SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ)
SZIGETHY ISTVÁN, DR. (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon örülök Palotás János felszólalásának, mert úgy tűnik, hogy az elmúlt héten eléggé későn elmondott felszólalásom azért valamiféle visszhangra talált, mert úgy gondolom, hogy az egész törvény alkalmazhatósága szempontjából nagyon fontos kérdés az, hogy annak a rendelkezéseit állami kényszerrel ki lehet-e kényszeríteni vagy sem.
Nos, Palotás János felszólalása bizonyos értelemben félreértette az én előterjesztésemet. Én ugyanis nem azt javasoltam, hogy ezt úgy, ahogy van, vonják vissza, hanem pozitív javaslatot terjesztettem elő annak érdekében, hogy hogyan lehet ebből a meglehetősen nehezen megoldható kérdésből valahogyan kilábalni, amely talán túlzottan nagy erőfeszítést nem jelentene sem a bíróságok számára, sem az állami költségvetés számára.
Ennek az a lényege, hogy én teljes mértékben egyetértek Palotás János felvetésével, hogy a döntőbizottságokat tényleg meg kellene szüntetni. A döntőbizottságok korábban sem a legtökéletesebben működtek, jelenleg pedig olyan függőségi viszonyok alakultak ki a munkanélküliség és a rohamos infláció mellett, hogy a döntőbizottságok elfogulatlan tevékenysége egyre jobban megkérdőjelezhető.
Én nem azt vetettem fel, mint Ugrin Emese előző nap, hogy próbáljuk a döntőbizottságokat megtartani, hanem azt, hogy a bírósági hatásköröket és a bírósági illetékességi területeket kellene valamilyen formában racionalizálni és ehhez a feladathoz igazítani. Ennek az volt egyszerűen a magyarázata, hogy az igazságügyi statisztikák feldolgozásából világosan kitűnt már tavaly tavasszal, amikor a hatásköri törvény keretében a közös döntőbizottságok megszüntetésére került sor, hogy a munkaügyi bíróságok sem létszámban, sem anyagiakban nincsenek felkészülve erre az új feladatra.
Az akkori előrejelzésemet a statisztikák teljes egészében bebizonyították, egyre inkább nyílik ki az olló a bíróságok restanciájánál, tehát a tényleges teljesítőképesség és a jelentkező feladatok között.
Ebből vontam le én egy olyan következtetést, hogyha ez meghaladta a 14%-ot már négy hónap alatt, tehát ez a hirtelen bekövetkezett feladatnövekedés, akkor ez 12 hónapra kivetítve változatlan feltételek mellett már mintegy 40%-ot jelez. Ha ehhez újabb terhek jönnek, akkor beláthatatlanul elhúzódnának a munkaügyi bírósági perek, amelynek az lenne a következménye, hogy a munkaügyi bíróságok évek után hoznának ítéletet, és fölöslegessé válna tulajdonképpen a tevékenységük, mert ki megy a bírósághoz, hogyha évek múlva fog ítéletet kapni? Na most, ez egy rendkívül veszélyes összefüggés.
Felhívtam a figyelmet arra is, hogy a költségvetés itt semmit nem tervezett be a bíróságok tehermentesítésére, tehát újabb státusok létesítésére, és még sorolhatnám.
A megoldást én ott látom, és ezt egyébként egyeztettem több érdekképviseleti szervvel is, Palotás úrral erről valóban nem beszéltem, de beszéltem munkaügyi bírákkal és beszéltem igazságügy-minisztériumi felelős vezetőkkel, hogy egy kivihető megoldás lenne az, ha a munkaügyi bíróságoknak a feladatkörét, hatáskörét bizonyos értelemben csökkentenénk. Ennek egyik eleme valóban a társadalombiztosítási ügyek elterelése, másik eleme esetleg a szövetkezeti ügyekből is, legalább egy nagyobb rész átterelése a polgári bíróságok részére, hiszen ha ez valamennyi helyi bírósághoz oszlik meg, akkor ez a jelentkező újabb munkateher végül is kisebb terhet ró a bíróságra.
A másik gond azonban ott jelentkezett, és ez már a költségvetést is nagyon érzékenyen érinti, hogy a döntőbizottsági tárgyalásokra gyakran átmentek a szomszéd szobába, nem volt útiköltség. A munkaügyi eljárások, legalábbis eddig, bár a törvénytervezetből ez most nem tűnik ki, hogy ezután is így lesz, tehát eddig ezek tárgyi, költségmentes perek voltak, a költségeket az állam viselte.
Ha átment a szomszéd szobába, nyilván nem volt útiköltség. Köztudott, hogy az útiköltségek mennyire megnőttek. Hogyha a megyeszékhelyen működő egyetlen munkaügyi bírósághoz kell minden tanúnak beutaznia, ez óriási terheket jelent a költségvetésnek egyik oldalról. A másik oldalról pedig – mivel a tanúzás állampolgári kötelesség – a tanúnak el kell utaznia. A munkáltatónak ki kell fizetnie erre a munkabért – mert ki kell fizetnie –, ugyanakkor gazdasági produktum nincsen, az utaztatással, a tanúmeghallgatással gazdasági kár is keletkezik abból, hogyha a megyeszékhelyre kell állandóan utaztatni a tanúkat – és sok tanúról van szó –, hiszen jelezte a Fővárosi Munkaügyi Bíróság elnöke, hogy nagyon meg fog nőni ez a feladatkör.
Én tehát ezért azt javasoltam, hogy ezt kellene valamilyen formában lebontani, és azt hiszem, ebben Palotás Jánossal sincsen különösebb ellentmondásunk. Én nem azt javasoltam, hogy maradjanak a döntőbizottságok, hanem azt, hogy ezt meg kell oldani, és ezt más módon nem lehet megoldani, mint a munkaügyi bírósági feladatköröket és illetékességi területeket fel kell osztani. (Taps.)
