SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)

Teljes szövegű keresés

SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyébként nagyon rövid leszek. Néhány gondolatot tehát államtitkár úr hozzászólásához, és még egyszer szeretném kijelenteni, hogy rendkívüli módon sajnálom, hogy államtitkár úr nincs itt, de bízok abban… (Közbeszólások: Itt van!) … Megvan, bocsánat, örülök, hogy itt van. (Derültség. – Közbeszólás jobbról: Mi is örülünk, hogy itt vagy.) Ti is örültük, hogy itt vagyok, akkor minden rendben van. Tehát csupán a történelmi tényekről.
Németország 1952-ben kezdte meg – mint említettem – a jóvátételi szerződések megkötését. Ezeket a szerződéseket nem zsidó érdekvédelmi szervezetekkel, hanem kormányokkal kötötte. Ezek a kormányok, amelyeket már részben felsoroltam – még ezekhez tartozik Svédország, Hollandia, Egyesült Államok és Görögország.
A németek által fizetett jóvátételi összegek elosztását nem az érdekvédelmi szervezetek és nem maguk az érintett polgárok végezték, hanem a kormány. Így tehát szeretném cáfolni államtitkár úr azon megállapítását, hogy ez nem a parlament és nem a kormánynak a dolga, mert 1952-től 1974-ig a nyugat-európai demokráciák kormányai külügyminiszteri szinten képviselték a német Bundestag jóvátételi bizottságában a károsultak érdekeit. Ez az első megállapításom, melyre a jegyzőkönyvek és dokumentumok rendelkezésre állnak.
A második. 1991 márciusában a Kormány e tárgyban illetékes tanácsadója maga is felvetette, hogy egyedüli illetékessége – egységes érdekképviseleti szervek hiányában – a Kormánynak van. A Kormánynak és a Parlamentnek nincsen más dolga, mint a magyar érdekvédelmi szervezeteket és a német jóvátételi szervezeteket összehozni ebben az ügyben, és én úgy gondolom, hogy valamennyi zsidó állampolgárnak ugyanúgy külügyminisztere és külügyi államtitkára a jelenlévő államtitkár úr, mint az ország valamennyi polgárának. Egyenként nem lehet beállítani ezekhez a kompenzációs irodákhoz, mert úgy semmit nem lehet tenni.
Szeretném elmondani – ígértem, hogy visszatérek –, magam jártam Frankfurtban néhány, anyámmal együtt Allendorfban szenvedett személy érdekében. Kivételesen fogadták el jelentkezésünket – ez az egyik.
A másik: a Bundestag belügyi és pénzügyi bizottságában folyamatosan vannak tárgyalások – dokumentumok vannak róla – a kárpótlási ügyekről, ezért azzal szeretném zárni ezt a részt, hogy nem elfogadható államtitkár úr eljárása egyrészt azért, mert előre befolyásolta a Parlamentet, hogy az elhangzottak előtt mint egy napirend előtti hozzászólást kért, másrészt, mert minden tiszteletem fenntartásával – és tényleg az idővel nem szeretnék visszaélni… (Zaj.) …, mely tényeket felsorolt, nem felelnek meg a valóságnak. Tekintettel arra, hogy dokumentumok halmazai vannak nálam, a hozzászólás után nagyon szívesen megbeszélem ezt államtitkár úrral.
Változatlanul kérem a tisztelt kormánykoalíciót és a Parlament valamennyi tagját: egyetlen kérdésben kell dönteniük, történesen abban, hogy egy nép jogérvényesítésének lehetőségét megvonja-e vagy pedig megadja.
Bízva megértésükben, köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem