SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP)
SUCHMAN TAMÁS, DR. (MSZP) Elnök Úr, mind a ketten kívánunk szólni. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Kérem önöket, hogy támogassák országgyűlési határozattervezetünk sürgős napirendre tűzését, amely az életüktől politikai, faji, vallási vagy világnézeti okokból a nem magyar hatóságok által jogtalanul megfosztottak hozzátartozóinak kárpótlását szolgálja oly módon, hogy a Magyar Kormány közbenjárását kérjük a német szövetségi kormánynál a hatvanas években megkezdett kárpótlási eljárás folytatását illetően. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy a Magyar Kormány, a Magyar Külügyminisztérium, s rendkívül sajnálom, hogy Katona Tamás úr, bár élt az előzetes szólás jogával, pont most távozott el, tehát a Magyar Külügyminisztérium és a Magyar Pénzügyminisztérium – úgy, mint azt a hatvanas években tették – eljár a német szövetségi illetékes szerveknél, hogy a magyar zsidó érdekképviseleti szervek folytathassák ezen bizonyos tárgyalásokat.
Németországban az első kárpótlási törvényt 1952-ben hozták. Eszerint jóvátétel illeti meg mindazokat a személyeket, akik politikai meggyőződésük, fajuk, vallásuk, vagy világnézetük miatt üldöztetést szenvedtek, a nemzeti szocialista önkény áldozataivá lettek, illetve az üldöztetés miatt munkaképességükben tartósan károsodtak. Velük azonosnak kell megítélni mindazokat, akik nemzetiségük, illetve emberi jogaik semmibevétele miatt szenvedtek sérelmet, vagy politikai menekültek voltak.
Az NSZK hatóságai e törvény alapján mintegy ötmillió üldözöttnek, illetve a hozzátartozóiknak, 90 százalékukban zsidóknak fizettek jóvátételt.
E törvények – sajnálatos módon – területi hatályosulásukat illetően eleve korlátozottak voltak. Egyes elképzelések szerint kezdetben a külföldön élő jogosultakat nem kívánták figyelembe venni, vagy például feltételként szabták meg a német birodalom 1937-es határain belül történt jogsérelmet, stb. E koncepciók részben módosultak. Feltétel maradt azonban, hogy a kártérítés, jóvátétel csak annak az állampolgárnak jár, és annak az államnak a polgárának, amely állam 1963. január 1-jéig diplomáciai kapcsolatot teremtett Németországgal, és a kérelem benyújtásakor is e kapcsolat fennállt.
A történelem furcsa fintora, illetve a nagyhatalmak Európát megosztó megállapodása így a kelet-európai országokban élőket kizárta az elsődleges teljesítést illetően. Hozzá kell tennem, hogy több szocialista ország vezetői lemondtak az igényérvényesítésről ezzel egyidejűleg.
Egyébként a rendelkezés különbséget tett egyes sérelmek között, amelyek különösen a következők voltak: fizikai, lelki szenvedés, emberi méltóság meggyalázása, tartós egészségi károkozás, vagyonelvesztés, vagy halálesetek.
E kizáró, illetve korlátozó intézkedések következtében a kelet-európai országokban élők hátrányos helyzetbe kerültek, különösen ha arra gondolok, hogy kétoldalú megállapodások, például Izraellel, már 1952-ben létrejöttek, vagy hogy a nyugat-európai országok károsult polgárai a kormányok által képviselve, érdekeiket messze szem előtt tartva rendkívül jelentős összeget kaptak az elszenvedett áldozati létszámokhoz viszonyítva, így például Franciaország 400 millió, Hollandia 200 millió, Görögország 115 millió, Olaszország, Belgium 80 millió márkát.
A kelet-európai országokkal, s így Magyarországgal is, kizárólag méltányossági alapon úgynevezett globális megállapodások jöttek létre, amelyek az orvosi kísérletekre, illetve az elvett értékek kárpótlására vonatkoztak. Ez az összeg, melynek felhasználását ma is sokan vitatják Magyarországon, 97 millió márka volt, forintban 843 248 000.
A lefolytatott tárgyalások a német Bundestag jóvátételi bizottságával a nácizmus magyarországi üldözöttei érdekvédelmi szervezetének képviseletével folytak. Már 1962-ben a magyar érdekeket képviselő dr. Reinhold ügyvéd kifogásolta, hogy a Brügg, illetve a Beck szabályai nem a magyar jogosultak érdekeit szolgálják, másként kerülnek elbírálásra, mint az úgynevezett nyugati státusúak.
Szeretném megjegyezni, hogy 62 000 igényjogosult nevében tárgyaltak a hatvanas években, ma ez a szám 8–10 ezer.
A kárpótlási törvény tárgyalása körüli időpontban, tekintettel, hogy az nem kívánta rendezni első lépésben a magyar zsidóság kárigényét, elismerve az ország nehéz gazdasági helyzetét, személyes megbeszélésen Antall József miniszterelnök úr felé javaslatot tettem, hogy a megváltozott politikai helyzetre tekintettel a Magyar Kormány a most benyújtandó tervezetnek megfelelően kezdjen tárgyalást a német jóvátétel kérdéseiről. Miniszterelnök úr felvetésemet nem utasította el, aggályait ismertette, de mint a tények mutatják, hivatalosan semmi olyan lépésről nem tudunk, sem a Parlament, sem a politikai közvélemény, amely a Kormány ilyen jellegű szándékát jelezné. A Miniszterelnöki Hivatal titkárságának helyettes vezetője 1990. szeptember 26-án kelt hivatalos levelében úgy fogalmaz, idézem: "A kitelepített németek, illetve jogutódjaik részére a magyar állammal szemben kártalanítási igénnyel kívánnak fellépni, s így vélelmezhetően egy magyar részről kezdeményezett kártalanítási, tudniillik zsidó igénnyel szemben ellenköveteléssel lehet számolni." A fenti tényt nem vitatom. Azon az elvi állásponton vagyok, hogy az igazságtételt a kárt szenvedettekkel, a jogtalanul megsértettekkel, a megalázottakkal szemben jóvátétel formájában mindenképpen érvényesíteni és folytatni kell. Legyen az sváb, zsidó, hadifogoly, cigány vagy antifasiszta.
Más kérdés, hogy az ország teljesítőképessége, gazdasági lehetőségei mindenre alkalmasak, csak erre nem.
Más kérdés, hogy magam is úgy érzem, hogy megállíthatatlan folyamat indult el, mely mindent eredményez, csak megelégedést sem.
Álláspontom azonban azt is jelenti, hogy sem személyében, sem tárgyában olyan hatályú intézkedések nem születnek, melyek különbséget tesznek, további differenciálódást okoznak.
A tárgyalás alatt lévő törvények kapcsán módosító javaslatokat nyújtottam be, nem a bővítés szándékával, hanem az egyenlő elbírálás elvének szem előtt tartásával. Jelen javaslatommal is azt kívánom szolgálni, hogy időben ne húzódjék el a kárpótlás, kártérítési és a jóvátételi törvénykezés. Ha tudjuk, hogy a magyar zsidóság nem érzi befejezettnek a német jóvátételi tárgyalásokat, akkor arról szóljunk, mert az elhallgatás káros következményeit ilyen és hasonló dolgokban már megértük és megismertük.
A javaslat mostani benyújtását különösen az alábbiakkal szeretném indokolni.
1. Megváltozott Európa politikai arca, politikai rendszerek dőltek meg, s újak keletkeztek a jogállamiság, az európaiság jegyében.
2. Így Németországgal már nemhogy nincsenek diplomáciai kapcsolataink, hanem a legmagasabb szintű diplomáciai és gazdasági kapcsolatban állunk, tekintettel a nemrégen aláírt alapszerződésekre is.
3. Objektív okok miatt a magyar zsidóság, más kárvallottakkal együtt, nem lehet elégedett a nyújtott kárpótlással, ugyanakkor azonban tudomásul kell vennie, hogy a magyar társadalom saját erejéből, a nemzet összérdekeit figyelembe véve, nem képes és nem is lehet többre képes, azonban valamennyi döntést e tárgyban a jogegyenlőség alapján kell megtenni.
4. Németországban nem zárultak le a jóvátételi eljárások. Folyamatosan vannak szervezetek, vállalatok és tartományi kormányok, amelyek munkabér címén a kényszermunkásoknak bizonyos összegeket folyósítanak. Hozzá kell tennem, ezeket saját elhatározásuk alapján teszik, és rendkívül elismerést érdemlő, méltányos intézkedésnek tekinthető például a Mercedes-cég vagy a Dinamit Nobel Werke cég legújabb ilyen jellegű intézkedése.
Tudok olyan német várost, Allendorf, melynek polgármestere 2 millió márkát áldozott az allendorfi koncentrációs tábor és kényszermunkahely károsult áldozatainak emlékére. Könyvet adtak ki és maguk járták ki a Dinamit Nobel cégnél, hogy elmaradt munkabér címén 2 000 márkát fizessenek ki. E kérdésre még visszatérnék.
És utolsó: Lengyelország jelenleg folytat tárgyalásokat hasonló tárgyban és sikeresen a német illetékesekkel, és információim szerint a tárgyalások előrehaladottak.
Nem lennék őszinte, ha nem szólnék arról, hogy a múlt heti Gadó György képviselőtársam által előadott interpelláció, annak fogadtatása, illetve utóélete nem volt rám hatással. Azonban úgy gondolom, hogy annak következményeit nem e felszólalás tárgyában kell megvonni, illetve értékelni.
Három dologról azonban ennek kapcsán szólnom kell.
