VARGA MIHÁLY (FIDESZ)

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY (FIDESZ)
VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Államtitkár Úr! Január folyamán több napilapunk terjedelmes írásban számolt be a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumának arról az intézkedéséről, amelyet a Magyar Közlöny 1991. évi 145. számában olvashattak. Ebben egy autóimport-korlátozó kvóta felállításáról van szó. A minisztérium az első félévre 60 ezer darabban határozta meg azoknak a gépkocsiknak – használt és új gépkocsiknak – a számát, amelyeket az autóimportáló cégek behozhatnak.
Mint kiderült a sajtónyilatkozatokból, elsősorban azzal indokolták, hogy a hazai piac védelme érdekében van szükség erre a rendelkezésre, mint tudjuk, a Suzuki és az Opel autógyárak termelése az év folyamán fog beiindulni.
Megtudhattuk a Magyar Közlönyből, hogy január 27-től lehet beadni az engedélykérelmeket a minisztériumhoz, azokat február 3-ától kezdik elbírálni. Ezzel véleményem szerint mintegy másfél hónapra felfüggesztették az autóimportot Magyarországon, legalábbis a cégek számára – a magánról itt nem beszélek –, és megtudhattuk a sajtóközleményből azt is, hogy a beérkezett kérelmeket a postai beérkezés sorrendjében fogják majd elbírálni. Hogy milyen más szempontok lesznek az elbírálásnál, sajnos ezt nem tudhattuk meg.
Úgy vélem, hogy nemcsak a postai futárok gyorsasága dönti azt majd el Magyarországon, hogy melyik cég hány autót hozhat be.
Mindezek után a következő kérdéseket intézném államtitkár úrhoz:
1. Ön szerint mennyire áll az intézkedés összhangban a hazai autópiac teljes liberalizálásával?
2. Értelmesnek tart-e olyan engedélyezési rendszert, ahol a postai versenyfutás dönti el, ki mennyi autót importálhat?
3. Ön szerint elképzelhető-e az, hogy a hazai piac védelme címén a magyar autóvásárlók drágábban jutnak majd személygépkocsihoz?
És végül negyedikként: a behozatal leállása miatt a gépjárműimportőrök nem tudták szerződéseik egy részét teljesíteni. Felkészül-e a minsztérium az ebből eredő károk és bírósági perek kezelésére?
Tisztelettel várom válaszát. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem