meg, hogy az országos közszolgálati rádió és televízió nem tekinthető önmagában, hiszen a tájékoztatási monopóliumok kérdése és a sajtószabadság kérdése egy nagyon komplex kérdés, és ennek a szabályozásnak együtt kell tekinteni a szabályozást a helyi televízióknak a lehetőségével, a frekvencia megteremtésének a lehetőségével, a műholdas lehetőségekkel. Azok a szabályozások, amikre ő hivatkozott – az én szerény ismereteim szerint – egy komplex rendszerben helyezkednek el, tehát a jégkunyhóhoz hozzátartozik a –30 fok is és hozzátartoznak az ottani körülmények is, amelyek lehetővé teszik a jégkunyhó építését, és ezért – hacsak ezeket a körülményeket nem teremtjük meg a Szaharában – ne kezdjünk bele a Szaharában jégkunyhó építésbe. (Zaj a jobb oldalon. –Taps a bal oldalon.) Ugyanis az Alkotmánybíróság is erre hivatkozik, hogy ezeknek a lehetőségét a törvényben együtt kell megteremteni, együtt kell kezelni.
Most visszatérve a Rádió és a Televízió kérdésére. Az Alkotmánybíróság rögzíti, hogy a "véleménynyilvánítási szabadságot a Rádió és a Televízió esetében jogilag részletesen szabályozott szervezeti megoldásokkal kell biztosítani. A szervezeti megoldások alkotmányosságát az minősíti, hogy elvileg képesek-e biztosítani a társadalomban meglévő vélemények teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű kifejezésre jutását, valamint a közérdeklődésre számot tartó eseményekről és tényekről való elfogulatlan tájékoztatást."
Na most, azt is tudom, hogy ezeknek a kérdéseknek a megítélésében nagyon nagy vita van önök között és közöttünk és a közvélemény nagyon széles csoportjaiban.
Én ezért nem szeretnék ebbe a vitába tartalmilag belebocsátkozni, és nem szeretném eldönteni, hogy kinek van igaza ebben a vitában – nem is lenne méltányos, hogyha mi döntenénk el, hogy a kettőnk között lévő vitában melyikünknek van igaza. Azonban azt szeretném jelezni az önök számára, hogyha itt megszületik egy törvény még ha teljes egyetértéssel – Debreczeni József hivatkozott egy 98%-os elfogadott törvényre –, akkor sem biztos, hogy ez a teljes egyetértéssel megszületett törvény megfelel annak a követelménynek, amit az Alkotmánybíróság most leírt.
Tehát én arra szeretném az önök figyelmét ráirányítani, hogy itt a hétfői döntéssel egy új helyzet jött létre, amely új helyzetnek az összes vonatkozását – szerintem – a most formálódó törvény tekintetében figyelembe kell venni, mert azt kockáztatjuk, ami megtörtént a szakszervezeti törvénynél, hogy nagy többséggel egyetértettünk valamivel, amiről az Alkotmánybíróság kimondta, hogy ez így nem volt jó ez az egyetértés. Önmagában a többség nem igazolja az igazságot, tehát önmagában attól, hogy egyhangúlag hozunk egy döntést, nem biztos, hogy az a döntés helyes.
Az Alkotmánybíróság felülbírálhatja a döntésünket, és ezért nekünk most újra át kell nézni a törvény valamennyi rendelkezését, hogy ezek a követelmények, amiket az Alkotmánybíróság rögzített, amikre az Alkotmánybíróság felhívja a figyelmünket, vajon a mi jelenlegi legjobb tudásunk szerint maradéktalanul érvényesülnek-e a törvényben vagy sem.
Szeretném azt is hangsúlyozni, hogy az Alkotmánybíróság a Rádió és a Televízió alkotmányos működésének feltételeként meghatározza azt, hogy "a törvénynek ki kell zárnia, hogy a közszolgálati rádióban és televízióban akár az állam szervei, akár egyes társadalmi csoportok a műsorok tartalmára meghatározó befolyást gyakorolhassanak."
Ezért nekünk a törvényben olyan szabályokat kell teremteni, ami ezt kizárja, az én számomra is megnyugtatóan és Csurka István számára is megnyugtatóan zárja ki mind a két befolyást. Én örülnék, hogyha ezt meg tudjuk találni, de nem vagyok róla 100%-ig meggyőződve, hogy ez a törvény, amit idáig a kulturális bizottság kidolgozott, megfelel ezeknek a követelményeknek.
Az Alkotmánybíróság leszögezi, hogy a sajtószabadságnak a kritériuma a sajtónak az államtól való szabadsága. Ez a Kormánytól való szabadságot jelenti, de hozzátesz egy nagyon fontos dolgot, amely szintén az eddigi vitákhoz képest megítélésem szerint új elem, hogy nemcsak a Kormánytól, de az Országgyűléstől is szabadnak kell lennie a sajtónak, a Rádiónak és a Televíziónak, hiszen az Országgyűlés meghatározó tartalmi befolyása éppen úgy alkotmányellenes, mint a Kormány meghatározó tartalmi befolyása. Itt nem tesz különbséget, mind a kettő alkotmányellenes.
(10.10)
Tehát sem a Kormány nem szerezhet meghatározó tartalmi befolyást, sem az Országgyűlés nem szerezhet tartalmi befolyást, és utána egy fél mondatban az Alkotmánybíróság azt is hozzáteszi, hogy ugyanez vonatkozik az önkormányzatokra, a pártokra, más társadalmi szervezetekre, érdekképviseletekre és csoportokra is. Tehát szeretné mutatni azt, hogy az Alkotmánybíróság nagyon magasra állítja a mércét. Nagyon nehéz ennek a mércének megfelelni. Elmondja azt is pozitív módon, tehát nemcsak tilalmakat állít fel, hogy mi az, amit nem tehet bele a törvénybe a törvényhozó, hanem hogy miket kell, milyen jogi megoldásokat kell találni.
Kimondja az 5. oldalán – legalábbis ebben a gépelt szövegben –, sajnos, a Közlöny még nem jelent meg, tehát annak az oldalszámára nem tudok hivatkozni –, hogy a törvényhozó feladata, vagyis a mi feladatunk meghatározni azt a jogi megoldást, amely alkalmas a vélemények teljes körű, kiegyensúlyozott arányú és valósághű bemutatását, illetve az elfogulatlan tájékoztatást garantálni, és ezen belül a törvényhozó választja meg azt is, hogy ebben a rendszerben milyen feladatot kap a közszolgálati rádió és televízió.
A rádiózás és televíziózás jelenlegi feltételeinek szűkössége miatt igen elterjedt a véleménynyilvánítási szabadság garantálásának az a módja, hogy a törvény sajátos társadalmi képviseletet teremt a tartalmi kiegyensúlyozottság ellenőrzésére és az ezt biztosító alapvető szervezeti döntések meghatározására.
Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát garantáló sajátos képviselettől idegen az, hogy kizárólag vagy meghatározóan a társadalom politikai képviselete ismétlődjék meg benne. Pártok konszenzusa, még kevésbé csupán a parlamenti pártok konszenzusa nem alkalmas arra, hogy alkotmányos garanciát nyújtson a véleményszabadság teljességére.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezek az idézetek, ahogy Kutrucz Katalin tegnap mondta – ha pontosan tudom idézni –, az idézett szöveg a fontos, bárha következetes lett volna, a teljes szöveget felolvassa, mert nyilvánvalóan, ha valaki idéz, akkor bizonyos részeket emel ki, és lehetnek olyan részek, amelyek nem támasztják alá az álláspontját.
Én elég sokat idéztem az Alkotmánybíróság tegnapelőtti döntéséből. Ezekről összefoglalva csak annyit lehet megállapítani, legalábbis én most csak annyit tudok megállapítani, hogy nagyon súlyos érvekkel nagyon magasra állított mércét határoznak meg az Országgyűlés törvényalkotó munkájára.
Ebben a döntésben olyan elemek is megjelentek, amely elemek eddig megítélésem szerint nem voltak jelen a kulturális bizottságban, vagy itt, a Parlament plénumán folyó vitákban. Ezekre a körülményekre tekintettel kell lennünk, és úgy látom, hogy a jelenlegi jogi szabályozás, tehát az a szöveg, amely eddig kialakult és amelynek elfogadását ajánlja Debreczeni József, ez a szöveg első ránézésre nem felel meg! Ennek a szövegnek az elfogadása, tehát ha tudomásul vesszük azt az álláspontot, amelyet Debreczeni József most úgy fejez ki, ahogy az angol mondja: "Take it or leave it!", tehát "vagy elfogadjátok ezt, vagy hagyjátok, és akkor viseljétek ennek a felelősségét!", ha elfogadnánk, sem jutnánk közelebb a megoldáshoz az én megítélésem szerint! Mondom – a dolog tartalmába nem akarok részletesen belemenni; attól tartok, hogyha elfogadnánk most rögtön és azt mondanánk, hogy most zárjuk le és most gyorsan szavazzunk, bár nem lennénk határozatképesek, de nyilván, ha ezt az ajánlatot tennék önök, biztos, hogy pillanatokon belül biztosítanák a szavazatképességet.
De ha ez megtörténne, akkor sem kerülnénk ki abból a nehéz helyzetből, amelybe most belekerült a magyar törvényhozás. Ugyanis akkor az így megszületett törvényt szembesítené valaki az Alkotmánybíróságnak ezzel a határozatával, és úgy látom, hogy ez a törvény megméretve könnyűnek találtatna az Alkotmánybíróság döntése alapján.
Tehát én azt szeretném kérni önöktől, hogy a tárgyalások folyamán ennek a döntésnek a szempontjaira is legyenek tekintettel, és ennek a döntésnek a szempontjait is építsék be jogászok közreműködésével a döntésbe, mert ellenkező esetben úgy járunk, mint a kárpótlási törvénnyel, hogy fél évig vitatkozunk és utána újra kell kezdeni; úgy járunk, mint a szakszervezeti törvénnyel, hogy hosszú ideig vitatkozunk és újra kell vele foglalkozni. Ezt ennél a törvénynél el kellene kerülni, és abban bízom, hogy ebben önök is egyetértenek. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
